2017. szeptember 27., szerda

TopSzerda5


Könyvek, amit a Booktube/Blogközösség/stb. miatt olvastál
Mutasd meg azokat a kedvenc könyveidet, amiket egy online könyves közösség vagy felület hatására vettél kezedbe!
Jelen esetben beszéljünk a molyról.
Van olyan könyv, amit olvastam és nem a moly.hu hatására? Szerintem alig.:)
Így fogok 5 kedvencet, amit eleinte nem akartam olvasni, majd a moly közössége rábeszélt vagy olyan sok jót olvastam róla ott, hogy mégis kézbe vettem.

Suzanne Collins: Az ​éhezők viadala
Minden vízcsapból ez folyt, így már juszt sem akartam elolvasni. Idő közben csatlakoztam a moly.hu könyves csapatához és sikeresen rábeszéltek. Szerencsémre, mert egyik nagy kedvencem lett az első rész.

Amy Harmon: Arctalan ​szerelem
Egy édes, cukimuki romantikus könyv? Na ne. Aztán csak meggyőztek a kritikák és százalékok. Hála az égnek!

Alice Clayton: Faldöngető
Ilyen címmel, borítóval le sem vettem volna a polcról, nemhogy megvegyem vagy elolvassam. Végül kezemben landolt sikeresen elolvasva és még jól is szórakoztam rajta meglepetésemre.

Nina George: Levendulaszoba
Nem hiszem, hogy a kezembe került volna ez a kedvenc olvasmányom, ha nincs egy könyves csapat mögötte.

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő
A borítója meglepő. A belbecs pedig csodás. minden fantasy kedvelő álomkönyve. De egy kis noszogatás nélkül aligha olvastam volna el.

És akik még részt vesznek a TW5-ben:
@reta09 @CsakSimánDorka @Meeraval_Marnath @Helie @Gorkie@Wandamaci @K_A_Hikari @luthienlovemagic @Vicky3 @Dora_Elizabeth@Arwen5

2017. szeptember 26., kedd

Gregus Gábor Pillanatnyi ​elmezavar




Zavarba ejtő borító és tartalom. A külcsín alapján valami teljesen más belbecsre asszociáltam. Eléggé eszement amúgy.
Belbecs?
Úgy indul mint egy megtörtént önéletrajzi rész, majd átcsap kedves mesébe, ami aztán vált némi szürrealista, horrorszerű rémálomba, ami néhol vicces, néhol kevésbé, néhol véres, néhol pedig ki tudja milyen. 
A könyv olvasása közben végig az járt az eszemben, hogy vajon az író mit ivott/szívott/szedett a mű megírása közben? Mert én is kérek! 
A cím tökéletesen lefedi a tartalmat.
Néhol elvesztettem a fonalat. Néhol zavarba ejtett. Máskor jót szórakoztam, nevettem vagy rácsodálkoztam az emberi agy fantáziadússágára. 
Azt viszont ha megveszek sem tudom megmondani, hogy tetszett-e igazán vagy sem. Olyan köztes talán. Van ami igen, van ami kevésbé.
A világ, világfelépítés, a "lények" nagyon klasszak és egyediek voltak. Igazán jó mese lett volna belőle (felnőtteknek)is, ha nincs benne vér és szex és egyebek. 
A párbeszédek kevésbé voltak tetszetősek. Az erőltetett szót használnám talán rá. Nem mindig, de sokszor úgy éreztem.
Az elbeszélő részek megint okésak voltak. Kifejezőek.
A karakterek izgalmasak és jól kitárgyaltak. Viszont annyian voltak, mint égen a csillag. Alaposan bele keveredtem, ki-kivel van, ha kihagytam egy nap olvasást. De legalább a létrehozott lények és a nevek fantáziadúsak voltak.
Egy nagy kérdőjel maradta bennem a könyv végére. 
Értem, mit akart megírni az író. Miről szólt. De mégis maradt a kérdőjel. Biztos azt olvastam, amit?
Vajon más is azt olvasta ki belőle mint én? Animák, emberek akik valami erő birtokában vannak, lényeg. Tiszta szimbolika.
Ráadásul szerintem egy kis bújtatott társadalomkritika is egyben.
Azt hiszem a jövőben még egyszer neki veselkedek ennek a műnek, mert elég komplex volt, egyszer nem elég.

Köszönöm az élményt és a könyvet az írónak!

Underground kiadó
518 oldal
recenzió

2017. szeptember 25., hétfő

Őszi Book Tag

Őszi Book Tag
Nem vagyok valami aktív mostanában. Ezt igyekezvén kicsit felülvizsgálni, íme egy Book tag-et hoztam. De ne szokjatok hozzá, nem lesz a műfajom! Csak azért vállalom, mert egy kedves blogger/molyos ismerősöm reta09 kérte! Akkor csapjunk a lecsóba
Lehullott levelek
A világ tele van színekkel. Mondj egy könyvet, amin jelen van a piros, a citrom- és a narancssárga.


Vavyan Fable: Valósregény
Ha úgy vesszük, akkor a szöveg piros és akkor mehet is elsőnek ez a könyv. Az idei olvasmányaimból próbáltam vadászni inkább és ez jött szembe velem elsőként.
Kényelmes pulcsi
Végre elég hideg van a kényelmes meleg ruhák viseléséhez. Melyik könyv tölt el melegséggel?

Amy Harmon: Arctalan ​szerelem
Igaz itt már tavalyi olvasmányokhoz kellett visszanyúlnom, ideik között nem találtam olyat, ami igazán pozitív, jó érzés felé tendált volna. de ez a könyv csodás!
Őszi vihar
A szél süvít, az eső kopog. Melyik könyv, vagy műfaj lenne, amit ilyen napokon olvasnál?


Sara Raasch: Hó, ​mint hamu 


Eowyn Ivey: A ​hóleány
Valami hasonlóan hideg, havas könyvet. Rögtön e kettő ugrott be nekem. De télen, karácsony környékén szoktam rendszeresen olvasni G. R. R. Martin Trónok harca sorozatának részeit is.
Hűvös, csípős idő
Melyik rideg vagány karakter helyébe lépnél?


Benyák Zoltán: Az ​idő bolondjai
Az idő helyébe szeretnék lenni. Ugye szabad? Csak egy kicsit...
Forró almabor
Melyik az a könyv, ami alul értékelt?

Majsányi Kati: Erdőmese
Bár nem hibátlan, ám annál aranyosabb kis tündérmese!
Kabátok, sálak, kesztyűk
Az időjárás hidegebbé vált és ideje, hogy melegebben öltözzünk. Melyik az a könyv, ami annyira csodás borítóval rendelkezik, hogy legszívesebben csak magadnak tartanád meg?


Anne Bishop: Vörös ​betűkkel
Mostani legkedvencebb borítóm. Igaz rendszerint mindig újabb és újabb kedvenceket avatok.

Na szóval. Köszönöm a felkérést reta09-nek. Én viszont nem hívnék ki külön senkit, ne érezze kötelező feladatnak. De ha kedvet kaptok, nyugodtan írjátok meg és szívesen elolvasnám!

2017. szeptember 24., vasárnap

Benyák Zoltán Az ​idő bolondjai




Mindenki lohol az idő után. Én is. 
Tuti hogy rohanásban vagy késében vagyok, valahonnan vagy valamiről.
Kiskoromban nagyon lassan telt az idő. De mióta felnőtt lettem, nekem vannak gyerekeim, egyszerűen eltűnik az idő. Azt veszem észre, hogy hétfő van, majd már vasárnap. Elment egy év, majd kettő. Nyakon csípném én ezt az időt és jól elbeszélgetnék vele. Kicsit lehet meg is rángatnám. 
Nem állja, hogy ilyen gyorsan halad. 
Mindjárt a napjaim, éveim végére érek és még annyi mindent szerettem volna csinálni, kipróbálni...
Több időt akarok!
Ráadásul ez a napi 24 óra is oly kevés. Nem jut mindenre elég perc. Mindig szaladok, hogy utol érjem magam, végére érjek a tennivalóknak és élményeket, mosolyokat is szuszakoljak a napba.

Ez egy remek téma. Pedig ilyen szemmel nem is néztem még e dolgokat. Csak éltem a rohanó 24 órákat.
De szerencsére mást megihletett és ragyogó elmével megírta történetét. 
Pár szereplő szemszögéből láthatjuk a dolgokat. Ők hogy élik meg a világ változását, az idő múlását, ami szintén jó húzás. Talán csak akkor lett volna még izgalmasabb, ha maga az idő mesél nekünk. De ki tudhatja, mi jár a fejében?

Ezért is szeretem Benyák Zoltán műveit. 
Hihetetlen fantáziáról tesznek tanúbizonyságot.
A ti szemetekben az idő férfi vagy nő?
Nos, ha a könyvet kezetekbe veszitek, megtudhatjátok Zoltán hogy álmodta meg az időt.
Az én szememben egy szivarozó fószer, aki nevet rajtunk halandókon. Kineveti a rohanásunk, a "ne még" érzést, az elszalasztott lehetőségeinket, küszködésünk. Ballonkabátban jár, mint Colombo. Kicsit lenéző és goromba.



Na szóval, hogy a könyvről is beszéljek, imádtam minden sorát. Tanulságos, szórakoztató és szívfacsaró. Drámai és megmosolygtató. Szerelmes és gyűlölködő. Izgalmas és andalító. Rohanó és lassú folyású is egyszerre.
Hihetetlen sokszínű és végtelenül érdekfeszítő.
Álomszerű. Mintha egy érdekes álmot álmodnék, aztán felkelve nem tudnám eldönteni hirtelen, hogy most ez megtörtént vagy sem.
Szeretem, ahogy a mondatokat szövi és fűzi egymásutánban az író. Az írásait könnyen meg lehet különböztetni más irományoktól. Stílusjegyei egyediek.
A karakterek szépen ki vannak bontva. Igazán különlegesek, utánozhatatlanok. Kellemes meglepetés volt, hogy nem klisék halmaza e téren a könyv. Bár nem tudom min lepődtem meg, Zoltán könyveire nem jellemző. Csak talán belefáradtam és megcsömörlöttem a butuska szőke, a pasizós nő, a kesergő, a macsó és még sorolhatnám milyen szereplőkből.
Itt ilyenről nem olvashattok. 
Mimi, Manfred ésTac. Köszönöm, hogy ilyenek vagytok, mint amilyennek meg vagytok írva. 
Egyébként nagyon kíváncsi lennék, hogy kikről mintázta írónk a főszereplőket.
A témaválasztásról már ejtettem szót, így arra már külön nem térnék ki. Izgalmas és ennyi. Olvassátok el.
A borítót viszont ismét muszáj kiemelnem. Megint nagyon jól sikerült. Figyelem felkeltő és sokkal kecsegtető. Pont olyan, mint a történet maga. Illik hozzá nagyon.
A fülszövegírónak meg nagyon a kezére csapnék. Szinte az összes poént lelövi előre!

Na de lassan haladtam a kötettel, ami nem a könyv hibája, mert gyorsan olvasható, klassz történet, minden izgalmával, egyediségével.

Szép lassan az első számú kedvenc kortárs fantasy írómmá avanzsál Benyák Zoltán, ahogy sorra veszem a könyveit.

Köszönöm a könyvet az írónak és a Grafomán kiadónak!






Fülszöveg:
Szent ​Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni.
Mimi Lafarge, a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkok tudója, melyek a történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tak Lachensky, a sziget egyetlen órásmestere múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél.
Egy egyszerű napon különös szemű jövevény érkezik a szigetre, és a világ kizökken a menetéből. Az öröklét ígéretének árnyékában a szigetnek és minden lakójának el kell gondolkoznia a halandóságán, és fel kell fednie igazi arcát.
Szeptember tizenhetedikén megáll az idő…
Évek, napok, percek. Az idő bolondjai az elmúlás könyve. Egyszerre tekint előre és vissza, próbál értelmet és érzelmet találni az időben. Megkapaszkodni és elengedni. Benyák Zoltán regénye olyan nyomot hagy az olvasóban, akárcsak a sziget lakóiban a visszafordíthatatlan szeptember tizenhetedikei események.

Idézet:
„Hajdan mindennek végtelen ideje volt”, folytatta. „Így tervezte Isten. A maga képére, állítólag. Öröklét, végtelen kalandok, halhatatlan szerelem, gondolta ő. De nem így lett. Mind így végezték, ahogy a maga Sofiája. Embernek nem való az öröklét.”
Grafoman kiadó
324 oldal
recenzió


2017. szeptember 20., szerda

TopSzerda5

Kedvenc Fancast 
Mutasd meg azokat a színészeket, kiket szeretnéd, ha a kedvenc karaktereidet alakítanák, vagy akiknek a kedvenc karaktereidet elképzeled.

Ez egy nagyon szuper téma, így szerdára. Nézzük is rögtön.



Az első könyv, ami eszembe jutott rögtön az Vavyan Fable Álomhajsza.Nekem így néznek ki ők: Lilia, Seym








Celia Rees: Bűbájos Mary  
Mary karakterét így képzelem el. 





Mary Lide: Cambray úrnője Lady Ann és Lord Raoul
Egy másik nagy kedvenc könyvem, de irtóra gondban is voltam vele. Vörös színésznőt találni nem a legegyszerűbb. Sokáig keresgéltem, de még mindig nem vagyok teljesen elégedett. Ráadásul szívesen megkerestem volna a fiatalabb verziójukat is, mert a könyv 16 éves korában kezdi Lady Ann történetét. Annyi bizonyos, hogy karakteres arc jöhet csak szóba, nem kimondott szépség. Pasasból pedig sármos, de nem kisfiús lenne a jelöltem. Szóval ötöltem és hatoltam és körülbelül ez lenne a felállás.






vagy







Pat Walsh: Crowfield átka 
Will és a könyv kevésbé ismert, de ezért is kapott helyet a listámon.:)



Anne Bishop: Vörös ​betűkkel Maggie, Simon
A könyvet nem kell bemutatnom szerintem. Egy nagyon ütős kis fantasy. Maggie száztíz százalékban megvan. Simon karaktere viszont megint nehéz szülés volt.





Ti kiket társítanátok a karakterekhez? 

A TW5 további író bloggerei: @CsakSimánDorka, @Helie, @,Vicky3  @K_A_Hikari, @Wandamaci, @Arwen5, @reta09, @Gorkie, @luthienlovemagic, @Dora_Elizabeth, @Deszy

2017. szeptember 12., kedd

Blogbotrány a köbön!

Az igazat megvallva két könyves bejegyzést kéne írnom és két szerdára készülő rovatot, de végül másért ragadtam "tollat".
Sajnos olyan bloggos párharc, botrány középpontjába keveredtem, ami alapos emésztést igényel számomra. Ráadásul nem szeretnék a rossz oldal lenni vagy bármi. Nem akarok senkit elítélni magyarázat nélkül. Vagy nem hinni olyannak, akinek sok munkája van a saját blogjában és azt veszni látja, pluszban ezer éve ismerem blogos pályafutását. Együtt kezdtük mondhatni.
Arra az oldalra sem állnék, akit az a sérelem ért, hogy viszont látta irományát máshol megrökönyödve. Nem örülnék, ha az én tollaimmal ékeskednének idegenek.
Egyszóval kimaradnék az egészből. Nem tudom kinek higgyek és kinek ne.
Mint sokan tudják/tudjátok a Könyvfalók táborát erősítem már jó ideje. Ott kezdődött a könyves blogságom. Jó ideje csendes megfigyelő vagyok csak ott, hisze erre a blogra sem jut elég időm. Legalábbis nem annyi, mint szeretném. Nagyon el vagyok úszva az olvasásokkal, recenziókkal. Ezúton is bocsánatot kérek a kiadóktól, íróktól. Igyekszem összekapni már magam. De nem vagyok túl jó passzban és elhavaz a család, a három gyerkőc, az élet is...
Na most, hogy így körül kerítettem a dolgokat.
Annyit szeretnék írni, hogy semmilyen formában nem támogatom a plagizálást, másolást, de a rágalmazást sem. Nem tudom mi az igaz a dologból. Kinek higgyek és kinek nem.
Az Adri könyvmoly könyvei blog és jómagam csak saját kútfőből írok. A Könyvfalók oldalon megjelent írásaim is teljesen valósak, sajátok. Nyugodtan le tudjátok ellenőrizni. Sajátságos szóképeim vannak, igyekszem ironikus lenni és abbeli hibámat kiküszöbölni, hogy helyesírás terén nem vagyok a legjobb. Saját meglátásaimat írom. Senkitől nem másolok. Ha igen, kérdezem az illetőt vagy a kép alatt, szöveg alatt feltüntetem. A saját írásaimért felelősséget vállalok! Máséért nem!
Remélem lenyugszanak a kedélyek és kiderül az igazság.
Belterjes társaság vagyunk, az tuti. Elkerülhetetlen az ugyan olyannak tűnő és hasonló dolgok, ötletek véletlenszerű ismétlése. Elkerülhetetlen a csalás, lopás. Elkerülhetetlenek a botrányok.
De mindezekből jómagam és gyermekeim nyugalma miatt én kimaradnék. Viszont nem szerettem volna csendben sunnyogni, míg valaki azt hiszi, közöm van a dolgokhoz...

Ha valaki szerint tőle másolok, lopok, nyugodtan írjon rám, megbeszéljük, kielemezzük, leboxoljuk vagy bármi. Ugyanakkor én sem olvasnám máshol a tartalmaim(igaz megtörtént már többször), de nem fogok ölre menni érte talán!

2017. szeptember 6., szerda

TopSzerda5

Újabb szerda és újabb rész a TopSzerda5 rovatból. Most végre nem maradok le róla, bár ismét kicsit késében.
E heti témánk nem rossz.
Tanórák könyvek/karakterek alapján 
Az én értelmezésemben íme a téma:



Vavyan Fable:Álomhajsza
Legfurább óra, amit kitalálhatnánk e könyv alapján, azt Shorr vezetné. A címe az lenne: Hogyan lehet legkönnyebben és leggyorsabban megnyúzni ellenséged. 
Hentesek, cserzővargák előnyben a felvételnél!
Azt hiszem erre nem látogatnék azért el igazán.És ti?



Naomi Novik: Rengeteg
 A könyv alapján egy olyan órát tudna hősünk megtartani, aminek a címe az lenne: Hogy irtsuk ki a rengeteget.
Boszorkányok, erővel bírók előnyben. Ha netán démon vagy vagy bármi rossz, kérlek ne jelentkezz, mert a végén magad is eltűnsz! 
Elég ijesztő óra lenne, bár hasznos. Sosem tudhatod, mikor kellhet.Talán beülnék pár órácskára.



Soman Chainani: Jók és rosszak iskolája
Bár itt vannak órák már a tanterv keretein belül jóknak és rosszaknak is, én azért beiktatnék még párat.
Példának okáért: 
Jó vagy rossz karakter is vagyok?
Hogyan ne essünk szerelembe.
A szép jó is avagy a csúf biztos, hogy rossz?
Barátság buktatói!
Szívesen részt vennék bármelyik órán.



George R R Martin: A tűz és jég világa
Most olvasom épp a kötetet, így egy dolog foglalkoztat a legjobban.
Amiből órát is lehetne oktatni.
Hogy ne írjunk ilyen hatalmas, nehéz, vastag könyvet, ami ennyire szerteágazó, fura világról szól, mert a végén úgy sem tudjuk ki kicsodának a kicsodája és kit gyilkolt le.
Mivel írásra nem adom a fejem, ezt nyugodtan kihagyhatom.




The ​Walking Dead – A színfalak mögött 

Itt is több óra jut eszembe hirtelen.
Hogyan maradjunk életben bármilyen körülmények között?
Hogyan ne etessük meg magunk senkivel és semmivel?
Hogyan okozzuk a legnagyobb szívrohamot a nézőknek, olvasóknak némi függővég és a megfelelő, kedvenc/fő karakterek kiiktatásával, bizonytalanságban tartással?
Reméljük szükség nem lenne egyikre sem, de azért beülnék az első kettőre. Utóbbira pedig azért, hogy még több kulisszatitkot tudjak meg.



És akik részt vesznek még az e heti TopSzerda5-ben:
@reta09
@Arwen5
@CsakSimánDorka
@Helie
@luthienlovemagic
@Meeraval_Marnath
@Wandamaci
@Vicky3
@K_A_Hikari
@Gorkie
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék