2016. december 20., kedd

Karácsony(Második felvonás)

A karácsonyi post sorozat második felvonásához értünk. Fogadjátok sok szeretettel!

Kleinheincz Csilla




– Vannak berögzült szokások, megszokott menü karácsonykor nálatok?
A lányom megszületése után borult az addigi hagyomány, hiszen most már nálam van 24-én a karácsonyi vacsora (vagy jelen esetben ebéd, ugyanis nehéz összehangolni a családot, amelynek tagjai még más rokonokhoz is ellátogatnak aznap). Az unokatestvéremtől éppen ezért átvettem egy kedves szokást: a barátaimmal 23-án összegyűlünk egy "fadíszítő" bulira, ahol természetesen nem nem csak a fával foglalkozunk, hanem finomságokkal is készülök, és talán egy jó hangulatú társasozás is belefér az időbe.
24-én igyekszem mindig valami új menüvel előállni, amibe előétel, leves, főétel és desszert is tartozik – utóbbi többnyire valami pohárkrém, mert az anyukám sütötte bejgli mellé valami könnyebb édesség dukál. Mindig van hal vagy valami más tengeri herkentyű, Segal Viktor pisztáciás lazaca például visszatérő szereplő.


– Miben egyedi a te családod karácsonyi készülődése, az ünnepek megülése? 
Nálunk is ugyanúgy a családlátogatás, evés, pihenés, csillagszórózás, ajándékok körül forog az ünnep, mint másnál, még a megelőző kapkodásban sem térek el másoktól. Talán abban más, hogy én karácsonykor nem veszem természetesnek, hogy szenteste otthon alszik a gyerekem. Az idei apás szenteste lesz, én pedig a nagy karácsonyi ebéd után olyan luxuslustálkodást tervezek, amire év közben csak ritkán van lehetőségem bűntudat nélkül. Ezen az estén az egész világ elcsitul, és ezt a békét szeretném megidézni otthon én is. 

– Szoktál ilyenkor is írni? 
Ha nem is éppen szenteste, de a karácsony környéki nyugodtabb napokban természetesen írásra is könnyebben szakítok időt.

– Van kedvenc karácsonyi dalod, filmed, könyved, ami ilyenkor mindig elő kerül? 
Többnyire Enya, Michael Bublé és Andreas Vollenweider karácsonyi CD-i mennek, de nincsen más hagyományos eleme a kikapcsolódásnak – hacsak az nem, hogy ilyenkor előveszem a kádra szerelhető könyvtartót, és addig olvasok a vízben, míg ki nem hűl.

– Mik a terveid 2017-re? Érkezik új történeted, folytatásod vagy új tervek vannak kilátásban? 
Nagyon szeretném tavaszra befejezni az Ólomerdő harmadik részét, de már motoszkál bennem a következő (kis)regény ötlete is – egy olyan téma, amiről szenvedélyes véleményem van, és amit fontosnak tartok. Egyelőre azonban nem szeretnék túl sokat elárulni róla azon kívül, hogy teljesen új útra visz.




– Végül pedig mit üzennél az olvasóidnak karácsonyra, jövő évre?
Nehéz év, nehéz évek jönnek. A karácsony a szeretet ünnepe, próbáljuk a megértést, türelmet, mások iránti empátiát átmenteni az ünnep utáni hétköznapokba. Nincs értelme évente egyetlen napon békére és szeretetre törekedni, ha ez a törekvés nem él bennünk minden nap és mindenki iránt. Lehet, hogy az adventi gyertyákat elfújjuk, és kialszanak a csillagszórók, de mi azért vihetjük magunkban tovább a fényt.
Csilla honlapja: http://kleinheincz.wordpress.com/


Böszörményi Gyula:



– Vannak berögzült szokások, megszokott menü karácsonykor nálatok? 
Szigorúan véve nincs, de általában mindig akad az asztalon töltött káposzta, rántott hal, túrótorta, kacsasült, csokis muffin és ferdinánd, ami az aranygaluska egy változata.

– Miben egyedi a te családod karácsonyi készülődése, az ünnepek megülése?
Nem az ajándékokon van a hangsúly.

– Szoktál ilyenkor is írni? 
Ha nagyon muszáj, de inkább nem.

– Van kedvenc karácsonyi dalod, filmed, könyved, ami ilyenkor mindig elő kerül? 
Pumukli. De tényleg.

– Mik a terveid 2017-re? Érkezik új történeted, folytatásod vagy új tervek vannak kilátásban? 
Terv mindig akad, de sosem beszélek róla nagy plénum előtt.




– Végül pedig mit üzennél az olvasóidnak karácsonyra, jövő évre?
Sok őszinte mosolyt és jó könyveket mindenkinek!

Wee, azaz Vivien Holloway



–Vannak berögzült szokások, megszokott menü karácsonykor nálatok?
 Amióta a kishúgom megszületett, megszokott koreográfia szerint zajlik a karácsony pár napja: 24-én öcsém és én is anyukámékhoz megyünk Érdre, igazodunk a legkisebbhez, hogy mind együtt legyünk. Huszonötödikén a család másik felével ünneplünk Pesten, vagy Perkátán (mikor hogy alakul), apukámékkal, keresztszüleinkkel, nagymamámmal.
A menüben olykor vannak újítások, mint keresztanyukám narancsos kacsája, de ami alap, az a halászlé, töltött káposzta és a bejgli. Ja, és nem lehet ünnep anyukám zseniális majonézes krumpli salátája nélkül. 

– Miben egyedi a te családod karácsonyi készülődése, az ünnepek megülése? 
A már fentebb említett utazgatás minden évben megtörténik, ezen kívül úgy ünneplünk, mint akárki más. Anyukáméknál a fát együtt díszítjük, és mivel ismét van kisgyerek a családban, ezért este már nagy titokzatosan a fa alá kerülnek az ajándékok, és kishúgom addig nem mehet be a szobába, amíg meg nem hallja a karácsonyi zenét és a csengőt. Miatta érdemes csinálni, hiszen csak öt éves, és így egy kicsit még nekünk is megmarad a varázs. 

– Szoktál ilyenkor is írni? 
Olyan elhatározás nincs, hogy én most leülök, mert karácsony van, és akkor írni fogok. Erre nincs rituálém. Általában 24-én nem nagyon van idő erre. Délelőtt Érdre megyünk, ott akkor díszítés, segítség a főzésben, elmaradt ajándékok becsomagolása… Ilyenkor inkább vagyok a családdal. Huszonötödike már lazább, akkor csak egy ünnepi ebéd van, utána ajándékozás és kávézás, majd mindenki elvonul kicsit szusszanni. Akkor már több esélyem van leülni írni. 

– Van kedvenc karácsonyi dalod, filmed, könyved, ami ilyenkor mindig elő kerül? 
Nem igazán. Ilyenkor maximum azt nézem, amit a tévében adnak, úgyis mindenhonnan karácsonyi filmek folynak. Kajakómába zuhanva konkrétan majdnem mindegy, mi előtt bambulok. Ráadásul, aki már dolgozott plázában karácsony tájékán, az együtt érez velem, mikor azt mondom: vérezni kezd a fülem, ha meghallok akármilyen karácsonyi zenét. 
Kedvenc karácsonyi versem van: Weöres Sándortól a Száncsengő.

– Mik a terveid 2017-re? Érkezik új történeted, folytatásod vagy új tervek vannak kilátásban?
Igen és igen. Folytatás is, új is tervben van, de ez még nagyon titok. 




– Végül pedig mit üzennél az olvasóidnak karácsonyra, jövő évre?
Pihenjetek, egyetek, aludjatok. Ne idegeskedjetek sokat ezen az egész karácsonyi mizérián, úgy sem éri meg, inkább próbáljátok meg élvezni és lazítani. Higgyétek el, akkor is szép lesz, ha nem csúszik seggen a légy a fényesre vakszolt padlón. 
Jövőre pedig kívánok nektek mindent, amiről azt szeretnétek, hogy valóra váljon!

Kocsis Nagy Noémi:




-Vannak berögzült szokások, megszokott menü karácsonykor nálatok? 
Vannak. A család ilyenkor két táborra oszlik. Vannak a halasok és a hús pártiak. Ezért szenteste, mi halászlevet nem, de mindenféle halakat eszünk rántva, sütve főleg tengerieket, de rákocskákat is. A húsosok részére kell az egybesült karaj, kolbásszal a közepén, vagy sült pulyka, ami mellé jönnek a finom hidegtálak, majonézzel elkészítve és a körözöttel töltött dolgok.
A legvégén a torta és a bejgli. Egyszer azonban felrúgtam minden bevett menüt és három napon keresztül végigfőztem egy séf karácsonyi ajánlatát. Ez állt libamájpástétomtól a hagyma lekvárig, a párolt kínai keltől, a zöldséggel töltött pisztrángig. Mindent magába foglalt. A végén mégis az a legjobb, hogy a halasok megkívánják a sülteket és fordítva. Mindenki mindenből eszik. 
-Miben egyedi a te családod karácsonyi készülődése, az ünnepek megülése?                                                               Hát őszintén szólva nem tudom, hogy egyedi-e? Szerintem olyan, mint máshol. Takarítás, sütés-főzés, templom, ajándékok csomagolása, fadíszítés, karácsonyi dalok hallgatása és éneklése és karácsonyi filmek nézése. A Reszkessetek betörőket minden évben megnézzük, de az Igazából szerelmet is. 
-Szoktál ilyenkor is írni?                                               
Persze, amennyire a családi programok megengedik, de mindig igyekszem az írásra időt szakítani. 
-Van kedvenc karácsonyi dalod, filmed, könyved, ami ilyenkor mindig előkerül?                                                       
A fenti kérdésben már megválaszoltam ezt.                         De természetesen, ha érkezik valamilyen új karácsonyi film a mozikba, vagy a tévéműsorok kínálatába, annak nagyon örülök. Tavaly a Télaput néztük a tévében, ami nem annyira új, de rengeteget nevettünk rajta. Az irodalmi művek közül a legjobban Dickens Karácsonyi Énekét szeretem. És természetesen az összes karácsonyi dalt, a hagyományos magyarokat, a Mennyből az angyalt, a Pásztorok pásztorokat, vagy a Kiskarácsony nagykarácsonyt, ezeket gyerekkorom óta nagyon szeretem. De az angol karácsonyi dalokat is.
-Mik a terveid 2017-re? Érkezik új történeted, folytatásod vagy új tervek vannak kilátásban?                                          Ez is, az is. Igen, szeretném folytatni a krimi tetralógiámat, a Fény és förtelem, A kék macska, Fenevadak Erdélyben, A karlócai szellemház titka utánit, de meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. És írom a betűtörténeti könyvemet is, de ahhoz még rengeteget kell kutatni. Annak a cikkeit a Könyvek születnek blogon találjátok meg. 





-Végül pedig mit üzennél az olvasóidnak karácsonyra, jövő évre?
Az olvasóimnak jövő évre jó egészséget, kitartást, sok szakmai és magánéleti örömöt kívánok. A bánatot engedjék el és koncentráljanak az őket körülvevő értékekre, az egészségre, a szeretteikre. Köszönöm a figyelmet, a rajongást, a könyveim olvasását, megvételét, a könyvbemutatóimon való részvételt. A visszajelzéseket, véleményeket és várom jövőre is őket mindenféle izgalmas könyves rendezvényekre és az írói oldalamra. 




Kocsis Nagy Noémi írói oldal: 


Tiszlavicz Mária:



Vannak berögzült szokások, megszokott menü karácsonykor nálatok?
Huszonnegyedikén díszítjük a fát, addigra már minden más készen van. A karácsonyi menü nagyrészt az én feladatom, azt szoktam főzni, amit édesanyámtól tanultam. Korhely levest csinálok, ez savanyúkáposzta-leves gombával és kolbásszal. A második fogás mákos guba, ehhez a férjem gyúrja a bobajkát (kiflit). Süteményt nem sokat csinálok, mert a nagyszülőknél mindig roskadásig van az asztal. Egyedül diós kekszet sütök, mert van egy nagyon jó receptem, és a család nagyon szereti.

– Szoktál ilyenkor is írni?
Igyekszem elcsípni egy-egy nyugodt félórát, de ilyenkor a család az első.

–Van kedvenc karácsonyi dalod, filmed, könyved, ami ilyenkor mindig elő kerül?
Két magyar népdalválogatást, a Kaláka együttes Szabad-e bejönni ide Betlehemmel? és Szörényi Levente – Sebestyén Márta Jeles napok lemezeit hallgatjuk (ez utóbbi a szülői házban még bakeliton van meg). Felváltva hallgatjuk a modernebb karácsonyi rock- illetve popzenékkel, melyekben John Lennontól kezdve a karácsonyi filmek zenéjén át a reklámokból ismert dalokig mindenféle van. Idén valószínűleg bővül a lista a King’s Singers ünnepi dalaival – őket nagyon szereti hallgatni a kislányom. Filmet nem igazán nézünk, inkább játszani szoktunk, olvasni pedig mindig más könyvet veszek elő.

–Mik a terveid 2017-re? Érkezik új történeted, folytatásod vagy új tervek vannak kilátásban?
Nagyon sok tervem van, de mindent a legfontosabbhoz igazítok: áprilisban érkezik a második gyerkőc. Ezért a gyerekek mellett egyelőre szerény terveim vannak hosszú távon. Be szeretném fejezni a novemberben elkezdett kéziratomat, ez egy lélektani krimi lesz, Magyarországon játszódik. Az Insomnia könyvek pályázatára beadtam egy regényt, annak januárban lesz eredmény hirdetése – remélem, tovább jutok a további fordulókba, már nagyon szeretném kiadásban látni a könyvemet.



– Végül pedig mit üzennél az olvasóidnak karácsonyra, jövő évre?
A karácsony a családról és a szeretetről szól, minden mást zárjatok ki, élvezzétek az együtt töltött időket.

Kívánok az új évre minden jót, egészséget, boldogságot és sok-sok olvasással töltött órát! 

Mária honlapja: http://facebook.com/tiszlaviczmaria

Dénesi Ildikó, azaz Izolde Johannsen:




– Vannak berögzült szokások, megszokott menü karácsonykor nálatok? 
A szüleimnél gyűlünk össze és ott is alszunk náluk. Elénekeljük, a Mennyből az angyalt miközben csillagszórózunk, és elmosódott fényképeket készítünk. Soha nem sikerült még egyetlen jó képet sem készíteni, mégis minden évben hallatlan lelkesedéssel próbálkozunk. A gyerekeknek nálunk az Angyal hozza az ajándékot, főleg már csak nekik veszünk, mi felnőttek örülünk az együttlétnek és az ő örömüknek.

– Miben egyedi a te családod karácsonyi készülődése, az ünnepek megülése? 

24-én este mindig körbesétálunk a környéken és nézegetjük a feldíszített kerti fenyőfákat, a séta végeztével pedig már otthon vár minket a feldíszített fa és az ajándékok. Hogy-hogy nem, mindig szól a zene és világít a fenyőfa mire felérünk. A kilincsen lóg egy csengő, hogy itt járt az Angyal. 

– Szoktál ilyenkor is írni? 

Igen, de ilyenkor azokon a karácsonyokon tűnődöm, amit a szereplőim éltek át. Háborús időszakok ünnepei, frontvonalak, aggódó családok. Nézegetem a fekete-fehér képeket és ott ülök a szegényesen feldíszített otthonokban vagy éppen a kreatív karácsonyfával rendelkező hadihajókon (kreatív karácsonyfa értsd.: feldíszített, zöldre festett seprűnyél, drótokból rögtönzött ágak, szövetdarabokból pótolt tűlevelek, alatta parányi ajándékcsomagok, melyek cigarettát, cukorkát, csokoládét rejtenek) 

– Van kedvenc karácsonyi dalod, filmed, könyved, ami ilyenkor mindig elő kerül? 

Kedvenc dalom a Jackson 5-től a Santa Claus is coming to town. Kedvenc filmem a Reszkessetek betörők I. Igen. Én is azok közé tartozom, akik évente megnézik. Kedvenc karácsonyi könyvem nincs, de ilyenkor mindig elolvasom a Tövismadarakat Colleen McCullough-tól.

– Mik a terveid 2017-re? Érkezik új történeted, folytatásod vagy új tervek vannak kilátásban? 

A haditengerészeti sorozatom új része (Gránátok a becsületért) jövőre jelenik meg ebben a Bismarck csatahajó történetével ismerkedhetnek meg a kedves olvasók, és már dolgozom a harmadik regényem történetén, mely a II. világháború elhíresült Z-tervének soron következő hajóját az Admiral Scheert mutatja be.




– Végül pedig mit üzennél az olvasóidnak karácsonyra, jövő évre?

Sok boldogságot kívánok nekik, gondtalan új évet és jó egészséget. Olvassanak sokat és ismerkedjenek a történelem azon eseményeivel, szereplőivel, csatáival és tragédiájával, melyek egészen új megvilágításba helyezik a háborús éveket. A történelem, és ami mögötte van… avagy a másik oldal bemutatása.
Kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánok mindenkinek!
Izolde oldala:http://izoldejohannsen.ucoz.hu/

Pusztai Andrea:





–Vannak berögzült szokások, megszokott menü karácsonykor nálatok? 
Természetesen. Töltött káposzta, halászlé, amilyet csak édesanyám tud úgy elkészíteni, ahogy igazán szeretem. A többi menüt egyeztetni szoktuk, de többnyire francia saláta, rántott dolgok és sok hal kerül a tányérra. Kevés sütemény, nem vagyunk túl sütisek és beigliből is csak a túrósat meg a diósat szeretem.

–Miben egyedi a te családod karácsonyi készülődése, az ünnepek megülése?
Nem tudom, mások hogyan ünnepelnek, nekünk a menün kívül még a család összejövése szokott jellegzetes vonás lenni, ilyenkor kibeszéljük az eltelt évet és néha beszélünk a jövőről is. Sokat nevetünk, olcsón ajándékozunk és pihenünk. Örülünk egymásnak.

–Szoktál ilyenkor is írni? 
Igen, de főleg este. A nyugalom mindig írásra késztet, már életforma lett, nem esik nehezemre. Ha épp nem írok, akkor tanulok, tudatosan nézek filmeket és igyekszem ellenállni a szaloncukornak, hogy ne egyek meg egy egész tállal.

–Van kedvenc karácsonyi dalod, filmed, könyved, ami ilyenkor mindig elő kerül? 
Nincs. Szeretek spontán karácsonyit nézni vagy olvasni az év bármely szakaszában, de nincsenek hagyományos imádott filmek, zenék, amik nélkül nekem nem karácsony a karácsony. Képes vagyok horrorfilmeket nézni ilyenkor, tudva, hogy csak én lehetek ilyen őrült.

–Mik a terveid 2017-re? Érkezik új történeted, folytatásod vagy új tervek vannak kilátásban? 
Sok tervem van. Elsősorban Bizánc harmadik részével tartozom az olvasóközönségnek, ami 2017-em elsődleges projektje és ősszel remélhetőleg meg is jelenik. De ha minden jól megy a következő évben, jelentkezem egy új fantasyval, pár novellával és merem remélni, hogy sikerül valamelyik filmötletemre is sikeresen pályázni a Magyar Filmalapnál. A jövő titokzatos, de nekem már van belevetett bizalmam, dolgozom is ezen.





–Végül pedig mit üzennél az olvasóidnak karácsonyra, jövő évre?
Mindenféle jót és nyugalmat, biztonságot, szeretetet. Amiket szoktunk, és amiket egyénileg is kívánnának maguknak. A jövő évre pedig rengeteg kitartást és szorgalmat, egészséget, hasonló jókat, amit az ünnepre. Valamint, hogy olvassanak. Lehetőleg Bizáncot, remélem, sokaknál volt a fa alatt. A szellemi táplálék gyógyítja a lelket és pihentet, amire nem csak karácsonykor, hanem az év minden szakaszában egészséges igényünk van. Bátran engedjük meg magunknak.
Andi blogja: http://pandiblogja.blogspot.hu/


Papp Dóra:




–Vannak berögzült szokások, megszokott menü karácsonykor nálatok?
Bajai vagyok, úgyhogy karácsonykor nálunk természetesen bajai halászlé a főfogás.

–Miben egyedi a te családod karácsonyi készülődése, az ünnepek megülése? 
Nem tudom, mi számít egyedinek. Szerintem ez mindenkinél más, mert csak a saját megszokott normájához tud viszonyítani. Ha valamit mégis kiemelnék, az lenne, hogy sosem kutakodtunk az ajándékok után, én kiskoromban sem tettem ezt. Nem akartam elrontani magamnak a meglepetést. Együtt díszítjük a fát, de nem szoktunk szaloncukrot tenni rá. 24-én kora este, sötétedéskor ajándékozunk, utána vacsizunk, beszélgetünk, és karácsonyi dalokat hallgatunk.

–Szoktál ilyenkor is írni?
Ilyenkor inkább olvasok és igyekszem nem a saját történeteimen kattogni. (Ez általában sikertelen próbálkozás.)

Van kedvenc karácsonyi dalod, filmed, könyved, ami ilyenkor mindig elő kerül?
Billy Idolnak van egy karácsonyi válogatáslemeze, a Happy Holidays, azt egyszerűen imádom. Ha kötelező karácsonyi film, akkor nálam a Télapu. "A pulyka mérges állat..." :))

–Mik a terveid 2017-re? Érkezik új történeted, folytatásod vagy új tervek vannak kilátásban?
Dolgozom egy ifjúsági regényen, amivel szeretnék kész lenni 2017 első felében, aztán nekifogok a következő ötletemnek.





–Végül pedig mit üzennél az olvasóidnak karácsonyra, jövő évre?
Olvassatok sokat, egyetek sok vitamint, ne fázzatok meg, szeressétek magatokat és egymást. Nehéz a karácsonyi őrületben fenntartani a családi harmóniát, úgyhogy amiben csak lehet, segítsetek egymásnak, tartsatok össze ebben az időszakban. És ne csak most, lehetőleg 2017-ben is! Meghittség és szeretet csak ott van, ahol magunktól megteremtjük, az pedig a belső békével kezdődik. Ezen érdemes dolgozni nap, mint nap.

Dóra honlapja: http://doracraiban.hu http://www.doracraiban.blogspot.com/

Köszönöm minden írónak és írónőnek a kedves válaszokat és kellemes ünnepeket kívánok nekik!

Még párat kell aludni és érkezik a harmadik felvonás is, kedves olvasóim!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék