2012. május 21., hétfő

Böszörményi Gyula: Zsófi és az elnévtelenedett falu

A könyv borítója borzalmasan elrettentett az olvasástól.
Megrendeltem a könyvet, a jó ára alapján, azután ott csücsült olvasatlanul a polcomon hetekig-hónapokig.
Úgy gondoltam, hogy nekem nem fog tetszeni a történt, hiába ifjúsági könyv.
Talán nem csak a borító miatt, hanem mert Böszörményi felnőtt könyvét elkezdtem valamikor, de pár oldal után letettem, annyira érdektelen volt számomra.
Így hatalmas meglepetés volt olvasni ezt a könyvét.

Az elején jókat kacagtam a fura neveken és dolgokon. Irtó  ötletesek.
Néha még férjnek is felolvastam belőle, pedig nem szokásom.

A történet aranyos, jól meg van írva.
Nem mindig tudtam hogy most mi fog következni, meg tudott lepni az író.

Tetszenek az egyedi, érdekes szereplők.
Egyet sem tudnék kiemelni, mert egytől egyig szerettem őket, még a gonoszakat is.

A világ, amit létre hozott az író, nagyon jól meg lett írva, innen-onnan kicsit csippentve más könyvekből, amiket kifigurázott.Mellé pár eredeti, új, szokatlan ötlet, lény.

Nagyon kevés reklámot kap ez a könyv, szerintem érdemes lenne kicsit több embernek kézbe venni.
Nagyon jól szórakoztam olvasása közben és ténylegesen kikapcsolt.
Csak azt vettem észre, hogy fél nap után elfogytak az oldalak.

Kedves gyerekek, ifjúság tessék kézbe venni.
Harry Potterre hasonlít, de ez a miénk,ez jobb annál.
Felnőttek, akik mertek gyerekek lenni, olvassátok el bátran.

Az már bizonyos, hogy Böszörményi össze ifjúsági könyvét be fogom szerezni elolvasásra.
Aztán remélem a csemete is szeret majd olvasni, mert mennek majd az ő polcára.

Gergő könyveket nem olvastam még, amik ennek a könyvnek az előzményei tulajdonképpen, de így is érthető, követhető volt.
Zsófi könyveknek viszont ez az első része.

A borítót, mint már említettem elrettentő példaként tudnám állítani, szerintem szörnyű.


történet::10/9
helyszín:10/9 szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/10
érzelmek:10/8
 a könyv hangulata:10/9
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/9
 a borító :10/4
saját
248 oldal



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék