2012. június 9., szombat

Ása Schwarz: Halott angyal


De szép a borítója, gondoltam, mikor megláttam a könyv képét.
Már ezért érdemes valami módon megszereznem. És a birtokomba is került, amilyen kitartó vagyok.
E könyv  alapján fedeztem fel  az Egmont kiadód is.
Úgyhogy sokat nyertem a könyvvel.

És nem csalódtam a belbecsben sem.
Elolvastam a könyvet, izgultam, faltam a lapokat és elolvastam, mikor a végén felfedeztem, hogy egy sorozat második része.
És annyira jól meg van írva, hogy egy deka hiányérzetem sem volt. Fel sem tűnt, hogy tudnom kellene  még valamiről.

A skandináv krimikhez kicsit szkeptikusan álltam hozzá, úgy mint a japán vagy német filmekhez.
De most rácáfolt a történet az előitéleteimre.

Tetszett a könyv.
Nem volt unalmas és vontatott.
A szereplők nem túl erősek, de szerethetőek.
Volt benne csavar és meglepetések is bőven.
Tetszik, hogy sok szó esik az emberek vad pusztításáról és a környezetvédelemről. Burkoltan is, és figyelemfelkeltően is sok szó esik ezekről a dolgokról, bár néhol kicsit túlzásba is esik az író.
Igaz elég érdekes párosítás mindez a Bibliával, Noéval és a bukott angyalokkal, a leszármazottaikkal.

Ami még feltűnt, hogy a  rend őrei kissé mókásan vannak ábrázolva. Ki vannak figurázva.
Vagy csak nekem tűnik úgy?

A romantikus szál kissé erőltetett és valahogy olyan fura volt számomra.
A szerelmi háromszög meg idegesített, főként ,
ahogy változtatja főszereplőnk percenként az álláspontját.

Kedvenc szereplőt most nem találtam a könyvben.


Van benne humor is, ami feldobja a könyvet.

Kíváncsi vagyok a folytatásra is. Remélem lesz. Na és az első részt is elolvasnám szívesen, ha már kimaradt.

Gyorsan olvasható könyv. Remekül haladtam vele.
A könyvet köszönöm az Egmont kiadónak!

történet::10/8
helyszín:10/9
szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/8
érzelmek,romantika:10/7
a könyv hangulata:10/8
misztikum: 10/8
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/9
a borító :10/10

Egmont kiadó: http://www.egmont.hu/home.php
saját, recenziós
248 oldal
Fordította: Markwarth Zsófia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék