Bevallom, Budapest nem tartozik a kedvenc városaim közé. Sőt. Gyomorgörccsel megyek föl bármikor, mikor arra visz az utam. Valahogy mindig csak a rossz oldalát mutatja. Nem látom benne a szépségét. Biztos van, csak a sötét oldala, a tömeg, a rengeteg autó, a tömegközlekedés, a szagok, a morcos fejek elveszik a kilátást a jó elől. Így nagyon kíváncsi voltam, Franciska megtud-e győzni, olyan oldalát bemutatni a városnak, amit én nem ismerek még.
Igazán hangulatos Pesti körsétára vitt az írónő. Inkább kis személyes történetekre gondoljatok, amibe bele szövi a várost is. Nem turista bemutatóra. Érezni a sorokból, hogy szereti a várost.
Már-már majdnem teljesen meggyőzött, hogy szeressem én is. Majd meglátjuk a következő fennlétünk során, mennyire sikerült leküzdenem az ellenérzésemet azért.
Nem mondom, hogy nem érződik rajta, hogy blogos bejegyzésekből született. Merthogy eredetileg blogra születtek a kis epizódok, amiből a könyv is lett. Nem olvastam, nem ismerem a könyv előéletét, de most már kíváncsi vagyok.
Kicsit hiányzik a könyv kerete, a történet kezdete és vége. Mint egy mese elejét és pont a befejező részét, a csattanót kitépnék.
De ez ne tántorítson el senkit.
Az írónő lendületesen tárja elénk emlékei tárházát. Hangulatos, remek írások keletkeztek tollából.
Szerettem a finom humort, a stílust, ahogy megírta az egészet.
Fura kritikai megfogalmazás a társadalmunk felé, a Budapesti emberek felé. Sok a program leírás, mi tetszett neki, mi nem. Én erről csak álmodozom, hogy eljussak egy-egy színházi előadásra, kiállításra, fotókiállításra, így még a rosszul elsült dolgokért is csak irigykedni tudok.
Máskor hétköznapi eseményekről ír nem hétköznapian, stílusosan, izgalmasan.
Viszont nem nevezném hétköznapinak az életét...
Izgalmas, színes, mozgalmas.
Köszönöm a tárlat- és Budapest vezetést, a hangulatot!
Fülszöveg: A Kalandozásaim Budapesten az első blogom szerkesztett, kibővített változata.
2009 nyarán költöztem Budapestre, ekkor kezdtem blogolni. Rajongva szerettem azt a várost, és azért akartam róla írni, hogy megmutassam, minden hibája ellenére mégis mennyire szerethető. Három évvel később pedig azért hagytam abba a bloglást, mert már nem tudtam róla többé semmi jót mondani. Rosszat meg nem akartam.
2009 nyarán költöztem Budapestre, ekkor kezdtem blogolni. Rajongva szerettem azt a várost, és azért akartam róla írni, hogy megmutassam, minden hibája ellenére mégis mennyire szerethető. Három évvel később pedig azért hagytam abba a bloglást, mert már nem tudtam róla többé semmi jót mondani. Rosszat meg nem akartam.
Ez a naplószerű összeállítás visszaad valamit a nagyvárosi életből és mesél azokról a helyekről, ahol szinte mindenki megfordul, aki Budapesten lakik. Ahogyan a blogot évekkel később újraolvastam, rájöttem, hogy egy olyan időszakot rögzítettem benne, ami ma már nem létezik. Akkoriban gyakori vendég voltam a nagy múzeumokban. Szinte minden hónapra jutott egy szenzációs kiállítás, ami miatt hajlandóak voltak az emberek sorban állni az utcán. Ma már nincs sehol semmi. Írok a Zöld Pardonban egy koncertről. Mára lerombolták a ZP-t is. Amikor Pestre érkeztem még újságíró voltam, aztán közben a pályát is el kellett hagynom.
A Kalandozásaim Budapesten megmutatja a várost egy idealista bölcsészlány szemén keresztül, aki kissé naivan, de nyitott szívvel és csupa jó szándékkal költözött Budapestre. És aki végül elmenekült onnan.
98 oldal
Magánkiadás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése