Mint ahogy a könyv címe is mutatja, ez egy illúzió könyv.
Hogy mit értek én ez alatt? Egy sajátságos kategória. Valami olyat jelent számomra, mint mondjuk Joanne Harris köteteinél egyfajta hangulatkeltés, az ételek mámorító imádata. Benyák Zoltán is remekül közvetít írásaival. Itt az illúzió témakörét járja körül(nem az ételét, mint az írónő), a halálét, a halál utáni lét és az emlékezését. Nem minden az, aminek látszik.
Tele van szürreális álmokkal, elképzelt valóságokkal egy kereten belül. Elborult egy történet, de csakis jó értelemben.
Ha kezedbe veszed, ne egy normális, megszokott könyvet képzelj el, hanem egy rémálommesét. Merőben mást.
Nézz a dolgok mögé. Amit olvasol, az csak egy rétege a szeletnek. Van mögötte több is.
Nem titok, hogy Benyák Zoltán más könyvét is olvastam már. És bizony mindben olyan értékeket fedeztem fel, amit érdemes volt a nagyérdemű elé tárni. Megfontolandó. Elgondolkodtató.
Néhol elvesztem benne és néhol magaménak éreztem az élethelyzeteket, bölcsességeket, magát a történetet.
A szereplők jellemfejlődése valami fantasztikus. Reális képet ad egy hús-vér ember kétségeiről, tépelődéseiről, félelemeiről.
Nina, a főhősnő. Az elején nem volt szimpatikus nekem. Túl nyegle és olyan semmilyen volt. Majd fokozatosan érzelmeket kapott és jellemet, úgy kezdtem megkedvelni.
Tomnál, az igazi fő-főszereplőnél még most is hezitálok, hogy kedveltem-e őt vagy sem. Végig fejtörést okozott nekem, mert néhol, egyes tulajdonságai, cselekedetei által úgy éreztem kedvelem, majd egy szóval lerombolta ezt.
A nyelvezetről nem sok említést teszek. Az író hozta a szokottat és elvártat, ami színvonalas, érhető és élvezetes.
A borítója gyönyörű.
A könyv olvasás után sem eresztett. Számos kérdés merült föl bennem, amit végül fel is tettem az írónak. Ezúton is köszönöm a gyors válaszokat.
-
Mesélj nekem a történet ötletének keletkezéséről?
A nagy illúzió ötlete egy sírfeliratból származik, amit még
gyerekként láttam.
„Csak az hal meg, akit elfelednek.”
Ha jól emlékszem, így
szólt. Az adta a magvát az egész sztorinak, és a hajtóereje lett. A nagy
illúzió főhőse azért hős, mert nem olcsó fogásokkal akarja elérni a túlvilági
öröklétet, nem akarja azt kihasználni, hogy az ember eredendően a rosszra
emlékszik jobban, mint a jó dolgokra. Ezt a fogást inkább az ellenlábasai
használják a történetben. Tom Pastor viszont jobb ember akar lenni halálában,
mint életében. A lányát akarja megmenteni, hogy az emlékezzen rá, és így tartsa
életben. Ez így sokkal erősebb lánc, ami biztosítékot ad neki.
-
Mennyi személyes álmokból tevődik össze a történet álom vonala?
Inkább vágyakból táplálkozik. Abból a nagyszerű
fantazmagóriákból, hogy azokkal az emberekkel, akik hatással voltak ránk, akik
alakítottak minket, azokkal találkozhatunk odaát. A hőseinkkel, a kedvenc
költőnkkel, akik fontos szavakat adtak, a zenészeinkkel, a színészekkel. Persze
ez csak hab a tortán, a lényeg, hogy együtt lehetünk azokkal a szeretteinkkel,
akik fontosak voltak számunkra, de egyszer már elvesztettük őket. A halál
traumája után biztosan jobban értékeljük őket. Az álom vonal, nem is biztos,
hogy álom vonal. Talán meg is történik, talán tényleg minden így van…
-
Mi a te személyes rémálmod?
Szerencsére rémálmomból sok akad. Örülök mindnek, még akkor
is, ha néha levegőt kapkodva kell felülnöm az ágyon. Belőlük írok. A
Keselyűember is egy ilyen. Ő is gyerekkorom óta felbukkan időnként. Nekem olyan
halálmadár ő, mint a holló Poe-nak. Kiválóan szimbolizálja az elmúlást, és
örülök, neki, hogy az álmokból kilépve végre megkapta a saját regényét.
-
Ha a szereplőd bőrébe bújhatnál, visszamennél szívesen a halál előtti életbe
vagy maradnál a haláliba?
Én a lányommal akarnék maradni, bármelyik oldal is legyen
az. Neki nehezebb dolga van, mert magát kellett feláldoznia, ha meg akarta menteni
a gyermekét. Nem akarok sokat mondani a végkifejletről, mert az poéngyilkosság
lenne, de a lényeg, hogy ezzel a befejezéssel, ő igazi hős, és apa lett.
Egyszerre lett tragédiája, és aratott mégis olyan győzelmet, amit előtte senki.
Hiszem, hogy ez mind benne van az utolsó pár oldalban.
- Szoktak
lenni visszatérő álmaid?
Ritkán. Vannak hagyományos álmaim, mikor a napi történések
köszönnek vissza. Ezekben nincs semmi különös, vagy említésre méltó. Azokat
jobban szeretem, amelyek totálisan elborultak, és mintha semmi közük nem lenne
semmihez beleértve a valós dolgaim, vagy akár a fizika törvényei. Ezek igazi
szürreális csemegék. A legtöbbször esélyem sincs megfejteni őket, csak bámulom
a bizarrságukat. Nagyon ritkán álmodom színesben. A legtöbbször minden fekete –
fehér. Ez már önmagában is rémisztő, hát még mikor egy alak, fürdőköpenyben, mezítláb,
egy domb tetején áll, nem látom az arcát, és fogalmam sincs, mit akar. Talán
egy nap majd rájövök. Szeretek ilyeneket álmodni, mert bár megrémisztenek engem
is, de imádok töprengeni rajtuk.
-
Mit gondolsz, ha ténylegesen az biztosítja a hosszú létet a túlvilágon, hogy
hányan emlékeznek rád, mennyire lennél hosszú "életű" ott?
Fogalmam sincs. Nem hiszem, hogy rám kellene emlékezni.
Sokkal fontosabbak a történetek. Azokban úgy érzem olyan dolgok vannak,
amelyekre megéri emlékezni.
Az Ars Fatalis egy útmutató a mindennapok
csodáihoz.
Az idő bolondjai egy szép melankolikus mese a megtorpant időt
elszenvedő emberekről egy szigeten.
A Csavargók dala hontalanjai, akik egy
kidobott csecsemőt találnak a szemétben
a közönyt próbálják legyőzni.
A nagy illúzió pedig a halál utáni nagy
kalandokról szól.
Azt remélem, hogy ezek olyan könyvek lettek, amelyek túlélnek
majd engem is.
A könyvet köszönöm az Athenaeum kiadónak!
Fülszöveg:
Tom Pastor a képzeletének rabja. Szerelmi élete viharos, hétköznapjai keservesek. Alig létezik számára más, mint az ecset és a vászon, hogy illúzióit valósággá álmodhassa.
Tom negyvenéves, festőművész, és egy nap arra ébred, hogy halott.
De az életének ezzel még koránt sincs vége.
A túlvilági sötétség sivatagában megcsörren egy piros telefonfülke készüléke: a vonal másik végén felcsendülő hang akar tőle valamit.
Hősünk elindul hát beteljesíteni a küldetését, útját nem gátolja sem tér, sem idő, ezen a helyen vígan megfér egymás mellett Edgar Allan Poe és Charlie Chaplin, Drakula gróf és a Gyáva Oroszlán, Salvador Dalí szürrealista rémálma és Tom Pastor Keselyűembere… Szerelem és halál.
A nagy illúzió a megismerhetetlen felfedezésének regénye, édes-bús felnőttmese a boldogság kereséséről és megtalálásáról, ott, ahol a legkevésbé számítanánk rá.
Idézet:
Nem voltak felhők az égen, így a csillagmező egészen káprázatosan rajzolódott ki a fejük felett. A Tejút folyója, a távoli napok színe, mind olyan élesnek és kontúrosnak látszott, mint egy nagyvárosból nézve soha. Tom azon morfondírozott, hogyan tudná ezt lefesteni, és hogy a csillagos égbolt lefestése akkora sablon, és olyannyira kerülendő, hogy mégis meg kellene csinálnia.
Athenaeum kiadó
368 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése