Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

A könyv borítója letisztult és egyszer. Pont, mint a könyv.

A történetről: Lina 15 éves, átlagos tini lány. Nagy álmokkal és vágyakkal. Míg egy napon a szovjet titkosrendőrség el nem hurcolja, családjával együtt. Szibériáig utaznak, viszontagsággal teli útjukon sok szörnyűséget látnak és élnek át. Meg tanulnak életben maradni minden áron. Közben szerteágazó és mély érzésű kapcsolatokat alakítanak ki. .

Nehéz róla írni! Nem azért, mert nincs mondanivalóm róla. Hanem azért, mert rengeteg érzést és érzelmet felszínre hozott bennem és kavarognak. Nehéz szavakba foglalni az iszonyatot, gyászt, a fájdalmat és a reményt.

Egy megindítóan fájdalmas történet, ami remekül meg van írva. A borzalmak ellenére szívesen olvastam, mert ellensúlyozandó, sok jó gondolat volt benne. Az érzelmeket árnyaltan ábrázolja. A szereplők szépen megalkotottak. A nyelvezete, párbeszédei színesek. A történet izgalmas, bár fájdalmas és sajnos akár igaz is lehetne.

Erről a könyvről kérdésekben tudnék leginkább írni. Nagyrészt azokból is tevődik össze a postom a továbbiakban. Remélem, hogy téged olvasóm, nem fog zavarni. Annyi kérdésem lenne, ami benned is felvetődik majd, ha elolvasod a könyvet. Márpedig feltétlenül olvasd el. Nem a buta, üres könyvekhez tartozik, van mondanivalója. Nem pocsékolsz egy perc időt sem az elolvasásával.

Mennyit ér egy ember élete? Egy karórát vagy többet? Te feláldoznád a sajátodat valakiért, aki szeretsz?Így kezdődik a könyv. Ugye nem egyszerű? Így hát, ha érzékenyebb lelkületű vagy, lehet nem a te olvasmányod lesz. Vagy pont most szereted meg az ilyen jellegű könyveket.

Nincs elég pénzed megvenni a hatodik cipőd vagy a huszadik olvasatlan könyved? Nem elég kényelmes a lakásod? Nem tetszik a munkád? Nem ízlik az étel, inkább mást ennél, nem azt, ami előtted van? Nincs életcélod? Vagy csak kevésnek találod a jelenlegi életed? Van, akinek még ennyi sem jutott. Mi mégis mindig kesergünk. Semmi sem elég jó nekünk, pedig jó dolgunk van. De addig nem élvezzük, míg el nem veszik tőlünk.

A jó és a rossz párharcát kiélezi a visszaemlékezések boldog pillanatai és a jelen szörnyűségei váltogatásával az író. Néhol szívbemarkoló jelentekről olvastam. Apró kis gesztusok megindítottak. Mikor a családokat szétválasztják különböző vagonokba és a férfiak elkezdik énekelni a himnuszuk. nagy kedvem lett volna sírni. Az egyik legszebb és felemelőbb rész ez a könyvből.

Te meddig bírnád? Feladnád vagy harcolnál? Kiért maradnál életben? Mennyi idő kell ahhoz, hogy megtörjenek? A büszkeséged feladod, akkor marad még valamid? Mikor éred el azt a pontot, amikor már remélni sem remélsz? Sokszor ilyen helyzetben nincs semmink, csak a büszkeségünk. De ha már az sincs, akkor marad a remény. Amit senki az égvilágon el nem tud venni tőlünk. Már értem a könyv címét. Azt hiszem pontosan illik a könyvre. Hiszen mindig van, ami reményt fakaszt, még ha oly apró is. Egy mosoly, egy falat kenyér, egy kavics. Ezer apró gesztus, ami nem kerül semmibe, de segít, ha kell. Egy rajz, ami élteti az embert. 

Ki a jó és ki a rossz? Az rossz, aki feldob a saját élete mentésével? Vagy az a rossz, aki félrenéz? Vagy a „börtönőröd”, aki segít egy kicsit mégis? Őt hová sorolnád? Nehéz élesen elválasztani, hogy ki a jó ember és ki a rossz. De a könyvben világosan érezhető, szemernyi kétségem sem volt. Bár egy alkalommal kicsit meginogtam. Talán van remény. Bele gondoltam a szovjet katonák sorsába is, nem csak Lina családjáéba és sorstársaikéba. a katonák is emberek voltak, akik parancsot teljesítettek és biztosan volt közöttük jó ember is, aki ilyen dolgokra kényszerült. Vagy mégsem?

Ez a könyv egy gyönyörűség, a borzalmak ellenére. Mert jól fel van építve. Mert gyönyörű érzelmek kapnak helyet benne. Mert az emberek jóságát is megmutatja, a rossz dolgok ellenére. Megmutatja, hogy kitartóak tudunk lenni, az apróságoknak is örülünk. Segítünk egymáson, ha adott a lehetőség.

Linának nehéz felnőtté válás jutott sorsrészül, ám ő büszke maradt és ember. Amit másokról nem mondhatnék el. Dühített, hogy nem tudtam segíteni Linának és családjának. Dühített, amit műveltek velük és másokkal. Elborzaszt, hogy ennyi emberi gonoszság van/volt a világon, ami megtorlatlanul maradt. Megtorlatlanul? Lehet egy családtag elvesztését és az átélt irtózatot megtorolni?  Csak egy részét visszaadni? Nem hiszem. De a bűnösöket sem lehet megtalálni.

Könnyebb homokba dugni a fejünket. És történelmünk ilyen rettenetét elfelejtenünk. Amii szomorú. Meg kellene emlékeznünk az ilyen dolgokra. Hálát adni a sorsnak, hogy mi jobban élünk.

Fájdalmas könyv? Igen. Igaz könyv? Igen.

Mégis végig olvastam. Mit olvastam, inkább faltam. Mert nem tudtam letenni. Legszívesebben kilopóztam volna a vendégek mellől, hogy befejezzem. Ám végül nagy nehezen, de kibírtam reggelig. Tetszett, ahogy apró, rövid kis fejezetekre bontotta az író a könyvet. Ez a tagolás gyorsítja az olvasást és kíváncsibbá tesz a következő fejezetre. Mikor olvastam úgy voltam vele, hogy most már abba hagyom. De olyan rövid a következő fejezet és én annyira kíváncsi vagyok, csak még egy fejezetet. Aztán szép lassan el is fogytak a könyv lapjai és egyre gyorsabban haladtam a végkifejlet felé. Csak remélni mertem, hogy valamennyire boldog végkifejletet kapok.

Kedveltem a szereplőket, főleg Linát és édesanyját. Átéreztem szenvedéseiket. Annak ellenére, hogy nem voltam hasonló helyzetben sem és reményeim szerint nem is leszek sosem.

Bízom benne, hogy nem árultam el a könyvről túl sokat, ám kedvet kaptál hozzá.

Legvégül pedig értékeld, amid van, mert sosem tudhatod, mikor veszíted el!

A könyvet és ezt a nagy olvasmányélményt köszönöm a Maxim kiadónak!

1. a történet: 5/5
2. a létrehozott világ: 5/5
3.  helyszín: 5/4
4. szereplők, karakterek megformázása, hitelességük: 5/5
5. kedvenc szereplő: Lina
6. akit a legjobban utáltam: katonák
7. érzelmek, érzések,romantika: 5/5
8.  erotika: -
9. dráma, drámaiság: 5/5
10. a könyv hangulata: 5 /4
11. legjobb jelenet: a férfiak éneke és a vége
12. legrosszabb jelenet : mikor Lina egy fontos szerette meghal
13. a történet párbeszédei, tájleírás, metaforák, nyelvezete : 5/4
14. misztikum: -
15.  humor:-
16.  kedvenc idézet : 

– Figyeljenek! – kiáltottam. 

– A férfiak! – Egyre hangosabb és hangosabb lett. A férfiak énekeltek. Teli torokból. 

Andrius is velük tartott, aztán az öcsém, és az ősz hajú férfi is. 

Végül a kopasz férfi is velük énekelte a nemzeti himnuszunkat. Litvánia, hősök földje…
Zokogtam."

17. kiknek ajánlom, melyik korosztály és nem könyve: bárkinek 14 fölött

18.  fülszöveg: 5/4
19. a borító: 5/5
20. összességében: 5/4

Maxim kiadó: http://www.maximkiado.hu/

saját, recenzió

344 oldal

Fordította: Szűr-Szabó Katalin