2013. március 1., péntek

B. B. Vayk: A fekete láng ura I


A név egy magyar írónőt takar, ami meglepő.
Egy gyönyörűséges saját, dedikált példányt kaptam tőle.
Egy darabig csak nézegetni mertem, hiszen olyan szép könyv, féltem tőle hogy nagy csalódást fog okozni.
De végül nem tette.
Tetszett, sok minden fantasztikus benne, viszont azért merültek fel bennem aggályok, kételyek.
Tudom, írjam meg én jobban. De én negyed ennyire sem tudnám megírni.
Nézzük, mi az ami jó és mi az, amin még egy picit csiszolni kellene a következő részig, mert ez bizony ismét egy sorozat első része.

Jó az alapötlet. Egyéni és érdekes... 
Nem hiszem, hogy olvastam vagy hallottam volna akár hasonlóról is.
Eredeti
Tetszik a világ, amit létre hozott az író. 
Tetszik, ahogy a Természeti erők ábrázolva vannak és két csoportra válnak, jóra és rosszra. 
Már ezzel el varázsolt a könyv.
Bámulatos lényekkel még tetézi a jót.
Népmese szerű az egész történet, amit én nagy becsben tartok.
A szereplők pedig...
Szívesen találkoztam volna a beképzelt Napkirállyal vagy a Parázzsal, esetleg Szellővel.
A könyv fő ereje azt hiszem ezekben a lényekben keresendő.
Tetszik, hogy megtartotta az embereket is, kicsit talán a régi népies időkre hajazva szintén így  ábrázolva.


A főkarakterek számomra viszont nincsenek eléggé kidolgozva. valami hiányzott belőlük nekem.
Gidert viszont imádtam! Ő lett a kedvencem.
 Nagyon bírtam a tájszólását.
 De sehogy sem tudom elképzelni, hogy nézhet ki. 
Medvének látom magam előtt, csak egész vajszínű bundával.

("Vannak " )

Aprólékos, minden pici dologra oda figyelt a műben.
Szórakoztató. Gyorsan haladtam vele és kikapcsolódásnak remek.

A könyv nyelvezete is változatos és szép. 
 De a ciccegés mindig visszatérő motívum volt, ami zavart. 
Szegény főszereplőnk folyton ezt csinálta, akármit is jelentsen.
A párbeszédek néhol furára sikeredtek, talán felnőttesebben jobban tetszett volna.
A tájleírások, a metaforák ízlésesek.


A szerelmi szál sem túl erős. Majd még biztos alakul, hogy igazán jó legyen. 
Most inkább évődés, nem mondanám igazi szerelemnek.
Bár a  beszélgetéseik, szópárbajaik nagyon ígéretesek és jókat nevettem rajta.

Azt hiszem, már elég fiatal kortól ajánlanám a könyvet olvasnivalónak, olyan 11-12 éveseknek.
Felnőtt fejjel is jó olvasmánynak tartom.

És ha már a népmesékhez hasonlítottam, a könyv tanulsága sem elhanyagolható!
Tiszteld a természetet, a Természet erőket, vigyázz  az egyensúlyra és a Földünkre.
És persze nem minden jó vagy rossz, fehér vagy fekete. Láss tovább az orrodnál, a dolgok mögé.

1. a történet 5/4.5
2. a létrehozott világ 5/5
3.  helyszín 5/3
4. szereplők,karakterek megformázása,hitelességük 5/4
5. kedvenc szereplő : Gider
6. akit a legjobban utáltam : Szikra
7. érzelmek, érzések,romantika 5/3
8.  erotika-
9. dráma, drámaiság 5/3
10. a könyv hangulata 5 /4
11. legjobb jelenet:  Robert- Marian veszekedések, Gider beszólásai
12. legrosszabb jelenet : Mariann csitri viselkedése néha
13. a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete 5/4
14. misztikum 5˛/4
15.  humor 5/4.5
16.  kedvenc idézet : -

17. kiknek ajánlom,melyik korosztály és nem könyve : 11 éves kortól bárkinek, bár főleg a női nemnek
18.  fülszöveg 5/4
19. a borító 5/5
20. összességében 5/3.5


BV Service kiadó
saját, recenzió
482 oldal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék