2018. július 16., hétfő

Donászi Franciska Kalandozásaim ​Budapesten




Bevallom, Budapest nem tartozik a kedvenc városaim közé. Sőt. Gyomorgörccsel megyek föl bármikor, mikor arra visz az utam. Valahogy mindig csak a rossz oldalát mutatja. Nem látom benne a szépségét. Biztos van, csak a sötét oldala, a tömeg, a rengeteg autó, a tömegközlekedés, a szagok, a morcos fejek elveszik a kilátást a jó elől. Így nagyon kíváncsi voltam, Franciska megtud-e győzni, olyan oldalát bemutatni a városnak, amit én nem ismerek még.

Igazán hangulatos Pesti körsétára vitt az írónő. Inkább kis személyes történetekre gondoljatok, amibe bele szövi a várost is. Nem turista bemutatóra. Érezni a sorokból, hogy szereti a várost. 
Már-már majdnem teljesen meggyőzött, hogy szeressem én is. Majd meglátjuk a következő fennlétünk során, mennyire sikerült leküzdenem az ellenérzésemet azért.
Nem mondom, hogy nem érződik rajta, hogy blogos bejegyzésekből született. Merthogy eredetileg blogra születtek a kis epizódok, amiből a könyv is lett. Nem olvastam, nem ismerem a könyv előéletét, de most már kíváncsi vagyok. 

Kicsit hiányzik a könyv kerete, a történet kezdete és vége. Mint egy mese elejét és pont a befejező részét, a csattanót kitépnék. 
De ez ne tántorítson el senkit. 

Az írónő lendületesen tárja elénk emlékei tárházát. Hangulatos, remek írások keletkeztek tollából.
Szerettem a finom humort, a stílust, ahogy megírta az egészet.

Fura kritikai megfogalmazás a társadalmunk felé, a Budapesti emberek felé. Sok a program leírás, mi tetszett neki, mi nem. Én erről csak álmodozom, hogy eljussak egy-egy színházi előadásra, kiállításra, fotókiállításra, így még a rosszul elsült dolgokért is csak irigykedni tudok.  
Máskor hétköznapi eseményekről ír nem hétköznapian, stílusosan, izgalmasan.
Viszont nem nevezném hétköznapinak az életét...
Izgalmas, színes, mozgalmas.
Köszönöm a tárlat- és Budapest vezetést, a hangulatot!


Fülszöveg: A ​Kalandozásaim Budapesten az első blogom szerkesztett, kibővített változata.
2009 nyarán költöztem Budapestre, ekkor kezdtem blogolni. Rajongva szerettem azt a várost, és azért akartam róla írni, hogy megmutassam, minden hibája ellenére mégis mennyire szerethető. Három évvel később pedig azért hagytam abba a bloglást, mert már nem tudtam róla többé semmi jót mondani. Rosszat meg nem akartam.
Ez a naplószerű összeállítás visszaad valamit a nagyvárosi életből és mesél azokról a helyekről, ahol szinte mindenki megfordul, aki Budapesten lakik. Ahogyan a blogot évekkel később újraolvastam, rájöttem, hogy egy olyan időszakot rögzítettem benne, ami ma már nem létezik. Akkoriban gyakori vendég voltam a nagy múzeumokban. Szinte minden hónapra jutott egy szenzációs kiállítás, ami miatt hajlandóak voltak az emberek sorban állni az utcán. Ma már nincs sehol semmi. Írok a Zöld Pardonban egy koncertről. Mára lerombolták a ZP-t is. Amikor Pestre érkeztem még újságíró voltam, aztán közben a pályát is el kellett hagynom.
A Kalandozásaim Budapesten megmutatja a várost egy idealista bölcsészlány szemén keresztül, aki kissé naivan, de nyitott szívvel és csupa jó szándékkal költözött Budapestre. És aki végül elmenekült onnan.
98 oldal
Magánkiadás
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék