Mesék világa és Kleinheincz Csilla

Csilla könyveire már egy ideje fáj a fogam. Sok helyen látom a nevét mint író, mint fordító.
Így biztos voltam benne, hogy felveszem a kérdezendő személyek álomlistájára. Ő volt oly kedves és nagyon borsos tennivalói kötött is szakított rám időt.
Ezúton is köszönöm neki a remek interjút!

- Mit tartasz fontosnak magadról, amit megemlítenél az olvasóidnak?

Látva rejtőzködő író vagyok, több közösségi oldalon fent vagyok, szívesen válaszolok az olvasók kérdéseire, de igyekszem a háttérben tartani saját magamat. De néhány állítás:

Anya vagyok. Növénytermesztésből diplomáztam, mégsem bírom életben tartani a szobanövényeimet. Ha egy időgéppel visszaküldenének a középkorba,az első dolgom a penicillin újrafeltalálása lenne. Öregkoromban szívesen bíbelődnék intarziák készítésével. Elfelejtettem biciklizni. 

 

- Magyar és vietnámi származású vagy. A kettősség az írásban is ad pluszt? Mennyire tartod a vietnami felmenőkkel a kapcsolatot, a szokásokat? Bele szövöd a történeteidbe azt a világot is kicsit?

Sajnálom, hogy nem lehetek annyira vietnami, mint magyar. Nem beszélem a nyelvet, ezért nincsen nagyobb rálátásom a vietnami irodalomra, mint másnak, aki szintén fordításokból ismeri meg ezeket a műveket, és bár látogatásaim során szorgosan szívtam be azt a világot, néhány hónap kevés volt ahhoz, hogy mélyrehatóan megváltoztasson. Nem idegen számomra Vietnam, háromszor jártam ott, és úgy-ahogy tartom a kapcsolatot a rokonokkal, de a távolság és a nyelvtudás hiánya miatt nem ismerem, ismerhetem meg eléggé.

Vietnam számomra a gyökér, de a leveleim itthon hajtanak ki, és a magyar meséket, kultúrát közelebb érzem magamhoz. Természetesen anyukám mondott nekem vietnami népmeséket, és olvastam néhány vietnami könyvet - köztük a nagy klasszikust, a Kieu történetét -, de tudatosan nem építem bele az írásaimba ezeket. Meglehet, hogy valaki, aki messzebbről szemléli a történeteimet, azért tetten éri a keleti hatást, de azt hiszem, inkább gondolkodásban jelenik meg, mint konkrét motívumokban.

A családban a Tet-et, vagyis a holdújévet persze megünnepeljük, és viszonylag gyakran főzök vietnami ételeket is.

 

- Most szerkesztőként, íróként, fordítóként is tevékenykedsz, de úgy tudom nem ennek készültél fiatalabb korodban. Minek köszönheted, a nekünk igencsak szerencsés fordulatot?

 A magam örömére és nyelvgyakorlás céljából tizenéves korom óta fordítottam fantasy regényeket, bár egyikkel sem jutottam valami sokra. Amikor az egyetemen a szakfordítói kurzus mellett indult egy műfordítói szeminárium is, jelentkeztem rá. Roald Dahlt, Bradburyt, Leacockot fordítottunk, nagyon sokat tanultam ott és remek volt a csoport.

Amikor a Fanfárba elkezdtem szerepjátékos cikkeket írni és korrektúrázni a lapot, az egyik alkalommal egyszerűen sarokba szorítottam Terenyei Róbertet, a Delta Vision tulajdonosát azzal, hogy nincs-e szüksége fordítóra, majd elküldtem neki egy próbafordítást is. Ez történetesen Peter S. Beagle Az utolsó egyszarvúja volt, amelyet önszorgalomból kezdtem fordítani. Legközelebb Robi már egy Legend of the Five Rings könyvvel várt. Az lett az első hivatalos fordításom.

 

- Sok könyvön megjelenik a neved. Hol szerzőként, hol fordítóként. mely műveidre vagy a legbüszkébb?

Jelenleg az Üvegheggyel vagyok a legelégedettebb, mivel most látom, hogyan alakul a teljes Ólomerdő-sorozat és most kezdi felölteni a végleges formáját. Azt hiszem, sikerült megírnom benne azokat a gondolatokat, amiket szerettem volna, és egyenesen továbbvezet azokhoz, amelyek most, ebben a pillanatban is foglalkoztatnak.

A régi írásaimtól napról napra, tapasztalásról tapasztalásra távolodom, ezért nehéz néha a büszkeséghez szükséges közösséget megtalálnom velük, de a novelláim között van néhány, amelyik még most is sokat mond nekem, ilyen azEgy csepp málna, amely már öt idegen nyelven megjelent, az Emma utazása vagy a Saltimus Bór, és az elfeledett kéziratok ármádiája, amelyben szabadon garázdálkodhattam a stílusok között és egyúttal megénekelhettem az írók keserves küszködését.

A fordításaim közül Catherynne Valente műveinek fordítására vagyok a legbüszkébb, valamint Peter S. Beagle könyveire, de nagyon szép feladat volt Ursula K. Le Guin A rege című könyve is - általában a kedvenc íróim fordítása okozza a legnagyobb örömet, és ezek a munkáim állnak hozzám a legközelebb, hiszen így teljesen elmerülhetek a szeretett szövegben.

Valente Tündérföld-könyveiben azt élveztem különösen, hogy elmolyolhatok a leleményes nevekkel, vadászhatok a kulturális utalásokra, és aztán törhetem a fejemet a magyarításokon. Szeretem, amikor egy szöveg kirobbanóan egyedi, színes és változatos, és csak helyeselni tudom Valente döntését, aki azt mondta, egy gyerekkönyvnek nem kell szükségképpen egyszerű nyelvezetűnek lennie.

 

- Mely könyvek fordítását vállalnád a legszívesebben?

A kedvenc íróimét, természetesen: jelenleg nagyon izgat Octavia Butler munkássága, és sorra olvasom Frances Hardinge regényeit, utóbbiak Valente-szintű nehézséget támasztanának, de boldogan vállalnám a szöszmötölést, annyira kreatív, egyedi szövegek.  És persze szívesen folytatnám a már megkezdett életművek lefordítását.

 

- Szüleid mit szólnak a könyves ismertséghez?

Büszkék rám, bár számítottak rá, hogy végül a munkám is a könyvekhez köt majd. Nem igazán szoktak fantasyt olvasni, szerintem várják, mikor írok már valami igazán komolyat. :)

 

- Ennyi minden mellett jut még időd hobbyra, szórakozásra, háztartásra, önmagadra és kikapcsolódásra?

Nem jut, ez a bajom. Túl sokat vállalok és túl sokat kell teljesítenem, emiatt az asztalnak valamelyik lába biztosan biceg, és folyamatosan úgy érzem, hogy rohanok előre, miközben mindig azt mondom, majd a következő... akármi... után kipihenem magamat. 

Így aztán egyfelől mindenre jut időm, másfelől meg valamit mindig háttérbe kell szorítani az épp aktuális sürgős-fontos feladat miatt. Meg kéne tanulnom fékezni, de érzem, hogy nem lesz könnyű, mivel erre is azt válaszolja a szívem, hogy "nemsokára, de előbb még megcsinálom ezt vagy azt".

- Mennyire tudsz egyfajta napirendet kialakítani? Előre megvannak a munkáid, írásra szánt időd vagy folyton alakul minden?

Az időhiány ellenére azért próbálom eltervezni, mit mikor csináljak. A fordításaim már egy évre előre be vannak tervezve, az írásra meg ezek között/mellett kell időt szorítanom. Most éppen fordítás után vagyok, és van egy kis szabadidőm, de már azt nézem, mikor vethetem bele magamat megint valamibe.

 

 

- Már több kiadónál is megfordultál. Nálam ez azt jelenti, hogy mindig keresed a kihívásokat, mersz változtatni? Igazam van? Mennyire vagy spontán nő?

Az, hogy több kiadónál is dolgoztam, a látszat ellenére nem a kalandortermészetemnek köszönhető. :) A Delta Visionnál voltam a leghosszabb ideig, és csak akkor váltottam, amikor visszajöttem gyesről - épp akkor jött egy visszautasíthatatlan ajánlat az induló Ad Astrától, ami szakmailag nagy kihívást jelentett, szerettem is csinálni, amíg tartott. Sajnos másfél év után megszakadt a munka, de aztán jött a Gabo.

Merek változtatni, de igyekszem kitartani, amíg csak tehetem, nem szeretek félbehagyni dolgokat. Nem tartom magamat különösebben spontánnak, mert még ha szokatlan ötleteim is vannak időnként, igyekszem átgondolni őket, mielőtt cselekednék. Ez nem mindig sikerül, bizonyos dolgokban rettenetesen szórakozott vagyok.

 

 

- Több műfajban is alkotsz, legyen szó versről, novelláról, regényről. Melyiket szereted mégis a legjobban? Melyik az ,a melyikben a legjobban meg tudod írni az érzéseidet, az aznapi hangulatodat?

Verset nagyon régen nem írtam, az inkább egy életszakaszomhoz volt köthető. Szerettem a versek tömörségét, ahogy egy-egy pillanat, gondolat vagy érzés egy maroknyi szóba kristályosodott. Ugyanezért kedvencem a novella, hiszen rövid terjedelme ellenére egész világokat tartalmaz. Ha a novella a jéghegy csúcsa, a regény valamivel nagyobb rész a jéghegyből, de még regény esetén is sok információt, ötletet és hátteret tartok a víz felszíne alatt. 

Ugyan az írásaimban megjelennek a gondolataim, az érzéseim, elsősorban nem a saját érzéseim naplózására használom az írást. Az engem foglalkoztató témák között vannak ugyan olyanok, amelyek a hétköznapi életem során tapasztalt konfliktusokból, dilemmákból táplálkoznak, de ezek a karaktereken átszűrve  megváltoznak. Már nem rólam szólnak, hanem - remélem -  egy-egy részhez mindenkiből.

 

- Mi neked a fantasy műfaja?

A mítoszok, a mágia nagyon erős történetelemek, amelyek képesek arra, hogy egy-egy hívószóval máris bekapcsolják a tudatalatti asszociációkat a történetbe, nem véletlen, hogy a szépirodalom is gyakran nyúl mitológiai szimbólumokhoz, párhuzamokhoz. A fantasy lehetőséget teremt arra, hogy új mitológiát teremtsek, vagy fonákjára fordítsak már ismerős elemeket, a mágia szabályaival pedig alátámasszam azokat a témákat, amelyek foglalkoztatnak.

Végső soron a fantasztikum is csak eszköz arra, hogy egy emberi történetet elmondjak. Minden csoda, mágia és furcsaság ellenére a valódi történetek mindig rólunk, a mi világunkról szólnak.

 

- Gondolom sokan kérdezték már, mely írókat kedvelsz olvasni és fordítani? Én inkább azt kérdezném, hogy fordítói munkád közben mely író vagy stílus állt a legmesszebb a korfontzónádtól?Mely műfaj az, amiben semmiképpen sem tevékenykednél, messze áll tőled?

Ha nem számítjuk a szakkönyveket, hanem maradunk csak az irodalomnál, akkor talán a police procedural jellegű krimik és a horror állnak tőlem a legtávolabb, és nem különösebben kedvelem a trágárságot sem, de szerencsére ilyesmiket nem is kellett még fordítanom. Sokat számít, hogy az adott mű olvasóként mennyire fog meg, mennyire tartom magas színvonalúnak – a gyenge tucatregényeket kínszenvedés fordítani is, pláne, ha esetleg a közölt üzenetében is találok kivetnivalót (már ha van egyáltalán bármilyen üzenete). Nem jó érzés tudni, hogy a kezem közül kiadott könyv fércmű. Ironikus módon ezek hozzák a legnehezebb pillanatokat fordítóként, mert annyira szűk szókinccsel, fantáziátlan képekkel operálnak, hogy olvasóként szinte fájdalmat okoznak... márpedig fordítani olvasás nélkül nem lehet, meg kell szenvednem ezeknek a szövegeknek minden egyes mondatát. 

 

- A könyveidet mely korosztálynak, kiknek ajánlanád elsősorban?

12 évtől felfelé. Úgy alakult, hogy mindhárom regényem tizenéves lány főszereplőt mozgat, de a mellékalakok, a felmerülő témák miatt úgy gondolom, hogy felnőttek számára is érdekesek lehetnek. 

 

- Szerinted hogy fejlődnek a magyar könyvek, az írás, a műfaj mint fantasy a magyarországi viszonylatban?

Nagyon örülök  annak, hogy a magyar fantasy szerzők egyre szélesebb palettán alkotnak. Húsz éve, de talán még tíz éve is elsősorban az tudott a fantasy berkein belül érvényesülni, aki csatlakozott valamelyik magyar logós világhoz (Káosz Világa, M:A:G.U.S.), vagy hasonló kard-és-boszorkányság jellegű, klasszikus fantasyt írt. Még mindig népszerű ez a vonulat, de azóta több urban fantasy is megjelent, és egyre több az olyan, mainstream irodalom és fantasy határvidékén álló mű, amelyik komoly témákkal foglalkozik a fantasztikum eszközeivel. A témák, stílusok és célcsoportok egyre bővülnek, és úgy látom, a magyar fantasy egyre inkább reflektál a nemzetközi trendekre, merít belőlük, és újraértelmezi azokat, egyedi, "magyar" világokat teremtve, magyar szereplőket mozgatva (például László Zoltán Egyszervoltja).

Ha a magyar fantasy nemzetközi porondra szeretne lépni, vagy helyet szeretne követelni magának a külföldi fantasy tengerében, épp ez az egyediség, a magyar mitológiai elemek mozgatása, a magyar helyszínek, vagy akár a sírva vigadás keserédes íze lehet az, ami kiemelheti a magyar műveket a többi közül.

Nagyon izgalmas könyvek születtek az elmúlt években, annak pedig külön örülök, hogy nem egy regény megjelenésében közreműködtem. Az elmúlt évek két legtehetségesebb fantasy írónője szerintem Lőrinczy Judit, aki az Ingókövekben a második világháborús regényt ötvözte mágikus realizmussal, és Moskát Anita, akinek meredek és magas színvonalon megírt ötletei garantáltan kimozdítják az olvasót a komfortzónájából.

 

- Így visszanézve az eddig elért sikereidet elégedett vagy? Mindent így hagynál, ha visszamehetnél az időben vagy változtatnál valamin?

Ha elégedett lennék és nem akarnék megváltoztatni semmit, nem lennék író. De talán ember sem. Engem is hajtanak a kérdések, mit rontottam el, mit hagytam ki, mit kellett volna máshogy csinálnom, hogyan adhattam volna többet, lehettem volna ott, ahol kellett volna... Amikor magamnak mesélek vagy írok, legalább részben válaszolok  ezekre, de legalábbis világosabb formába öntöm a kérdéseket.

 

- Kívülről láthatnád magad írás közben, hogy írnád le?

Hangos vagyok, verem a billentyűket, mintha kis manók kalapácsolnának folyamatosan és kitartóan - a billentyűzeteim nem is nagyon bírják a gyűrődést, egy-másfél év után lekopnak a betűk, és csak a megszokás segít, hogy a megfelelő billentyűkre rátaláljak. Haragosnak tűnhetek, ahogy püfölöm a gépet és a homlokomat ráncolom közben - és azt hiszem, a karaktereim is gyakran érezhetik azt, hogy valamiért dühös vagyok rájuk, annyira elbánok egyik-másikkal.

 

- Tudatosan írsz megfelelő koncepció szerint, vagy érzéssel, a hangulatod változásai szerint?

A történet kulcsmomentumai, a fordulópontok, ahol minden megváltozik, általában már megvan, amikor leülök írni, de a részleteket többnyire nem találom ki előre, és a karaktereket sem szeretem túlságosan szigorúan terelgetni - hagyok teret a spontaneitásnak, az új ötleteknek. Ha előre belaknám a történet minden terét, azzal merevvé és mesterkéltté tenném - tervezni lehet, de élettel maga az írás folyamata fogja feltölteni.

Arra azonban nem szoktam várni, hogy majdcsak megjön az ihlet. A múzsát véleményem szerint elő kell csalogatni, nem lehet arra várni, hogy majd eljön és homlokon csókol. A leginkább pedig a szorgalom vonzza, és a tudat, hogy mit is akarok megírni. Szoktam mondogatni, hogy az íráshoz három dolog kell együtt: szív, agy és fenék (hogy az ember leüljön, és ne álljon fel, míg a feladatot el nem végezte).

 

_ Milyen műfajban várhatunk tőled következőnek írást? Min dolgozol most gőzerővel?

Jelenleg az Ólomerdő-sorozat negyedik történetén (a harmadik kötetben is két kisregény lesz) dolgozom, amely Rabonbán és Emese története lesz, és attól tartok, egy-két novellát leszámítva az elkövetkező egy-másfél évben másba nem is fogok bele, míg ezt a történetfolyamot be nem fejezem. Hogy utána mi jön? Még nem tudom, egyelőre csipegetem fel az ötleteket, tapasztalatokat.