2017. november 22., szerda

TopSzerda5

November 22: Könyvek, amikért hálás vagyok.

Ilyenből jó sok van, de megpróbálok 5-t kiválasztani csak.



Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Mert gyermekként beszippantott a történelem örvényébe és azóta sem eresztett. Még mindig élvezettel olvasom ezt a regényt is és a történelmi jellegű könyveket is. Így hálás vagyok neki. Akkor szerettem meg igazán a könyveket, az olvasást. És azóta vagyok jóban a kötelező olvasmányok legtöbbjével.


Vavyan Fable: Álomhajsza
Ezt a könyvet számos helyen, még ebben a TopSzerda5-ben is láthattátok már nálam. Hiszen az egyik best. Imádtam és imádtam. azóta imádom a fantasy könyveket. Ez a könyv után derült ki, hogy a fő olvasási profilom a fantasy műfaja.
És ha olvasói válságban vagyok, meseanyó könyvei mindig kihúznak a bajból.


J. K Rowling: Harry Potter
Mit is mondhatnék, miért vagyok hálás a könyvsorozatnak? csak.


J. R R Tolkien: Gyűrűk ura
Kitartóbb olvasó lettem általa és Ken Folett Katedrálisa óta. Már nem csak a 200-300 oldalas kis könyvekbe merek belekezdeni, hanem a több kötetes, vastagabb olvasmányokba is, amik kellő elköteleződést nyújtanak egy jó időre.


Dallos Sándor: Aranyecset
Megtanított arra, hogy szépirodalom is lehet érdekes, izgalmas.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék