2016. január 21., csütörtök

Benyák Zoltán Csavargók dala





Hihetetlen, idegtépő, bőröd alá kúszó, idegesítő, szerethető könyv.

És ahogy kezdődött:
"Gyereksírás. Lélegző, bömbölő élet. Ez volt a szemétben. Valaki kidobta a legértékesebbet. Azt, amiért szokás mindent odaadni és feláldozni. Rúgkapál és visít. Az élet mindenekfelett élni akar. Akkor is, ha méltatlannak ítélték, ha érdemtelennek gondolták. Őszinte. A világban, ahol minden okokra és okozatokra épít, ahol minden mögött terv sejlik, az élet önmagáért akar lenni. Egy csoda. És ma valaki kidobta ezt a csodát a szemétbe. 
De én felvettem."

Mindenki látott már hajléktalant. 
Maga a szó, olyan romantikus. Pedig ebben a létben semmi romantika nincs. Kőkemény fájdalom, félelem, életszeretet, durva életsors, kitartás, ösztönök...
Ki kell mondanom, félünk a csavargóktól. Félünk, pedig ezt a valamit nem lehet elkapni. Sokan a fejüket is elfordítják. Jobbik esetben dobnak egy 100-t a kalapba. Pedig nincs mitől. Ők is emberek.

  

                               Mednyánszky Ülő csavargó


Innen ritkán van felfelé. 
Nekem mindig megfordul a fejemben, hogy kerülhetett oda vajon, ahol most tart? 
Saját hibájából vagy a sors juttatta oda?
Visszafordítható egy kis segítséggel, könyörületességgel vagy menthetetlen?
Benyák Zoltán nagyszerű beleérző képességgel leírja a csavargók életét. Hogyan kerülnek az utcára és miért. Hogyan élnek túl. Mik a buktatói, rémtörténetei ennek az életnek. Milyen durva vagy éppen megmosolyogtató részei vannak. Van mosoly és szépség itt is, bár az a kevesebb. 
Mi túlélnénk vajon? 
Lenne elég kitartásunk hozzá?
Megoldást nem ad. Döntsük el, kin segíthetnénk, kin nem. 
Meglepő, hogy van, aki saját elhatározásból került ebbe a helyzetbe. 

Bizonyára Zoltán sok kutakodás, beszélgetés után írhatta meg a könyvét, mert élethű, akármennyire is durva. Realista. És szívbemarkoló.
Az elején nem igazán tudtam kedvelni a karaktereket. Szánni, sajnálni igen. Groteszk módon a végére sorsközösséget vállaltam velük, még ha csak a könyv olvasásának erejéig is. Ezáltal megkedveltem őket kicsit és megértettem tetteik vetületét. Izgultam. Főleg egy ártatlan kis lélek miatt, aki irányította a nagyok életét. Pedig ő nem tehetett az életéről, a sorsáról, ahová került.
Vajon kivel mi történhetett végül? Annyira szeretném tudni a jövőjük. Remélem boldog a befejezés, mert mást nem tudnék elfogadni. 
Nem mondom, hogy nem viselt meg kicsit a könyv. De megmosolyogtatott is néha. Egy kis érzés és érzelem csomag a könyv, amit köszönök az írónak!
A beleérző képessége remek és ezt olyan szavakba önti, amik nem dagályosak, de érzéseket közvetítenek. Nem nyálasak, nem túldrámázottak, nem túldíszítettek és nem is egyszerűek. Pont a megfelelő arány, hogy kibontakozhasson a szépérzékünk, az érzelmi csatornáink és hagy teret a képzelőerőnknek is. Majdnem misztikus könyv. De az élet misztériuma is benne van.

A közöny megviselt. Ahogy ők élnek és sehonnan nem remélhetnek egy minimális segítségnyújtást sem. 
Ennyire szemellenzősek vagyunk, mi emberek? 
Más nyomora sem érdekel?
Remélem, hogy nem! Még szeretnék hinni egy jobb világban és emberiségben...

A borítót megint imádom! Hihetetlenül szép!

Köszönöm a könyvet Zoltánnak!




Fülszöveg:
Minden úgy kezdődött, hogy három csavargó talál egy gyereket a szemétben. Három lehetetlen alak. A rovott múltú, aki többet volt már börtönben, mint szabadlábon. A bolond óriás, akitől minden sikátorban rettegtek, és éjszakánként magában beszélt. A fiú az összekuszálódott életével, és önpusztító hajlamaival.
És persze a kidobott kislány.
Azután minden a feje tetejére állt. Emberek haltak meg, utcákat emésztett fel a tűz. A városban elszabadult a pokol.
Mi pedig csak néztük a közönyösök világát, a nincstelenek harcát, ahol mindenki kitörni vágyik. Az őrület közepette azon gondolkodtunk, mi történik majd a magatehetetlen élettel, meddig marad meg ezen a helyen, ahol az élet egyszerre ilyen értékes, és értéktelen, és ahol olykor szemétre dobjuk mindenünket.

Idézet:
– Milyen volt a napod? – faggatta Különc. A kérdéstől Kócosnak az a képzete támadt, hogy ők ketten éppen így beszélnének, ha nem csavargók lennének, ha… minden másképp alakul. Jól fizető állással, lakással, gyerekkel, alakuló hátfájással, múló fiatalsággal. Úgy hívta az érzést: „mikor megcsap egy másik élet szele.”

Grafomán kiadó
284 oldal

És egy molyocska idézetével zárnám a postot. 
Bélabá:
"az életnél nincs jobb „mesemondó”."

Idézet innen származik: http://moly.hu/ertekelesek/1756142

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék