Papp Diána interjú

Mikor és mi hatására döntötted el, hogy írással fogsz foglalkozni?

2011-ben kérdezte meg egy barátom, akinek könyvkiadója van, mit szólnék hozzá, ha kipróbálnának engem, kipróbálnám magam, mint regényíró. Sok – rövidebb – írást olvasott már tőlem, úgy gondolta, hogy menne ez nekem „nagyban” is. A kérdésnek, kérésnek nem lehetett ellenállni, főleg, hogy már fontolgattam a fejemben egy ideje én is, hogy megnézhetném, tudok-e cikkeken, tárcákon, novellákon kívül vajon mást is. Nagy lehetőség volt, nagyon hálás vagyok a bizalomért.

Az íráson kívül, mint magánember, mit tudhatunk rólad?

Újságíró, szerkesztő vagyok. Majd’ nyolc éven át dolgoztam a Nők Lapja egyik vezetőszerkesztőjeként. Tavaly ősszel váltottam egy nagyot, azóta Fejős Éva barátnőm könyvkiadójában vagyok főszerkesztő. 

Mely eddig megjelent könyvedre vagy a legbüszkébb?

A Szerdán habcsókra, mert az első volt, boldog voltam, hogy meg tudtam csinálni. 

A Bodza bisztróra, mert még bennem volt az első regény megjelenése utáni felszabadultság, és sokkal könnyedebben írtam. 

A Jóságszalon pedig a története miatt áll közelebb hozzám.

Mely szereplőd bőrébe bújnál bele egy az egyben?

Young olyan vagány a Bodza bisztróban, gyakran elirigyeltem tőle, hogy mennyire lazán éli az életét. Jó lenne néha ilyennek lenni. Bár az én otthonomban biztos nem lenne akkora rendetlenség, mint nála. 

Mennyire vagy benne a női karaktereidben?

A női karaktereket sem magamról mintáztam, hanem lettek és alakultak, ahogy ez történni szokott, a legjobban talán Petrát szeretem a Bodza bisztróból. Hogy a becsülete, a családszeretete, egy eddig fel sem merült kötelességérzet miatt hátat fordít addigi életének, és megéri így döntenie, hiszen boldogabb lehet.  

Mit jelent neked az írás?

A határaim tágítását, utazást, fejlődést, örömöt.

Írói példaképed van?

Sokat olvasok, kedvenceim persze vannak. A munkám miatt folyamatosan olvasok, de igyekszem közbeékelni saját választásokat is. Minél többet olvas az ember, annál többet tanul az írásról. De persze az a legjobb, amikor olvasás közben nem erre figyelsz, hanem magával ragad a történet, a regény hangulata.

E-könyvben is jelent meg történeted. Szerinted mennyire a jövő világa az e könyves kiadás? Van létjogosultsága? Vagy a könyv formátum fog eltűnni egy idő után?

Szerintem nagyszerű lehetőség, hogy egy könyvet e-formátumban is meg lehet vásárolni. Én azt szeretem, bár nyilván ez azért luxus, ha egy könyv megvan így is és úgy is. Lehet vinni nyaralásra az olvasón, otthon pedig ott díszeleg a gyönyörű borítójával az illatos teleírt papír a könyvespolcon. Reményeim szerint sokan így vannak ezzel, és mindig lesz igény nyomtatott könyvre, ahogy nyomtatott magazinra is.

Mi inspirál legjobban, és mi az írásnak a legnagyobb hátráltatója a te esetedben?

Bármi tud inspirálni, éppen ezért nyitott szemmel is járok-kelek a világban, bár alapvetően így szoktam. Ha írni szeretnék, semmi nem hátráltat, kerítek időt, hogy legépelhessem, mi foglalkoztat – már a rövidebb történetek esetén. Mivel eddigi összes regényemet munka mellett írtam, a fegyelem alapvető követelmény volt. Így tudtak időre elkészülni a könyvek. De ez sem zavart, mármint, hogy nem akkor írok, amikor szeretnék, hanem amikor idő – szabadság - van rá. Csak egy-két napra volt mindig szükség az átálláshoz. Most nem határidőre írok, ez egy egészen új, örvendetes, állapot.  

Milyen körülmények között szoktál alkotni? Van megszokott napszakod vagy helyszíned?

Otthon írok a nappaliban, vagy ha jó idő van, a kedvenc kocsmánk kertjében (nevezhetném bisztrónak vagy kávézónak, de ez bizony egy barátságos kocsma). A legjobban Tiszakécskén megy az írás, a sógorom tanyáján. A többiek a kertben főznek, beszélgetnek, én pedig a teraszon hallgatom a zsibongást, és egyszerre vagyok velük és a szereplőimmel.

Szívesen kipróbálnád magad más műfajban is? Ha igen, melyik lenne az a stílus, amiben szívesen írnál?

A regényíráson kívül van lehetőségem rövidebb, egészen más hangvételű tárcák, novellák írására is, mindegyiket nagyon szeretem.

Min dolgozol jelenleg?

A Honeymoon Hotel című regényen – a borítója már készen van, gyönyörű. A Szerencsedió című e-könyvem igen energikus és magával ragadó főhőse úgy érezte, hogy egy nagyobb lélegzetvételű írásban is szeretné szórakoztatni az olvasóit, én pedig nem álltam ellen neki. 

Köszönöm a lehetőséget és további sikeres, könyvekben gazdag évet kívánok neked!

Kleinheincz Csilla Ólomerdő

Festmény szépségű borító és meglepő fülszöveg!

Nem beszélve a történetben helyet kapó gyönyörűséges illusztrációkról! Csak gratulálni tudok. Mesések!

Na ná, hogy nekem kell ez a könyv,végül sikeresen meg is szereztem. Aztán telt, múlt az idő és elfelejtkeztem róla. 

A polcom legaljára kényszerült méltatlanul. 

Ha tudtam volna, mit rejtegetek...

Végül a Minikönyvklub kitűzte az egyik havi könyvének, így előkerestem és belevágtam e nagy kalandba.

Mert egy nagy mese kaland. 

A régen olvasott és felolvasott mesék jutnak eszembe róla, amik ma már ismerősek és én adom tovább őket.

De ez a mese új. Talán nem is igazán gyerekeknek való. Vagy mégis? 

Gyermeklelkű felnőtteknek, akik még ma is hisznek?

Talán kiábrándult embereknek, akik újra reménykedhetnek.

Csilláról tudtam, hogy nagyszerű fordító, hisz rengeteg könyvet olvastam az ő tolmácsolásában. 

Szerettem, ahogy a szavakat fűzi, finomságot kap egy-egy mondata. Írása ezt még jobban visszaadja. 

A stílusa felemelő, izgalmas, újszerű, de nem túlcsorduló. Nem erőltetett és giccses. Nincsenek új szóképei, metaforái, de sok új, kevésbé használt szónak ad teret, eleveníti fel velünk. 

A lassan hömpölygő történetét ezt tette elevenné. 

Másnak talán túl lassú és nehézkes, unalmas ez a tempó a rohanó világunkban. Nálam vannak olyan idők, amikor az lett volna és inkább leteszem. Nehézkes, lassú, vontatott. 

De most vagy jókor vettem kézbe vagy a stílus tette, de imádtam. 

Ráérősen vettem magamhoz az oldalakat. És mégis nagyon hamar a végére értem. Mintha egy szempillantás alatt elfogyott volna.

Ám a történet olyan, mint egy virág. Lassan bomlik ki a magból, ám elképesztő magasságokig nő és rügyezik, él, virágzik.

Csilla egy varázsló. A mondatokból nem csak egy történetet varázsol, hanem a látványvilágot is elénk tárja rögtön.

A szereplők élettel teliek, érthetőek, ám követhetőek mégis. Könnyen azonosulhatunk velük. A jellemábrázolások nagyon egyediek.

Szépen alakul, fejlődik a történet során mindenki, azt hiszem egy kicsinykét. 

Egyedülálló, szimbolikus tulajdonságokat kapnak, amiért könnyeden megjegyezhetjük őket és megszerethetjük. Kivétel nélkül mindegyikük a szívembe zártam, hol kevésbé, hol jobban. 

A nevek voltak azok, amik még elvarázsoltak.

Egy népmese, mert a jó elnyeri a boldogságát talán, a rossz pedig méltó vagy méltatlan büntetését.

Tetszett, hogy mindegyik szereplő egyforma figyelmet kapott, és lehetőségük volt felszólalni, elmesélni az ő szemszögükből a történéseket, megszerettetni vagy megutáltatni magukat.

                                        

                                                     Könyvbeli grafika

Egy fekete tündérmese, ahol semmi sem az, aminek látszik, senki sem az, akinek lennie kellene, senki sem úgy végzi, ahogy elvárnánk.

Egy szó is száz, imádon a hangulatát, a helyszínt, a szereplőket, a nyelvezetét, a grafikáját, a borítóját és egyediségét!

Volt, ami fura volt, de nem ejtenék sok szót róla.

Hogy van e tanulsága? Millió!

Amiket én kihámoztam magamnak belőle:

- Ha szavad adod, akkor tartsd is be!

- Ha valamit kérsz, adnod is kell cserébe valamit!

- Merj önmagad lenni!

- Tégy úgy, hogy később ne bánhasd meg!

- Ne higgy feltétlenül a szemednek, nézz a dolgok mögé!

- Tegyél meg mindent, amit szeretnél, még ha falakba is ütközöl! 

- Igyekezz tovább  menni, még ha úgy is érzed, nincs elég erőd hozzá!

- Ne várd a csodát(önmagától is megérkezik, ha az élet úgy hozza), hanem tegyél érte!

- A család a legfontosabb összekötő kapocs, de néha gyenge ez az erő sajnos!

- A szerelem csodás verem, ami gúzsba köthet, romlásba dönthet, de életet is menthet és néha boldogságot is kaphatsz tőle hosszabb-rövidebb ideig!

- A megbocsájtás csodás erény!

És az utolsó kettő!

- Ide nekem a folytatást rögvest!

- Elolvasni Csilla összes megjelent könyvét, fordítását!

Könyvbeli grafika

Fülszöveg:

Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt.

Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság.
Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte.

A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával…

Bár mese lenne!

Idézet:

Nem akarom, hogy a szabályokat a vére, a varázslat kényszerítse rá, azt akarom, hogy maga tudjon dönteni. Nem akarom, hogy olyan világban nőjön fel, ahol ölni kell azért, hogy változni és változtatni lehessen. A meséket érteni kell, nem megélni.

Gabo kiadó

360 oldal

Illusztrálta: Cserny Timi Pookah

Oriana Fallaci A harag és a büszkeség

Oriana egyik könyvét olvastam már és nagy hatással volt rám. Ez a Levél egy meg nem született gyermekhez címet kapta. Szókimondó és megdöbbentő volt.

Így kapva kaptam a felajánláson és rögtön olvasni is kezdtem a Művelt Nép Kiadó gondozásában megjelent kötetet. Ezúton is köszönöm a lehetőséget.

"Azt, hogy felnyissa azoknak a szemét, akik nem akarnak látni, hogy kihúzza a dugót azoknak a füléből, akik nem akarnak hallani, hogy gondolatokat ébresszen azokban, akik nem akarnak gondolkodni."

Nagyon is aktuális az írónő mondanivalója. 

A jelenleg folyó terrorizmusról szól. Az iszlám és a keresztények háborújáról. De ez már több annál. Ember harcol ember ellen. Ha harcnak lehet nevezni azt, ahogy Európa térdre kényszerül minden egyes bomba robbanásánál. Azok halnak meg, akik nem tehetnek semmiről.

Vajon meddig tűr még a köznép? Meddig hagyja, hogy folytatódjanak a terrorcselekmények? Érkezzenek az újabbnál újabb beszivárgók? Hogy a nagykutyák csak önmagukkal, a tetszelgéssel, a hibák halmozásával, szavazat vadászattal, a másik fél hibáztatásával legyenek elfoglalva?

Oriana ténylegesen felszólal. Egy harcos amazon, Kiáll az igazáért. Mer ellent mondani. Szembe menni mindenkivel és meri mindezt könyvbe foglalni! Tisztelem érte! 

Ezt megspékeli a hosszabb lélegzetű levelébe saját tapasztalatokkal, tényekkel, feltételezésekkel, élményekkel.

Felszólal a terrorizmus ellen, de az ezt hagyók ellen is! Konkrét személyek, városnevek is a pakliba kerülnek. 

Féltem az írónő életét.

Kicsit zavaros katyvasz a "levél". Érződik, hogy nem könyvnek indult. Hogy a düh beszél az írónőből. Az elkeseredés, a cselekvésképtelenség. Mivel ő író, az egyetlen fegyveréhez nyúl és ír.

Kiírja önmagából az érzéseit, gondolatait, az idegességét, bánatát, féltését...

Egy érzelmi bomba ez a könyv és remélem, legalább akkorát robban, mint Franciaországnál vagy Brüsszelnél. 

Végre tegyen valaki valamit!

Oriana pedig írjon még több könyvet, mert imádom, ahogy ír. Nem foglalkoztatott a káromkodása, a vulgáris kifejezések, a dühe és kifakadásai,  semmi az égadta világon.

Lehet homokba dugni a fejünk, lehet vitába szállni, elfordítani a fejünk, nem tenni semmit, más nézeteket vallani, de a könyvet érdemes elolvasni!

Jegyezzétek meg a nevet, mert érdemes. 

Oriana Fallaci

Egy megmondó ember, egy nagyszerű író, akivel számolni kell.

Nem szeretek a blogon politizálni. Ezután sem fogom. 

De a könyvet akkor is ajánlom figyelmetekbe!

U. I.: Sajnos Oriana nem fog már amazonként megmondani több igazságot. Elment már. Több ilyen írónő kellene a világnak! 

Fülszöveg:

A harag és a büszkeség című könyvével Oriana Fallaci tízéves csendet tört meg. Azt a csendet, amelyben manhattani otthonában a szeptember 11-ei apokalipszis pillanatáig élt. Most fülsüketítő zajjal törte meg ezt a csendet. Európában e könyv évtizedek óta nem tapasztalt felzúdulást váltott ki. Vitákat, veszekedéseket, szócsatákat, szenvedélyes dicséreteket, vad támadásokat. Olaszországban, ahol több mint egymillió példány kelt el, a mai napig a könyveladási listák élmezőnyében áll. Több százezren vették meg, és bestseller lett Franciaországban, Németországban és Spanyolországban is. Közismert bátorságával Oriana Fallaci az iszlám terrorizmus által előtérbe tolt kérdéseket feszegeti: az iszlám világ és a nyugati világ közötti ellentétet, sőt – véleménye szerint – összeférhetetlenséget, a Dzsihád világméretű realitását és az erre adandó válasz hiányát, a Nyugat nemtörődömségét. Fallaci brutálisan nyers szókimondásával és őszinteségével sorolja megalkuvás nélküli vádpontjait és szenvedélyes érveit, és leplezi le azokat a kényelmetlen igazságokat, amelyekről mindnyájan tudunk, de egyikünk sem meri kimondani azokat. Könyörtelen logikával és szárnyaló értelemmel veszi védelmébe kultúránkat, és ítéli el vakságunkat, süketségünket, mazochizmusunkat, kényelemszeretetünket és a politikailag korrekt arroganciánkat. Minderről Fallaci modern Kasszandraként, egy próféta szavainak költői ihletettségével ír könyv hosszúságúvá nőtt nyílt levelében, amelynek mindnyájan címzettjei vagyunk. A könyvet egy drámai hangú bevezető is gazdagítja, amelyben Oriana Fallaci leírja, miként született és formálódott A harag és a büszkeség, amit ő maga „a kicsiny könyvem”-nek nevez. Ebben az előhangban az írónő felidézi rendkívüli életútjának néhány epizódját, feltárja elszigetelődésének okait, elvárásait és megmásíthatatlan döntéseit. Nem véletlen, hogy a Fallaci által „kicsiny könyv”-nek nevezett írás remekmű, lelkiismeretünket felrázó könyv, ugyanakkor egy lélek portréja is. Az írónőé. E könyv nyomot fog hagyni, akár egy tüske, amely értelmünkbe és szívünkbe fúródott.

Művelt Nép kiadó

176 oldal

Fordította: Földvári Katalin

Nádasi Krisz Az én Diótörőm

Ha én írnám a fülszöveget, így hangzana.
Luca egy átlagos lány, akinek átlagos problémái vannak a munkájában, az életével, a párválasztásban. Míg nem egyszer, egy netes társkereső hirdetés minden felbolygat. 
Humoros, romantikus történet az életből merítve.

Nem mondom, hogy egyedi a könyv története. 
Olvastam már hasonlókat százszor. De igényesen van megírva. 
Van benne humor, irónia, remény, romantika, dráma és veszekedés, és egy kis csavar is. Tanmese, mert győz a jó és a rossz(bűnös) meglakol. Egy kis melegség. Remény. Remény, hogy mindenki egyszer megtalálja a helyét az életben, a párt, akit neki rendelt a világ. Remény, hogy vannak boldog befejezések, vannak olyan emberek, akik segítenek, nyitott szemmel járnak. Van igazi boldogság.
Egy olyan könyv, amit hamar kiolvastam. Nem felejthetetlen. Nem pedzeget nagy témákat. Nincs felejthetetlen stílusa, új szóképei. De árad belőle a finomság, a megnyugvás. Egy jó kis, könnyed kikapcsolódás. Egy pillanatnyi napfény az estédben. 
A karakterek sem halhatatlanok. Nincsenek túlbonyolítva de nem oly egyszerűek sem, mint egy faék. Lehet velük azonosulni, mint a szomszéd lánnyal.
Luca nehezen jön rá a nyilvánvalóra, nincsenek szuper képességei, nem a végzet nagyasszonya, és nem tökéletes szépség, de csupaszív lány, aki megérdemli a jólétet. 
Nincs a könyvben tömény szex és egyáltalán semmilyen sem. Most ez kellemes csalódás volt. Nem hiányzott belőle. Jó, hogy nem akarta az írónő mindenáron beletuszkolni.

Könnyen ki lehetett következtetni, mi lesz a konfliktus forrása, a csavar és a zárás, de nem zavart. Nem kell mindent túlbonyolítani. Elég, ha élvezhetjük a könyvet, a nyelvezetet, a szereplők életét, ha könnyen azonosulhatunk velük.
És ez egy ilyen könyv. Olyan, mint egy gyémánt. 
Csillogó,  értékes, de még nem teljes.
Lenne még apró csiszolgatnivaló rajta.

Köszönöm  a könyvet Krisznek!

Fülszöveg:

– Engedje meg, hogy hazafuvarozzam.
– Hagyjon békén! – förmedtem rá mogorván. – Egyébként sem ülnék a kocsijába. Maga még a saját lábában is hasra esik. Elképzelni sem merem, mire vetemedik, amikor volán mögé ül.
A muksó hunyorogva nézett le rám.
– Lehetséges, hogy nem vagyok tökéletes, ám magának vigasztalásra van szüksége, nem egyedüllétre – mondta.
– Bravó – suttogtam. – Most meglepett. Mire nem képes egy magafajta figura!
– Na látja! – vigyorodott el. – Bízza rám magát nyugodtan.
– Azt azért nem – intettem. – De megengedem, hogy hazavigyen. Vagy inkább valahova a közelbe.
– Ahogy parancsolni méltóztatik – hajtotta meg magát a förmedvény, és elindult a járdán a parkoló autók mellett.
Amikor ismerős csip-csipet hallottam, lemerevedtem.
A pasi felém fordult. Félmosoly játszott szája sarkában.
– Ugye komolyan azt hitte, hogy egy múlt századi roncs Trabantban szállítom haza?
– Nem! – vágtam rá gyorsan. Túl gyorsan.
Lovagom kinyitotta nekem az Alfa Spider utasoldali ajtaját. Beszálltam. Akaratlanul is csodálattal néztem körbe a sportautó kicsiny utasterét, műszerfalát.
– Csukja be a száját, jó? – szólalt meg a sofőröm. – Most tisztíttattam, hálás lennék, ha nem nyálazná össze.
Nem is lovag.

A huszonkét éves Luca egy unalmas utazási irodában dolgozik, és nem találkozik normális srácokkal. Az ügyfelei ugyanis vagy vőlegények, vagy nyugdíjasok, a klubokban pedig nem menyasszonyt keresnek a pasik. Amikor úgy dönt, hogy inkább a neten ad fel hirdetést, úgy tűnik, minden félresikerül. A randira ugyanis nem az érkezik, akinek kellene, ami előre nem látható események lavináját indítja el…

Chris Beckett: Sötét Éden

Remek példája a könyv annak, hogy fogsz egy maréknyi (vagy kicsit több) embert és bármilyen környezetbe ülteted át, akkor is előbb-utóbb kiütközik belőle az emberi természet, legyen szó jó és rossz tulajdonságairól.

Chris mert nagyot álmodni és egy kicsit múltidéző, ám futurisztikus környezetbe helyezte főszereplőinket. Keveredik a múltat idéző civilizáció felemelkedése a jövő hanyatlásával.

Adott pár érdekes, kiütköző, talán kifigurázottnak is mondhatnám,   tulajdonságokkal bíró karaktert. 

Adott egy alap konfliktust, ami nem is oly jelentős. 

Kaptunk hozzá egy izgalmas, még felfedezetlen világot, ami érdekes aláfestése az egész történetnek, bár nem teljesen hibátlan a kidolgozása. 

Megtoldotta némi eredeti szójárással és kész a könyv.

Bevallom utóbbi nem bírt, nem a bőröm alá kúszni. Olyannyira, hogy néha ismételtem is, akármennyire is taszított és nem, nem akartam.

Az elején idegesítettek a szóismétlések, kiemelések, a talányos káromkodások. A végén már hozzá tartoztak a műhöz és jól szórakoztam rajta.

Lassú folydogálású történet. Itt nincs száguldozás és kepesztés. Csak idegtépő várakozás és lassú vánszorgás. 

A kibontakozás is nagyon lassan megy végbe. Apró utalások, kicsi kifejtés, új adalékanyagok, de mind hosszadalmas időzés után.

Fura volt, hogy felületesen, külső szemlélőként éltem meg a cselekményt. Senkit sem kedveltem meg, hogy egy pindurit is izguljak miatta. a karakterek jól kidolgozottak, de nem állnak sem a jók, sem a rosszak táborába. Eldöntheted, ki a szükséges rossz vagy jó szereplő. 

Erkölcsi prédikációnak, karakterfejlődésnek is szemtanúi lehetünk.

Tanmese vagy sci-fi? Bibliautalás vagy csak koppintás? Mondanivalója van, vagy csak szórakoztat?

Csalódtam egy picit vagy csak keveset kaptam? 

Nem is tudom megmondani, sem besorolni a történetet.

Az ötletek nem teljesen egyediek, csak ahogy összepasszintotta az író őket. Sokszor volt "olyan ismerős" érzésem, de mindig elillant végül.

A kettősség érzése végig a könyvben rejlik.

Menjek vagy maradjak? Múlt vagy jövő? Jó vagy rossz? Érzések vagy érzéstelenség?...

Ahhoz képest, hogy nem az én műfajom, az ilyen könyvek miatt kezdem megkedvelni. Volt mondanivalója. Volt szépsége, ahogy sötétsége is. Szórakoztatott. Felültetett egy nagy hintára, ami néha felröpített, néha ledobott. Van benne dráma, vér, erőszakosság, társadalomkritika, társadalomfejlődés, némi nyelvészet is.

Tetszett összességében véve, még ha nem is hibátlan. 

Na de mi az, ami az ember keze munkáját viseli magán?

A borító szépséges.

Köszönöm az élményt és a könyvet az Agave kiadónak!

Fülszöveg: 

Azon a bizarr, nap nélküli bolygón, amit Édennek hívnak, a Család 532 tagja az Erdő lámpásfáinak fénye és melege alatt talál menedéket. Az Erdő mögött a Havas Sötét hegyei terülnek el, ahol olyan csípős a hideg, és olyan mély az éjszaka, hogy még soha nem kelt át rajta élő ember.

A Család Legvénebbjei még emlékeznek a legendákra egy olyan világról, ahol a fény az égből jön, és ahol a nők és férfiak olyan hajókat építettek, amelyek az eget is képesek átszelni. Ezek a hajók hozták őket is ide a Legvénebbek szerint – és a Családnak meg kell várnia, amíg az utazók visszatérnek.

De az ifjú Vöröslámpás John megszegi az Éden törvényeit, darabokra töri a Családot, és megváltoztatja a történelmet. El fogja hagyni a járt utat a járatlanért, bemerészkedik a Sötétbe… és felfedezi az igazságot a világukról.

Idézet:

Ilyen a család. Nem lehet megszabadulni más emberek gondolataitól és érzéseitől mindennel kapcsolatban, ami történik. Gela cicijére, bármilyen kis dolog is történt, a Család összes tagja azonnal beszélni kezdett róla, szánakozott felette, elítélte, megpiszkálta, cöccögött miatta.

Ekkor hagytam abba figyelést. Felnéztem a Havas Sötét feketeségébe, és elgondolkoztam. Senki nem tud semmit arról a helyről, azt leszámítva, hogy magas magas, sötét sötét, és hideg hideg hideg, és hogy az összes patak és hatalmas hókígyó ("gej zűr", ahogy a Legvénebbek nevezik őket) forrása, és hogy az egész világunkat körbeveszi.

Agave kiadó

352 oldal, saját

Recenzió

Fordította: Farkas Veronika

Pusztai Andrea interjú

Andrea könyvét, a Bizáncot olvastam, nem is oly régen. Kíváncsi lettem az írónő személyiségére, munkamódszerére is, így meginterjúvoltam. Köszönöm ezúton is, hogy vállalta. 

- Mit tudhatunk rólad, mint magánember?

Magánemberként nem szeretek sokat beszélni magamról, mert van az a privát szféra, amit kizárólag a közeli barátokkal osztok meg. Mióta egyre többen kíváncsiak az írói tevékenységemre, óhatatlan, hogy magánemberként is megmutatkozzak egy kicsit a véleményemmel, a céljaimmal és mindazzal, aki vagyok. Nincs takargatnivalóm, de egyes dolgokat kívül helyezek ezen, szeretek semleges lenni bizonyos kérdésekben és a magánszférába utalni például a vallási hovatartozásomat vagy a politikai véleményemet. Nem azért, mert nem vállalom, hanem mert mindennek helye és ideje van, politikáról kizárólag személyes kontaktusban beszélgetek és megválogatom, hogy kivel. 

Íróként nem politizálok. Tehetném, de értelmetlennek tartom, mert egyszerű érzelmi identitású. Nem eléggé higgadt vitaalappal és tiszta elviségekkel rendelkező emberek országában élünk. Magyarul az emberek nem kritikusan és rugalmasan gondolkodnak a politikáról, hanem az érzelmeik pártvakságában. Így teljesen hiábavalónak tartom, hogy ne egyetemes emberi értékekről írjak, hanem politikai allűrökkel kategorizáljam ugyanezeket, hogy valahol szeressenek, máshol meg utáljanak. Ahogy íróként akármennyire vagyok például édesanya, nem egyszerű anyukaként írok, mivel nem csak anyaként létezem a világban. Egy erőteljes személyiség vagyok, sok szegmense érdekel a világnak, így sokfélét is alkotok, emberként is sok arcom van. Egy egyedülálló családanya vagyok, van egy tíz éves kisfiam. Nagy családban élek, a szüleimmel, testvéreimmel mindennapos kapcsolatban és harmonikus szimbiózisban.

- Régen két álnéven is publikáltál. Mit jelent neked az, hogy kiléptél a nyilvánosságra? És ez hogy befolyásolta az életed?

Ugyanazt csinálom, amit eddig, igyekszem jól elvégezni, amit elterveztem, és ma már a saját nevem alatt vállalom mindazt, amit alkotok. Szerintem ez így korrekt. Ugyanakkor a nyilvánosság előtti lét természetes következménye annak, amit csinálok. Nem találok benne semmi euforikust, de ami nagyon fontos számomra és örömmel tölt el, hogy a nagyközönség szeretettel fogadta Bizánc első részét, és ez inspirál a további munkában. Egyéb változást nem érzékeltem. Ugyanúgy sokat írok és szeretnék is még sokáig. Az, hogy néha fellelhető vagyok dedikáláson például, izgalmas, de csak hab a tortán. Egy következménye annak, amit csinálok. Szeretek találkozni az olvasókkal, aztán hazamegyek és írok tovább.

- Kik a legnagyobb támogatóid, segítségeid az írás terén?

Vannak, akiknek adok a véleményére és segítik a munkámat. Ők is író emberek, segítenek a kézirataim véglegesítésében, és a több szem többet lát alapon gyakran velük tudom kiszűrni a hibákat. Bizánc első részében többek között Bakti Viktor és Czövek Andrea voltak elsősorban a segítségeim, de a barátaim, és később a kiadó szerkesztője és korrektora is nagy munkát végeztek rajta, mire elkészült. Akiknek a támogatása sokat jelent, az a családom, szüleim, testvéreim, és a kisfiam.

- Kinek ajánlanád elsősorban a könyved?

Bárkinek. A férfiak ugyanúgy szeretik, mint a nők, de gyerek kezébe azért nem adnám. A történet nagyszabású és összetett, megmozgatja az ember intellektusát, és néha érdemes felütni a guglit is, ha valami nem tiszta. Például konkrétan gondot szokott okozni, hogy a keleti egyház másként működik ma is, mint a katolikus vagy református, amit jobban ismerünk. Érdemes látni a különbségeket, és picit utána olvasni, hiszen természetes, hogy az ember ezeket nem feltétlenül ismeri a hétköznapokból, és ez nem is elvárás a könyv olvasásához. A regény korrekt, a tények is, de ne restelljünk ránézni jobban egy-egy kérdésre, gondolok itt arra, hogy a keleti egyházban a keresztség vagy beházasodás általi családi kapcsolat milyen erős köteléknek számít a távolabb eső rokonok tekintetében is.

- Miért történelem, mikor az nem annyira kapós jelenleg, mint mondjuk egy ifjúsági fantasy vagy erotikus?

Nem értek egyet azzal, hogy nem kapós. A történelmi regények éppen egy új reneszánszukat élik, és néhány éve a magyar szerzők is egyre nagyobb szeletet vesznek ki belőle maguknak, vagyis a mi magyar történelmünknek.

A történelem egyetemes. Ezért. A YA és a fantasy egészen más területek, más munkamódszerük van, más az olvasói réteg, mások az igények. Eredetileg nem mertem besorolni Bizáncot történelmi regénynek, noha tíznél több évig kutattam a témában és törekedtem is egyfajta korrektségre. Aztán mégis a történelmi zsánerbe csúszott be, mert ez valóban egy történelmi regény. A szereplők valóban élt történelmi személyek, a legfontosabb események hitelesek, de ezekről olyan keveset tudunk, hogy az élet diktálta következetességgel ki kellett töltenem, és élővé tenni ezt az egyébként gazdag és csodálatos világot, amilyen az akkor Bizánc volt. Ez egy óriási munka, nyugodtan ki lehet próbálni, elképesztően izgalmas kérdésekkel találja magát szemben az ember.  Bevallom, nagyon élveztem, nehéz volt, de a könnyű út sosem vonzott, szeretem a kihívásokat. És ugyanezért is a történelmi lett a zsánerem. De azért itt megjegyzem, hogy sok más zsánerben is írok.

- Miért gondoltad úgy, hogy könyvet kell írnod, pont erről a témáról?

Mert ez a téma kiesett az utóbbi időben a köztudatból, igen méltatlanul. Bizánc a bukása után olyan kulturális hagyatékot jelentett, amiből az egész nyugat-európai kultúra újra tudta építeni magát. Aki nem hiszi, járjon csak utána, meg fog lepődni mennyi minden származik onnan.

- Mennyi munkád fekszik a könyv témájának felkutatásában, a kutatásban, az apró részletekben, a korhűség megformálásában?

A fél életem, akkor is, ha nem akarok túlzásba esni. Bizánc szerelem lett, ezeréves történelme van, és mindez szerintem az életem hátra levő részében is lefoglal még. Egyszerűen, mert szeretem. Ez afféle életforma már nálam.

Az apró részletek teszik hitelessé ezt a világot is, mindennek van helye és ideje, ez a meggyőződés sokat segített a munka folyamán. A korhűség ugyanakkor nehéz kérdés, szerintem nem él olyan ember ma a földön, aki korhűen valódi hitelességgel vissza tudná adni a 10. századot. Ráadásul, ha megtenné, akkor senki nem értené, mert a beszéd egészen más volt, mint ma.

Egyensúlyt kellett találnom a mai emberek és az akkori szereplők között a korhűségben is.

- Önmagad mennyire írtad bele a könyvbe?

Minden szereplőmben benne vagyok és egy kicsit egyikben sem. Nincs olyan karakter, akire azt mondanám, hogy magamról mintáztam, ugyanakkor egy kicsit mindegyikük én vagyok. Ahogy az a történeteknél ez lenni is szokott, szerintem minden író így dolgozik, hiszen magunkból is építjük fel a különböző karaktereket és ezek a karakterek elviszik a hátukon a történetet, pontosabban ők maguk a történet. A legfontosabb, hogy tudjunk azonosulni velük, hogy értsük, kedveljük őket és esetleg szurkolhassunk valakiknek, hogy célba érjenek. Ehhez nem feltétlenül „én” kellek, de ugyanakkor mégis.

- Az írást tanultad is. Mit gondolsz mennyire tanulható ez a műfaj és mennyi a képesség, amit készen kap az ember?

A siker és az eredmény azok a hegycsúcsok, ahová nem vezet lift. Nincs instant módszer. Kezed van, lábad van, szemed van, használd őket, és fokozatosan meg tudod mászni a hegyet. De az munka, és ezzel muszáj legalább idővel tisztába jönni. Sokan szeretnének szárnyon jutni a csúcsra, ami nem megy. Emberek vagyunk. Az élet értelme az út, amin járunk, és az írásban a távoli cél mindig tiszta, ellentétben azzal, hogy mi legyen a következő lépés. De muszáj megtanulni az odavezető utat is élvezni, néha megpihenni, mindig tanulni, megtalálni a következő fogást, a következő jelenetet a következő lépést. Egyszóval készen nem kapunk semmit. A képesség is kevés önmagában, használni is kell, üldögélni rajta ugyanaz, mintha nem is lenne. Az, hogy kihozzuk ebből a legjobbat, annak egyes szegmensei tanulhatók, vagy inkább fejleszthetők és tudatosíthatók. De ezek inkább eszköztárba kerülnek, azt gondolom, hogy ami a legfontosabb magja az egész folyamatnak, az nem tanulható. Az belülről jön, és robban. Az üt. Az akar. És működik. Ehhez emberként, személyiségként meg kell érni és akkor csodás dolgok születhetnek a kezünk alatt, de ez a folyamat sem gyorsítható. Mert nem az a fontos önmagában, hogy mondani akarok valamit, és ettől viszketek, hanem az a fontos, hogy olyasmit mondjak, amit más még nem mondott. És tudjam, hogy az egészen pontosan mi, mert ha nem tudom, akkor azt sem tudom, miről beszélek.

- Van olyan tanács, amit megfogadtál az írással kapcsolatban?

A tanácsoknak két dimenziója van, mint a híreknek is. Egyik dimenzió, hogy ki az, aki tanácsot ad, és mennyire ért ő ehhez? Ez mindig fontos alap, mielőtt megítélném, mi legyen a következő lépés. Ha elfogadható számomra a személy, mint hiteles ember, minden szavát megfogadom. És itt jön be a másik dimenzió, hogy ezt a magam módján teszem. Vagyis én döntök a változtatásról és szívesen fogadom a tippeket, de gyakran nem élek velük. Mindig figyelek másokra, és a saját szakmai tudásomon is átszűröm azt, amit visszajelzésként, vagy tanácsként kapok. Az esetek többségében csak a probléma lesz tiszta, a megoldásokat mindenképpen nekem kell megtalálnom a saját szájízem szerint. Mert én írom, amit írok, én szeretnék elérni egy bizonyos hatást, muszáj tudnom, hogyan tegyem. Egy olvasónak vagy kívülállónak ezt nem kell tudnia. Mégis nagyon jól tudom használni az olvasói véleményeket is.

- Milyen filozófia vagy mottó áll hozzád legközelebb?

Ha csinálsz valamit, azt csináld a tőled telhető legjobban!

- Létezik olyan író vagy kötet, ami maradandó nyomot hagyott benned, az írásmódodban?

Passuth nehezen emészthető világát szeretem, a nyelvi játékait, egyszerűen csodálatosak. Ugyanakkor mindenkiből merítek, aki a kezembe kerül. Nagyon kell vigyáznom, hogy aktív írás-stádiumban kit olvasok, mert átveszek és magamba szívok mindent, mint egy médium. Iszonyúan érzékeny vagyok, és képlékeny is. Szerencsére van egy bizonyos módszerem, ami megtartja a saját nyelvi stílusomban a stabilitásomat. De sokféleképpen tudok írni és szeretek ezzel játszani is, kísérletezgetni, miközben tudom, hogy ennek az útnak is az elején járok. Egy olyan stílben írok most már, amit érdemes egyre magasabb szintre fejleszteni és szeretnék idővel ebben egyre kiforrottabbá válni.

- Vannak kifejezetten rád jellemző szókapcsolatok vagy visszatérő szóhasználataid, szófordulataid?

Nem vagyok irodalom-esztéta, ezeket biztosan használom, hogyne lennének? De nem tudatosak, zsigerből írok, nem számolom a szavakat, és igyekszem változatos képekkel, érdekes szituációkkal és izgalmas karakterekkel dolgozni. Más kérdés, ha egy karaktert formálok, időnként nekik kellenek visszatérő szókapcsolatok, emlékezz csak Karnioszra, aki mindig azt mondogatja: „Azt a mindenit!”. Ez az ő karaktere, jellemző rá. A nyelv csodálatos játék, használjuk szépen.

- Mit jelent neked az írás?

Feltettem rá az életemet és egyre magasabb hegyeket néztem ki magamnak, hogy megmásszam őket. Célt, eszközt, munkát, szórakozást, mindent jelent, hiszen nem egy homogén és unalmas tevékenység. Nem jövök most az önkifejezés dumával, mert számomra az életem része az írás, úgy belém van már ivódva, hogy minden sejtem tud róla. Harmóniában vagyok ezzel a tevékenységgel, olyan természetes számomra, mint étkezni, aludni vagy beszélni.

- Min dolgozol jelenleg?

Természetesen Bizánc folytatásán. Ezen felül forgatókönyveket is írok, beléptem a filmes szakma keretei közé, próbálgatom a szárnyaimat. Jelenleg a „Fegyvert s vitézt éneklek” antológiában megjelent Zrínyi Ilonáról szóló novellámból szeretnénk készíteni egy tévéfilm-adaptációt. Elindult a pályázati rendszerben, és bizakodva várom, hogy támogatást kapjon. Ugyanez a sors vár egy mozifilm ötletemre, amin jelenleg még dolgozunk, hogy elindulhasson az útján a filmes berkekben. Nem egy egyszerű világ, de van egy csodálatos producerem, akivel nagyon megtaláltuk egymással a hangot és boldog vagyok, hogy ismerhetem, hogy vele dolgozhatok. A vicces az, hogy ugyanaz a neve, mint nekem, és ezen mindig nevetünk. Ha a két Pusztai Andrea összefog, akkor őszintén reméljük, hogy abból csak valami jó sülhet ki. Nagyon élvezem a közös munkát, és hosszú évekre előre van munkatervünk.

Az egyéb terveimről nem beszélhetek bővebben, mert még nem publikusak, de vannak, és ezek mind szép nagy tervek is, amint lehet, ígérem, nyilvánosság elé tárom őket.

Andreával találkozhattok a Könyvfesztiválon is hamarosan:

Az írónőről még többet megtudhattok itt: 

http://pandiblogja.blogspot.hu/

https://www.facebook.com/Biz%C3%A1nc-532725293499552/?__mref=message_bubble