2016. február 12., péntek

A. M. Aranth Oculus

Megérkezett A. M. Aranth: Oculus című könyvének nem csak a fülszövege, hanem a lehetséges borítók is.
Íme a fülszöveg:
Az Oculus Avalon utópisztikus világába kaluzolja el az olvasót: a szinte teljesen erőszakmentes, fejlett technológiájú civilizáció békében él. Avalonon tökéletesen megfér egymás mellett a kereszténység és a buddhizmus, a japán és az ír kultúra keveréke határozza meg a világot.
Azonban Avalon beteg.
Negyven és ötven éves koruk között az emberek látása rohamosan romlani kezd, amíg teljesen meg nem vakulnak egy élősködő amőba miatt, amire nincs gyógyszer, nem lehet megelőzni és nem lehet meggyógyítani. És mivel az amőba szinte semmit nem hagy a látáshoz kötődő érzékszervekből, még gépekkel sem sikerült pótolni a szemet.
Ezért az Idősek, a már megvakult tudósok és gazdagok oculust vásárolnak maguknak – olyan fiatalokat, akiket szüleik már kicsi korukban eladnak, hogy majd egykor egy tehetős ember szemévé váljanak, neki lássanak. Az oculus ezzel együtt megszűnik ember lenni, nem tekintik önálló személyiségnek – kevesebb lesz, mint egy rabszolga.
És vannak, akiknek ez nem tetszik.


És akkor nézzük a borítókat. 

Igen, borítókat említettem. Mert két lehetséges borító van és ti választhatjátok ki egy játék keretén belül a győztest.



Nem tudom, szabd-e saját győztest hirdetnem és véleményt formálnom, befolyásolni vele titeket, de nekem a második tetszik jobban. Az első is szép, de a második betűszíne talán kifejezőbb.
A betűkért pedig egyenesen oda vagyok! 
Remélem meg szabad kérdeznem, hogy milyen betűtípus pontosan! Az Aranth A betűi gyönyörűségesek!
Nagyon jó a háttér és a képen szereplő ifjú hölgy is szép. 
Az egész színvilág jól el van találva.
Gratulálok minden téren a tervekhez



Egy kis háttér-információ az elkészülésről:
Az Oculus külalakjának tervezése folyamán valami olyat kíséreltünk meg, amit még nem sokan: úgy alkotni rendkívül mutatós, igényes borítót, hogy bevállalunk akármennyi plusz munkát, ami ezzel jár, de magyar modell szerepeljen rajta, ne csak valami interneten beszerzett stock fénykép. Meg se álltunk Győrig, ahol az igen tehetséges, ifjú cosplayert, Vitéz Lucát kértük meg, hogy öltse magára Truth Dunnt és szerepeljen a címlapon. Nagy örömünkre el is vállalta, a Szabó Botond által lőtt és előkészített képeket pedig végül Tóth Zoltán formázta gyönyörű borítóvá. (Zoltán munkáiból kis ízelítő: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1468885226709751.1073741828.1468880330043574&type=3)
Nyereményjáték a blog olvasóinak:
Mivel a lehető legtökéletesebb eredményt szeretnénk kapni, és azt szeretnénk, ha a borító a legnagyobb tetszést aratná – így szavazásra bocsátjuk a kétféle tipográfia ügyét. Neked melyik tetszik jobban, a világos vagy a zöld betűs változat?
Szavazz az alábbi linken és nyerj egy dedikált példányt az április végén megjelenő Oculusból, vagy nyerd meg a meglepetés nyereményt a szerzőtől! :)

 Itt még többet megtudhatsz a regényről, az íróról:(www.holdarnyek.hu)

A közös borítómustrában részt vesznek:

2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék