2013. január 12., szombat

Susanna Clarke: Búcsúbáj hölgyei és más történetek



Úgy látszik ez nem lesz  én évem.
Ez megint csak nem az én könyvem volt, nem igazán tetszett.
Persze semmi sem jut az eszembe, amit leírhatnék nektek róla.
Kínkeservesen hoztam össze ezt a posztot.

A Könyvudvarban leltem rá, szinte aprópénzért, ezért nem is sajnálom, hogy megvettem.

Apró vidám vagy ironikus kis történetek sokasága.
Szám szerint 8 történet.
De nem dolgozták ki jól őket.
Mindig hiányérzetem volt.
A szereplőkről keveset tudunk meg.
A történetek gyerekmese szinten vannak vagy népmese szerűek.

Vannak benne tündérek, hollókirály és mindenféle jó.
De nem tudtam a könyv varázsába bele feledkezni, sőt inkább untam.

Volt ahol a nyelvezettel is bajban voltam, fura régies módba íródott.

Kedvencem talán a címadó volt Búcsúbáj hölgyei.
Bár sok értelme nem volt, de imádtam a bagoly hölgyeket. 

Terjedelmét illetően nem egy vaskos könyv, ráadásul könnyen és gyorsan haladhatunk vele.
Amiért érdemes elolvasni az a történetek hangulata talán.
Persze csak annak, aki szereti a tündérmeséket, ahol majdnem mindig "minden jó, ha jó a vége"!

A borítója érdekes és tetszik is.
A fülszövegével viszont nem vagyok elégedett.

történet:10/7
helyszín:10/8
szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/6
érzelmek, romantika:10/6
a könyv hangulata:10/8
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/7
misztikum: 10/ 8
a borító :10/9
fülszöveg:10/7


Agave kiadó :  http://www.agavekonyvek.hu/
250 oldal
saját, Könyvudvari akcióból
 Fordította: Heinisch Mónika 
 Illusztrálta: Charles Vess

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék