Nem is oly rég kaptuk e könyvecskét a Manó kiadótól. Ezúton is köszönjük
szépen!
Lányok rögtön birtokukba vették.
Tetszett neki, hogy elég nagy alakú, könnyű kézbe venni és lapozgatni. Még
a legkisebb is ki-kilopja szobájukból titokban, mikor nincsenek itthon.
Mivel nagyon féltik, így tényleg csak lopva kapja meg a könyvet nézegetni,
forgatni. Délutánra mindig visszacsempésszük a lányos szobába. De pszt! Ne
mondjátok el a csajoknak e merényletet ellenük és kedvencükké avanzsált könyv
ellen.
Persze kis törpémnek komoly feladat a könyv cipelése egy évesen. De azért
érdekli annyira, hogy megpróbál vele elszelelni, ha a nagyobbak nincsenek résen
eléggé.
Mondtam már, hogy imádom, mikor baba hangon mondja a magáét és olvas nekem?
Na de hogy maradjunk a könyvnél.
Lányokat először hagytam ismerkedni a könyvvel, magával. Kitaláltak róla
saját történetet, a fantáziájuk szerint.
Így elmondhatom, hogy minden olvasás, minden könyv tanít valamit. Még nekem
is. Mert a képek alapján mindkét lány teljesen mást képzelt bele a könyvbe.
Persze leírva, egy harmadik változat volt olvasható.
Érdekes, hogy egy mesét képekben mennyire sokféleképpen lehet értelmezni.
Nagylány Danci szerint a nagyfiú mackó haragudott a szülőkre, mert nem
fordítottak rá elég időt. Fontosabb volt a főzés, telefon, kistestvér és egyéb
elfoglaltságok. Neki nem jutott elég figyelem.
Görbe tükör lenne lánykám felfogása szerint a mai önmagunkra, a világra ez
a könyv? Sokszor látok szülőket telefont pötyögtetni, míg a gyerekük vágyik a
figyelmükre.
Viki szerint egy napját írta le a nagyfiú mackó, hogy miket csináltak aznap
és csuda jót mókáztak.
Bizonyítja is középső lánykám pozitív életszemléletét, vidámságát. Semmi
negatív dolgot nem látott bele a képekbe.
Apropó képek. Nagyon aranyos az illusztráció. Nem szeretem a lebutított,
elnagyolt rajzokat. Ez gyönyörűséges.
Kíváncsi lennék, hogy Andris mit látna bele a mesébe, ha el tudná mondani
nekünk. Ti is? Néha jó lenne tudni baba nyelven.
Ami nagyszerű ebben a kis könyvben Danci szavaival élve az, hogy tanulságos.
Szerintem is.
Fontos a mondanivalója.
Ahogy mi látjuk a gyerekeinket, néha így és néha úgy. Valamihez túl kicsik
szerintünk, míg máshoz túl nagyok. És ők mennyire másként látják önmaguk.
Viki szerint pedig azért nagyszerű e könyvecske, mert könnyen
megjegyezhető, miről szól. Szívesen utánozta az olvasásom, tátogta el a
szöveget velem.
Harmadik felolvasásom után már kívülről fújta.
Túl egyszerű lenne a nyelvezete és a történet? Nem hinném. Néha a kevesebb,
több. Ezt is bebizonyította e kicsiny, ám mégis nagy könyv!
Nálunk jó lakása lesz és maradása Catherine Leblanc könyveinek. Mert a
másik két részt is beszerzem mindenképpen.
A könyvet köszönjük a Manó kiadónak!
Fülszöveg:
Mindenkinek ismerős probléma, amikor meg kell győznünk
a gyerekünket arról, hogy valamit még nem csinálhat, mert még nem elég ügyes
hozzá, vagy az túl veszélyes számára. Ebben segít Kismackó legújabb története,
amiben őt is néha túl kicsinek vagy túl nagynak tartják a szülei ahhoz, hogy
egyedül használja a kést, vagy még mindig cumizzon, esetleg, hogy séta helyett
babakocsiba üljön. Az Akkor is szeretnél? és a Megérkezett! című könyvekhez
hasonlóan a szerzőpáros itt is sok humorral veszi végig ennek a korszaknak a
nehézségeit, mi pedig Szabó T. Anna és fia, Dragomán Pali remek fordításában
olvashatjuk gyerekünkkel az ölünkben.
Manó könyvek
32 oldal
Fordította: Szabó T. Anna, Dragomán Pali
Illusztrálta: Eve Tharlet
