Egy pozitív szemléletű interjú!

Czick Julianna könyvét nem is oly rég olvastam. Tele volt derűvel és szépséggel. Akkor el is határoztam, hogy a blog olvasóimnak is kell egy kis jó energia, meginterjúvolom Juliannát.
Ezúton is köszönöm, hogy vállalta a kimerítő kérdéseimet.

- Mit tudhatunk rólad magánemberként? A családodról? Mi a hobbyd?
- A magánéletem kívülről nézve valószínűleg nem különösebben érdekfeszítő. Teljesen egyszerű kisvárosi háziasszony vagyok. Viszont kijelenthetem, hogy egy igazán szép és gondtalan életet teremtettem magamnak, és, mivel az időmmel szabadon sáfárkodom, a családomra is a szokásosnál több figyelmet fordítottam mindig is. Jelenleg nem élek párkapcsolatban, és a rövid távú terveim még egy ideig ki is szorítják ennek lehetőségét.
Két klassz gyerekem van, felnőtt korúak. Fiam Budapesten él, lányom még velem.
Szeretek rajzolni, császkálni az erdőben egyedül, vagy Orsimmal és a kutyusával. Tavasszal pedig szívesen kertészkedem. Sok gyümölcsfánk van, mostanság azokat metszem. Csudajó tréning ez a magamfajta szórakozott embernek, hisz közben megtanulom például, hogy ne abba az ágba kapaszkodjam, amit éppen fűrészelek, meg hogy a létra tetején állva tartsam folyamatosan szem előtt, hogy most nem lépünk se előre, se hátra. Szóval, ez a tevékenység rendre a jelenbe terel.

- Hogy talált meg e csodálatos kaland, amiről a könyved is szól? Nem féltél belevágni, itthon hagyni a szeretteidet?
- Baráti meghívásra érkeztem Amerikába. Félelem nem volt bennem, de a szeretteimtől távol lenni tényleg nem kívántam hosszasan, ezért elsőre nem is ragadtam meg a felkínált lehetőséget. Aztán több érv szólt az utazás mellett, mint amennyi marasztalt. A gyerekeim is biztattak, hogy ez olyasmi, amit nem kellene kihagynom, így hát útra keltem. És bizony mondom, jól tettem!

- Mikor döntöttél úgy, hogy ki is adod a történetet?
- Cirka fél évvel a hazaérkezésem után.

- Mit szóltak a barátok, a család a könyv megjelenéséhez?
- Valójában a barátaim buzdítására kezdtem el érlelni magamban a megjelentetés gondolatát. A kötet nagyrészt a Las Vegasból írt beszámolóimat tartalmazza. Rendszeresen küldtem haza a „tudósításaimat”, és azok címzettjei a visszajelzéseikben előbb-utóbb szinte mindannyian felvetették, hogy az anyag könyvet érdemel. Természetesen örömmel üdvözölték, amikor a kalandjaim végül nyomtatásra kerültek.

- Tervezel még könyvet? Esetleg más stílusban is?
- Itthon írtam tovább, és hát, várnak is még rám kalandok… Úgyhogy, lehetséges a folytatás, igen. A stílus megtartásával.
(Nagyjából negyvenévente írok verset is, vagyis eddig kettő született. Ezek inkább karikatúrái a költészetnek. A diákkori szerzeményemet nem merném szalonképesnek nevezni, a frissebb pedig szimplán bohókás.)

- Szeretsz olvasni? Van kedvenc szerződ? Könyved?
- Nagyon szeretek olvasni! Lételemem, amióta csak megismerkedtem a betűkkel. Gyerekkoromban, ha egy könyv tetszett, azt akár tucatszor is elolvastam.
Rengeteg szerzőt kedvelek. Mindig más és más az aktuális kedvencem, és a művekhez való viszonyulásom is folyamatosan módosul. A könyvemben például megemlítem Paulo Coelhot. Az ő írásai tíz-tizenöt évvel ezelőtt megszólítottak, ám azóta sem vettem kézbe a könyveit. Akkoriban viszont igen fontos dolgokat tanultam a brazil írótól, mindmáig nagy hasznát veszem, mondjuk a „jelek figyelésének”.

- Mennyire volt nehéz menet a könyv kiadása?
- Nem jött össze elsőre. De én szentül hiszem, hogy ha egy dolog akadályokba ütközik, az azért van, mert kell lennie valami sokkal jobb megoldásnak. A könyvem kitűnő példa erre.
Ígéretesen indult az előkészítés, kivéve egy dolgot: le kellett mondanom a keménytáblás kötésről. Az első korrektúrafordulón aztán kiderült, hogy nem is egyeznek az elképzeléseink a szerkesztővel. Később kaptam tőle két e-mailt, az egyikben közölte, hogy mégsem vállalja a gyártást, a másikban ott volt a tökéletes megoldás!
Másodjára tehát megtaláltam az ideális partnereket, innentől már ment a dolog, mint a karikacsapás! A legapróbb részletekig minden összejött, beleértve a keménytáblás kötést is! Ráadásképpen a nyomda megajándékozott egy fél tucat könyvvel, épp az érdeklődésem szerintiekkel! 
  
- Mit szólsz az eddigi visszajelzésekhez?
- Sokszor a székembe szegeződve olvasom ezeket… várakozásomon felüliek!
Nagy örömömre szolgál az is, hogy a huszonévestől a kilencven éves hajdani iskolaigazgatómig, a képzetlen nénikétől az egyetemi tanárig rendkívül szép méltatásokat fogalmaznak meg. És, ami igazán meglep: egyre több férfi olvassa nagy kedvvel a könyvemet. Igazából a leglelkesebb visszajelzések éppen tőlük érkeznek.
Rendszeresen értesülök arról is, hogy a kötetek kézről-kézre járnak. Sokan továbbadják a saját példányukat rokonaiknak, barátaiknak, munkatársaiknak. Nemegyszer előfordult az is, hogy valaki vett egy könyvet, aztán másnap visszajött még egyért, olykor pedig kettőért, hogy megörvendeztessen vele másokat is.

- Volt már negatív kritikád is? Azt hogy viseled?
- Aprócska, de volt. Kettő. Egy mérnökasszony ismerősöm, noha összességében kifejezetten elismerően véleményezte a könyvemet, a műszaki-racionális beállítódásának betudva kicsit sokallotta az „elemző részeket”. A másik kritikus megjegyzés tőled származik, Adrienn. Ezúton is köszönöm az egyébként igazán szép, kedvcsináló elemzésedet! Amit negatívumként említesz, az az, hogy „zavar a sok spirituális bevonzás”.
Nincs azzal semmi baj, ha így érzed, de ha már szóba hoztad, hozzáfűznék ehhez pár szót.
Nekem tapasztalati meggyőződésem, hogy életünk eseményeit mi magunk generáljunk. Mindet. A gondolatainkkal, az érzéseinkkel. Szerintem nincs olyasmi, amit ne spirituálisan vonzanánk be.
Másrészt, biztosan olvastál már olyan könyvet, amelyben a szerző akár több száz oldalon keresztül a saját, vagy mások gyötrelmeiről, lelki vívódásairól ír. Ez teljesen természetes és megszokott, sőt, elfogadott, nem igaz? Ha pedig azt olvasod, hogy ez a kívánságom is megvalósult, meg az is, megint bejött ez, meg az… Ez tényleg lehet zavaró? Nekem nem. Szeretek így élni, és már nem is akarnék másképpen. Ami nálad pontlevonás, az sokaknak inspiráció, nekem pedig maga a féktelen boldogság! Nem olyan rossz ám az, ha rendszeresen a kívánt módon sülnek el a dolgok!
A Las Vegasból küldött beszámolóimból épp ezek miatt a „spirituális bevonzások” miatt szerkesztettem könyvet. A leveleim olvasói ugyanis kifejezetten ösztönzőnek találták azt, ahogyan működtetem az életemet. Voltaképpen ez a magja a mondandómnak. A célom az volt, és ma is az, a szórakoztatáson túl, hogy a személyes példáim hatására minél többen váljanak motiválttá egy tudatosabb, könnyedebb élet megformálására.

A bírálatot fesztelenül fogadom. Ha építőnek találom, meg is szívlelem. Abszolút mértékben tiszteletben tartom mások véleményét, és nem vagyok sértődékeny. Úgy általában az a hozzáállásom, hogy nem támasztok elvárásokat, így aztán nem is lehet nekem csalódást okozni. Mentes vagyok a megfelelési törekvésektől is, ebből adódóan nem veszem zokon, ha valakinek nem tetszik, amit mondok, vagy teszek. Megtanultam, hogy mindig fontosabb legyen számomra a saját értékrendem, mint másokéihoz idomulni.
Na, azt hiszem, elég tömören összefoglaltam, mi tesz engem szabaddá, magabiztossá és önazonossá. Vagyis boldoggá!

- Csupa öröm, vibrálás vagy. Van olyan, mikor mégis ki tudnak hozni a sodrodból vagy olyan dolog, ami jelentősen elszomorít?
- Nagyszerűen érzem magam a bőrömben is, meg a nagyvilágban is. Minden apróságnak lelkendezve tudok örülni. Többnyire egyensúlyban vagyok, és ha időnként ki is zökkenek ebből, azt elég gyorsan felismerem, és még mielőtt rátekerednék a lehúzó spirálra, haladéktalanul a jelenbe terelem magam, ahol úgyis minden rendben van. Amikor pedig valaminek az eldöntésében bizonytalan vagyok, kapok segítséget. Nagyon adok például a gyerekeim véleményére, akik nyíltak és őszinték hozzám, mert mindig bátran alkothattak véleményt.

Miután hazajöttem, bizony volt részem szomorúságban is. Egy év eltéréssel temettem el a szüleimet. Bármennyire is stabil és tudatos az ember, a szülők elengedése próbatétel a javából! Sokat segít az, ha lelki békével tudunk búcsút venni a szeretteinktől. Nekem ez megvan. Gondos, jó gyerekük voltam.
Temetőbe nem járok. Megértettem, miért tanította Jézus azt, hogy a halottakat hagyjuk a halottakra. A szüleim ott vannak, ahol gondolok rájuk. Egy gyertya lángjánál például bármikor tudom érzékelni a jelenlétüket.

- Mi tetszett kint a legjobban?
- Az amerikai emberek lazasága, kedvessége. A hegyek, a pálmafák. Las Vegas különleges földrajzi elhelyezkedése.  Hogy ott télen tavasz van, az év többi részében pedig nyár. Az a természetesség, ahogyan a vendéglátóim egyből családtaggá fogadtak. De legfőképpen avégett volt érdemes nyolc ízben is gépre szállnom, hogy találkozhattam két angyali teremtéssel. Már csak az ő megismerésük miatt is érdemes elolvasni a kalandjaim sorát!

- Ott az emberek mentalitása, a napi ritmusuk mennyire tér el a miénktől? Van oly része az országnak, az életstílusuknak, ami hasonlatos a miénkhez vagy nagyon eltérő, ellentétes?
- Mindezekről sok tapasztalatot nem szereztem, általános érvényű következtetéseket pedig végképp nem vonnék le egyetlen család életét alapul véve. Akikkel találkoztam, többnyire turisták voltak, a világ minden részéről. Viszont kétségkívül szembeszökő, hogy Amerikában jóval lazábban, kényelmesebben élnek az emberek, mint itthon. És sokkal derűsebbek.

- Ha visszamehetnél, megtennéd újra?
- Visszavárnak, és örömmel találkozom ismét a „második családommal”. Időközben más államba költöztek, így ezúttal a csodás Coloradoba szól a meghívás...

- Mi volt az árnyoldala az utazásnak?
- Abból is jutott bőven! Úgymint: kényszerleszállás, a járat lekésése, eltévedés, kiutasíttatás az USA-ból… Na, éppen ezekből sikerült a legnagyobb sikereket kovácsolnom! Szerintem az akadályok csak látszólag akadályok. Én inkább problémába csomagolt áldásnak nevezném ezeket. Hogy miért? Először is, az akadályok mindannyiszor lehetőséget nyújtanak a saját korlátaink átlépésére. Másodszor, tapasztalást kínálnak arra, hogy ha bízunk a gondviselésben, akkor megkapjuk a segítséget. És végül, de nem mellesleg, én ezeknek a bizonyos „árnyoldalaknak” köszönhetem a kedvenc fejezeteimet is a könyvemben!

- Volt olyan része Las Vegasnak, amit elkerülnél? Amitől féltél? Gondolom, ott is van szegénység vagy brutalitás azért....
- Gyalogosan, egymagamban csak a környékünkön és a turistaközpontban kószáltam. Semmitől sem kellett tartanom, Las Vegasban igazán dicséretes a közbiztonság. És van szigor, de mennyire, hogy van! (Áldoztam erre jó néhány bekezdést a beszámolóimban.)
Emlékszem egy esetre, amikor a rendőr épp előttem rántotta egyetlen mozdulattal egy fickó karjait hátra, miközben a járdára taszította őt. Ez nagyon ideális póznak bizonyult ahhoz, hogy szép sorjában kigördüljenek a „családi ékszerek” a srác inge alól.
Brutalitást én nem tapasztaltam a fél év során.
Szegénység…hm. A felüljárókon nem győzöd elfordítani a fejed… Koldusok, hajléktalanok szolgáltatják a kontrasztot itt is, ott is a pompás turistaparadicsomban. Tehetséges, ámde üveges tekintetű fiatal zenészek facsarják a szívedet, akik sokszor gyönyörű vonásokkal rendelkeznek, meg persze, a mínusz tartományban leledző önbecsüléssel. Az ilyennek szeretnéd megrázni a vállait: „Hé, ember! Bízzál már jobban magadban! Állítsd már át a kobakodban a kapcsolót! Biztos, hogy ilyen életre születtél?”
Talán egyszer meg is teszem. Lehet, hogy kaptak/kapnak ők is valakitől szeretetet, de valószínűleg annyira még sosem törődött velük senki, hogy ilyesmit mondjon nekik....

- Mely országot néznéd még meg tüzetesebben, hova látogatnál el hasonló körülmények között?
- Rengeteg szeglete van a világnak, ahol szívesen körülnéznék. Leginkább olyan helyre mennék, ahol természeti népek is élnek. Azt hiszem, tőlük sokat tanulhatnánk mi, „civilizáltak”.
(Elárulom, én évek óta minden reggel indiánok módjára köszöntöm a négy égtájat.)

- A hitvallásod az, hogy csak a jót megélni, a jelenben lenni, bevonzani minden kívánságodat. Gondolom nem volt mindig így. Mi változtatta meg benned a dolgokat?
- Talált, süllyedt! Tényleg nem volt ez mindig így, és én olyan anya mellett nőttem fel, aki gyakorlatilag végigaggódta az életét. Nagy öröm számomra, hogy Anyukám aztán a hatásomra fokozatosan elhagyta a panaszkodást, az aggályoskodást. Látva, hogy működtetem is mindazt, amiről beszélek, végül úgy tudta elhagyni a földi síkot, hogy a hozzáállása teljességgel átalakult.  

Bennem a változást az önmagamon végzett szorgos munka eredményezte. Volt bátorságom szembenézni a hibáimmal, az előnytelen tulajdonságaimmal, majd kitartóan gyomlálgattam azokat.
Kellő távolságból talán nem volt ez észlelhető, de be kell ismernem, hogy „házi használatban” korábban én egy rendkívül raplis és rapszodikus csaj voltam. Sok munkám van a jelenlegi énemben, és persze, akad is még csiszolgatnivalóm.

Nem hinném, hogy csupán tárgyak gyűjtéséért testesülünk meg, sokkal inkább azért, hogy lelkiekben fejlődjünk, és mindinkább tudatosak legyünk. (Előbbieket nem vihetjük magunkkal, utóbbi viszont velünk marad, elvehetetlenül.) Aztán, miközben aktívan ügyködünk magunkon – talán jutalomképpen – melléktermékként azért a fizikai javak is megadatnak.

- Volt, aki "megtért" és most már ő is így gondolkodik, mint te?
- Nem kell, hogy bárki is úgy gondolkodjon, ahogyan én. Sokfélék vagyunk, különböző utakon keresgélünk. A hangsúlyt nem egymás követésére, lemásolására helyezném. Lényegibb lenne kipróbálni módszereket a gyakorlatban. Ami működik, maradhat, ami nem, elvetve.
Természetesen van róla tudomásom, hogy a könyvem, és amiről az előadásaimon beszélek, sokakat inspirál. Hozzásegítem az embereket néhány nézőpontváltáshoz, a dolgok átértékeléséhez. És nem lehet nem észrevenni, hogy erőteljes kinyílás zajlik a spiritualitásra. Bízom benne, hogy egyre többen ténylegesen tesznek is a lelki fejlődésükért, és nem merül ki az érdeklődésük csupán a közösségi oldalakon megosztott hangzatos bölcsességek kedvelésében.

- Mit üzennél az embereknek?
- Ó, az kitenne egy-két kötetet! Néhány gondolatra szűkítve azt mondom, érdemes szem előtt tartanunk, hogy amire leginkább irányítjuk a figyelmünket, az válik meghatározóvá az életünkben. Ha panaszkodunk, azzal még több panaszolnivalót csalogatunk magunkhoz. Azonban, ha rendszeresen számba vesszük azokat a dolgokat, amik elégedettséggel, hálával töltenek el minket, akkor a dolgok mágnes természete miatt egyre több és több okunk adódik ezeket az érzéseket átélni.
Ja, és nem árt tudatosítani, hogy amit szidunk, azt csak megerősítjük azáltal, hogy figyelmi energiát áramoltatunk az adott dolognak.
Változást akarunk az életünkben? Kezdjük saját magunkkal!
Amit kapni vágyunk, nyújtsuk azt! A változások belőlünk indulnak. A társadalmi szintű előrelépés is csak az egyes emberek változásával kaphat lendületet.
Találkozom olyan emberekkel, akik önfejlesztő könyvek tömkelegét olvasták, tanfolyamok garmadáját végezték el, és az életük mit sem halad előre… Na de, egyetlen ismeret, módszer sem hozhat eredményt, ha nincs alkalmazás.
Gyakran kérdezik tőlem: „de mit csináljak, ha…?” A válaszom: igen, ez az, csináld!!! Bátran, akár el is ronthatod! Abból lehet csak igazán tanulni! Én az életem során nagyon sokat hibáztam. Rengeteget. De a malőrök mindig vittek előre.

Bizony, az élet szörnyen komoly dolog – már ha annak gondoljuk. Ha elhisszük, hogy az. Csakhogy bármikor dönthetünk másképp! Például, tekinthetjük a létet játéknak, és akkor azzá is válik!
Azt mondanám, hogy én az élet napos oldalára szóló bérletet váltottam. A könyvemben sok-sok személyes példán keresztül mutatom meg, hogy a dolgok mennyire egyszerűvé válnak, ha készek vagyunk játszani, és hajlandóak vagyunk betartani a játékszabályokat. Na meg, figyelni a folyvást körülöttünk sündörgő jeleket…

A könyv fülszövege:
"…Nem sejthettem, mi vár rám Amerikában. 
Egyet azonban tudtam: ha már egyszer az utazást választottam, akkor a teljes időszak alatt minden a lehető legnagyszerűbben alakul. 
Meggyőződésem -és tapasztalom is folyamatosan-, hogy életünk eseményei a saját döntéseink szerint formálódnak. 
S ha így van, miért ne történtetnénk a dolgokat úgy, hogy azok örömteliek legyenek?…"