Pusztai Andrea interjú

Andrea könyvét, a Bizáncot olvastam, nem is oly régen. Kíváncsi lettem az írónő személyiségére, munkamódszerére is, így meginterjúvoltam. Köszönöm ezúton is, hogy vállalta. 

- Mit tudhatunk rólad, mint magánember?

Magánemberként nem szeretek sokat beszélni magamról, mert van az a privát szféra, amit kizárólag a közeli barátokkal osztok meg. Mióta egyre többen kíváncsiak az írói tevékenységemre, óhatatlan, hogy magánemberként is megmutatkozzak egy kicsit a véleményemmel, a céljaimmal és mindazzal, aki vagyok. Nincs takargatnivalóm, de egyes dolgokat kívül helyezek ezen, szeretek semleges lenni bizonyos kérdésekben és a magánszférába utalni például a vallási hovatartozásomat vagy a politikai véleményemet. Nem azért, mert nem vállalom, hanem mert mindennek helye és ideje van, politikáról kizárólag személyes kontaktusban beszélgetek és megválogatom, hogy kivel. 

Íróként nem politizálok. Tehetném, de értelmetlennek tartom, mert egyszerű érzelmi identitású. Nem eléggé higgadt vitaalappal és tiszta elviségekkel rendelkező emberek országában élünk. Magyarul az emberek nem kritikusan és rugalmasan gondolkodnak a politikáról, hanem az érzelmeik pártvakságában. Így teljesen hiábavalónak tartom, hogy ne egyetemes emberi értékekről írjak, hanem politikai allűrökkel kategorizáljam ugyanezeket, hogy valahol szeressenek, máshol meg utáljanak. Ahogy íróként akármennyire vagyok például édesanya, nem egyszerű anyukaként írok, mivel nem csak anyaként létezem a világban. Egy erőteljes személyiség vagyok, sok szegmense érdekel a világnak, így sokfélét is alkotok, emberként is sok arcom van. Egy egyedülálló családanya vagyok, van egy tíz éves kisfiam. Nagy családban élek, a szüleimmel, testvéreimmel mindennapos kapcsolatban és harmonikus szimbiózisban.

- Régen két álnéven is publikáltál. Mit jelent neked az, hogy kiléptél a nyilvánosságra? És ez hogy befolyásolta az életed?

Ugyanazt csinálom, amit eddig, igyekszem jól elvégezni, amit elterveztem, és ma már a saját nevem alatt vállalom mindazt, amit alkotok. Szerintem ez így korrekt. Ugyanakkor a nyilvánosság előtti lét természetes következménye annak, amit csinálok. Nem találok benne semmi euforikust, de ami nagyon fontos számomra és örömmel tölt el, hogy a nagyközönség szeretettel fogadta Bizánc első részét, és ez inspirál a további munkában. Egyéb változást nem érzékeltem. Ugyanúgy sokat írok és szeretnék is még sokáig. Az, hogy néha fellelhető vagyok dedikáláson például, izgalmas, de csak hab a tortán. Egy következménye annak, amit csinálok. Szeretek találkozni az olvasókkal, aztán hazamegyek és írok tovább.

- Kik a legnagyobb támogatóid, segítségeid az írás terén?

Vannak, akiknek adok a véleményére és segítik a munkámat. Ők is író emberek, segítenek a kézirataim véglegesítésében, és a több szem többet lát alapon gyakran velük tudom kiszűrni a hibákat. Bizánc első részében többek között Bakti Viktor és Czövek Andrea voltak elsősorban a segítségeim, de a barátaim, és később a kiadó szerkesztője és korrektora is nagy munkát végeztek rajta, mire elkészült. Akiknek a támogatása sokat jelent, az a családom, szüleim, testvéreim, és a kisfiam.

- Kinek ajánlanád elsősorban a könyved?

Bárkinek. A férfiak ugyanúgy szeretik, mint a nők, de gyerek kezébe azért nem adnám. A történet nagyszabású és összetett, megmozgatja az ember intellektusát, és néha érdemes felütni a guglit is, ha valami nem tiszta. Például konkrétan gondot szokott okozni, hogy a keleti egyház másként működik ma is, mint a katolikus vagy református, amit jobban ismerünk. Érdemes látni a különbségeket, és picit utána olvasni, hiszen természetes, hogy az ember ezeket nem feltétlenül ismeri a hétköznapokból, és ez nem is elvárás a könyv olvasásához. A regény korrekt, a tények is, de ne restelljünk ránézni jobban egy-egy kérdésre, gondolok itt arra, hogy a keleti egyházban a keresztség vagy beházasodás általi családi kapcsolat milyen erős köteléknek számít a távolabb eső rokonok tekintetében is.

- Miért történelem, mikor az nem annyira kapós jelenleg, mint mondjuk egy ifjúsági fantasy vagy erotikus?

Nem értek egyet azzal, hogy nem kapós. A történelmi regények éppen egy új reneszánszukat élik, és néhány éve a magyar szerzők is egyre nagyobb szeletet vesznek ki belőle maguknak, vagyis a mi magyar történelmünknek.

A történelem egyetemes. Ezért. A YA és a fantasy egészen más területek, más munkamódszerük van, más az olvasói réteg, mások az igények. Eredetileg nem mertem besorolni Bizáncot történelmi regénynek, noha tíznél több évig kutattam a témában és törekedtem is egyfajta korrektségre. Aztán mégis a történelmi zsánerbe csúszott be, mert ez valóban egy történelmi regény. A szereplők valóban élt történelmi személyek, a legfontosabb események hitelesek, de ezekről olyan keveset tudunk, hogy az élet diktálta következetességgel ki kellett töltenem, és élővé tenni ezt az egyébként gazdag és csodálatos világot, amilyen az akkor Bizánc volt. Ez egy óriási munka, nyugodtan ki lehet próbálni, elképesztően izgalmas kérdésekkel találja magát szemben az ember.  Bevallom, nagyon élveztem, nehéz volt, de a könnyű út sosem vonzott, szeretem a kihívásokat. És ugyanezért is a történelmi lett a zsánerem. De azért itt megjegyzem, hogy sok más zsánerben is írok.

- Miért gondoltad úgy, hogy könyvet kell írnod, pont erről a témáról?

Mert ez a téma kiesett az utóbbi időben a köztudatból, igen méltatlanul. Bizánc a bukása után olyan kulturális hagyatékot jelentett, amiből az egész nyugat-európai kultúra újra tudta építeni magát. Aki nem hiszi, járjon csak utána, meg fog lepődni mennyi minden származik onnan.

- Mennyi munkád fekszik a könyv témájának felkutatásában, a kutatásban, az apró részletekben, a korhűség megformálásában?

A fél életem, akkor is, ha nem akarok túlzásba esni. Bizánc szerelem lett, ezeréves történelme van, és mindez szerintem az életem hátra levő részében is lefoglal még. Egyszerűen, mert szeretem. Ez afféle életforma már nálam.

Az apró részletek teszik hitelessé ezt a világot is, mindennek van helye és ideje, ez a meggyőződés sokat segített a munka folyamán. A korhűség ugyanakkor nehéz kérdés, szerintem nem él olyan ember ma a földön, aki korhűen valódi hitelességgel vissza tudná adni a 10. századot. Ráadásul, ha megtenné, akkor senki nem értené, mert a beszéd egészen más volt, mint ma.

Egyensúlyt kellett találnom a mai emberek és az akkori szereplők között a korhűségben is.

- Önmagad mennyire írtad bele a könyvbe?

Minden szereplőmben benne vagyok és egy kicsit egyikben sem. Nincs olyan karakter, akire azt mondanám, hogy magamról mintáztam, ugyanakkor egy kicsit mindegyikük én vagyok. Ahogy az a történeteknél ez lenni is szokott, szerintem minden író így dolgozik, hiszen magunkból is építjük fel a különböző karaktereket és ezek a karakterek elviszik a hátukon a történetet, pontosabban ők maguk a történet. A legfontosabb, hogy tudjunk azonosulni velük, hogy értsük, kedveljük őket és esetleg szurkolhassunk valakiknek, hogy célba érjenek. Ehhez nem feltétlenül „én” kellek, de ugyanakkor mégis.

- Az írást tanultad is. Mit gondolsz mennyire tanulható ez a műfaj és mennyi a képesség, amit készen kap az ember?

A siker és az eredmény azok a hegycsúcsok, ahová nem vezet lift. Nincs instant módszer. Kezed van, lábad van, szemed van, használd őket, és fokozatosan meg tudod mászni a hegyet. De az munka, és ezzel muszáj legalább idővel tisztába jönni. Sokan szeretnének szárnyon jutni a csúcsra, ami nem megy. Emberek vagyunk. Az élet értelme az út, amin járunk, és az írásban a távoli cél mindig tiszta, ellentétben azzal, hogy mi legyen a következő lépés. De muszáj megtanulni az odavezető utat is élvezni, néha megpihenni, mindig tanulni, megtalálni a következő fogást, a következő jelenetet a következő lépést. Egyszóval készen nem kapunk semmit. A képesség is kevés önmagában, használni is kell, üldögélni rajta ugyanaz, mintha nem is lenne. Az, hogy kihozzuk ebből a legjobbat, annak egyes szegmensei tanulhatók, vagy inkább fejleszthetők és tudatosíthatók. De ezek inkább eszköztárba kerülnek, azt gondolom, hogy ami a legfontosabb magja az egész folyamatnak, az nem tanulható. Az belülről jön, és robban. Az üt. Az akar. És működik. Ehhez emberként, személyiségként meg kell érni és akkor csodás dolgok születhetnek a kezünk alatt, de ez a folyamat sem gyorsítható. Mert nem az a fontos önmagában, hogy mondani akarok valamit, és ettől viszketek, hanem az a fontos, hogy olyasmit mondjak, amit más még nem mondott. És tudjam, hogy az egészen pontosan mi, mert ha nem tudom, akkor azt sem tudom, miről beszélek.

- Van olyan tanács, amit megfogadtál az írással kapcsolatban?

A tanácsoknak két dimenziója van, mint a híreknek is. Egyik dimenzió, hogy ki az, aki tanácsot ad, és mennyire ért ő ehhez? Ez mindig fontos alap, mielőtt megítélném, mi legyen a következő lépés. Ha elfogadható számomra a személy, mint hiteles ember, minden szavát megfogadom. És itt jön be a másik dimenzió, hogy ezt a magam módján teszem. Vagyis én döntök a változtatásról és szívesen fogadom a tippeket, de gyakran nem élek velük. Mindig figyelek másokra, és a saját szakmai tudásomon is átszűröm azt, amit visszajelzésként, vagy tanácsként kapok. Az esetek többségében csak a probléma lesz tiszta, a megoldásokat mindenképpen nekem kell megtalálnom a saját szájízem szerint. Mert én írom, amit írok, én szeretnék elérni egy bizonyos hatást, muszáj tudnom, hogyan tegyem. Egy olvasónak vagy kívülállónak ezt nem kell tudnia. Mégis nagyon jól tudom használni az olvasói véleményeket is.

- Milyen filozófia vagy mottó áll hozzád legközelebb?

Ha csinálsz valamit, azt csináld a tőled telhető legjobban!

- Létezik olyan író vagy kötet, ami maradandó nyomot hagyott benned, az írásmódodban?

Passuth nehezen emészthető világát szeretem, a nyelvi játékait, egyszerűen csodálatosak. Ugyanakkor mindenkiből merítek, aki a kezembe kerül. Nagyon kell vigyáznom, hogy aktív írás-stádiumban kit olvasok, mert átveszek és magamba szívok mindent, mint egy médium. Iszonyúan érzékeny vagyok, és képlékeny is. Szerencsére van egy bizonyos módszerem, ami megtartja a saját nyelvi stílusomban a stabilitásomat. De sokféleképpen tudok írni és szeretek ezzel játszani is, kísérletezgetni, miközben tudom, hogy ennek az útnak is az elején járok. Egy olyan stílben írok most már, amit érdemes egyre magasabb szintre fejleszteni és szeretnék idővel ebben egyre kiforrottabbá válni.

- Vannak kifejezetten rád jellemző szókapcsolatok vagy visszatérő szóhasználataid, szófordulataid?

Nem vagyok irodalom-esztéta, ezeket biztosan használom, hogyne lennének? De nem tudatosak, zsigerből írok, nem számolom a szavakat, és igyekszem változatos képekkel, érdekes szituációkkal és izgalmas karakterekkel dolgozni. Más kérdés, ha egy karaktert formálok, időnként nekik kellenek visszatérő szókapcsolatok, emlékezz csak Karnioszra, aki mindig azt mondogatja: „Azt a mindenit!”. Ez az ő karaktere, jellemző rá. A nyelv csodálatos játék, használjuk szépen.

- Mit jelent neked az írás?

Feltettem rá az életemet és egyre magasabb hegyeket néztem ki magamnak, hogy megmásszam őket. Célt, eszközt, munkát, szórakozást, mindent jelent, hiszen nem egy homogén és unalmas tevékenység. Nem jövök most az önkifejezés dumával, mert számomra az életem része az írás, úgy belém van már ivódva, hogy minden sejtem tud róla. Harmóniában vagyok ezzel a tevékenységgel, olyan természetes számomra, mint étkezni, aludni vagy beszélni.

- Min dolgozol jelenleg?

Természetesen Bizánc folytatásán. Ezen felül forgatókönyveket is írok, beléptem a filmes szakma keretei közé, próbálgatom a szárnyaimat. Jelenleg a „Fegyvert s vitézt éneklek” antológiában megjelent Zrínyi Ilonáról szóló novellámból szeretnénk készíteni egy tévéfilm-adaptációt. Elindult a pályázati rendszerben, és bizakodva várom, hogy támogatást kapjon. Ugyanez a sors vár egy mozifilm ötletemre, amin jelenleg még dolgozunk, hogy elindulhasson az útján a filmes berkekben. Nem egy egyszerű világ, de van egy csodálatos producerem, akivel nagyon megtaláltuk egymással a hangot és boldog vagyok, hogy ismerhetem, hogy vele dolgozhatok. A vicces az, hogy ugyanaz a neve, mint nekem, és ezen mindig nevetünk. Ha a két Pusztai Andrea összefog, akkor őszintén reméljük, hogy abból csak valami jó sülhet ki. Nagyon élvezem a közös munkát, és hosszú évekre előre van munkatervünk.

Az egyéb terveimről nem beszélhetek bővebben, mert még nem publikusak, de vannak, és ezek mind szép nagy tervek is, amint lehet, ígérem, nyilvánosság elé tárom őket.

Andreával találkozhattok a Könyvfesztiválon is hamarosan:

Az írónőről még többet megtudhattok itt: 

http://pandiblogja.blogspot.hu/

https://www.facebook.com/Biz%C3%A1nc-532725293499552/?__mref=message_bubble