Adri könyvmoly könyvei: Neil Gaiman: Óceán az út végén

2013. július 3., szerda

Neil Gaiman: Óceán az út végén

Azt hiszem, az idei évben ezt a könyvet vártam a legjobban!

A borítója és a fülszövege is elvarázsolt, így el sem olvastam a molyos vagy blogos értékeléseket, hogy egy hangyányit se befolyásoljanak. Nem is bírta a könyvecske kivárni az idejét, a tervezett könyves sorban, minduntalan előre tolakodott.

Így a minap kezembe is vettem, hisz oly parányi, rögtön végzek is vele és akkor már nem szólongat, hogy olvassam! A könyvben lapuló szellem elcsábított.

Ismeritek azt az érzést, mikor arra ébredtek, hogy lüktet a véretek, ver a szívetek, valami rosszat álmodtatok, valami lidérceset, ami annyira élethű volt, de tudod az eszeddel, hogy ez mégsem lehet igaz?

De mégis annyira hihető volt. Kiver a víz és nem is mersz visszaaludni már.

Kihasználja az álom a félelmeid.

Évekig azt álmodtam, hogy zuhanok és zuhanok, de nem érek le sosem a valami aljára. Csak a félelmet érzem és a szelet, a süvítést. (megvan az oka, tériszonyos vagyok.)

Aztán sokáig az volt a visszatérő álmom tiniként, hogy kiesik az egyik fogam, meglazul ez által a többi is és elkezdenek sorra kiesni. És nem tudok vele mit kezdeni. Igen a hiúság, hiszen akkor mi a legfontosabb egy lányka életében? Hogy tetsszen a kiszemeltjének.

Mostanában átvette ezek az álmok felett az uralmat a kígyó.

Megyek, és mindenhol kígyók kúsznak előttem, meg akarom fogni a fa ágát és ott is megjelennek. Aztán visszarohanok a házba, de egyre csak tekeregnek a vízcsapból fel, réseken törnek be és minden féle színű és fajtájú kígyóval lesz tele a lakás. Nem bántanak, csak figyelnek.

Nem vagyok nagy álomfejtő, de nagyjából tudom, hogy mit jelenthetnek az életemben.

Ez a könyv pontosan ilyen!

Kihasználja a félelmünk és finoman bele szövi a történetbe.

Egy mese tulajdonképpen.

Van tündérmese, szerelemmese, vidám mese és még rengeteg féle.

Ez a könyv pedig egy rémálom, mese formájában felnőtteknek. Hihető, tetszetős, elfedi a valóságot, csillog-villog és a felszín alatt mégis sötét.

Az elején tündérmese, veszélytelennek tűnik, elvarázsol, te azt hiszed biztonságban vagy, nincs mitől félned.

Majd jön egy apró kis dolog, mint a fehér terítőn egy kis borcseppecske. Vagy az ablaküvegen egy kis porszem. És már nem is olyan tökéletes. Aztán egyre több és több foltot fedezel fel. Már kezdesz félni...

A tündérmese már nem olyan tiszta, hanem valamivé átalakul.

Majd a végére megint tündérmese lesz és azt sem tudod, hogy most akkor változott-e vagy csak te emlékszel máshogy?! Vagy rosszul olvastad, rosszul értelmezted a szimbólumokat csak.

Én nem is gondoltad volna, hogy a könyv ilyen érzéseket vált ki belőled, hisz egy ártatlannak tűnő, csacska mese.

Gaiman az egyik kedvenc íróm. Érdekes, hogy annyiféleképpen tud írni és mégis mindig jók a könyvei.

Mindig elvarázsolnak és egy különc világba repítenek.

Az Óceán az út végén olyan könyvecske, amit ha elolvasnék tízszer, mindig mást olvasnék ki a sorok mögül.

Szerintem mindenkinek mást ad a történet. mindenki mást vél felfedezni benne.

Nem erre számítottam, mint amit kaptam. De ez csak hozzáad a történethez. Egy cseppet sem vagyok csalódott, csak meglepett.

A nyelvezete ennek a pici világnak igencsak egyedire sikeredett. Finom. Érzékelhető. Érzékletes. Szimbolikus. Jelzőkkel teli.

A szereplőkkel is elégedett vagyok. Szerettem a kisfiút, aki nagyfiúvá cseperedett. Szerettem Lettit aki nagylányból valami mássá fejlődött.

Ám mégis a rejtett gonosz és az öreg mamóka volt az, akiért a könyvet végig izgultam.

A történet magával ragadó. Lendületes, gyors iramban vágtázik rendületlenül.

Amit hiányoltam, az a háttérkép igazi kibontása. Vágytam volna olvasni róla. Nem csak apró utalásokat, és én magam helyezzem el a fantáziavilágom peremén valahol. Hanem hogy ő bontsa ki nekünk apránként. Magyarázza el, mi miért és ki kicsoda. Sok lehetőség lett volna még benne.

De lehet akkor a törékeny egyensúly odaveszett volna.

Mert így kaptál valamit és mégsem. Még vágysz rá.

Egy oktatóm mondta nekem egyszer, igaz teljesen más apropóból és kicsit más szavakkal:

"Csak addig maradj, míg látod a szemekben az érdeklődést, még látod, hogy várják a továbbot. Aztán távozz, hogy még többet akarjanak belőled."

Fülszöveg:
Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Ami a világon túlról jött? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van.

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak!

1. a történet: 5/5
2. a létrehozott világ: 5/4
3. helyszín: 5/4
4. szereplők, karakterek megformázása, hitelességük: 5/4
5. kedvenc szereplő: -
6. akit a legjobban utáltam: -
7. érzelmek, érzések,romantika: 5/4
8. erotika: -
9. dráma, drámaiság: 5/4
10. a könyv hangulata: 5 /5
11. legjobb jelenet: -
12. legrosszabb jelenet : -
13. a történet párbeszédei, tájleírás, metaforák, nyelvezete : 5/4
14. misztikum: 5/4
15. humor:5/4
16. kedvenc idézet :

"Mindenki másképp emlékszik, sőt két ember sem emlékszik semmire ugyanúgy, akár ott voltak, akár nem. Lehetnek egymás mellett, de annyira nem értenek egyet benne, mintha két különböző földtekén állnának."