Mindenki lohol az idő után. Én is.
Tuti hogy rohanásban vagy késében vagyok, valahonnan vagy valamiről.
Kiskoromban nagyon lassan telt az idő. De mióta felnőtt lettem, nekem vannak gyerekeim, egyszerűen eltűnik az idő. Azt veszem észre, hogy hétfő van, majd már vasárnap. Elment egy év, majd kettő. Nyakon csípném én ezt az időt és jól elbeszélgetnék vele. Kicsit lehet meg is rángatnám.
Nem állja, hogy ilyen gyorsan halad.
Mindjárt a napjaim, éveim végére érek és még annyi mindent szerettem volna csinálni, kipróbálni...
Több időt akarok!
Ráadásul ez a napi 24 óra is oly kevés. Nem jut mindenre elég perc. Mindig szaladok, hogy utol érjem magam, végére érjek a tennivalóknak és élményeket, mosolyokat is szuszakoljak a napba.
Ez egy remek téma. Pedig ilyen szemmel nem is néztem még e dolgokat. Csak éltem a rohanó 24 órákat.
De szerencsére mást megihletett és ragyogó elmével megírta történetét.
Pár szereplő szemszögéből láthatjuk a dolgokat. Ők hogy élik meg a világ változását, az idő múlását, ami szintén jó húzás. Talán csak akkor lett volna még izgalmasabb, ha maga az idő mesél nekünk. De ki tudhatja, mi jár a fejében?
Ezért is szeretem Benyák Zoltán műveit.
Hihetetlen fantáziáról tesznek tanúbizonyságot.
A ti szemetekben az idő férfi vagy nő?
Nos, ha a könyvet kezetekbe veszitek, megtudhatjátok Zoltán hogy álmodta meg az időt.
Az én szememben egy szivarozó fószer, aki nevet rajtunk halandókon. Kineveti a rohanásunk, a "ne még" érzést, az elszalasztott lehetőségeinket, küszködésünk. Ballonkabátban jár, mint Colombo. Kicsit lenéző és goromba.
Na szóval, hogy a könyvről is beszéljek, imádtam minden sorát. Tanulságos, szórakoztató és szívfacsaró. Drámai és megmosolygtató. Szerelmes és gyűlölködő. Izgalmas és andalító. Rohanó és lassú folyású is egyszerre.
Hihetetlen sokszínű és végtelenül érdekfeszítő.
Álomszerű. Mintha egy érdekes álmot álmodnék, aztán felkelve nem tudnám eldönteni hirtelen, hogy most ez megtörtént vagy sem.
Szeretem, ahogy a mondatokat szövi és fűzi egymásutánban az író. Az írásait könnyen meg lehet különböztetni más irományoktól. Stílusjegyei egyediek.
A karakterek szépen ki vannak bontva. Igazán különlegesek, utánozhatatlanok. Kellemes meglepetés volt, hogy nem klisék halmaza e téren a könyv. Bár nem tudom min lepődtem meg, Zoltán könyveire nem jellemző. Csak talán belefáradtam és megcsömörlöttem a butuska szőke, a pasizós nő, a kesergő, a macsó és még sorolhatnám milyen szereplőkből.
Itt ilyenről nem olvashattok.
Mimi, Manfred ésTac. Köszönöm, hogy ilyenek vagytok, mint amilyennek meg vagytok írva.
Egyébként nagyon kíváncsi lennék, hogy kikről mintázta írónk a főszereplőket.
A témaválasztásról már ejtettem szót, így arra már külön nem térnék ki. Izgalmas és ennyi. Olvassátok el.
A borítót viszont ismét muszáj kiemelnem. Megint nagyon jól sikerült. Figyelem felkeltő és sokkal kecsegtető. Pont olyan, mint a történet maga. Illik hozzá nagyon.
A fülszövegírónak meg nagyon a kezére csapnék. Szinte az összes poént lelövi előre!
Na de lassan haladtam a kötettel, ami nem a könyv hibája, mert gyorsan olvasható, klassz történet, minden izgalmával, egyediségével.
Szép lassan az első számú kedvenc kortárs fantasy írómmá avanzsál Benyák Zoltán, ahogy sorra veszem a könyveit.
Köszönöm a könyvet az írónak és a Grafomán kiadónak!
Fülszöveg:
Szent Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni.
Mimi Lafarge, a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkok tudója, melyek a történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tak Lachensky, a sziget egyetlen órásmestere múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél.
Egy egyszerű napon különös szemű jövevény érkezik a szigetre, és a világ kizökken a menetéből. Az öröklét ígéretének árnyékában a szigetnek és minden lakójának el kell gondolkoznia a halandóságán, és fel kell fednie igazi arcát.
Szeptember tizenhetedikén megáll az idő…
Évek, napok, percek. Az idő bolondjai az elmúlás könyve. Egyszerre tekint előre és vissza, próbál értelmet és érzelmet találni az időben. Megkapaszkodni és elengedni. Benyák Zoltán regénye olyan nyomot hagy az olvasóban, akárcsak a sziget lakóiban a visszafordíthatatlan szeptember tizenhetedikei események.
Idézet:
„Hajdan mindennek végtelen ideje volt”, folytatta. „Így tervezte Isten. A maga képére, állítólag. Öröklét, végtelen kalandok, halhatatlan szerelem, gondolta ő. De nem így lett. Mind így végezték, ahogy a maga Sofiája. Embernek nem való az öröklét.”
Grafoman kiadó
324 oldal
recenzió
