Tony Wolf: Mesél az erdő az állatokról…

Nekem valahogy kimaradt a gyermekkoromból ez a könyv. Hallani sem hallottam róla, pedig sokak ikonikus, soha nem feledett, kedvenc mesekönyve. Nem tudom, nálam hogy maradhatott el. Rendszeresen olvastam és sokat. A könyvtárunk összes kötetét kivettem talán. Rengeteg könyvet kaptam is szüleimtől. De ez nem került a látókörömbe sosem. Eddig. Most, hogy gyerekeim vannak, megint büntetlenül mese-könyvezhetek anélkül, hogy meglepődnének sokan.

Aztán mikor olvastam a moly.hu-n, hogy mekkora hiány van belőle és sokan keresik,  még kíváncsibb lettem. Persze amikor újra kiadták, rögtön megszerezni vágytam...
És szerencsésen meg is érkezett a könyv kiadójától.

A lányoknak rögtön megtetszett színessége, az állatos figurái és habókos kis szövegei. Hogy az állatok emberiek, nekik is vannak barátaik, gondjaik, buliznak és mindenféle izgalmas tevékenységet végeznek. Vajon miért gondolhatták a csemetéim, hogy az állatok esznek és alszanak csak? Pedig számos háziállatunk van itthon(macskák, kutya, csirkék, kacsák) és közel vagyunk zöld övezetekhez, rendszeresen túrázunk, erdőt kerülünk. Talán így még közelebb kerültek most hozzájuk, azáltal, hogy rádöbbentek, élnek is, nem csak esznek, alszanak és vannak...

Dancinak az állatok voltak egyébként a kedvencei, hogy ilyen sokan vannak, különbözőek és mégis barátok.
Viki élvezte a vicces kis történeteket. Jókat kuncogott. Értette a poénjait, ami meglep. 3 évesen, akarom mondani majdnem 4 évesen veszi az író humorát, ami néha bújtatott, irónikus. Elképesztő.
Andris pedig mindig cipeli magával mostanában a könyvet. Neki azt hiszem, a színek, rajzok a varázslatosak még, mert felolvasni nem enged belőle, csak lapozgatunk. Na de itt kezdődik az olvasóvá nevelés is, azt gondolom.

Én valahogy fázok az állatoknak emberi dolgokat a szájába adni, emberesíteni őket. A teknős, aki élő kis teknőst kap ajándékba(Franklin, a teknős meséről van szó) résztől konkrétan nem tudom, hogy nevessek, sírjak vagy világgá menjek. Így voltak fenntartásaim a könyvvel rendesen. Szerencsére meggyőzött. Nem emberi tulajdonságokat aggatott az író az állatokra. Nem voltak akkora blődségek sem, mint az előbb említett másik mesekönyvben. Az adott állat egy erőteljesebb, jellemzőbb tulajdonságát erősítette föl az író, így könnyebben felismerhetik, megismerhetik a gyerekek. Nagyon szépek az illusztrációk is, amit hihetetlenül imádok a mesekönyvben. Meglepő, hogy maga az író készítette azokat is. Nagyon ritka, hogy valakinek adottsága van az íráshoz, de a rajzokhoz is.
Szerettem a mesék mondanivalóját, ahogy észrevétlenül apró igazságokat, érdekességeket oszt meg a kis hallgatókkal. Jó, hogy rövidebb mesék vannak benne, viszonylag nagy betűkkel, így az olvasni most tanuló kis ifjúság ideális bevezető olvasmánya lehet szerintem. Már alig várom, hogy hasonló meséket hallhassak az ősszel iskolába menő nagylánykám saját szájából. Igaz, ha lehetséges, ő még jobban várja, mint én.
Elképzelem a szombat esti idillt, ahogy Daniella olvassa a kicsiknek az esti mesét, én pedig a fotelból ülve élvezem a műsort, a pillanatot, a gyengédséget, a légkört és sosem feledem.

A könyvet köszönöm a Manó kiadónak!

Fülszöveg:

Kedves Gyerekek!

Tüsi vagyok, a sün. A barátaimmal itt lakom az erdőben.
Szívesen elmesélem nektek kalandjaimat. Ha érdekelnek benneteket ezek a történetek, olvassátok el a könyvet, és mindent megtudtok az életünkről. Látni fogjátok, mi sohasem akarunk rosszat.
Egymáson is mindig segítünk, így kacagva legyőzzük a bajokat! Nem csoda hát, hogy életünk nagyon vidám. Sőt, az ünneplésre is mindig találunk okot.
Elmesélem nektek, hogyan történik ez nálunk. Meglátjátok, jól fogtok szórakozni.

Sok örömöt és jó mulatást kívánok nektek!

Tüsi, a sün

Manó könyv
88 oldal
recenzió
Fordította: Szőcs Zsóka 
Illusztrálta: Tony Wolf