Még karácsony előtt a moly.hu tagjaitól kértem tippet, mit olvassak az olvasatlan köteteim közül.
Szinte kivétel nélkül mindenki ezt a könyvet ajánlotta. Nem igazán volt kedvem egy romantikus ifjúsági könyvhöz. Na nem nőttem ki belőle, csak megcsömörlöttem talán. És valahogy most éppen nem nekem íródtak. Nem az az élethelyzet. Vagy nem a megfelelő kötetek kerültek a kezem közé és azért az ódzkodás.
Aztán ilyen előítélettel is, de bele vágtam.
Az első 100 oldalt le is daráltam. Semmi különös. Ifjúság, szerelem, öngyilkossági téma nem túl fantáziadúsan írva. Nem igazán egyedi. csupa tucat dolog. Jó, szépen ír az írónő és jól, na de semmi extra.
Aztán 120 oldal körül kezdett elkapni a gépszíj. Vártam az estéket, hogy megtudhassam, mi lesz a vége. Nem tűnt föl, hogy szép lassan a lapok végére érek, megszerettem a szereplőket, a tudatomba kúsztak, izgulok, egyre jobban idegeskedek szereplőim sorsán.
Hogy már éjfél is rég elmúlt és néha aludni kellene? Korán lesz az a reggel...? Az pláne nem izgatott.
Ez hogy történhetett? Hiszen kézzel-lábbal hadakoztam ellene. Egy lesz a sok közül.-gondoltam.
Utólag már értem, miért ajánlották oly sokan.
Erre a történetre mondják az emberek hogy keserédes, ám mégis szép. Kifejező. Napokig a hatása alatt álltam.
Általában két lehetőség van, vagy megírom másnap a gondolataimat, esetleg húzom-halasztom, várok, hogy leülepedjenek a dolgok. Utóbbi esetben sokszor eszembe sem jut, hogy mi volt a könyvben, kik voltak, mi történt... Ennél még ennyi idő után is friss az érzés, az élmény. Soraira emlékszem még fejből is. Arra, hogy letaglózott pláne. Csakhogy hogyan tudom visszaadni nektek mindezt írásban?
Itt ülök a bejegyzés fölött már napok óta. Nem megy.
Nagyjából lehetetlen. Olvasni kell és megértitek.
Viola többszörösen nehezített élete nem piskóta. Ám mégis kedves, emberséges, tiszta lány. Megszerettem.
De Theo lett a szívem csücske gügyeségei ellenére mégis. Megnyert magának. Morcos, de szerethető. Fura, de aranyosan fura. Érdekes ötletei, színessége magával ragadó. Olyan spontán, de sokszor mégis előre tervezett, megtervezett dolgokat. Csak eggyel nem tervezett. mégpedig Violával. Kellettek ők egymásnak. Egymás személyiségét befolyásolták a jó felé. Építettek együtt és létre hoztak.
Ismeritek azt, amikor már ránézésre is egymásnak van teremtve két ember? Mikor a legjobbat hozzák ki egymásból?
Csak nem marad ez örökké ilyen sajnos. Könnyen félrecsúszhat valami egy álompárnál is. A külvilág nem biztos, hogy így látta, de én igen. Ők együtt voltak egy egész.
A többi szereplő olyan semmilyen lett viszont. Ezt sajnálom. A szülőkről többet olvastam volna és az élethelyzet kialakulásáról. Az ő szemszögükből mindig érdekelne a dolog, de eddig egy könyvben sem kaptam meg az óhajom.
A befejezésről nem lőném le a poént. Csak egy szó jut eszembe róla:miért?
Fáj és dühös leszek tőle. Szépen van befejezve, de akkor is...
Miért nem járunk nyitott szemmel? Miért nem látjuk meg azt, amit kéne és ami nem fontos, azt rögtön észre vesszük?
Életkorra nem kategorizálnám be a könyvet, mert szerintem 14 év fölött ajánlanám bátran bárkinek.
Romantikus, de mégsem csak az. Drámai és nem csak az.
Az írásmódot pedig külön dicsérném. Tud az írónő.
A tavalyi év meghatározó könyve lett.
A könyvet köszönöm a Maxim kiadónak!
Fülszöveg:
Megejtően szép kamasz szerelem három hónapja ez a sodró lendületű és megrázó történet, de még ennél is több: élet, halál, betegség, előítéletek és megbélyegzés, önfeláldozó igyekezet, gyász és a tragédiából való katartikus feltámadás körül forog Theo és Violet love storyja. A két végzős középiskolás fiatal öngyilkosságra készülve ismerkedik meg az iskola óratornyának keskeny párkányán állva. Ki menti meg a másik életét? Ki a felelős a másikért? Ki és mit tehet (tehetne) a leselkedő végzet ellen? Bepillanthatunk egy szeretnivaló fiú gondolat- és érzésvilágába, gyermekkori traumáiba, amelyek elkerülhetetlenül sodorják őt a kezdettől fogva sejthető végzet felé. A paradox módon felemelő vég mégis meglepetést tartogat az olvasónak, és egyhamar nem feledjük, ahogy Theót sem, aki rövid, üstökösszerű létével új életre serkenti szerelmét, Violetet.
Idézet:
Már van annyi élettapasztalatom, hogy tudom sohasem számíthatsz arra, hogy a dolgok nem változnak meg. Nem marad meg semmi ugyanolyannak, bármennyire is szeretnéd. Nem gátolhatod meg, hogy az emberek meghaljanak. Nem állíthatod meg őket, ha el akarnak menni. Magadat sem állíthatod meg, ha el akarsz távozni.
Maxim kiadó
Recenzió
Fordította: Kocsis Anikó
430 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése