Aktus

Nagy szerencse ért és elolvashattam Lakatos Levente Aktus című új történetét, még megjelenés előtt.
Jelentem, holnap fog megjelenni. Ajánlom figyelmetekbe, mert remek könyv. Következő nap a post is érkezik róla.
De addig is egy kis beharangozó és Levente interjúja következik, hogy kedvet kapjatok.
Az interjú közben pár idézetet is fellelhettek.

1,5 év telt el nagyjából, talán kicsit több, az előző regényed óta. Mi változott körülötted?

Minden, és semmi. (nevet) Szakmailag nagyon tartalmas másfél évet tudhatok magam mögött, a Bomlás hatására számtalan kapu kitárult előttem, őszintén szólva felkészületlenül ér a koncentrált figyelem, de természetesen nagyon örülök neki. Amellett, hogy egyre több pozitív visszajelzést kapok az írásaimról, a Bomlás idén több közönségdíjat nyert, köztük az Aranykönyvet is elhozta, ami különösen nagy megtiszteltetés. Azóta, amikor mélypontra csúszom, rendre az Aranykönyv díjra pillantok, mert az a szobor egyértelmű bizonyítéka számomra annak, hogy érdemes a meggyőződésem mentén haladnom előre. Rendkívül hálás vagyok az olvasóimnak, amiért szeretik és ajánlják a regényeimet. A siker ellenére azonban megmaradtam annak a pasasnak, aki képes minden földi jóról lemondva hónapokig a szobájában gubbasztani, hogy egy számára helytálló új regénnyel rukkolhasson elő. Engem az eredmények ösztönöznek arra, hogy még többet kihozzak magamból. Hogy fejlődjek. Bízom benne, hogy ez az Aktusból is érződik.

Az Aktus merőben más, mint az előző könyved. Miben más?

Nem gondolnám, hogy merőben más, legfeljebb szerkezetében tér el az eddigi regényeimtől. Eddig leginkább azzal az igencsak elterjedt krimidramaturgiával dolgoztam, amelyet az angolszász, és a skandináv írók is előszeretettel használnak, most viszont egy kicsit átszőttem a szálakat. Nagyon sarkosan megfogalmazva eddig krimit írtam csipetnyi romantikával, most egy romantikus regény született némi krimi szállal. De te, aki már olvastad a regényt tudhatod, ez az állítás sem teljesen fedi a valóságot, hiszen a krimiszál egy fejünk felett lebegő, bármikor lesújtható kardként kíséri végig a sztorit, majd a legváratlanabb pillanatokban lecsap, hogy mindent miszlikbe aprítson. Miközben egyébként én azt mondom, romantikus regényt írtam, egy kedves barátom szerint az Aktus egy nagyon komoly dráma. Az előolvasók véleménye alapján ez a regény hajlamos az olvasója lelkéhez idomulni.

Mennyiben függ össze az előző könyvekkel? Azok olvasása nélkül is érthető?

Igaz, az Aktus a dr. Lengyel-sorozatom harmadik kötete, de a részek külön-külön is hiányérzet nélkül elolvashatók. Igyekszem kötetről-kötetre felidézni a karakterrel korábban történt eseményeket, visszautalok ügyekre, de azok csattanóit természetesen nem lövöm le. Persze akadnak lineárisan zajló események, például Fényes Laura és Lengyel Dávid kapcsolata, de igyekszem regényről-regényre izgalmas fordulatokkal tarkítani a viszonyukat.

Semmiképpen nem szeretnék sablonregényeket írni, ha például valaki elolvassa a három dr. Lengyel történetet, láthatja, a sorozatosság ellenére sem használok kaptafát. Ezt a változatosságot a jövőben is szeretném megőrizni, rengeteg technikai fogás, nézőpont és hangsúlyozás érdekel. Az sem kizárt, hogy a következő regényem egy kutya szemszögéből meséli el a történteket. Jó, ez nyilván túlzás… (nevet)

Dr. Lengyel karaktere ebben a könyvedben is főszereplő, de nem egyedüli. Tervezel csak ráépülő könyvet is írni?

A Bomlásban dr. Lengyel kapott kiemelt szerepet, az Aktusban inkább csak az őt körüllengő legendával foglalkozom. A Bomlást követően annyi olvasó kezdett kötődni a kriminálpszichológus karakteréhez, hogy szó szerint fejfájást okozott, miként tudok vele a jövőben dolgozni, hiszen elég egy rossz lépés, és dől a bálvány – rombolni pedig nem szeretek. Végül úgy láttam jónak, hogy mivel a Bomlásban viszonylag sokat elárultam a karakterről, és másfél év alatt (valós időben játszódnak a regényeim) nem érhette egy egész, új könyvre elengedő impulzus, izzadságszagú erőlködés helyett rendhagyó módon hozom újra színre.

Az, hogy lesz-e kizárólag dr. Lengyel köré épülő könyv, nem tudom neked megmondani. Leginkább azért nem, mert most egészen más történtek dolgoznak bennem.

"- Ez volt a visszavágó. A fehér királynő sakk-mattot adott a fehér királynak."

Sok szereplős az Aktus, hogy tudtál úgy lavírozni, hogy mindenki egyforma szerepet kapjon, egyforma hangsúllyal?

Négy nézőpontból írtam a regényt, és megfogadtam, jó ideig nem vágom hasonló méretű fába a fejszémet. (Nevet) Nehéz négy különböző hangon "megszólalni", ám nem is a stílus, sokkal inkább a karakterek egymás mellett elbeszélésének megjelenítése jelentett kihívást. Akad például egy olyan jelenet, ahol két szereplő játszik, de azt kétszer, két nézőpontban dolgoztam fel. Miközben dobálják egymásnak a verbális labdát, a lelki ívükkel is foglalkozni kellett, hiszen minden egyes szavunk hatással van a másik emberre.

Az Aktusnak van egy előzmény novellája is, ami kapcsolódik hozzá. Hol keressék az olvasók?

Öt előzménynovella született az Aktushoz, ezeket a weboldalamon olvashatják az érdeklődők. A regény írása során annyira megkedveltem az Anna+Anton párost, hogy eszembe jutott, jó volna papírra vetni kapcsolatuk előzményeit. Az Aktus után azonban csak ismételtem volna magam, hiszen a regényben minden előzménynovellát summázok, ezért döntöttem úgy, hogy inkább ajándékként osztom meg ezeket az írásokat.

http://lakatoslevente.hu/

-" Azt várom, hogy ha szeretsz, segítesz megtalálni engem ebben a káoszban- "

A fiúk és lányok közül, melyik szereplő áll legközelebb hozzád?

Én általában olyan főszereplőkkel dolgozom, akiket kedvelek, ezért nehéz súlyozni, de Richárd és Anton közel állnak hozzám. Ez meglepő válasz lehet, hiszen tökéletesen ellentétes pólusúak, de azt hiszem, éppen a saját kettősségemet osztottam szét közöttük. Anton egy vad, néha nyers figura, Richárd vele ellentétben egy illedelmes, tisztelettudó fiú.

Az eddigi olvasók egyébként rendkívül szerteágazóan választanak a regényből kedvenc karaktereket: a harminc év felettiek jellemzően Fényes Laura sorsáért izgulnak jobban, a fiatal felnőtt generáció tagjai pedig Antonékhoz kötődnek inkább, de ez semmiképpen sem tekinthető mintának, a legkülönfélébb felsorolásokkal találkozom. Neked ki volt a kedvenced?

Talán Laura a nők táborából. Mondjuk korban ő áll hozzám a legközelebb.

A férfiaktól Dr Lengyel egyértelműen.

Annát csíptem legkevésbé. Antont féltettem. Richárdnál vegyes érzéseim voltak. És volt egy karakter, aki erősen dühbe hozott.

Elég nehéz a könyv témája, mennyi kutatómunka áll mögötte?

Őszintén szólva nem a könyv témája mögötti kutatómunka vett el rengeteg energiát, hanem az, hogy az Aktus tulajdonképpen két regény, a megosztottság ráadásul stílusban, és a karakterek életkorában – ezáltal a lelkivilágukban – is élesen elválik egymástól. Az egyik rész Fényes Laura története, aki harminc felett járva igyekszik ismét önmagára találni. Benyomásaim alapján az önkeresés kritikus kérdés a harmincas éveink elején, a nyomozónővel ezeket a kérdéseket járom végig némi erotikával fűszerezve. A másik rész a húszas éveik közepén járó szereplők köré épül, divatos szóval élve New Adult stílusú. Ennek a kettősségnek, valamint az ezeken belüli, összesen négy nézőpontnak a kidolgozása emésztett fel rengeteg munkát.

Nem félsz belenyúlni a darázsfészekbe és olyan témákat boncolgatni, melyek számtalan vitát generálhatnak, sokak érzékeny lelkét érintheti. Ennek fényében kinek ajánlod és kinek nem a könyvet leginkább?

Szerintem egy könyv akkor jó, ha komolyan elgondolkoztat, és átértékelteti velünk az életünket, vagy legalább megkérdőjeleztet bennünk bizonyos lépéseket. Ha újszerű nézőpontokat ad, és ezáltal szélesebbre tárja előttünk a világot. Én amondó vagyok – amellett, hogy azt hiszem, az Aktusban például akadnak azonosulásra alkalmas karakterek –, hogy olvasóként nem feltétlenül kell az első betűtől az utolsóig valamely karakter bőrébe képzelni magunkat, sokkal inkább az általuk feldobott témákat érdemes elkapni, és magunkban körüljárni. Vallom, hogy a legkevésbé szimpatikus karakterek, vagy a legvitatottabb témák is hozzáadhatnak az olvasókhoz.

Az Aktus alapgondolata a női alávetettség kérdése. Vajon a nőkben eredendően kódolt tulajdonság a férfi szolgálata? Hol válik el az önszántukból adott, és a férfiak által elvárt és ki is használt mennyiség? Szeretném, hogy ha csak másodpercekre is, de az emberek eltűnődnének az életen. Az életünkön. Az életükön.

"A férfi, aki a távolléte ellenére másfél évig hatással volt Laurára, délibábként elmosódott..."

Van benne szex, de a tőled megszokottól eltérően, lényegesen kevesebb. Így alakult csak, vagy direkt így alakítottad?

Esetemben nem a szex határozza meg a sztorit, hanem a történet igényel néhol erotikát. Nem úgy ülök le a gépemhez, hogy akkor most egy szexszel teletöltött regényt vetek papírra. Ha a történet, illetve a karakterkészlet nem kívánja meg, elképzelhető, hogy kihagyom a szexet.

Aztán még egy furcsaság tőled, van benne romantika is. A jövőben várhatunk tőled más romantikusra hajazó regényeket is, pszichológiai témák nélkül? Vagy egyszeri esetként, plusz dolognak írtad bele.

Nem nagyon hiszem, hogy létezik romantika pszichológia témák feszegetése nékül. Persze jó lenne, ha az ember szabadon, felhőtlenül merülhetne bele a párkapcsolatába, de valljuk be, mindig aggodalmaskodunk. Az ember áhítozik a boldogságra, de nagyon nehezen hiszi el, ha megadatik. A szikrázó napsütésben folyton azt figyeljük, mikor jön felhő. Tehát az általad említett pszichológiai témák a regényeim alapkövei. Azt gondolom, ez érezhető volt mind a négy kötetben.

Azt, hogy műfajilag milyen történeteket írok a jövőben továbbra sem tudom neked megmondani. Jelenleg is igénylem a folytonos megújulást. Amint mondtam, nem szeretnék zsáneríróvá válni.

Anton és szerelme között van egy ritkaságnak nem mondható féltékenység. Te a magánéletedben mennyire tartod ezt elfogadhatónak? Milyen mértékben nem káros még, és honnan sok?

Ha figyelmesen olvasod a regényt, kiderül, hogy Anton féltékenységét valójában Anna fújja nagyra. A fiú valójában csak több időt szeretne tölteni a szerelmével, eközben meglepetésre készül, melynek elérése érdekében keveredik azokba a szituációkba, melyeket Anna félreért. Ez a kettős nézőpont lényege: látod, hogy melyik fél mire gondol, hol beszélnek el egymást mellett. A féltékenységről egyébként hasonlóan gondolkozom, mint Anton.

" A volna a legnyakasabb élősködő, amely életünk végéig a lelkünkbe vájt csápjaival szipolyoz. "

A Barbibébi még ifjúsági könyv volt, az utóbbi történeteid már messze felnőtt kategóriásak. Az olvasótábor szélesedett ezáltal szerinted, vagy azok a fiatalok már felnőttek az újabb olvasmányokhoz, az újabb könyveidhez?

A Barbibébi 2010-ben jelent meg, azóta eltelt négy év. Akik akkor mondjuk tizenhét évesen megkedveltek, mára leérettségiztek, és vagy felsőoktatásba járnak, vagy dolgoznak. Van, akinek családja lett, és akad, aki külföldre költözött. Tehát igen, mindenképpen felnőttek. De az én közönségemet soha nem kizárólag az ifjúság jelentette. Az emberek szerettek rám skatulyákat húzni, mai is sokan azt hiszik, "tinilányoknak" írok. Ez nem annyira jó, szeretném is levetkőzni, pláne, hogy én soha nem ifjúsági szerzőként gondoltam magamra. Sőt, a Bomlás óta gyakran negyven, illetve ötven fölöttiektől kapok elismerő üzeneteket. Lassan harminc éves férfi vagyok, természetes, hogy komolyabb témákkal is foglalkozom. Ahogy nekem az is egyértelmű, hogy érik a karakterkészletem. A Barbibébi írása idején a húszas éveim elején jártam, merész vállalkozás lett volna a harmincasok szemszögéből szólnom, ahogy például most kifogna rajtam, ha tizenhét évesek fejével kellene gondolkoznom. Tudom, merre tart a fiatalok világa, azt hiszem lépésben is vagyok velük, de fogalmam sincs például, hogy milyen táblagépekkel és közösségi médiával felnőni. Ami huszonnyolc éves fejjel végeláthatatlan lehetőségtengernek látszik, számukra teljesen természetes. Hiteltelennek érezném magam.

Mit gondolsz, az Aktus mennyivel kap majd nagyobb olvasóközönséget, mint az eddigi köteteid?

Nem nagyon gondolkozom ezen a kérdésen. Természetesen egy író folyton a közönsége gyarapodásáért fohászkodik, de nem szabad belebolondulni ebbe a vágyba. Nem lehet erőltetni az olvasók figyelmét, vagy az érdeklődésüket, meggyőződésem szerint hagyni kell a könyvnek, hogy hasson. És bizony van, amikor a könyv - lehet az bármennyire kiváló - egyszerűen nem hat. Például vegyük a LoveClub című regényemet, ami többek szerint az egyik legjobban sikerült munkám, viszont a közönség a Bomlást sokkal jobban szerette. Ez a hatás az, amit zenei területen mostanában például x-faktorként emlegetnek – szerintem ez több fejleszthető, illetve fejleszthetetlen képesség, szorgalom, valamint rengeteg szerencse közjátékaként alakulhat ki, és nagyban múlik a közönség befogadás-hajlandóságán. Ezért is vagyok rendkívül hálás azért, hogy az olvasóim keresik, és várják az újabbnál újabb történeteimet, nélkülük nem élhetném az álmaimat.

Az Aktus után pihenést tervezel karácsonyra vagy újult erővel veted bele magad egy másik könyvbe?

Nem vagyok egy pihenős típus. (Nevet) Sokan morgolódtak, amiért az Aktus másfél évig íródott, majd végül meglepődtek, hiszen egy 890 oldalas regény született ez idő alatt. Nem hiszem, hogy elpazaroltam volna az időmet. Most sem tétlenkedem, dolgozom a Szigor munkacímű projektemen, és előkészítem a Barbibébi folytatását. Számomra is meglepő, mennyire sokan várják tőlem ezt a regényt.

" Mindenki meghal, de nem mindenki él. "

Mit olvasgatsz mostanában?

Legutóbb A szerelem húrjai című regényt olvastam, illetve elkezdtem egy Jodi Picoult könyvet. Az igazat megvallva, most nincs túl sok időm olvasni, a rengeteg munka mellett aktívan tanulok angolul, ez elég sok időmet felemészti. Szóval minden sejtemmel a jövőre koncentrálok, azt hiszem izgalmas évnek néznek elébe.

Köszönöm az interjút és további jó alkotást!

És egy igazi 18-as karikás:

" A nyakát cirógató forró lehelettől lúdbőrözik hüvelye, akár egy szirmait bontott, harmatcseppes virág, befogadón várja a férfit. Úgy dönt, ha szavakkal nem értik meg egymást, a testével magyarázza el: ebben a felállásban csak a főnökasszony létezik. "