Következő interjút Zakály Viktóriával készítettem.
Bevallom, régóta kíváncsi voltam a könyvére és a munkásságára.
Köszönöm ezúton is, hogy vállalta!
- Mit
tudhatunk rólad, mint magánember? Mennyi idős vagy? Családod? Mi a
foglalkozásod az írás mellett?
28 éves
vagyok és egy dunántúli megyeszékhelyen élek, a vőlegényemmel lakok együtt egy
kertvárosi, csendes részen. Ha éppen nem írok, akkor egy irodában dolgozok,
illetve a helyi újságban van egy oldal, amit én töltök meg színes témákkal. De
szerkesztőként is egyre gyakrabban és egyre többet segítem a kiadó munkáját.
Sok időm nincs a pihenésre, de az olvasóimra mindig jut egy kevés.
- Ha nem
írsz, mivel foglalkozol még szívesen a szabadidődben?
Természetesen
olvasok. Rengeteg
könyvem van, de sosem elég, egy jó olvasmányra mindig kapható vagyok.
Ezenkívül
nagyon szeretem a jó filmeket, nemrég az Éhezők viadalát és a Jégvarázst
láttam. Kedvenc sorozataimat az interneten követem, a Vámpírnaplók és az Így
jártam anyátokkal sosem hagyom ki.
Szeretem a természetet is, ha jó idő van,
akkor szívesen járok futni reggelenként vagy hétvégenként sétálni a közeli
erdőbe.
- Az írói
karriered az olvasás szeretetével kezdődött, ha jól gondolom. Szerinted a
szívesen olvasó emberek képzelőereje erősebb, színesebb, hogy a legtöbb jó író
közülük kerül ki, vagy a sok könyv olvasása közben érlelődik meg bennük, hogy
ők is tudnának így írni?
Nem biztos,
hogy összefügg az írásra való késztetés és az olvasottság. Én mindig azt
szoktam tanácsolni azoknak, akik megkeresnek engem írói álmaikkal, hogy az első
és legfontosabb dolog, hogy sokat olvassanak. De nem elég egy fajta típusba
tartozó művet a kezükbe venniük. Az olvasottság nemcsak mennyiség és minőséget
takar, de színességet is.
A képzelőerő
egy teljesen más dolog, ami nem tanulható, de fejleszthető. Viszont a legtöbb
esetben isteni ajándék. Én már akkor is találtam ki történeteket az óvodában,
amikor még nem tudtam olvasni. Inkább arra hajlok, hogy azt mondjam, egy jó
könyv olvasása közben természetes érzés, hogy elkap minket az érzés, hogy
bárcsak én írhattam volna!
- Mekkora a saját könyvespolcod? Hány kötetet tudhatsz magadénak?
Még nem számoltam meg. De nagyon sok könyvem van, hamarosan egy új könyvespolcrendszerrel kell meglepnem magam. Mivel régen aktív könyvtárlátogató voltam és a főiskola alatt is rengeteg könyvet olvastam, nehéz megmondani, mennyi történet lehet a merevlemezemen. Történetek pedig nem foglalnak sok helyet.
- A magyar kortárs írókkal kritikusabb vagy szerinted, vagy inkább elnézőbb, tudván már mekkora munka egy könyv megírása?
Sok kortárs író művét olvasom, de nem szoktam ítélkezni. Szerintem nincs olyan, hogy csak jó könyv, hiszen ez egy nagyon szubjektív dolog, nem tetszhetsz mindenkinek és neked sem tetszhet mindenki. Az viszont biztos, hogy mióta már magam is szerkesztek, sokkal kritikusabban figyelem a hibákat az olvasmányaimban, de ez nem jelenti azt, hogy ne lendülnék bele a történetbe és ne hagynám figyelmen kívül őket egy idő után. Írni nagyon nehéz dolog, ezért aki belefog, azt mindig becsülni kell, még akkor is, ha nem tetszett nekünk, amit írt.
- Van írói példaképed?
Szabó Magdát nagyon szeretem, szerintem csodálatosan ír, remek történetei vannak gyönyörű nyelvezettel. Sok-sok kedves íróm és írónőm van, de ha csak egyet lehetne megnevezni, az ő lenne.
- Te mikor
éreztél először késztetés, hogy megálmodj és le is írj egy történetet?
Nagyon sok
történet van évek óta a fejemben, középiskolás korom óta (ezek egy részét
remélem, idővel az olvasóim is megismerhetik), de soha nem éreztem késztetést,
hogy le is írjam őket. A Szívritmuszavar előtt nagyon rossz hangulatban voltam
és úgy gondoltam, az írás segíthet rajtam. Mivel a regény nagy része a
valóságban is megtörtént, éreztem, hogy ki kell írnom magamból ahhoz, hogy fel
tudjam dolgozni. Amikor leírtam az utolsó mondatot is és felálltam, úgy
éreztem, egy másik ember állt fel, mint aki leült. Kigyógyítottam magam a
kesergésből és az önsajnálatból.
- Van
kifejezetten kedvenc helyed vagy napszakod, mikor írni kezdesz?
Van a
nappalimban egy hatalmas kagylófotel pihe-puha párnával, ami a világ
legkényelmesebb helye, általában oda szoktam bevackolni magam a laptopommal.
Fontos, hogy teljesen csend legyen és ne zavarjon semmi meg közben. Éjszaka nem
szoktam írni, inkább a délelőtti vagy délutáni órákban, mert inkább pacsirta,
mintsem bagoly típus volnék.
- Viszel
rendszert az írásba, vagy az ihlet mozgat leginkább?
Mielőtt egy
sort is leírnék, készre gyúrom a fejemben a történetet. Mindent kitalálok, néha
jegyzetelek is, de magából a regényből egy sort sem írok le. Amikor kész a
történet és tudom, hogy lesz annyi időm, hogy huzamosabb ideig tudjak rajta
dolgozni, akkor nekiállok leírni. Munka mellett négy-hat hét alatt meg tudom
írni a kész művet, ekkor egy kicsit pihenni hagyom, aztán újra átolvasom már
tiszta fejjel és szemmel.
- Ért már
negatív élmény a könyved/ könyveid megjelenése óta?
Kifejezetten
negatív élmények nem szerencsére. Olyan történt, hogy valaki nem úgy reagált a
könyvemre, ahogy vártam, de ezekről a legtöbb esetben kiderült, hogy
tudatlanság, féltékenység vagy szimplán rosszindulat okozta.
- Hogy viselted az első negatív kritika megjelenését? Volt ilyen egyáltalán?
Hogyne, mindig van negatív kritika. Ha jó és építő jellegű, akkor segítségünkre lehet a fejlődésben, a rosszakkal pedig nem érdemes foglalkozni. Persze ezt most már könnyen mondom, az elején még nagyon bántottak, de túllendültem rajtuk.
- Mi a
legnagyobb pozitívuma az írásnak?
Átadni a
történetet, ami a fejedben van. Ezt nagyon nehéz elmondani, de aki már érzett
ilyent, pontosan tudja, miről beszélek. A történetmesélési vágy mindig is benne
volt az emberekben, csak régen a tűz körül gyűltek össze, most pedig egy e-book
olvasó felett.
- Ha
elakadsz, vagy nem dülőzől egy jelenettel, megvan az a személy, aki ihletet ad
vagy tanácsot?
Az írásban
csak akkor szoktam kikérni mások véleményét, amikor már készen vagyok az
egésszel. Közben nem nagyon szoktam segítséget kérni, mert azt a káoszt, ami a
fejemben van a történet kapcsán, csak én szoktam átlátni.
- Nem féltél
a kezdő írók mumusától, hogy nem fogod tudni kiadatni a megálmodott
történetedet?
Nem, mert
eszem ágában sem volt, hogy valaha is kiadják a kéziratomat. Baráti unszolásra
küldtem el néhány kiadónak, de amikor fél év után sem érkezett válasz, egészen
elfelejtettem. Nem törődtem vele. Így amikor jött egy e-mail, hogy kiadnák,
teljesen le voltam forrázva.
- Manapság
nem nagyon divat olvasni. Elégedett vagy az eladási statisztikáddal? Szerinted
hogy lehetne a fiatalokat legjobban rávenni az olvasás szeretetére?
Nem
használnám ezt a szót, hogy divat. Igazán divatos talán soha nem volt az
olvasás, és akik űzik most vagy korábban, soha nem is ezért olvastak. Úgy
gondolom, mindenkinek tartogat üzenetet mind a két könyvem, ha fogékony rá, meg
is hallja. Nehéz rávenni a fiatalokat az olvasásra, ehhez különösen nem
ajánlanám a fejükhöz szorított fegyvert. A legjobb eszköz, hogy jó könyveket
írunk. Ha valakinek tetszett, úgyis elmeséli a barátainak, aztán ők is
elolvassák és így tovább. Az olvasásra szoktatni a fiatalabb korosztály csak és
kizárólag jó könyvekkel lehet. Mi, a Könyvmolyképző szerzői mindent meg is
teszünk ennek érdekében.
- A könyved
saját, személyes ihletésű. Nem féltél kiadni magad egy kicsit? Mit szólt a
könyvbeli társad életbeli megfelelője, hogy bekerült egy történetbe?
Nem
gondoltam bele, hogy mennyire őszinte ez a könyv, csak miután megjelent. De nem
bántam meg egy percre sem, hogy elmondtam mindent. Én csak magamat adtam és
remélem, szimpatikus volt az olvasóknak. A könyvbeli Ádám még megjelenés előtt
olvasta mindkét részt. Nem hiszem, hogy könnyű lehetett neki, de ezt nem
mondta. Nem engedte, hogy bármit is változtassak rajta és természetesen ő is
megkönnyezte.
- A molyos
és bloggos könyvélet tagja is vagy. Szerinted ez előny az írók számára?
Könnyebb így kontaktust teremteni közvetlen az olvasóiddal?
Ha nagyon
akar, megtalál az olvasó. Elég sok helyen elérhető vagyok és
szívesen beszélek az olvasóimmal. Nem zárkózom el senki elől, sőt, azt mondták
eddig nekem, hogy nagyon nyitott és közvetlen vagyok. Szeretem, ha megírják a
véleményüket a regényeimről, mert így sokat tudok tanulni és persze nem
mellesleg, nagyon jól is esik, ha szépet írnak.
- A második
könyved is megjelent. Mit tervezel a jövőre nézve. vannak otthon elfekvőben
ötleteid, még kidolgozatlan történeteid, amik kiadásra várnak? Vagy már
készülőben a konkrét , harmadik köteted? Hasonló jellegű lesz, mint az előző
kettő?
Jelenleg is
javítgatom a következő, sorban harmadik kéziratomat. A történet már kész van,
de a nézőpontot még át kell gondolnom. Egy időutazásos szerelmi történet, ami
visszafelé halad az időben: a szakítástól a megismerkedésig. Teljesen új
történet, teljesen új szereplőkkel, csipetnyi misztikummal és hét új élettel,
amit az élet kínál fel a főhősnek. A munkacíme Bogozdki!, valószínűleg ez is
marad, mert ez egy olyan történet, amit bonyolultságára való tekintettel
valóban ki kell bogozni. Ha minden jól megy, még idén a kezükbe foghatják az
olvasók.
-Ez nagyon izgalmasan hangzik.
- Hogy látod
magad 10 év múlva, mint író és mint magánember?
Szeretnék
minden évben újabb történetet adni az olvasóim kezében, ezért tíz év múlva már
remélhetőleg nem lesz elég az a kicsi polc, amint most van a két könyvem. A
magánéletben pedig remélem, hogy akkora már édesanya leszek és a gyerekeim
megértik, ha anya néha elvonul egy kicsit írni.
- Van
kitűzött életcélod, amit mindenképpen meg szeretnél valósítani vagy
bakancslistád?
Huhh, imádok
utazni és már rengeteg helyen jártam, de kimaradt még Párizs és Róma az úti
céljaim közül. Remélem, néhány éven belül sikerül mindkettőt bepótolnom, hogy
aztán új célokat tűzhessek ki magam elé.
Nagyon szépen köszönöm az interjút, és kívánom, hogy a vágyaid teljesüljenek!
Zakály Viktória: Szívritmuszavar
Idő közben szerencsém volt elolvasni Viktória, Szívritmuszavar című könyvét is.
Azt kell mondjam, hogy tényleg kitárulkozó, nagyon személyes, érzelmes, mély könyv.
Nekem kifejezetten tetszett. A vége megrázó volt, valahogy mást képzeltem el, igaz én szeretem a rózsaszín befejezéseket.
Szépen van megírva, nincs benne nyelvi giccs. A párbeszédek sem nyálasak és csöpögősek, nem erőltetettek. Látszik, hogy személyes tapasztalótokból építkezik. Valódi.
A szerelem vágyódását, megannyi kínját, buktatóját megtalálhatjuk benne. De még így is megéri. A szerelem formál és épít. nincs nála jobb érzés, még ha nem is vidáman végződik.
Fülszöveg:
Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat. Egy hely, melyet soha nem feledsz. Egy vágy, mely örökre a szívedben marad. A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba. Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte. De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaiból? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet? A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul. Tudod, mi a szerelem másik neve? Csönge.
208 oldal
könyvtári