2015. május 11., hétfő

Lylia Bloom Csillagfény




Ezer és ezer egy éve nem olvastam romantikus könyvet, amibe nincs csillám, lények és egyéb dolgok.
Most jól esett a lelkemnek.
Nem vagyok valami romantikus beállítottságú, így ennek a könyvnek nem én vagyok a fő célközönsége, de ez nem vett el az élvezhetőségéből semmit.
Jó volt végre a megszokottól kicsit eltérőt olvasni.
Egy igazi ízig-vérig romantikus történet. 
Ennyit a besorolásáról.

Vicky a hősnőnk egy szerethető, átlagos csajszi. Nincsenek defektjei, hisztijei, nem picsog, nem feltűnősködik, reálisan gondolkodik. Bírtam őt. 
Néhol a naivitása vetekszik a Kékes magasságával, de még elviselhető.
Chris egy észbontó pasi... Ismerjétek meg. Egy igazi molyszéditő...Többet nem mondanék róla.
Talán több jellemzőt elbírtak volna a karakterek. Több érzelmet is. És bele olvastam volna igazán a gondolataikba több ízben is. De ez rám jellemző csak, hogy szeretek mindkét szereplő gondolataiba benne lenni.
A mellékszereplők nagyon kevés részt kapnak. Azt is hiányoltam. Tudom nem a mellékszereplők viszik a hátukon a történetet. De keveselltem őket.



Vic és Chris kapcsolata szépen alakul, tetszettek az érzelmeik, a közös jeleneteik. Lassan épült fel a kapcsolatuk, néhol vontatottnak is éreztem. Bár nem gyorsasági verseny ez.

Az erotika is megfelelő erősségű és mennyiségű egy jó romantikus könyvhöz. 
Jól meg is vannak írva az akció részek. Nem éreztem hiányosságokat, nem volt túlírva sem. 


A könyv humort, de némi drámát is tartalmaz! Jó egyveleg. 

A dráma némileg tompított, nem annyira erős, kifejező. Csak egy hangyányi részt kap.
Nem mélyedünk el benne.
A humor, irónia is éppen hogy fűszerező, nem az a fő jellemzője a történetnek.
Csak ízt ad a könyvnek.

Lassan hömpölygő történet. Ám mégis gyorsan a könyv végén találhatjuk magunkat, mire észbe kapunk.
A stílus, az írásmód is szépen kifejező. 

Szeretem, ahogy Lylia ír. Hamarosan más könyvét is sorra veszem.
Szóval összességében szerettem a könyvet. Jó olvasmány volt.

Talán az írásmód és egy számomra kedves könyvemmel a hasonlóság miatt kedvenc lett.
Bár azért nem fogtok minden nap romantikus könyv ajánlót kapni tőlem.


A könyvet köszönöm az írónőnek, hogy rendelkezésemre bocsátotta!

Fülszöveg:
„Ha újrakezdhetném, akkor sem döntenék másként. Charlotte kedvéért egyeztem bele, és őérte bármit megtennék, hiszen ő a családom. Gondolkodás nélkül aláírtam a szerződést, amivel három évre elköteleztem magam a Starline Filmstúdiónak, és ezzel minden szabadidőmet feláldoztam”. 
A nyugtalanító és néha frusztráló események lavinája magával ragadja Vickyt, de a sok negatív tapasztalat mellett jó dolgok is történnek vele: új élményeket és barátokat szerez. Viszont valami egyre inkább hiányzik az életéből: a szerelem. 
Ebben az ámítással és hazugsággal teli világban léteznek vajon őszinte érzelmek? Találhat bárkit, aki tényleg őt látja a smink és a jelmezek mögött, vagy még a boldogság gondolatáról is le kell mondania, amíg a szerződése le nem jár?


Idézet:
A nappali kanapéja sötétbarna színben pompázott, míg az enyém krémszínű volt, valamint az egyéb kiegészítők is inkább a barna különböző árnyalataiból kerültek ki, de így is elegáns látványt nyújtott. 
– Ha megunod ezt a sötétséget, nyugodtan gyere át a világosabb részbe-ugrattam, mire kiöltötte rám a nyelvét. 
– Az túl lányos-húzta el a száját.


Underground kiadó
recenzió

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék