2017. február 28., kedd

Keresem, keresem...


Társszerzőt keresek az Adri könyvmoly könyvei blogra, illetve vendégpost írásra booktagek, filmkritikák, könyves postok és hasonló témakörben.
http://adrikonyvmoly.blogspot.hu
Továbbá van egy mindenes blogom, ahol elmélkedek, oda jöhet divattól a gyermeknevelésig bármi, ha kedvetek tartja…Ő még gyerekcipőben jár.
http://adriarnyoldal.blogspot.hu/

Nagy tervek!



Hát igen. (Annak ellenére, hogy mondatot nem kezdünk háttal...)
Bizony az én polcom is így roskadozik az olvasatlan könyvektől. Akik voltak már nálam, bizonyítani is tudják. 240-nél abbahagytam az olvasatlan könyveim számát. Lehet jobban jártam volna, ha azokat számlálom, amiket olvastam már. Jó, azért ilyen is van ám jócskán!
Nagy fába vágtam a fejszém, avagy mit terveztem erre az évre elolvasni post következik ebből adódóan.
Persze nem hiszem, hogy teljes a lista. Tuti valami fontos könyvet kihagytam. És új megjelenések sem kerültek fel, vagy idő közben beszerzett, megszerzett, megkapott, reci és egyéb kölcsön, könyvtári könyvek sem. 
Ráadásul ez a szám kicsit ijesztő. 





Vajon sikerül teljesítenem vagy lányok és minimoly kicsit keresztül húzza a számításaim? 
Majd meglátjuk. A terv megszületett. Év végén referálok, hogy sikerült. 
Addig is kérnék némi biztatást és aki szívesen olvasna velem, írjon bátran. Akár saját polccal vagy az enyémről csemegézve… 

Kibeszéljük, megbeszéljük. 
Nem ígérem, hogy mindegyikről írni is fogok ám.
Ujjakat csuriba! 
És a polcom: 
https://moly.hu/polcok/a-nagy-terv



2017. február 20., hétfő

Soman Chainani Jók ​és Rosszak Iskolája





Szokatlan mese felnőtteknek, ami kielégíti gyermeki énem mese utáni sóvárgását, de felnőtteknek való fantasy őrületem is. A mese és a felnőtt valóság határmezsgyéjén egyensúlyoz, hol egyik oldalra billentve a mérleg nyelvét, hol másikra.
Mesének kicsit sötét, néha horrorisztikus és nem túl happy endes.
Sima fantasy könyvnek meg néhol banális és romantikus és mesés, mesei elemekkel tarkítva.
Korosztályt sem tudnék belőni igazán, kinek ajánlom.
Mert egyaránt el tudom képzelni egy 12 éves korosztály kezében, de én mint erős 30-s is szívesen olvastam és izgultam rajta.
Nézzük miért.

A karakterek érdekesek. Szívesen követtem nyomon megismerésüktől az első kötet lezárásáig a változásukat, jellemfejlődésüket vagy éppen vissza fejlődésüket.
Semmi sem az, aminek látszik. Folyton változások és változások jönnek a lapok során a szereplők jellemében, érzéseiben.
Sophie egy szőke, kedves, szép és bájos tündérke, akit mindenki szeret. Ő lenne a jó?
Vagy Agatha? Őt mindenki elkerüli, nyomasztó helyen él, nem túl barátságos és sötét, elhanyagolt a kinézete.
Ti mit tippelnétek?Melyikük a jó?

Igaz, hogy tipikus jó és rossz harca, mint ahogy a címe is mutatja, de meglepően kicsit fonák módon. 
A jó a rossz, és fordítva. Vagy mégsem? 
Bizarr, mert folyton változtak az érzéseim a szereplők irányába. Nem tudtam eldönteni, hogy ki az igazán jó és ki az igazi rossz. Inkább a körülmények áldozata jobban a két barátnő, akikről szól a könyv. 
Nem tudtam végül egyiküket sem nem kedvelni, még rossz, vélt rossz és jó tulajdonságaik megítélése alapján sem. Inkább néha kevésbé, máskor jobban szerettem őket.
A történet kettőjük barátságáról, harcáról, útkereséséről szól mesei elemekkel, boszorkányokkal, farkasokkal, hercegekkel és hercegnőkkel, na és meglepően sok szarkazmussal, viccel beszólásokkal, poénos történésekkel megtoldva, hogy kellően szerethető történetet kapjunk.
Változatos és színes a szereplők kavalkádja, annyi szent
Sok kedvencet avattam mellékszálon is.

Meglepő, az tuti az egész történet, ahogy van.
A kerettörténet innen-onnan cseppenként ellopott, összetákolt, ám mégis meglehetősen működő, pedig néhol erősen vérzik több sebből is. 
Néhol konkrétan hasonlítgatni is tudnék. 
Ám máskor meg akkora újításokkal, új dolgokkal apellál, hogy feledtem az előző apróságokat.
Van itt minden, mint a jó boltban. Meseíró toll, Gazgató és kerek erdő...


Az illusztrációkért külön köszönet, mert csodaszépek!
A mondanivalóért, az erkölcsi normák elénk tárásáért szintén plusz pont jár, mert úgy tálalja írónk, hogy nem unalmas, nem "hegyi beszéd" stílusú, hanem élvezetes.

Izgalmas, fordulatos, egyenesen meglepő a sok fordulat, nem várt akadály. Kiszámíthatatlan és előre nem megjósolható. Ezekért kifejezetten szerettem.

Egy elemet említettem már, aminél kicsit ingott a léc. 
A másik, ami esetleges buktatója lehetett volna a könyvnek, azok a néhol bugyuta karakteri kidolgozások, sztereotípiák, beskatulyázások. De ezt elkendőzve, inkább kifigurázásnak vélem és így már nem is döcög a történet. Sőt! Még élvezetesebb, hogy a megszokott és elvárt normáknak görbe tükröt mutat az író.
És persze fityiszt a "Boldogan éltek, míg meg nem haltak " tézisnek!
Ami a mesék mögött van...
Te hogy értelmezed?
Ki a jó és ki a rossz? 
Rossz az, aki naiv? 
Vagy az a rossz, aki önző? 
Az netán, aki rosszat cselekszik, bár nem bántásból, hátsó szándék nélkül?
Esetleg az a rossz, aki annak tartja önmagát? 
A körülmények összejátszása miatt lesz valaki rossz?
Vagy a rossz társaság teszi azzá?
És mitől jó a jó?
Talán a könyv végére megleled a választ, ha tudsz a sorok között olvasni. Vagy mégsem...
Igazából ennél a könyvnél én sem vagyok semmiben sem biztos. mert a fekete és fehér együtt lehet szürke és a fekete is lehet jó választás, mint ahogy a fehér rossz!
De az biztos, hogy jól szórakoztam a könyv olvasása közben, még ha alaposan meg is lepett a tartalmával. 
Elvarázsolt? Naná!
Kikapcsolt? Tutira!
Jókat kacagtam? Azt ám!
Egyszóval mindenkinek ajánlom e sorozatot, aki szeretne valami szokatlant, valami mást olvasni mesés köntösben!

A lényeget majd elfeledtem. 
Boldogan éltek míg meg nem haltak!
Egy frászkarikát! Folytatás érkezik...Mert van élet az után is!

A borító meseszép! A tervezőt nagy dicséret illeti!

A könyvet köszönöm a Twister Média kiadónak!

Fülszöveg:
Sophie és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott, hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül.
Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.

Idézet:
– Buta ötlet egy hercegnőtől, hogy egyedül szálljon szembe egy boszorkánnyal – mondta Tedros; verejtéke homlokáról Agatha rózsaszín ruhájára csöpögött.
– Hol van? – kérdezte Agatha rekedtes, gyenge hangon. – Biztonságban van?
– Nem jó ötlet az sem egy hercegnőtől, hogy egy boszorkány hogylétéért aggódjon – mondta Tedros, erősebben szorítva a derekát.
Agatha gyomrában mintha pillangók cikáztak volna.
– Tegyél le! – követelte.
– Még rosszabb ötlet egy hercegnőtől.
– Tegyél le!
Tedros engedelmeskedett, és a lány elhúzódott tőle.
– Nem vagyok hercegnő! – csattant fel, gallérját igazgatva.
– Ha te mondod – szólt a herceg, és tekintete lefelé mozdult.
Agatha követte… és meglátta, hogy lábát teljesen felhasogatták a tüskék; fényesvörösen csorgott a vére.
Tedros elmosolyodott.
– Eeeegy… kéééét…. háááá….
Agatha a karjába ájult.
– Kifejezetten hercegnő – jegyezte meg.

Twister Média kiadó
584 oldal
Fordította: Bozai Ágota
Illusztrálta: Iacopo Bruno
http://iacopobruno.blogspot.hu/

2017. február 12., vasárnap

A. O. Esther Gombnyomásra ​3.




Az első két rész elbűvölt, magával ragadott, egyszóval imádtam. Így nagyon húztam e könyv olvasását, nehogy véget érjen a sorozat vagy csalódás érjen. Utóbbira azt tudom mondani, hogy is-is. Valamennyire csalódás volt, de kellemes meglepetés is.
Második könyv volt, amit bepakoltam a kórházi pakkba, szerencsémre. lekötött és elszórakoztatott, bár túl hamar a végére értem.

A sorozat e része ismét akció dús, izgalmas, sodró lendületű, gyilkos, vérengzős, humoros, szerelmes és erotikus is, pár morális kérdéssel, társadalom kritikával megspékelve, nagyszerűen megírva.
Egyik percben szerelmetesen andalgunk a párral, majd fél szempillantás alatt valami akciójelenetben találjuk magunkat.
Tudott még meglepetéseket okozni és fokozni az első két rész feszültségét Eszter, az írónő.
Sokszínű és ámulatba ejtő a stílus, a világ, amit megalkotott és tovább építgetett.
Gyorsan kivégeztem, sodró lendülete miatt és vitt előre a humor, a karakterek is. Még ha lassabban is indult be a történet, mint vártam volna.

Véresebb, kegyetlenebb történések is helyet kaptak, ami meglepett, mert nem jellemző Eszter stílusára.
Így valamennyire ellensúlyozta a sok szerelmes, rózsaszín percet, igaz, ami igaz.
De akkor is szokatlan ez az írónőtől.

A szereplők változatosak, izgalmasak.
Régi kedvenceim maradtak továbbra is maradtak ugyan azok. De újabb szereplőt is avattam e csapatba. 
Viszont nem árulom el, hogy ki ő. Az én titkom marad.
Szerettem, ahogy végül a sorsuk alakult, ahogy formálódott a jellemük, ahogy újabb és újabb tulajdonságaik kerültek felszínre.
Itt is azt tudom csak mondani, hogy a karakterek szintén sokszínűek és változatosak. Van itt mimóza, megmentésre váró leányzó, de erős, kikezdhetetlen női karakter is.
Mindenki választhat, ki áll közelebb hozzá és az ő fejezeteit fokozottan várhatja. 
A pasik. Nos. Igaz, hogy lényegében női regény, de el van látva pasikkal bőven. Ez a kötet közelebb visz hozzájuk és több részt kapnak a könyvben. 
Viszont némi kritikával élnék a sok ömlengés után. 
Ennyire kedves, erős, modoros, szerelmes, papucs pasik nem léteznek, főként nem ilyen tömegével, egy kupacban. Vagy igen? Inkább utópia ez. Vágyálom, amire minden nő vágyna. De csak vágyna, mert ilyen pasik a valóságban nem léteznek. Egy hangos szó, egy beszólás, egy félreértés, egy akármi sincs a párok között? Mindent ráhagynak álmaik nőjére? Semmi pasi hiszti? Semmi féltékenykedés? Semmi rossz szokás?
Átnevelő táborba küldöm férjet a Gombnyomára férfi társasághoz akkor:)
Ráadásul túl sok, túl giccses, túl rózsaszín, hogy senki sem hal meg, csak a rosszak(igaz azok tonna számra) és mindenki párra lel, örök szerelemmel. 
Lehet nekem nem jó az ingerküszöböm, de nekem még várandósan, rózsaszín felhőket kergetve is sok volt. 
És a sok szerelem, történés mellett elsikkadtak az új szereplők jellemkibontásai, a régiek pedig nagyon keveset mutattak önmagukból, a szerelmen kívül.
Ráadásul ez a sok jó és szép és romantika a világ kifejtésének rovására ment. Sokkal többet olvastam volna Manipuráról, hogy Mia mitől más, az ő  múltjáról, a szörnyek keletkezéséről, nagyi fantasztikus képességéről és így tovább...
Valószínű a következő kötetben mindenre magyarázatot kapunk, ami most még homályban maradt.
Szurkolok a csapatnak, bár nem tudom ezen kívül miről lehet még írni a következő könyvben. Remélem nem a szerelmi évődésükről, vagy összeveszésükről-kibékülésükről, csiki-csukiról.

A borító és annak színe ismét telitalálat volt! Gyönyörűséges és túlszárnyalhatatlan.

És akkor érkezzen a jó hír. Bizony kicsit feljebb elszóltam már magam.
A következő kötetben...
Folytatás érkezik, aminek nagyon örülök. 
És utánnyomás is, kicsit más köntösben, így nem lesznek hiánycikkek a sorozat egyes kötetei.
Amit nagyon, de nagyon várok. 
A kisebb bakik nem vették el a kedvem Eszter varázslatos világától. Sőt! Meghozták! Alig bírom kivárni, hogy megkaparinthassam a folytatást!

Köszönöm a könyvet az írónőnek!

Fülszöveg:
Miután ​a vadászok megtisztították a mutánsoktól a körzetet, a Hobbs-birtok lakói többnapos ünneplésbe kezdenek. Dylan és Stella szerelme is végre kibontakozhatna, ám az ördög nem alszik…

Idézet:
– Smink holmi? 
– Az…, de nem akármilyen! – kuncogott Mia. – Csókálló, időtálló, esőálló, szélálló, mutánsálló – sorolta nevetve. – Komolyan. Szegény csomagot végigrángattam egész Manipurán, a mutánsokkal teli alagúton, a folyón, a sáron, és meg sem kottyant neki.


Decens Magazin Média
606 oldal

2017. február 6., hétfő

Neal Stephenson Seveneves ​– A hét Éva





ltem a könyvtől nagyon.
Ugyanakkor vártam is. 
Egy ekkora, ikonikus, a sci-fik sci-fije könyvet kihagyni bűn, még ha nem is nagyon vág a profilomba a műfaja. 
Ráadásul a vastagsága igazi, jól kifejtett világot ígért.
A kórházba menet első könyv volt, amit bepakoltam. 
Nem éppen rózsaszín leányálmos-babavárós-boldogságos könyv. 
De mégis a negyedétől elhelyezkedtem az olvasmányba, megszoktam a stílusát, a temérdek szereplőt megkedveltem. A tömeges tudnivalót is feldolgoztam vagy épp átsiklottam fölötte néha, ha nagyon messze állt tőlem vagy nem érdekelt. Ekkor jutottam arra, hogy nem untatott és érdekelni kezdett, mi lesz a végkifejlet.

Aprólékosan kidolgozott, minden pici részletet megosztó könyv. Ebben nem tévedtem. Mindenben precíz és alapos, legyen szó túlélésről, űrutazásról...
Egyedül a szereplők lélektana, gondolatai hiányoztak számomra kicsit. Sok a leíró rész, technikai elemek, tudományos magyarázatok. 
Nem mindig és nem mindenkinek lesz világos minden rész. Ettől néha butácskának éreztem magam. De ezen, ha túllépsz, akkor élvezni fogod a könyvet!

Nem mondom, hogy szélvész gyorsasággal kapjuk a történéseket. Kissé túlírt és lassú folydogálású történet. 
De a számos, alapos információ
áramlás miatt ez érthető és talán nem is baj.
Végig fenntartja a feszültséget az író. 
Csigázza az érdeklődésünk, majd altatja a tudományos blablával. Aztán ismét megcsillant valamit, ami felkelti az érdeklődésünk és újult erővel vethetjük bele magunkat az olvasásba.
Ami külön tetszett, az a 7 Éva kapcsolata, a jövőjük és sorsuk alakulása. Az ő konfliktusuk miatt is olvastam végig. A kapcsolati hálójuk valami eszement. Ki szeret kit és ki-kit nem...
Valami viszont nagyon hiányzott belőle. Az emberi tényező, humor, irónia, párbeszédek. Az emberközeliség. 
A szereplők hullanak és néha csak egy sort kapnak megemlékezésül, semmi különös gyász, visszaemlékezés, ráeszmélés.
Igaz, ami igaz, milliók tűnnek el és arra sem fecséreltek a főszereplők túl sok időt, akkor egy-egy embernél miért lenne nagyobb a visszaemlékezés, megemlékezés? Ezen megrökönyödtem kicsit.
Azt feltételezem, az író könnyebben veszi a technikai akadályokat, sokszínűséget, mint az emberi tényezőt, az érzelmeket, megélést. Vagy a férfiaknak akart kedvezni azzal, hogy hanyagolta, minimalizálta ezeket.

Azon agyaltam olvasás közben, hogy mennyi az igazságtartalma a történetnek?
Vajon tényleg ennyivel elől járunk már? 
Mindezeket véghez tudnánk vinni egy esetleges hasonló katasztrófa után?
7 ember DNS-ből egy új civilizációt építhetnénk föl? 
Egy "kis dobozban" eléldegélhetnének az emberek évtizedekig?
Ezen kivül még számos kérdés fogalmazódott meg bennem, vastagsága ellenére is. De ez a jó egy könyvben. Nyitva hagyott  részek, teóriák, vadul cikázó gondolatok...
Legalább kicsit gondolkodóba ejtett.

A vége annyira más stílusú, mintha valaki eltérő író írta volna. Inkább egy külön könyvet érdemelne a lezárás. Elhanyagolható és pár sorban elég lett volna vagy ahogy írtam, teljesen új kötetben.

A stílus érdekes és az írásmód is. Olyan "szokni kell" fajta. De élvezhető.

Így végezetül annyit adnék útravalóul, hogyha kézbe veszed e könyvet, legyen kitartásod, szokd, ismerkedj vele, emelkedj fölül a sok technikán, fizikán, űrutazáson és ne vágyj nagy érzelmekre, karakter-központúságra, humorra, ellenben kapsz egy izgalmas sci-fit.

A könyvet köszönöm a Fumax kiadónak!


Fülszöveg:
„A ​Hold mindenféle előjel és látható ok nélkül robbant fel.”
A Föld napjai meg vannak számlálva. A világ nemzetei az elkerülhetetlennel és a vészesen fogyó idővel versengve összefognak, hogy nagyszabású tervet dolgozzanak ki az emberiség megmentésére – messze a légkör felett, a bolygóközi űrben.
A maroknyi, gondosan kiválasztott túlélőnek előre nem látott technikai veszélyekkel és kihívásokkal, újabb és újabb katasztrófákkal kell szembenéznie. A könyörtelen univerzum a végsőkig próbára teszi találékonyságukat és felkészültségüket az űrben lebegő törékeny komplexumban, amely az emberi faj túlélésének utolsó záloga.
Azonban mégis az emberi természet árnyoldalai és kiszámíthatatlansága válik végső próbatételükké. A Nemzetközi Űrállomás legénységének önmagát kell legyőznie igazán. A kozmikus kataklizma és az eltelt évszázadok alatt a felismerhetetlenségig összeégett anyabolygó pedig türelmesen vár a visszatérésükre…
A Hét Éva pedig válaszol hívására.
Idézet:
Az elme humort felismerő algoritmusai minden jel szerint akkor is futnak a háttérben, amikor ennek semmi hasznát nem lehet venni.

Fumax kiadó
854 oldal
Fordította: Galamb Zoltán

2017. február 2., csütörtök

Szabadságra mentem, gólyahír

Bizonyára észrevettétek, hogy egy egész hónapja csend van a blog háza táján. 
Ennek egy kis 4 hetes kórházazás és némi gólyahír az oka. De olvastam, és amint időm engedi, hozok értékelést Neal Stephenson: Seveneves-A hét Éva és A. O. Esther: Gombnyomásra 3. kötetéről. Blackout című könyvet is olvastam, de az még bizonytalan, hogy írok-e róla. Hamarosan, talán pár óra alvás után újult erővel olvasok újra.
Addig is pusszantás mindenkinek. 

Bemutatom legifjabb molypalántát Andrást, aki 3950 és 58 cm-s paraméterekkel rendelkezik.




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék