Jodi Picoult: Csodalány

Napokig érleltem a postom a könyvről. Valahogy  nehezen lehetett kicsalogatni belőlem a gondolatokat, amik értelmes egészet alkothatnának. Címszavakban pedig igen érdekes lett volna. Így is kissé kusza és kevésbé összeszedett lett. Nem tudom, hogy velem van-e baj, vagy ez a történet olyan, amiről nehezen írok.

Én is anya vagyok. Van két kislányom, akiket bármi áron megvédenék a világtól. A vallási hovatartozásom megfejteni sem egyszerű és nem is szeretek beszélni róla. Magánügy. A könyv alappillére pedig e két dolog köré rendeződik.

Kevés nálam nagyobb Jodi Picoult rajongó van, azt hiszem. 

Így nem volt kérdéses, hogy olvasni fogom a legújabb kötetét is. Talán egy könyvét, vagy kettőt nem olvastam eddig.

Picoultra jellemző, hogy ítélkezés mentesen leírja a történetet, nem áll egyik pártjára sem (bár most azért érezhető, hogy melyik oldal mellett kardoskodik, igaz csak árnyaltan). Jellemző rá továbbá, hogy egy igen érdekes témát-dolgot boncolgat, minden oldalról alaposan körüljárva, kielemezve. Az ügyvédek munkája, bírósági tárgyalások, az érintett személyek mélyebb érzelmei ábrázolása szintén az erőssége, amiért is szeretem őt.

Most is hozta a formáját. Mindez ismét megvolt a könyvben. De az érzékeny egyensúly kicsit eltolódott, így már nem a 100%-os letaglózó hatást érte el nálam. Sejtettem, hogy az író kinek szurkol. A másik felet annyira ellenszenvesnek állította be, hogy egy kicsit sem lehetett szeretni. Vagy csak, mint anya, éreztem így?

A téma ismét igen mély. 

Ateista vagy vallásosság?

Zsidó vagy keresztény?

Egy egyszerű gyermek vagy próféta?

Az apánál vagy az anyánál való elhelyezés?

Ezek a dolgok keverednek, a téma minden vetületét bemutatva.

Itt ecsetelhetném, én mit vallok, mit gondolok, de inkább nem teszem. Maradjon a véleményem meg magamnak. Inkább csak a könyvről alkotott benyomásaim osztanám meg veletek, mélyebben nem másznék bele semmibe.

Mariah White szerethető karakter. Egy édesanya, aki egy utasítgatható, alakítgatható bábból erős pillangó lesz, lánya kedvéért. A jellemfejlődése nagyon erős. Szépen ábrázolta az írónőnk. Sok hatás éri és nem elbukik, ahogy várnánk, hanem megerősödik. Az anyai ösztönnél nincs erősebb! Remélem.
A másik főszereplőnkről Faithről, szól a történet. Róla túl keveset tudunk meg, így magunk sem tudjuk eldönteni, hogy akkor mi igaz és mi sem. Hiányoltam Faith gondolatai, érzelmeit. Csak a cselekvéseket és néhány párbeszédet kapunk tőle, pedig róla szólna a történet. Vagy inkább édesanyja a főszereplő? Nehéz eldönteni.

A mellékszereplők is ismét jól árnyaltak. Felismerhetőek a világon bárhol ezek az embertípusok. 

Azért volt, aki meghökkentett, a vallási vezetők közül. Szintén nem árulnék el nevet, mert erőteljesen spoileres lenne.

Az édesapa része annyira kevéssé van kidomborítva. Kíváncsi lennék, szándékos-e ez a húzása Picoultnak?

A történetvezetés gyors, alig kapunk pihenő időt, elmélkedéseket, lassú folyású mozzanatot. 

Cikáznak az események, feledtetve a könyv vastagságát is.

Ezért a gyorsan kiolvasható könyvek kategóriájába sorolnám.

Bár cseppet sem a könnyen felejthető, emészthetőbe. Azt hiszem ez az a történet lesz, amit még egyszer el kell olvasnom, hogy tényleg ne maradjak le semmi fontos momentumról. Mert vitt előre a könyv és sok apró, ám fontos történés fölött elszaladtam, azt hiszem.

Még mindig gondolkodom a könyvön. vajon mi lehetett az igazság vagy miért? Sok kérdés megválaszolatlan maradt, a fantáziánkra, vallási hovatartozásunkra bízva.

Mesteri húzás.

A romantikus szál első körben nem tűnt helyénvalónak, zavart. De végül értelmet kapott egy karakter kibontakozásában, fejlődésében és egy másik megszerethetőségében.

Egy mondat szíven ütött.

Te lemondanál a gyerekedről, ha neki az lenne legjobb?

A könyv cseppet sem mondható felejthetőnek. A bőröd és tudatod alá eszi magát és napokkal később is eszedbe jutnak mondatok vagy éppen gondolkodsz valamin, ami szerepel benne.

És hogy tényleg isteni történés vagy kivetítés volt vagy valami más? Az egy hatalmas nyitott kérdés maradt. Döntse el mindenki, neki melyik a szimpatikusabb, hihetőbb és miben hisz.

Annak ellenére, hogy vallási témájú, nem erőszakos és nem erőltet rád semmit. Akár egy kis mellékszálként is értelmezhető, ha nem akarsz teológia részébe nagyon belemenni, akkor olvashatod az emberi tényező szerint is.

De hogy miért nem lett kedvenc? Az istenigazából nem tudnám megmondani. Picoultnak olvastam jobban összetett könyvét is. Vagy a téma nem hozott annyira lázba? Nem tudom megmondani.

A könyv nyelvezete, a fordítás is remek munka, nem beszélve a csodás borítóról!

A könyvet köszönöm az Athenaeum kiadónak!

Athenaeum kiadó
568 oldal
fordította: Peiker Éva

Fülszöveg:
Mariah White életében másodszor kapja rajta férjét egy másik nővel, lányuk, a hétéves Faith pedig életének minden fájdalmas másodpercében vele van. A gyors válást követően Mariah depresszióval küzd, Faith azonban új barátra lel. Egy képzeletbeli barátra, aki lehet, hogy mégsem annyira képzeletbeli… 
Faith folyamatosan beszélget az „őrzőjével”, s hamarosan a Bibliából kezd idézni – a könyvből, amelyet sem ő, sem egyetlen rokona nem olvasott. Mariah pánikba esik, pszichiáterek hada vizsgálja a kislányt, de nem találnak nála semmit. 
Egy nap aztán Faith kezén stigmák jelennek meg, és csodás gyógyulások követik az útját. Mariah-nak szembe kell néznie a ténnyel, hogy Faith – a kislány, aki sosem kapott vallásos neveltetést – talán tényleg Istennel beszélget. 
Ahogy lenni szokott, Faith csodálatos gyógyító ereje nem marad titokban. A hívők és a médiacápák hordái ostromolják a házat, és ha ez nem lenne elég, a kislány apja, Colin gyermekelhelyezési pert indít volt felesége ellen. 
A Csodalány újra a legfontosabb kérdéseket feszegeti. Hol a határ csoda és valóság között? Összeegyeztethető-e az orvosi hivatás és a vallás? Lehet-e, kell-e választani az anyaság és az élet között?

Idézet:
Az emberek azt hallják, amit hallani akarnak. Abban hisznek, amiben hinni akarnak.

Új kedvencek

Csak pár új kedvenc borító.

Angèle Lieby: Könnycsepp

Elevenedett már meg a legnagyobb rémálmotok könyvben?
Nos, nekem igen. Ebben a kötetben. És mindez egy igaz történet ráadásul.
Nem vagyok félős, rettegő alkat. De félek minden kórházi nyavalyától, betegségtől, az ismeretlen baciktól, a kiszolgáltatottságtól.
Angéle szépen kidolgozott, érzelmes és látványos beszámolója egyesíti egy kötetben.
Nekem július 14.-e egy szokványos dátum. Angéle életében egy hatalmas tanulság, az élni akarás netovábbja és a küzdelem kezdete.
Egy sima migrénes fejfájással kerül kórházba, amiből súlyos baj lesz. Kómába kerül. Azt hiszik, hogy már csak a gépek tartják életben. Pedig ő él, érez és hall mindent. De nem tud sehogy sem reagálni, jelezni. Szörnyű még csak rágondolni is, hogy én mit tennék a helyében. Lennék ilyen kitartó? Tudnék ennyi fájdalom, szenvedés, megalázó procedúra után küzdeni? Sőt. Boldognak és pozitívnak lenni?
Számomra remek iskolapéldája a pozitív gondolatok gyógyító erejének, a küzdeni vágyásnak e nő!
Tisztelem és becsülöm. 
És akármilyen lehangoló téma, ő akkor is úgy írja le a dolgokat, hogy legszívesebben magamhoz ölelném. Tudok belőle meríteni erőt. 
Eszembe juttatja, hogy nyavalygok egy fogfájás miatt vagy egy apró kis vágás miatt. Pedig ő miket ki nem állt szó nélkül.
Leírja az apróbb bajait a nagyobbakig, így azért nem teljesen sétagalopp a könyv. 
Az érzései tömkelege olvasható. 
Az ide-oda kapkodás a témákat illetően, a segélykérő monológok nem mindig tetszettek. De le tudnám-e így írni az érzéseimet? Én biztosan nem!
Szóval nekem sokat adott ez a könyv.
Imádtam, hogy leírja a jó és rossz tapasztalatait is. Hogy nem vádaskodik, de megemlíti a rossz dolgokat.Viszont megköszöni a jókat is!
Nem az  irodalmi része, hanem a lelki.
A leírás módjával sincs bajom, bár néhol sok a tőmondat. Máshol pedig a szép gondolatok ellensúlyozzák ezt.

Ezek után pedig azt kívánom mindenkinek, hogy soha sem kelljen még hasonlót sem átélnie!
Angéle pedig sokaknak átadja ezt az élet szeretett, ezt a sok pozitív energiát!

A borító meg kifejező és tökéletes. nem csicsás és hatásvadász.

A könyvet köszönöm a Kiskapu kiadónak!

Fülszöveg:
Július 14-e előestéjén Angèle Lieby nem szűnő migrénes fejfájással egy strasbourgi kórház sürgősségi osztályára kerül. Állapota nem javul, ezért mesterséges kómában tartják. 
Eltelik néhány nap, de az orvosoknak nem sikerül felébreszteniük: minden igyekezetük ellenére Angèle semmilyen életjelet nem mutat. „Le kell kalpcsolni a gépekről.” – közlik a férjével. 
A házassági évfordulójuk napján azonban a lányuk felfedez egy könnycseppet anyja szeme sarkában. Angèle nemcsak él, de teljesen tudatánál van. Az első perctől fogva. 
Ezt a misztikus tapasztalatot meséli el ebben a könyvben, a saját testébe bezárt asszony tapasztalatát, aki mindent hallott, mindent érzett, de nem volt képes reagálni semmire. 
Megrendítő próbatétel életről, szerelemről, bátorságról.

Kiskapu kiadó
196 oldal
recenzió

A. O. Esther Gombnyomásra 2.

Egy szépséges borító, ami ismét elvarázsolt.
Nem a külsővel szoktam kezdeni, de itt feltétlen előnyt élvez. Eszter egyik könyvének borítója sem szokványos és unalmas, de ez felülmúlja az eddigieket. Imádom! Mintára, színre és mindenre tökéletes!
Az első részt után rögtön olvastam volna a folytatást, annyira tetszett az apró hibái ellenére. Az írónő igyekezett a pici malőröket eltüntetni és igen jól sikerült neki a második kötetnél.
Még többet megtudhatunk a fura világról, az szereplők is mélyebbek lettek.
Bár egy apró hiba még mindig tartja magát. Eszter rendre mindenkit összeboronál, mint egy jó talkshowban. Mindenki párra lel és eddig egy jelentősebb szereplőről sem kellett megválnunk.
De ennyi hibája van csupán  a könyvnek. Semmi más.

A történetvezetés egy igazi hullámvasút. Néhol szerelmetesen, megnyugvón, érzelmesen ringatózunk,
 pihegünk, majd gyors vágtában bedarál egy izgalmas rész, ami lehet gyilkosság, erőszak, mutánsok.
Aztán van, mikor Eszter a szívrohamot hozza ránk, sejteti hogy most valami félemeletes vagy szörnyű dolog fog történni és mégsem jön el a pillanat. Így folyamatosan viszi előre az olvasót.
A két jelentős szálon futó történet is jót tesz a könyvnek. Mindig a legjobbkor váltogatja ezeket, hogy még többet követeljünk belőle.
Nagyon gyorsan és nagyon sok minden történik, amihez kell a könyv vastagsága. De még így is jobban ki lehetett volna bontani, időben húzni a dolgokat. Ezt lehet hogy csak azért érzem így, mert még olvastam volna tovább.

A karakterek érzelmei valósak, bár néhol eléggé eltúlzottak, szélsőségesek. De még a hitelesség határmezsgyéjén.
Van, akit nagyon megszerettem és van, akit eddig kívülről szemléltem, aztán ebben a kötetben elsőbbséget élvezett az ő szereplése. Mintegy kiemelte írónk a szürkeségből. Az előbbi Liam, akit megkedveltem és könyvbéli nagyszerelmem lett. De jött Dylan és letaszított a "trónjáról".
Még érdekesebb lett.
A lányok közül még nincs igazán kedvencem, de olyan már van, akitől a frász kerülget.
Örülök, hogy mindegyik szereplő kicsit másmilyen, néhol az ellentétük pont egymásnak.
Volt, ahol nem értettem a tetteik lényegét vagy miértjét. néhol jól felpofoztam volna őket, hogy térjenek észhez.

A világfelépítés, a lények még mindig varázslatosan szépek, kegyetlenek és érdekfeszítők.
A történet fő mondanivalói, tanulságai nagyon szépen kihangsúlyozottak. Tanuljon az ifjúság belőle!
Tetszik a két világ rész külső és belső különbsége. Ellentétjük.
Eszter egy igazi nagy mesélő, gyönyörűséges és végtelen képzelőerővel felruházva.
A könyv hangulata magával ragadó. 
A stílusa pedig még mindig nagyon tetszik. A finomságot ötvözi a durvasággal. a szerelmet az erőszakkal, a jókat a rosszakkal.
Szerencsére a következő kötet is a birtokomban van, különben megütne a guta, mi fog történni.

Köszönöm Eszternek ezt a szépséges könyvet!

Fülszöveg:
Mia és Russel a megalopolisz egy távoli szegletében, Talbot házában raboskodva a szökésüket tervezik, ám minden rezdülésüket a ház intelligens számítógépe, Veronica figyeli. Elég egy rossz lépés, és a csuklójukon villogó bilincsen keresztül megbüntetik őket. 
Liam és Dylan a cellájukban üldögélve várják a pillanatot, hogy a többi halálraítélttel együtt száműzzék őket a dzsungelbe, amikor megtudják, a mutánsokat előre beetették a kapu előtt, hogy senki ne élje túl a kivégzést. A két, mindenre elszánt vadásznak azonban sajátos terve van a szabadulásra… 
A Hobbs-birtok feketébe öltözik, miután a fényújságban levetítik a kintieknek a 268-as kapunál történt mészárlást. Stella valósággal belerokkan a gyászba, amikor Hobbs dokiék hírt kapnak Russelékről. A lány végső kétségbeesésében Ryannel Manipurába utazik, hogy segítsen a bátyjának és Miának a szökésben, ám nem sejti, hogy ezáltal az ő élete is veszélybe kerül. 
Doktor Cohen sem tud békében nyugodni: ismét Miához fordul, és arra kéri, segítsen megtalálni a mágikus követ, amelyet egy legendás, sumér királynő titka rejt, és amely megoldást jelenthet a Manipurában kialakult önkényuralom megdöntésére. 
De vajon sikerül-e Miának és Russelnek elmenekülnie Manipurából? Hogyan élik túl a vadászok a kivégzést? Létezik-e olyan seb, amelyet nem gyógyít be az idő sem és valósággá válhat-e egy égben köttetett szerelem?

Idézet:
Mia elmosolyodott. 
– Liam nem féltékeny rám. Tudja, hogy csak őt szeretem! 
Russel felröhögött. 
– Hát, köszönd meg Istennek, hogy ma velem jössz bulizni, és nem vele. Liam rém lobbanékony. Már azért ledarálta volna a fél várost, ahogy ma rád bámultak…

Decens  Magazin Média
494 oldal
saját, recenzió

Moskát Anitával interjúztam

Van két könyv, mely roppantul érdekel mostanában. Bevallom kívánságlistám elő helyén tanyáznak erősen. Kíváncsi lettem az írójukra is, nem csak a könyvekre, így utána szerettem volna olvasni. De nem túl sok mindent találtam róla. Ezt orvosolandó, kifaggattam. Ezúton is köszönöm neki a gyors és érdekes válaszokat.

Ő pedig nem más, mint Moskát Anita, a Bábel fiai és a Horgonyhely szerzője.

– Milyen Moskát Anita? Mi az, amit megosztanál magadról az olvasóiddal?

Biológusnak készültem, de végül a könyveknél kötöttem ki. A férjemmel Budapesten élünk, két macskánk van. Az a szuperképességem, hogy elalvás előtt is bírok kávét inni. Hatódtam már meg könnyekig egy festmény szépségétől. Társaságban jobban szeretek figyelni, mintsem középpontban lenni. Elbűvölnek az elveikhez hű emberek. Ha tehetném, egy erdei kunyhóban tölteném az egész nyarat.

– Mikor kezdtél el írni? Emlékszel az első megírt kis történetedre még?

Olyan 14 éves koromban kezdtem el írni, és rögtön egy fantasy trilógiába vágtam a fejszémet. Egy olyan főszereplőről szólt, akiről bár megjövendölték, hogy hatalmas hős lesz, és a környezetében mindenki ezt várta tőle, ő beintett nekik, és végül le sem győzte a gonoszt.

– Mit szólt a családod és a szűkebb környezeted a megjelenő könyveidhez? Miben tudtak a legjobban támogatni?

Szerencsés vagyok, sokan támogatnak. A családomból elsősorban a férjem és az öcsém, de néhány közeli barát is rengeteget segít. Néha csak azzal, hogy noszogatnak, vagy beszélhetek nekik az aktuális csomókról a készülő regényben, viszont ami fontosabb, hogy érzelmileg is támaszkodhatok rájuk. A folytonos kételkedést, az „elég jó lesz?” bizonytalanságát nem is bírnám ki, ha nem állnának mellettem. Sosem lehetek elég hálás nekik.

– Hogy képzeljünk el téged írás közben? Megszokott kabala, rituálék, közeg, időpont, séma van vagy ösztönből írsz?

Általában éjjel írok, de nincsenek rigolyáim, ha elkapott a történet, egy zsúfolt helyen, hangzavarban is tudok dolgozni, észre sem veszem a külvilágot. A monitor előtt töltött idő mégis töredéke a ráfordított időnek: fejben rengeteget tervezek előre, és sok jegyzetet készítek a világról, lehetséges történetszálakról, amiket aztán rendszerint felborogatok. Az első verziót hagyom ösztönösen kanyarogni, aztán szigorú rend szerint, sok átírással építem fel másodszor újra, építőkockáról építőkockára. Ez már tudatos és fegyelmezett folyamat, de ugyanúgy élvezem.

– Nagyon fiatalon jelent meg az első műved. Járt ez hátránnyal, lemondással vagy csupa jó dolgot vonzott be?

Ettől mindig is féltem – és félek is –, hogy az életkorom mennyire számít. Egy kezdő szerzőnek mindenképp nehéz dolga van, amíg bizonyítani tud az olvasóknak, egy fiatal kezdő szerzőnek meg pláne. De megvan ennek a félelemnek a belső párja is: vajon nem túl korai még publikálnom? A Bábel fiai az ötödik kéziratom volt, az első négyet jelöletlen sírba ástam el, és sosem fogom elővenni – azokról írás közben is tudtam, hogy tanulópénz, nem is küldtem el őket kiadóknak soha. Első regénnyel csak egyszer mutatkozhat be az ember, nem akartam, hogy tíz év múlva szégyelljem. Persze az, hogy végül jól döntöttem-e, majd tíz év múlva derül ki.

Ugyanakkor tudom, hogy ezeket a történeteket, amelyek huszonéves koromban foglalkoztatnak, csak huszonévesen mesélhetem el. Tíz-húsz-harminc év múlva más ember leszek (remélhetőleg tapasztaltabb), és egészen más kérdések foglalkoztatnak majd – vagy hasonló kérdések, de teljesen más szemszögből. Nem tehettem el ezeket az ötleteimet, mint a befőttet. A történeteknek van szavatossági ideje, és vagy elmeséltem ezeket most, amíg elevenek bennem, vagy elvesznek.

– A munkád is a könyvek, az írás körül forog, mivel szerkesztő vagy. Hogyan tudsz egy nehéz nap után még hazamenni és leülni a készülő regényed elé írni? Nem zsong ilyenkor a fejed vagy jojózik a szemed?

Azt tapasztalom magamnál, hogy amíg panaszkodom, hogy nincs időm írni, addig valójában még nincs teljesen kész a fejemben a történet. Ilyenkor apránként haladok, meg-megakadva, várom a szabad hétvégéket, mert este valóban zsong a fejem és jojózik a szemem az egész napos munka után. Aztán jön egy áttörés, és a történet olyan erősen ki akar szabadulni, hogy vissza sem foghatnám. Hirtelen tele lesz olyan idővel a nap, amit addig észre sem vettem: amíg felforr a teavíz, vagy amíg a villamosan zötykölődöm, egy csapásra aktív íróidővé változik.

– Van magyar vagy külföldi író, akinek a művei hatottak rád? Miket olvasol rendszerint? Vannak emlékezetes könyvek vagy visszatérő kedvencek, amiket többször is újra olvasol?

Az első nagy hatás olyan tizenkét évesen ért, amikor az egyik barátnőm elcsent egy Stephen King regényt a bátyja polcáról, és kölcsönadta, hogy „ezen szét fogod parázni az agyad”. A takaró alatt, zseblámpafénynél olvastam, és végül nem féltem tőle, de valami olyasmit találtam benne, amit a megelőző ifjúsági olvasmányaimban nem: a világ veszélyes hely, a legfélelmetesebb szörnyeteg pedig az ember. És bár előtte nem tudtam, de kerestem az olyan történeteket, amelyek ezt kimondják.

Később aztán rengeteg könyvnél éreztem azt, hogy ezt pont nekem írták. Valente költőien burjánzó nyelvezettel varázsolt el; Palahniuk nyers és szókimondó minimalizmussal. Margaret Atwood a humanizmusával; Gaiman azzal a természetességgel, ahogy a meséit szövi; Miéville a hagymázas, semmihez sem hasonlító ötleteivel. Nem számít, milyen eszközzel teszi a könyv, csak hasson.

– Mit csinálsz legszívesebben, mikor nem írsz?

Az időnyerő feltalálásán dolgozom, hogy még több könyvet el tudjak olvasni. Mellette sorozatokat nézek (épp a House of Cards került terítékre), vagy számítógépes játszom (az idei kedvencem a The Last of Us). És még egy csomó átlagos dolgot művelek: kocogni járok, kiszolgálom a macskáimat, és arról álmodozom, hogy egyszer bebarangolom az izlandi senki földjét.

– Tudtad, hogy a molyon ebben a hónapban, a legtöbb polcon megtalálható magyar könyv a Horgonyhely? A várólistáknál is a harmadik legnépszerűbb könyv? Talán az első könyved népszerűségét is felülmúlja. Gondoltad valaha, hogy ekkora siker lesz?

Nem tudtam, de nagyon örülök neki.:) Nem számítottam ilyen fogadtatásra, meglepett az érdeklődés, viszont nem is számokban mérem, sikeres-e valami. Amikor egyetlen olvasó azt mondja, adott neki valamit a könyv, már nem volt fölösleges megírnom.

– Mersz a fantasyn belül új dolgokhoz nyúlni, új témákat, új világokat létrehozni. Nem féltél, hogy nagyon idegenkedni fognak az olvasók tőle, mert nem a megszokott?

Dehogynem, ez egy elég komoly félelmem. Évekig házaltam kiadóknál a kéziratokkal, és amíg várakoztam, többen tanácsolták, írjak valami megszokottabbat, mert ez senkit nem fog érdekelni. „Túl fura.” De muszáj volt ilyen történeteket írnom. Egyrészt melyik zsáner merjen új dolgokat kipróbálni, ha nem a science fiction vagy a fantasy? Hiszen erről szólnak, új világokról, szokatlan helyzetekről. Másrészt hiszek benne, hogy az író olyan fajta regényt írjon, amilyen fajtát olvasni szeret. Lehet, hogy bizonyos divathullámokat meglovagolva egyszerűbben el lehet adni a könyveket, de nekem nem ez számított. Ezért is óriási dolog számomra, hogy vannak, akiket pont ezek a fura történetek érdekelnek.

– Mesélj nekünk kicsit, az eddig megjelent két nagy regényedről? Kiknek és milyen korosztálynak ajánlanád első sorban? Hogyan keletkeztek? Melyiket írtad meg nehezebben vagy hosszabban?

A Bábel fiai két szálon fut: az ókor-jellegű világban egy próféta vér és emberéletek árán építteti újjá a tornyot, de a halála után az általa kitalált vallás elkezd összedőlni; egy budapesti fiatal festő pedig fokozatosan megvakul, és úgy hiszi, a látásával építőáldozatként fizetett a toronynak. A Horgonyhely egy északi környezetben játszódó fantasy, ahol senki sem tud a születési helyétől egy-két kilométernél messzebb eltávolodni, kivéve a nőket a terhességük idején, így ők lesznek a vezető réteg. Mindkettő elsősorban felnőtt olvasóknak szól, akik sötétebb hangulatú fantasy történeteket keresnek, és szeretik az esendő szereplőket.

Két-két évig írtam őket. Minden regény a maga módján nehéz, mindegyik más kihívás. Több verziót kipróbálok, többféleképpen megírok jeleneteket, így sok szöveg végzi a vágólapon, de nem zavar, sosem lehet elég sokat javítani egy regényt. A Bábel fiaiban a két szál párhuzamos szövése, a Horgonyhelyben a világ minél alaposabb ábrázolása okozta a legtöbb fejtörést.

– Nagyon szereplőközpontúak. Valakiről mintáztad a karaktereket vagy csak a képzelet teremtményei?

Nem szoktam élő emberekről szereplőt mintázni. Az ismerősöket és barátokat csak kívülről látom, sosem ismerhetem meg őket száz százalékosan, és nagy bátorság kellene ahhoz, hogy a hézagokat megkíséreljem kitölteni. A végeredmény valószínűleg disszonáns lenne, a valódi és képzelt elemek szétfeszítenék egymást, mást feltételeznék bizonyos dolgok, mint ami valójában ott van. De az alapvető emberi érzelmek mindenkiben egyformák, a veszteségek fájdalma, a reménykedés, a magány, a kitartás; szóval valahol mégis onnan táplálkozik az ember, hogy folyamatosan megfigyeli a környezetét és önmagát, és kísérleteket tesz rá, hogy megfejtse, ki-mit-miért tesz úgy, ahogy.

– Elmesélsz nekünk mindkét könyvhöz egy-két kulisszatitkot?

Hú, ez nehéz, a megírás folyamata kívülről unalmasnak tűnik, elvégre csak egy billentyűzeten nyomogatja le az ember a gombokat. De megpróbálom. A Bábel fiaiban az egyik főszereplő megvakul, ezért sokat jártam bekötözött szemmel a lakásban (rengeteg kék-zöld foltot szereztem), néha az utcán is, és a Láthatatlan kiállításra is elmentünk. Különleges tapasztalat volt, ami nemcsak az írásnál segített, a szemléletemet is formálta. A Horgonyhely egy északi fjordos vidéken játszódik, ahol gőzhajókkal közlekednek, de a legelső tervben óriás kanyonok között repültek volna léghajókkal. Még tervrajzok is készültek hozzá! De elvetettem, mert más hangulatra volt szükségem. Utólag visszagondolva nagyon furcsának tűnik.

– Mindkét könyved borítója egyedi és nagyon szép, hangsúlyos, figyelemfelkeltő. Mennyi beleszólásod volt az elkészülésben?

A kiadó végig beavatott, láttam a tervek különböző fázisait, és mindkét borítót nagyon szeretem, elkapták a regények hangulatát. A Horgonyhelynél a szerkesztőm találta Marcela Bolívar festményét, és amikor átküldte, mit szólnék hozzá, azt gondoltam: „wow, ezt mintha csak hozzá készítették volna”. Csodaszép, ahogy Marcela többi munkája is.

(Marcela képeiről még több lent, az interjú alatt)

– Mik a jövőbeni könyves terveid? Maradsz a fantasy vonalnál? Min dolgozol most jelenleg?

Jelenleg is fantasyt írok, de törekszem rá, hogy minden regényem kicsit más legyen. Ez a jelenben játszódik, ahol egy jelenség állatokat valamilyen szinten emberivé változtathat, és az így keletkezett, öntudattal bíró lények gyökerek és kialakult identitástudat nélkül próbálnak beilleszkedni a számukra teljesen érthetetlen világba.

Izgalmasan hangzik a készülő kötet is! Várjuk minél hamarabb. Addig is jó munkát és további sok sikert kívánok!

Anitáról még több tudnivalót  megtudhattok a honlapján:

http://moskatanita.blogspot.hu/

Marcela Bolívar munkái és honlapja: 

http://www.marcelabolivar.com/

Mini Könyvklub újratöltés ezerrel!

Mi a szösz az a Mini Könyvklub?
Ismét egy nagyon jó kis könyves, olvasásra buzdító, blogereknek kitalált dolog.
Már az első körben is részt vettem a Mini Könyvklubos olvasáson.
Bővebb infókat itt találhattok róla:
http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/mini-konyvklub.html

Akkor romantikusok kerültek terítékre.
Így mivel most a sci-fi témája volt a választott, ismét jelentkeztem.
Olvasásra fel!
Várom nagyon, hogy a sokszínű társaság mit fog gondolni és írni egy-egy közösen olvasott könyvről.
És a választott kötetek, amik sorra kerülnek.

A negyedik pedig egy szabadon választott.
A Burok és a Marsi már olvasott, így csak a középső könyvet fogom elolvasni.
De várom már nagyon.
Ha szívesen ajánlanátok jó sci-fi témájú könyvet, annak nagyon örülnék.
Szeretném megszeretni ezt a tőlem ideges műfajt is!

A. M. Aranth A Liliom Kora

Rá kell jönnöm, hogy a steampunk az én világom. Talán a meséknél, fantasyknél is jobban kedvelem. A sötétség, a gépek,  a ruhák, fegyverek és a a sok lehetőség miatt is. Így örültem, mikor kézhez kaptam e kicsinységet. Irtó rövid, ám velős könyv, sok tartalommal.

Forrás: https://tbsteampunksociety.wordpress.com/

Nem éppen strandkönyv a könnyed kikapcsolódás jegyében, de utolsó nagyon meleg és fürdős napunkra ez került a táskámba. Sokat fürödtünk, ám a hosszú oda és visszaúton kiolvastam a könyvet. Odaérkezésünk után nehezen tettem le, de muszáj volt. Így hazafelé rögtön rávetettem magam, várva a vége címszót. Várva? Dehogy várva! Csak a kíváncsiságom...Olvastam volna tovább. De bizony elfogyott, mint a sajt az egérlyukban.

A könyv rögtön a közepén kezd, kevés bevezetővel. Apránként csipegethetjük az elszórt morzsákat. A hangulat kellően sötét. Fura gépek hada, sötét emberek, furcsa eszmék, érdekes kigondolások teszik tarkábbá és élvezhetőbbé. A karakterek elnagyoltak, ám a stílusnak megfelelőek. 

Szerettem, hogy Lily könnyen alkalmazkodó, nem idegesítően nyávogó, megmentendő főhős, hanem karizmatikus, "tökös" nő! Rögtön szimpatikussá teszi az iróniára való hajlama, a jó beszélőkéje, a nagy szíve, az éleslátása és cselekvőképességének gyorsasága. De olyan keveset tudunk meg róla belülről. Mármint a gondolatairól. Tudom a könyv rövidsége nem ad keretet neki. De olyan jó lett volna...

A férfi főszereplők pedig kellően gyámoltalanok Lilyhez képest, erősítendő őt. Vincent még kiismerhetetlen. Egy erős, nagy mamlasz, akit a szerelem hajt vagy van benne több is?Ugye lesz folytatása a történetnek?Kérdések hada ostromolja az agyam. A gróf erősen közepes. Kicsit unszimpatikus, kicsit néha mégis jó fej. Még nem tettem le a voksomat sem mellé, sem ellene.

A másik oldalról nagyon keveset tudunk meg, a negatív szereplőkről. Az eddigiek kellően ijesztőek. Disznó szívvel?Atya ég. Bár a főgonosz ezután már nem volt sem ijesztő, sem meglepő. Kicsit többet vártam volna tőle. Így bizony azok a bizonyos fillérek is a zsebemben maradtak( Ijedtemben egy fillér sem maradt a zsebemben)

Forrás: https://disqus.com/home/channel/talkshop/discussion/channel-talkshop/steampunk_ideas/

Tetszenek az elgondolások és kivitelezések a világfelépítésben. Annyira el tudom képzelni a kép világát filmben. Bár akadt egy-két aprócska szemöldökráncolás olvasás közben. Valahogy a főgonosz nem világos. Aztán volt, amit egyszerűen nem értettem. És pár dolognak egyenlőre nem látom a helyét. Kellően homályban vagytok? Szándékosan fogalmazok így. Járjatok utána, mire gondolok. 

A befejezés. Na, az olyan gyors , hogy csak pislogtam egyet és véget ért. Az odáig való eljutás viszont vicces, drámai, izgalmat keltő és minden egyben, ami egy jó könyv elengedhetetlen kelléke. A stílusjegyek megtalálhatóak, mint írtam is, de nem csak a közhelyesek, hanem újakat is kapunk. A könyv a lehetőségek tárháza. Remélem nem csak rövid kirándulás volt e stílus az íróúr részéről. az előző tőle olvasott kötet merőben más műfajú. Tetszett az is, de ez jobban.Kiforrottabb. elemében van ebben a közegben a szerző én úgy látom. Tudom haza beszélek, mert bejön ez a műfaj.

A könyvet köszönöm a Főnix kiadónak!

Fülszöveg:

A Város otthon, béke, biztonság.

Lily, amióta az eszét tudja, a Városban élt. A Város volt hazája, táplálója és élete. Egy nap azonban, amikor rejtélyes emberek rabolják el, rá kell döbbennie, hogy a mélyben a Város szörnyű titkokat rejt: az utcák kövei alatt, a dübörgő gőzgépeknél és kavargó csatornajáratoknál is mélyebben iszonyatos sötétség lapul, amellyel egyedül ő veheti fel a harcot.

Vincent mindent elvesztett. A lány, akiért az életét is odaadná, eltűnt. A nyomozás során a férfi mindennel és mindenkivel szembeszáll, hogy visszakaphassa – közben nem is sejti, hogy ellenségei már rég kivetették hálójukat, és minden lépés csak közelebb viszi a végzetéhez.

Közben megállíthatatlanul közeledik újév napja, egy új korszak hajnala, amikor a Város acél szíve lángra lobban és ünneplő embertömegek lepik el a ködlepte utcákat. És egyikük sem tudja, hogy közben éhes szempárok milliói, mint megannyi csillag pislognak a Városra a külső sötétségből.

Mert a Város már nem csak otthon és béke, hanem egy ősi, titkos háború frontvonala, amely egész világok sorsát dönti el.

Idézet:

Főnix kiadó

140 oldal

saját, recenziós

Paula Hawkins: A lány a vonaton

Te ismered a szomszédaidat? És a közeli barátaidat? Na és az életed párját? Biztos vagy benne, hogy jól ismered?

Igaz elég hatásvadász bevezető, ám attól még igaz. Önmagunkban, és hogy mi lakozik a lelkünkben, azt tudhatjuk megkérdőjelezhetetlenül. De másnál sosem lehetünk biztosak.
Erre a tényre világít rá e krimi. Talán krimi. De inkább elbeszélő történet, az alkoholizmus margójára is kerülhetne, vagy az emberi kapcsolatok hibái címke is kerülhetne rá.
Akár igaz történet is lehetne.
Adva van egy nő(főszereplőnk esetünkben), akit meggyötör az élet, elhagyja a férje, inni kezd...és még sorolhatnánk, mennyi rosszon megy keresztül. De nem fogadja erősen, kihúzva magát, hanem önromboló módon, magát elemésztve. Míg nem lát valamit, amit nem kellene. Sejt valamit, de az alkohol ködén át nehezen rakja össze a kockákat.

Bevallom egyáltalán nem sikerült megkedvelnem ez a vonatos lányt. Irritált. Az ivási kényszere, ahogy ül a posványba és ki sem próbál lépni belőle. Mindinkább elfuserálja az életét. Még ha tényleg nem bánt kegyesen is vele. De ettől nem lesz jobb, csak még rosszabb.Egy életünk van, azt használjuk ki jól. 
Lehet hogy nem vagyok túl elfogadó az alkoholistákkal?Elképzelhető. betegség. De elkezdte valamikor. Ő tehet róla, nem más. Neki kell döntenie a kilépésről is. Más nem dönthet helyette.

Rachel nem egy életképes szereplő. Vele minden csak megtörténik. A végén összeszedi magát szerencsére, úgy nagyjából.
A többi szereplő is elnagyolt, nincsenek kialakítva az érzelmeik, ezt hiányoltam. 
Senkit sem kedveltem meg annyira, hogy izguljak érte. sőt. Mintha csupa negatív szereplő lenne felvonultatva, hogy ne tudjuk ki a hunyó és Rachel se tűnjön annyira rossznak. Ez vajon szándékos? Szerintem ügyes marketing fogás.

Nagyon lassan épül fel. Félúton majdnem félbehagytam. 
Ráadásul olyan nagyon nehezen helyezkedtem el a történetben. Zavaros volt ki-kivel van. Ki kihez tartozik. Most akkor ki történéseit olvashatjuk? Mert hogy váltott szemszöget kapunk. A szereplők nem térnek el jelentősen egymástól, így aki nem szemfüles, az észre sem veszi. Mire ez leesett nekem...
A sok kis apróság, szösszenet két ivás között. Aztán a vége meggyőzött, hogy nem is volt olyan rossz könyv. De vagy 100 oldal felesleges. A főszereplő vergődését untam nagyon.
A nagy csavar értékelhető és meglepő. A hangulatteremtés, feszültségkeltés remekül megy.
Talán nem teljesen a végén, mint ahogy Rachel rájött, hanem hamarabb, kitaláltam én is, ki a hunyó. Ez menti meg a könyvet az utolsó oldalakon olvasottakkal.
A lezárás ütős volt és méltó befejezés. de elég gyors. Még húztam volna az író helyében. És persze a "boldogan éltek, ha meg nem haltak"-kal mi van? Döntsem el én, hogy végződött igazán?

Fülszöveg:
Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.

A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.

Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!

Idézet:
Hétfőn kevésbé elfogadott inni a vonaton, hacsak nincs társaságban az ember, márpedig én nem vagyok.

320 oldal
Fordította: Tomori Gábor