2018. április 22., vasárnap

Könyvfesztivál, te csodás!




Első és eddigi egyetlen Könyvfesztiváli élményem után gondoltam egy nagyot és kitaláltam, hogy idén ellátogatok ismét. Hiszen az előző, 3 éve nagyon jó volt. Csakhogy azóta bőven szaporodott a létszámunk, így idén 5 tagú családként látogattunk ki. Elég merész voltam, hogy ebben a melegben 3 kisgyerekkel kimerészkedtem, ráadásul 140 km-t utazva, apukával, aki nem igazán szereti ezeket a rendezvényeket, tömeget.. 
Arra mindenképpen számoltam, hogy mesekönyv vásárlás nélkül nem is fogom megúszni. Na de ekkora mennyiségre nem számítottam...



Jó, kezdjük az elején.

Első körben egy igen klassz eseményt néztem ki. Naivan úgy gondoltam, apa elbír a három minimanóval, míg én a Twister Média kiadó által meghirdetett Ada féle blogger workshopra megyek. Végül a kicsi 1 évesem maradt nálam, akit úgy 10 percig le is kötötte a magunkkal hozott keksz. 
De utána félő volt, hogy senki sem fog hallani semmit tőlünk, nem csak én. Így fájó szívvel lemondtam az okosságokról. 
Aki bent volt, szívesen meghallgatnám, elolvasnám, mi volt az eseményen.
Ekkor szó szerint, szaladtam egy kört kint. Megtaláltam a "kicsiny" családom többi tagját. Ettünk valamit, aztán újult erővel vetettük bele magunkat a nézelődésbe, vásárlásba.
Míg legkisebbet az érdekelte, hogy szaladhasson, addig a középsőkémet csak az foglalkoztatta, mit lehet megenni. Ezúton is köszönöm a 21. század kiadó könyves csokisságait, amik lefoglalták őt egy darabig. Megnéztem a szépséges standjukat, megnéztem az újdonságaikat. Csak bemutatkozni felejtettem el, hogy én vagyok az Adri könyvmoly...



Megállapítottam, hogy nagylánykám  tiszta anyja. Otthonosan mozgott a tömegben, a könyvek és kiadók forgatagában. Válogatott. Könyveket nézegetett. Színezett. Dedikáltatott írókkal és írónőkkel. Recenziós könyveket kért és kapott. Itt meg kell említenem a Móra kiadót és a Manó kiadót
Köszönjük szépen a szépséges olvasmányokat, pakkot, útravalókat, ajánlókat, dedikálást, rajzokat, könyvjelzőket:! Igazán szép és igényes kiadásokkal gazdagodott a csomagunk. 








Csomó kiadóhoz szerettem volna ellátogatni, de bizony delet ütött az óra és mindenki megéhezett ennyi tudomány, könyv, sétálás után. Némi ebédszünet után még egy helyre tudtam ellátogatni, a Twister Média kiadó szívélyes invitálására. Így esett, hogy millió gyermekkönyvvel tértünk haza és én "csak" egyetlen könyves csomaggal gazdagodtam. Na de az milyen? Hamarosan hozom a bejegyzésem róla. A véremet adtam kibontáskor!




Mindenképpen megjegyezném, hogy a Főnix-Fumax sátor megint pörgős, nagyvilági, élettel teli kis hely volt. Szívesen maradtam volna, mindenkit kikérdezve, lefárasztva. Megnézegettem az újdonságokat. Aztán elkaptam egy rövid interjúra Holden Rose író urat, aki közben a lányokat színezni valóval látta el. 



Szerettem volna még Beninát, Tiszlavicz Marcsit, Wee-t, A. M. Aranth, Ordódy Esther, Krausz Emma és még számos író, írónő grabancát elkapni, de elvesztem a tömegben. 
Szerettem volna még eljutni az Álomgyár, Atlantic Press, Park, Libri, Maxim kiadóhoz is, de az idő elment sajna...
Na de majd legközelebb...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék