Böszörményi

Bevallom egy nagy kedvencemmel hozok most nektek interjút. Már többször is forgattam a fejemben, hogy meginterjúvolom, de valamiért mindig kicsit féltem és haboztam. Aztán a Magyar Könyvek Viadala első helye után megint elhatároztam magam és megint elnapoltam. 
De amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!
És íme....
Elbűvölt  Zsófi és Gergő-regények egyedi, ámde magyaros, népmesés világa!
Hamarosan pedig az idei év nagy sikerét, a Leányrablás Budapesten című kötetet is sorra veszem.

De addig is egy kis Böszörményi nektek!

Ezúton is köszönöm, hogy vállalta a némileg hektikus kérdéseimet és igen érdekfeszítő és hosszú válaszokat adott rájuk!

- Tizenévesként kezdett írni. Akkor már önálló regényeket álmodott meg vagy rövid antológiákat, kisregényeket? Ezekből a korai munkáiból végül ki lett adatva történet?

Tizenévesen minden írópalánta csakis Nagy Regényben képes gondolkodni. Én is úgy vettem elő az iskolai füzetemet, hogy akkor most megírom életem első nagy művét. Lett is belőle egy kb. húsz oldalas opusz, ami azután valahogy elakadt, és soha többé nem folytatódott. A tizenéves „írók” másik jellegzetessége, amitől én sem voltam mentes, hogy kizárólag olyan történetet akarnak létrehozni, amilyet olvasni szeretnek. Én akkoriban a kor trendi műveit szerettem, tehát magam is indián-cowboy sztorival próbálkoztam. A divatok változnak, Karl May és Cooper könyveit most kicsit elfeledték, így a mai srácok általában vámpírokat, démonokat és nagyon mély szerelemben fürdőző, romantikus szereplőket vetnek papírra. Nincs ezzel semmi baj, ám ha valaki valóban íróvá akar válni, akkor előbb-utóbb meg kell értenie, hogy ez az életpálya nem regény, hanem novella-, tárca-, esszéírással kezdődik. Ezt nem lehet megúszni: a rövid írások tanítanak meg a fegyelemre, az összpontosításra, a történetmondás legalapvetőbb és legfontosabb szabályaira. Vannak persze olyan alkotók, akik rögtön regénnyel kezdik, és kiadók, melyek meg is jelentetik őket, ám az ilyen írók között rendkívül kevés a zseni (mondhatni, ritka, mint zombiban az életösztön – magyar szerzők közül csak kettőt, Lakatos Istvánt és Csurgó Csabát említhetem), a legtöbben viszont egyszerűen csak türelmetlenek, vagy túl beképzeltek, így aztán meg is lehet nézni, miket írnak össze. A közönségsiker ugyanis nem azonos az irodalmi minőséggel!

- Az életútja nehéz és rögös. Formált az írásmódján a sok tapasztalat, a nehézségek? Érettebb író lett hamarabb tőle?

Minden író a saját életéből veszi az anyagot, az érzelmi töltetet, a tapasztalati hátteret. Azt mondják, a költőknek, íróknak jót tesz a szenvedés. Hát, nem tudom… Lehet.

Hogy hamarabb váltam-e „érett íróvá” a sorsbéli megpróbáltatások által, ezt sem állíthatom, főleg, mert a feleségem mainapság is sokszor mondja, hogy tök éretlen vagyok. J

Író pedig annyiféle van, ahányan írnak. Nincs köztünk két egyforma, és ez így jó. Van, aki többet, és van olyan is, aki szemernyit sem kínlódott, küzdött életében, így mind máshogyan írjuk meg ugyanazokat a történeteket. Mert bizony senkinek ne legyenek illúziói: már az összes mese el lett egyszer mesélve, mi csak újrafogalmazzuk azokat!

- Sokszínű szerző. Több műfajban tevékenykedik. Mégis melyik a kedvenc műfaja, amiben szeret írni?

Sokszínűnek lenni jobb, mint kétszínűnek. J Na jó, félre a tréfát: nincs kedvenc műfajom. Történetek, mondanivalók, egy-egy gondolat érdekel, azt akarom papírra vetni, és mindegyik külön formát, keretet kínál. A 9… 8… 7… trilógiában például arról akartam mesélni, hogy érzik magukat, hogy látják a világot a mai tizenévesek. Mi az, amitől szoronganak, ami bántja őket, és miként próbálnak ezekkel a démonokkal megküzdeni, miközben sajnos ők maguk is démonokat eresztenek egymásra. A témát el lehetett volna mondani (mások meg is tették) egészen más formában is, én viszont a misztikus fantasyt választottam, mert akkor épp ez tűnt logikusnak és számomra is élvezhetőnek. Mindig úgy választok formát, hogy élvezetes legyen a téma megírása. Mint mindenkinek, nekem is változó a hangulatom, különböző életfázisokban létezem, így van, mikor vidám meséket, máskor megrázó, vagy épp a történelem egy-egy régebbi időszakába repítő kalandozást vállalok be. Tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb olvasóm szórakozásra vágyik, és ezt igyekszem is megadni nekik, de minden regényemnek van egy „másod olvasata” is: pl. a Rontásűzők trilógia látszólag csupán egy ikerpár fura, időutazásos, misztikus kalandja, de aki figyelmesebben olvassa, rájön, hogy végig a „ki a magyar?, milyen ma magyarnak lenni?, milyenek a magyarok?” kérdéskört járja körbe.

- Van olyan könyves műfaj, amit nem próbált még ki és nem is szeretne?

Most hirtelen csak az erotikus/pornó „műfaj” jut eszembe – ilyen könyvet nem írtam és nem is fogok. Ja, és még önéletrajzot sem írtam. Ennek gondolatával (megírni, nem írni?) folyamatosan küzdök, mert nem vagyok biztos benne, hogy bárkit is érdekelne.

- Mit gondol, miért fejlődik ilyen ütemben a hazai fantasy és sci-fi írás?Van a hazai íróknak létjogosultságuk külföldön megjelenni?

Sok nagyszerű fiatal szerző jelent meg az utóbbi időben, akik friss hangot, nézőpontot, zamatot hoztak a műfajba. Csurgót és Lakatost már említettem: szerintem jelenleg ők a legjobbak. Olyan műveket tettek le az asztalra, amik külföldön is megállnák a helyüket, de sajnos – legyünk őszinték – a nyugati könyvkiadókat egyáltalán nem érdeklik a magyar szerzők. Persze néhány írót, akik valamiféle különleges zamattal bírnak (Márai, Esterházy, Dragomán) kiadnak, de a magyar sci-fi és fantasy erre jelenleg esélytelen. Magam is próbálkoztam a külföldi megjelenéssel (eddig németül, lengyelül és franciául sikerült – a többi néma csönd), sőt, Angliában egy igen neves angol író, Ian Watson barátom személyesen vitte kézirataimat az angol kiadókhoz, de hiába, még az ő szavára sem hajlottak. Az angolszász írók tökéletesen „leuralták” a műfajt, évente százával termelik a jobbnál jobb regényeket, úgyhogy a Nyugat bőséggel el van látva, nem tart igényt a magyar szerzőkre.

- Ön szerint mennyire érdemes meglovagolni az aktuális olvasói divattrendeket, mint a vámpíros műfaj, vagy most éppen az erotikus, szerelmes ifjúsági?

Ha valaki másolni akar, ahelyett hogy valami eredetit hozna létre, akkor lovagolgassa csak. A válaszhoz egyébként előbb tisztázni kéne, mit gondolunk „érdemesnek”, mire gyúr az adott író. Én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik nem a sikerért, a pénzért vett tollat a kezébe, hanem mert elmondandó történetei, gondolatai voltak, amiket akkor is papírra akart tenni, ha közben éhen hal. Úgy látom, ma már sok-sok írópalántát csakis a siker, a remélt pénz motivál. Volt olyan fiatalember, aki felhívott és kért, hogy meglátogathasson, mert tanácsot szeretne kérni. El is jött, leült, megkérdeztem, mit szeretne. Azt mondta, úgy döntött, hogy író lesz. Oké, mondtam, akkor kérdezz: mi érdekel leginkább? Mire ő: mennyit lehet egy könyvvel keresni? No, belőle sosem lesz író, mert őt nem az írás, csakis a pénz érdekli. Ezért pedig bizony nem érdemes írni (főleg Magyarországon nem, ahol még a legsikeresebb írók is nevetségesen keveset kapnak a könyveikért – a nyereség 95%-át ugyanis a kereskedők és a kiadók megtartják maguknak!). Ha valakit mégis csak a pénz és a siker tesz boldoggá, akkor próbálja csak meglovagolni a már mások által kitalált, sikerre vitt trendeket, melyek egyébként legtöbbször vérprofi marketingesek által kidolgozott ütemterv szerint válnak sikerré. Harry Pottert még az olvasók rajongása emelte a magasba, Bella Swan sikerét viszont mesterségesen generálták a reklámszakemberek előbb az USA-ban, majd az egész világon – az olvasók pedig szépen bekajolták, azt gondolva, hogy ők maguk gerjesztették a sikert, pedig csak elfogadták az ügyesen kitalált trendet. Egyébként érdekes megfigyelni, mi és miért válik sikeressé. Vajon miért váltak sikeressé mostanság pl. az irodalomnak hazudott soft pornó könyvek? (l. Szürke ötven árnyalata) Mi rejlik az emberekben, hogy ennyire rákattantak a témára? Mit jelent ez? Mi rejtőzik az ilyen könyvek sikere mögött, mi az a „titkos” motiváció, ami az olvasókat „rákattantja” a soft pornóra? Na, ezek az igazán érdekes kérdések!

- Mit tanácsolna a kezdő íróknak? Hogyan tudnak a legtöbbet fejlődni az írásban?

Nemrég ugyanezt kérdezte egy másik újságíró is, én pedig szerencsés vagyok, mert válasz helyett elég megadnom egy linket. Dragomán György barátom, kicsiny hazánk egyik legnépszerűbb és legjelentősebb írója ugyanis nemrég összefoglalta ezeket a tanácsokat, s mivel én minden sorával egyetértek, most csak annyit mondok: tessék ide klikkelni!

http://gyorgydragoman.com/?p=1303

- Álnéven is publikált. Melyik a jobb, könnyebb út? A névtelen vagy a felvállalt, névvel történő írás?Miért döntött végül a saját név mellett?

Ez akkoriban nem döntés, hanem kényszer kérdése volt. A 90-es évek elején rengeteg új könyvkiadó jelent meg, melyek sok írót foglalkoztattak, de nem voltak hajlandóak kiadni a műveiket, csakis angolszász álnév alatt. Van abban valami, hogy ha egy Bahamákon játszódó romantikus regény borítóján szerzőként Kiskovács Pista neve látható, akkor a potenciális olvasó legyint és továbbmegy, gondolván: „ugyan már, mit tudhat egy Kiskovács Pista a romantikus szerelemről”. Szóval nincs mese, Kiskovácsnak muszáj volt Lil Blacksmith-é változnia, különben a művét le sem vették a polcról. Kezdőként tehát nem volt választási lehetőségem, el kellett fogadnom a játékszabályokat. Ma szerencsére már nem ilyen súlyos a helyzet, az olvasók valamivel kevésbé sznobok, és kezdik elhinni, hogy magyar szerző is tud jól, érdekesen, felkavaróan írni a szerelemről – bár az, hogy nő legyen, még mindig követelmény! Én anno nagyon örültem, hogy végre a saját nevem alatt publikálhatok.

  

- Mennyire tartja fontosnak a fiatalok olvasásra nevelését? A szülők, ön szerint hogy tudják a fiatal olvasópalántáknál elérni a legcélravezetőbben, hogy olvassanak?

A dolog fontosabb, mint azt sokan gondolnák, gondolják. Aki nem olvas, hülye marad és kész – kevésbé sarkosan, sokkal szebben is meg lehetne ezt fogalmazni (meg is tettem már néhányszor), de most túl meleg van hozzá, bocs. A szülők legtökéletesebb módszere arra, hogy csemetéiket rávegyék az olvasásra, ha ők maguk is olvasnak. Kicsi korban fontos az esti mese, később pedig az, hogy hagyják azt olvasni a gyereket, amit ő szeretne. Mindegy, mit, csak élvezze, mert az olvasás lényege nem más, mint az élvezet, és az élvezet által nyert tudás. Tessék belegondolni: a Föld bolygón egyetlen lény, az ember az, amelyik képes olvasni. A beszéd képessége mellett ez az egyetlen olyan dolog, ami megkülönböztet minket az állatoktól: a történetmesélés és annak megértése, befogadása. Aki nem olvas, az erről az egyetlen, különleges emberi képességről, talentumról mond le, vagyis... Fogalmazza tovább e gondolatot mindenki magában!

- Melyik a legrombolóbb ön szerint? Ha egyáltalán nem olvas valaki, ha nem az ő korosztályának megfelelően olvas vagy ha leragad az egyszerű nyelvezetű, könnyed ifjúsági könyveknél, és mást nem vesz a kezébe?

Egyértelműen és kizárólag az első. Az emberi agy olyan, mint az izom: állandó edzés, használat, igénybevétel híján elsorvad. A nem-olvasás silány, fantáziátlan, egysíkú, önálló gondolatokra képtelen véglényt csinál az emberből. A kisgyerek még mindenre kíváncsi, minden érdekli, mindent meg akar tapasztalni. Ez a csodás ösztön a kamaszkorban kezd elsatnyulni, és végül – rossz esetben – olyan felnőtté válunk, akit csak egyes dolgok (pénz, jobb autó, nagyobb lakás, bulizás, stb.) érdekelnek. Egysíkú, beszűkült tudatú felnőtteket mind ismerünk. Anyákat és apákat, aki reggeltől-estig gürcölve „áldozzák fel magukat”, hogy „annak a büdös gyereknek mindene meglegyen” – a végeredmény, hogy a családban mindenki boldogtalanná válik, még a gyerek is! Az olvasás ez ellen is tökéletes csodaszer, mert megmozgatja az agyat, kreatív gondolatokat, jó ötleteket teremt, melyekkel a saját életünk gondjait is megoldhatjuk. Kérdésed további részére azt felelhetem, hogy 1. az olvasásban nincsenek korosztályi besorolások (a felnőttek és az oktatási rendszer persze igyekszik ennek ellentmondani és „neked ez még nem való” szabályokat hozni, pedig ez hiba). Én kilencévesen olvastam a Meztelenek és holtakat, tízévesen Fekete István felnőtteknek írt novelláit, de az Egri csillagokat többször is a sarokba vágtam, és csak húszévesen jöttem rá, hogy remekmű, mert én akkor hangolódtam rá – a Légy jó mindhalálig-ot pedig (bocs) a mai napig utálom. Minden ember más – szerencsére. 2. Semmi gáz nincs azzal, ha valaki a könnyed ifjúsági regényeket szereti. Én is bírom azokat, ha jól vannak megírva, ha eredeti ötlet lapul bennük és ha jó a fordítás (ez sajnos ritka). Olvasson mindenki azt, amit szeret – a lényeg, hogy olvasson, vagyis tartsa edzésben az agyát! 

- Van olyan író vagy könyv, ami meghatározta az ön stílusát, gondolkodásmódját, amit nem tud elfelejteni?

Bohumil Hrabal, Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Fekete István, Bradbury, Gaiman, Dahl… Még hosszan sorolhatnám.

- Hogy képzeljük el írás közben? Előre megírt vázlatok, kitalált karakterek, a nap azonos órájában történő munka vagy érzéssel, mikor kedve van és ihlete, érzéssel, irányítás, vázlat nélkül?

Az írás, ha valaki hivatásszerűen csinálja, nagyon kemény munka. Én reggeltől délután ötig dolgozom mindennap, kivéve a hétvégét, de ha közeleg a leadási határidő, akkor szombat, vasárnap is. A regényekhez vázlatot készítek a történetről, a szereplők jelleméről, annak fejlődéséről, olykor a múltjukról, a hátterükről is. A legegyszerűbb történeteim is valós helyszíneken, valóban élő vagy élt emberek szerepeltetésével játszódnak, így rengeteget kell hozzájuk kutatni, jegyzetelni. A munkának ez a szakasza néha több hónapig tart, mint pl. a Leányrablás… esetében, ahol bele kellett ásnom magam a korba, elolvasva vagy ötven regényt, emlékiratot, dokumentumkönyvet, sőt szaktanulmányt. Semmit nem szeretek csak úgy kitalálni és odafirkantani: ha azt írom, hogy 1900-ban az Ámor kávéház Á betűjéről hiányzott a vessző, akkor az úgy is volt, mivel találtam egy korabeli fotót, amin ez jól látszik.

- Mely szereplője/könyve a legkedvesebb? Akit a legnehezebben engedett el?

Monyákos Tuba hiányzik. Lilihez egyszer talán még visszatérek, ha megint „démonos” hangulatban leszek (érik a dolog, sajna). Hát, köbö ennyi, asszem.

- Mit nehezebb írni. Egy sorozatot, ahol bonyolódnak a szálak, sok idő van kifejteni a történetet vagy egy szimpla könyvet, ahol kevesebb tér van, viszont talán nehezebb belebonyolódni a történetbe?

A sorozat mindig sokkal komolyabb kihívás, bár jó, hogy mindenre van bőven idő és tér. A Lúzer ilyen értelemben különleges, mert abba a világba, a bolondos Kukecek közé mindig jó visszatérni. A Leányrablás… viszont nagyon kemény ügy. Ha kész lesz, egy darabig hanyagolni fogom a sorozatokat.

- Min dolgozik jelenleg?

Ezekben a hónapokban a Leányrablás… második részét írom, bár most kicsit félre kellett tennem, mert felkértek, hogy írjak egy 30 részes hangjátékot a Lúzer Rádió, Budapest! első három kötetéből, szűkös határidővel. Szóval jelenleg „lúzerkedem”, közben olykor írok egy-egy könyvkritikát a Librarius.hu irodalmi portálra, s aztán megyek vissza az 1900-as Budapestre, ahol Mili már nagyon türelmetlenül vár, elvégre 9 különböző gyilkosság nyomozását szakítottam félbe a Kukec család miatt.

Interjút? De hogyan?

Ezer fórumon olvashattátok már, milyen egy jó blog, hogy legyen egyedi és sikeres, milyen legyen a disagn...
Sőt. Tőlem, kiadóktól és íróktól pedig  még azt is, hogy írjunk jó recenziót!
Így most valami teljesen másra fókuszálok rá.
Most az interjúkat veszem górcső alá.
Egyre több blogon látok interjús postokat.
Sokszor érdekesek, informatívok. De nem minden esetben.
Pedig egy jó interjú sokat dob a látogatottsági számokon és szívesen olvasgatom én is őket, szerintem mások is.
De nem sikerülnek mindig túl jól. Sablonosok, összetákoltak, máshonnan összeollózottak, unalmasak is tudnak lenni.
Pár ötlet, apró segítségek hozzá.

- Kell egy jó interjúalany!
Ez így egyszerűnek hangzik, de nem az.
Legyen sikeres, ismerjék vagy éppen egy feltörekvő író legyen, akinek jól jön a figyelemfelkeltés.
De sajnos attól, hogy valaki jó író még nem biztos, hogy jó alanya lesz egy interjúnak!
Nem mindenki szeret beszélni önmagáról vagy a könyvéről. Sokszor a könyveiben bőbeszédű íróból harapófogóval kell kihúzni pár sor választ is. Vagy éppen kissé elszállt, lekezelő válaszokat kapunk. Persze, mert mi vagyunk az ezredikek, akik megkérdezik azt a bizonyos kérdést, és unja már.
van aki alapból nem szert interjúkat adni.
Más még nem nagyon mer kitárulkozni. Ha inkognitóban van a szerző, talán ott kell legkörültekintőbbnek lennünk a kérdéseket illetően.

- Ha kitaláltuk kitől kérdeznénk szívesen, keressük fel!
Legyünk udvariasak, ne zúdítsuk a nyakába rögtön a kérdéseinket. Csak kérdezzünk rá, vállalná-e esetleg. Ha nem vállalja idő vagy kedv hiányában, ne csüggedjünk. Keressünk bátran mást vagy állapodjunk meg egy másik időpontban, ami neki is jó.
A személyes találkozást lebonyolítani a legnehezebb, de talán a legjobb interjúk így készülhetnek el. Mert így sokkal személyesebb, a hangulatot is tudjuk érzékeltetni.
Ha ez nem lehetséges, emailben vagy akár telefonon is elintézhetjük a kérdés-feleletet.
Utóbbi nem egyszerű, de megvalósítható ám. Volt, mikor így készült az adott kérdéssorom és a válaszok.

- Készüljünk fel kicsit az íróból. 
Jó tudni, hogy miket írt, mikortól dolgozik, milyen interjúk készültek eddig vele, a konkrét személyéről infókat...
Ha olvasunk tőle egy-két művet, még célratörőbb kérdéseket tudunk firtatni.

- Írjuk össze a kérdéseinket.
De figyeljünk rá, hogyha "tegnap" is készült vele interjú, ne ugyan azokat tegyük fel.
Vannak állandó kérdések, miket érdemes beépíteni mondanivalónkba, akarom mondani kérdeznivalónkba. De legyünk kreatívak. Ne ragadjunk le a sablonoknál, merjünk nagyot álmodni és olyan kérdést is tegyünk fel, amit ezer éve tudni szeretnénk. Ne mástól másoljunk témakört! Saját mondatainkat tegyük ki. Tiszteljük meg vele az írót, hogy mi magunk találunk ki neki kérdést.

- A kérdések
. ne legyenek túl hosszúak
. sem eldöntendőek
. tiszteletteljesek legyenek
. ne irányuljanak magánéletre, hacsak az író meg nem engedte
. ne legyenek spoileresek a könyv tartalmát illetően
. ne irányuljanak más népcsoport, vallás vagy hovatartozású emberek ellen
. ne kelljen az írónak minősíteni más művét
. legyen informatív és érdekes

- Végezetül tiszteljük meg az írót és az olvasóinkat is azzal, hogy szép, rendezett, lehetőleg hibamentes az elkészült interjú.
Mutassuk meg, mielőtt publikálnánk.

Sok sikert és érdekes interjút kívánok minden bloggernek!
Nyugodtan linkeljétek kedvenc interjútokat, amit valahol olvastatok, esetleg amit ti magatok készítettetek, vagy akivel a legszívesebben olvasnátok interjút!

Dancival olvastuk

Egy új rovatot kezdek el, Dancival olvastuk címmel. Rendszeres lesz, de olvasási időben, nem kijelölt napokon. Én is és 3 éves lánykám is véleményezi a könyvet majd az ő egyszerű kis szavaival.

Lovász Andrea :Válogatós

                                                                Virágosat álmodtam 

                                                                       Ágh István

                                                                   Édesanyám,
                                                                   virágosat álmodtam,
                                                                   napraforgó
                                                                   virág voltam álmomban,

                                                                   édesanyám,
                                                                   te meg fényes nap voltál,
                                                                   napkeltétől
                                                                   napnyugtáig ragyogtál.

A könyv olvasásának története:

A könyvtárból hoztuk ki, mert Dancinak megtetszett a cica az elején. A legnagyobb részt egy hosszú autókázás közben olvastam neki, illetve húga is hallgatta(1 éves) és így kötöttem le figyelmük, ne unatkozzanak. Danci sokszor elkalandozott, ha unalmasabb volt egy vers vagy rímtelen, nehéz szövegű. De egy 3 évestől ez nem is meglepő. Némely verset mondta velem. Némelyiket elismételtette sokszor is.Vikinél eredményes altató volt a kocsi ringatásával egyetemben. Aztán este elalvás előtt is szemezgettem neki pár napig, míg el nem fogytak a lapok.

Danci véleménye: 

Nagyon klassz színes rajzok vannak benne. A versekben volt ami unalmas volt és volt, ami nagyon jó volt. Ismerős verset is találtunk. Anyu nem mindegyiket olvasta el. Jó vastag könyvecske, de hamar elfogyott, míg kocsikáztunk apuval.

Az én véleményem: 

Nagyon vegyes versek. A régi keveredik az újjal, a vidám a szomorúval, a rímes a rímtelennel és a jó a rosszal. 

Van rossz vers? Igen. 

Mikor butaságot állít vagy csúnyán beszélnek benne, rosszra csábít. Találtam a könyvben.  Bizony volt, amit cenzúráztam és kifelejtettem egy-egy szót. Maradni lennék? Meglehet! 

De nem ez volt a mérvadó szerencsére. Jobban tetszettek a rímes, régebbi kis versikék és bőven volt benne azért. Számomra sok ismert, elfeledett, régen hallott kis vers kapott helyet, aminek kifejezetten örültem. Felidéződtek bennem a gyermekkori ovis emlékek.

A rajzok színesek és elnagyoltak. Nekem nem jöttek be, de Dancinak igen és ez a fontos. Fura volt a tagolás és a versek elhelyezkedése, a versek elosztása. 

TAVASZI DAL

 

Egy, kettő, három, négy

kis őzike, hová mégy?

- Elég, hogyha tudom én:

tavasz elé futok én!

 

Egy, kettő, három, négy,

te kis nyuszi, hová mégy?

- Se erdőbe, se rétre :

a szép tavasz elébe!

 

Egy, kettő, három, négy,

te kis madár, vígan légy :

olyan szép dalt daloljál,

szebb legyen a tavasznál!

Fülszöveg:

Mit dudorásszon a kis óvodás öltözés vagy buszozás közben? Kellene egy igazán vicces állatos mondóka? Esetleg egy új kiszámolós versike? Mivel várjuk a Mikulást? Mivel köszöntsük az anyukákat? A kötetben mindez, és még sok más téma is megtalálható a magyar nyelvű gyerekköltészet legjavából: több mint 70 költő közel 300 verse.

A Válogatós költeményei az óvodai évkör jeles ünnepeihez és a gyerekek hétköznapi tevékenységeihez kapcsolódnak (család, foglalkozások, időjárás, játékok, napirend, fák, kert, fiúk-lányok, utazás, állatok stb.) – így az antológia kalendárium is. A néphagyományban megőrzött jeles napokhoz, a keresztény, a nemzeti és az újabb ünnepekhez is válogattunk verseket, így minden óvodai nap sokszínű nyelvi kalandjátékká változhat.

A művek szerzői: 

Ágh István, Balázs Imre József, Barak László, Bartos Erika, Bárdosi Németh János, Bella István, Bertók László, Birtalan Ferenc, Csanádi Imre, Csík Mónika,Csoóri Sándor, Devecseri Gábor, Eörsi István, Fecske Csaba, Garaczi László, Gáti István,Gryllus Vilmos, Gyárfás Endre, Gyurkovics Tibor, Hárs Ernő, Havasi Attila, Janicsák István, Jász Attila, József Attila, Kántor Péter, Kányádi Sándor, Keresztesi József, Kiss Anna, Kiss Judit Ágnes, Kiss Ottó, Kollár Árpád, Kormos István, Kovács András Ferenc,Kőrössi P. József, Krusovszky Dénes, Kukorelly Endre, Lackfi János, László Noémi,Markó Béla, Miklya Zsolt, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Mosonyi Aliz, Nagy László,Nemes Nagy Ágnes, Nyulász Péter, Orbán Ottó, Páskándi Géza, Petőcz András, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Ranschburg Jenő, Schein Gábor, Szabó Lőrinc, Szabó T. Anna,Szép Ernő, Szepesi Attila, Szilágyi Domokos, Tamkó Sirató Károly, Tandori Dezső, Tarbay Ede, Tóth Ágnes, Tóth Bálint, Tóth Krisztina, Turbuly Lilla, Utassy József, Varró Dániel,Végh György, Veress Miklós, Vörös István, Weöres Sándor, Zelk Zoltán

Cerkabella, Szentendre, 2014

344 oldal 

Illusztrálta: Kismarty-Lechner Zita

Rainbow Rowell Eleanor és Park

Rendhagyó módon a fülszöveggel kezdeném.
Fülszöveg: 
Park

Eleanor kezét fogni olyan volt, mint egy pillangót tartani. Vagy mint egy szívdobbanás. Mint valami teljeset, valami teljesen élőt fogni.
Park fogta már más lányok kezét. És eddig mindig kellemes volt. Nem sokban különbözött attól, amikor kiskorukban Josh-sal kézen fogva mentek át az utcán. Vagy amikor a nagymamája templomba vitte, és fogta a kezét. Talán egy kicsit édesebb, egy kicsit furább volt.
Amikor tavaly kiszáradt szájjal és a szemét majdnem végig nyitva tartva megcsókolta azt a lányt, azon tűnődött, hogy talán vele van valami baj. Még azon is eltöprengett – komolyan, csókolózás közben ezen töprengett –, nem meleg-e esetleg.
Vagy talán, gondolta most, egyszerűen csak nem ismerte fel azokat a lányokat. Ahogy egy számítógép meghajtója kiköpi azt a lemezt, amelyiknek nem ismeri fel a formázását.
Amikor hozzáért Eleanor kezéhez, felismerte őt. Tudta.

Eleanor

Jó volt egymás kezét fogni. Eleanor keze nem volt teljesen ciki. És a csókolózás biztonságosnak tűnt, mivel a duzzadt ajakkal nincs semmi baj – és mivel Park általában lehunyta a szemét.
Eleanor törzsén azonban nem volt biztonságos hely. A nyakától a térdéig nem akadt olyan pont, ahol észrevehető struktúrával rendelkezett volna.
Amikor Park a derekához ért, behúzta a hasát, és előrebukott. Ami ahhoz a katasztrófához vezetett… amitől Godzillának érezte magát. (Pedig még Godzilla sem kövér. Csupán gigantikus méretű.)
A dologban az volt az őrjítő, hogy Eleanor szerette volna, ha Park újból megérinti. Azt szerette volna, hogy állandóan tartsa rajta a kezét. Még ha emiatt Park rá is jön, Eleanor túlzottan emlékeztet egy rozmárra ahhoz, hogy a barátnője maradhasson… Ennyire jó érzés volt. Olyan volt, mint az a kutya, amelyik megízlelte az emberi vért, és attól kezdve mindig harap. Egy rozmár, amelyik megízlelte az emberi vért.

Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart örökké, de elég bátrak és elszántak, hogy mégis megpróbálják.

Nos. Nem vártam a könyvtől semmit. Olvastam már jócskán romantikusat és ifjúsági könyvet is. Így kellemes meglepetés volt a történet, pedig úgy voltam vele, hogy újat már úgy sem tud mutatni...
Tényleg romantikus könyv. De nem csak az. Meglepő finomsággal von a könyv a bűvkörébe és osztja meg velünk Park és Eleanor történetét, a megismerkedésüket, az apró lépéseiket a szerelem felé. Nem trappol a közepébe, nem csöpögős, nem "szerelem első látásra" hatású. Tele van érzelem gazdag, szépséges szóvirágokkal. Nem szokványos szerelem, két nem szokványos fiatallal.
A váltott nézőpont nagyon jó ötlet, amit alkalmaz az írónő. így mindkét szereplő gondolataiba, érzéseibe bele áshatjuk magunkat. Vicces volt olvasni, hogy néhol mennyire mást gondoltak ugyan arról a dologról ketten. Hogy a nemek eltérése miatt, a mentalitásuk vagy a neveltetésük miatt, azt nem tudnám megmondani. 
De kicsit több, mint romantikus.
Érdekes témákat boncolgat még. Az iskolai piszkálások, a túlélés, a felnőtté válás, a családi társas kapcsolatok mássága, a rettegés, bántalmazás is helyet kapott rendkívül érzelem gazdagon, érzékletesen. 

A szereplőkről:
Eleanor került hozzám közelebb. Nem egy felszínes, buta lány, de sok nehézségen megy át, így kicsit furán viselkedik/néz ki a külső szemlélő számára. De arany szíve van. Érző, érzelmes lány, akit nagyon lehet szeretni. Az elején fenntartásaim voltak vele kapcsolatban, majd a dolgok mögé láttatott az író és megkedveltem.
Park egy majdnem átlagos tini. De pár ügyes húzással kitetszik belőle is, hogy nem is oly átlagos. Vannak neki is fura dolgai. 
Őt annyira nem szerettem meg. Inkább azt szerettem, ahogy Eleanort szereti, kigubóztatja a bábjából és kiáll érte.
Akire a legjobban haragudtam az Eleanor anyja és Park apja. Ők nagyon, de nagyon felidegesítettek! Elképesztő düh feszült bennem. Így elég nehéz volt leeresztenem, elvonatkoztatnom a könyv olvasása után.

A könyv végére nem találok szavakat. Nem lőném le a lényeget, de engem megdöbbentett. Teljesen más véget képzeltem el kettőjükről. Bár már az elején érezni lehet, hogy lesz dráma, fájdalom és érdekes végszó, egy nagy csavar és igazi meglepődés.

Tele volt a könyv érzésekkel, amit remekül közvetített kifele. 
Tele volt nyelvi finomságokkal, mondanivalóval a könyv.
Tetszett a stílus, ahogy meg lett írva.
A könyv legnagyobb ereje az ábrázolás és a stílus!
Egy olyan könyv, amit bátran kötelezővé tennék a középsuliban!
Végezetül. Miért nem jelent még meg az írónőtől több történet?

A borító figyelemfelkeltő és 100%-ig tükrözi a beltartalmat!

Idézet: 
A szülei sosem meséltek arról, hogyan ismerkedtek meg, de Park kisebb korában megpróbálta elképzelni. Imádta. hogy mennyire szeretik egymást. Erre gondolt, amikor ijedten felriadt az éjszaka közepén. Nem arra, hogy őt szeretik – a szülei, muszáj, hogy szeressék. Arra, hogy egymást szeretik. 
Pedig azt nem volt muszáj.

Scolar kiadó

könyvtári

334 oldal

Dan Wells Ruins Romok

Egy befejező kötet. Ritka, mint a fehér holló! 
Igaz a Fumax kiadóban eddig nem csalódtam, nem hagytak félbe még könyvsorozatot szerencsére és én sem untam bele a várakozásba, hogy ne olvassam tovább.

A Részlegesek sorozathoz fűződő viszonyom elég hosszú és vegyes.
Első körben az érdekes színű borító és a sok jó vélemény miatt kezdtem el olvasni a Partials – Részben ember-t 
Nehezen szoktam meg a világot. Annyira nehéz volt elhelyezkedni benne, bele élni magam.   
A főszereplővel, Kírával is nehezen találtam meg a közös nevezőt. 
Majd megszerettük egymást a könyv és én. Nehezen, talán az első rész vége címszóhoz nagyon közel változott jóra a véleményem. Az ötből négy pontot adtam csak, mert nem voltam elégedett vele teljesen.

Így a második résznél hezitáltam, hogy akarom-e én? De belevágtam a Fragments – Töredékek-be.
Nem telt el sok idő a két könyv olvasása között, így viszonylag könnyedebben olvastam és bújtam Kíra bőrébe. Itt már közelebb volt az öt ponthoz a csillagozásom, mint a négyhez. Izgalmasabb lett. Több szereplőt megkedveltem Kíra mellett. Tömörebb és jobban kibontott a világfelépítés.

Aztán jó hosszú kihagyás után jött a befejező kötet a Ruins – Romok . Megint nehezen vágtam neki és nem is igazán tetszett. Kevertem is a nagyon hasonló első résszel a borítót. Halogattam, pakolgattam a könyvet ide-oda. Míg rájöttem, hogy félek a befejező kötettől. Félek hogy semmitmondó lesz, unalmas, buta a befejezés, a karakterek fájók. Féltem, hogy nyálas lesz. Nem közelíti meg a második rész tetszetősségét. És hibát kerestem a záró kötetben mindenáron.
Letettem ezt a batyut és újult erővel kezdtem bele az olvasásba. Ha nem eszmélek fel, reggelig olvastam volna, annyira belejöttem végül.
Kimondhatom, hogy a Romok a legjobb a három rész közül. Méltó megkoronázása a sorozatnak. 

Ennyit a könyvek csatájáról. 
Most már csak egy kis ömlengés következik a Romokról.

Érzelmi hullámvasút. 
Ijedeztem, féltettem, sőt, rettegtem. Közben egy horror könyvet is olvastam( King: Álom doktor), de fele annyira sem paráztam be, mint ennek a könyvnek egyes oldalain. Sikeresen átéreztem pár részletet és alig bírtam elaludni. Majdnem hogy műfajt váltunk, az ifjúsági dísztópiáról horrorosra.

Romantikáztam, cseppet sem rózsaszínben. Hála az égnek! Megfelelő szinten volt ez a faktor, hogy érdekeljen. Nem lett túllihegve. Nem fordult csöpögősbe. És nem csak erről szólt a rész.

Ellenségek és barátok között lavíroztam. Vajon eltalálom, hogy a végső nagy összecsapásban ki a jó? Vagy végső soron honnan nézzük? Bizony mindkét sorban volt kedvencem. Voltak meglepetések és kellemes csalódások.

Siettettem, körmöt rágtam, hajszoltam, akár harcba is bocsátkoztam volna, ha tehetem! 
Erre egy új játékos is bekerült a kalapba! Most még jobban izguljak? de hogy a csodába? Így is a körmöm rágom.

Sírtam, nevettem, dühöngtem. Pár történésnél majdnem összetörtem és bizony megsirattam az elveszett szereplőket. 

Gondolkodtam, etikáztam. A két faj közötti összecsapás nem egyszerű dolog. Mindkettőnek igaza van és mégsem. Melyik oldalra álljak? Vagy inkább ne a fajok, hanem a kedvenceim alapján döntsek? Mit tennék én, ha ebben a helyzetben élnék? Nehéz kérdés!
Valahogy nem láttam a jó megoldást, hogy a két faj megmeneküljön. És mikor minden elsimulna, egy újabb és még egy újabb történés kibillenti a mérleg nyelvét másfele.

Kapkodtam a fejem. Sok szereplő főszereplővé avanzsált. Jót tett a könyvnek. Ráadásul szétszóródtak a világban és mindenki kapott feladatot, a túlélés mellett.

Jóslatokba bocsátkoztam, latolgattam a véget, álmodoztam. Minden második oldal után egy másik befejezés kristályosodott ki előttem. De nem nyertem, annyit elárulhatok. Meg sem közelítettem az igazi befejezést.

Ámuldoztam. A vége mesterien adott és elvett. Kicsit szirupos, de kellett a megfáradt idegeimnek!
Egy tollvonással megoldott nagy helyzeteket, kiírt főszereplőket, gonoszokat egyaránt.
Tanulságos végkifejlet, bár eléggé egyszerű. Több bonyodalmat vártam.

De jó könyv volt, annyi szent!
Szívem szerint újra kezdeném, mert másodjára tuti más élmény lenne és biztos találnék új dolgokat benne, amik felett átsiklottam.
A biológiai résznél néha pislogtam, értetlenkedtem, pedig eléggé egyszerű módon adja tudtunkra. 

Kíra és az én kapcsolatom nehezen indult. A végére beérett. Nem csak megszerettem és megértettem, izgultam érte, hanem teljesen a részemmé vált. Én voltam ő a sorozatban. Semmit sem csinálnék máshogy a helyében. 
Talpraesett, szókimondó,  jófej csajszi, akinek a szíve a helyén. Az elején lévő önzőségét is levetkőzte, ami irritált. A gondolataiba is jó volt benne lenni. 
Az érzelmi mozgatórugói is jól ki lettek fejtve
Samm kedvenc volt az elejétől kezdve, végig így is maradt. 
SPOILER!

Milyen ember az olyan, aki az ellenséges táborba egy piával felszerelkezve megy? Imádom!

SPOILER vége!

A többiekről is oldalakat tudnék megtölteni, de nem teszem.  Inkább olvassátok el és formáljatok ti véleményt róluk! Sokan vannak és sokfélék. Változatosak, még ha némelyik elég sablonos is.
Okoztam meglepetéseket sokszor különböző megjegyzéseikkel, cselekedeteikkel.

A történet váza szépen felépített. Változatos. Izgalmas. Fordulatokban bővelkedő!
Igyekezett az író gondolni minden apró részletre. 
Szerintem hihető világ, ami akár be is következhet.

Legyen folytatás! Akarom tudni, kivel mi lett később! Hogy éltek? Befejezték a háborút vagy később újra alakultak csak más szisztéma szerint a csoportok és folytatták? 
Annyi mindent kérdeznék még...

Köszönöm a könyvet a Fumax kiadónak!


Fülszöveg:

A legjobb döntést a legnehezebb meghozni.

Ahogy a Részlegesek végső lejárati ideje vészesen közeledik, a túlélők sorsát eldöntő háború immár elkerülhetetlennek látszik. Mindkét fél elszánta magát a végső pusztításra, abban a biztos tudatban, hogy birtokában van a fegyver, amellyel megsemmisítheti a másikat.
Samm és Kira Walker a két háborúban álló fél között ragadt, egymástól ezer mérföldnyi távolságra. Samm a kontinens túlsó végén az amerikai közép-nyugat hatalmas mérgező pusztaságain túl, Kira pedig dr. Morgan markában, akinek eltökélt szándéka megmenteni a még megmaradt Részlegeseket, akár Kira élete árán is. Ekkor egy rejtélyes lény bukkan fel, sem ember, sem Részleges, és komoran figyelmezteti a harcoló feleket egy újabb apokalipszisre.
Kirának egyetlen esélye van, hogy megmentse mindkét fajt és velük együtt a világot. De lehet, hogy ez az életébe kerül…

A Részlegesek sorozat befejező része epikus izgalmakat ígér, amelyben a bolygó utolsó megmaradt értelmes lényei összecsapnak egymással, hogy meghatározzák a jövőt.

Idézet:

– Csak a testemen keresztül! Gyerünk, próbálják csak meg! De figyelmeztetem magukat, hogy valószínűleg sírni fogok, ha fájdalmat okoznak nekem, és emiatt majd később nagyon rosszul fogják érezni magukat. 
Vinci ránézett. 
– Ezt nevezi maga kemény kiállásnak? 
– Így nyomom – mondta Marcus. – És még mennyi hasztalan hősködés van a tarsolyomban.

Fumax kiadó

saját, recenzió

Fordította: Bayer Antal

438 oldal

Írók és olvasók közösségének címezve

Melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás?
Ilyen téma az írók, szerzők és könyves bloggolók, olvasók, véleménynyilvánítók közötti vita is.
Vita?
Inkább állandó konfliktus.
Az író van az olvasóért vagy az olvasó van az íróért?
Mindkettő egymásért. Csak ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni sajnos!

Egyre többször futok bele olyan veszekedésekbe, ahol az író megbántódik, sértődik, magyarázza a bizonyítványát, segítségül kéri a rendszeres olvasóit egy könyvét érintő bejegyzés(ne adj isten egy kritika) miatt.
Ne tegye!
Hámozza ki a lényeget, a tanulnivalót a reakciókból.
Ne vegye sértésnek! Ha érzékeny lelkületű és úgy érzi nincs már tanulnivalója, akkor ne is olvasson kritikákat a könyvéről!
Mindenesetre ne érezze rosszul magát. Próbáljon belőle meríteni, vagy csak egyszerűen lépjen tovább, ha menthetetlenül fáj a kritika. De ne álljon le vitázni. Védeni önmagát és a "gyermekét".
Azzal taszítjuk még jobban az olvasót.
Sajnos ha írunk, mindig lesz olyan, akinek ez nem tetszik, mint minden más alkotó tevékenységnél is így van.
Ha sokszor és sokan mondják ugyan azt, akkor viszont érdemes megfogadni. Kérjük ki ismeretlenek tanácsát is, mielőtt kiadjuk a történetünk. Próbáljunk minél kevesebb hibát véteni. Inkább nézzük át tízszer mint egyszer sem. Senki sem tökéletes. Ez egyértelmű. De kérjünk segítséget másoktól. megüti a mércét vagy sem? van benne hiba vagy sem?
És ne pufogtassunk olyan frázisokat, mint a "Írj jobbat, ha tudsz!"
                                                                        "Féltékeny vagy!"
                                                                        "Nem kötelező olvasni!"
...És így tovább.
Az olvasónak írunk vagy önmagunknak? Ha utóbbinak, akkor ne adassuk ki. Ellenkező esetben pedig fogadjuk el a segítséget.
                                             
   

                                   

                               
A másik oldal.
Egyre többször futok bele olyan könyvkritikákba, amik lehúzók, sértők, bántók vagy csak rossz a szóhasználat. Az írót bántja és minősíti, nem a művét.
Sőt! Divat lehúzni, pocskondiázni, ízekre szedni valakit, mert ez olvasókat generál a blognak.
Nem szép dolog. Az író megdolgozott a könyvvel. Sok munkája fekszik benne. A "gyermeke".
Ne bántsuk!
Írjunk olyan kritikát, amiből tanulhat. Ami segít neki változtatni. Segíti belőni a helyes irányba.
Azt mondjuk rá, hogy építő kritika.
Van ilyen ténylegesen? Vagy ez csak egy mese, hogy jobban érezze magát az író?
Szerintem nem. A minap vitába szálltam volna egy emberrel erről a témáról, de végül nem tettem.
Inkább itt osztom meg a véleményem.
Az építő kritika az, ami rávilágít a hibákra, logikai bukfencekre, hiányosságokra, helyesírási gondokra, központozási hibákra, de nem sértőn, hanem csak figyelemfelkeltően. Nem sértegetés. Nem bántás. A lényeg, hogy okulni lehessen belőle és a következő kötetnél javítani tudjon az író a minőségen.
Ne kössünk bele az élő fába is. Ne minősítsük az írót, az agyi kapacitását vagy írói mivoltát.
Olyat írjunk le, ami nekünk ellenkező esetben nem fájna.
Tudom nem szerethetünk mindent. Nem dicsérhetjük egekig, ha nem jó. Ne csapjunk be másokat...írjuk le az őszinte véleményünk
De finoman tegyük és objektíven.

Egyszóval az egyik 19, a másik egy híján 20!
Mindkét félnek meg kellene kicsit értenie a másikat! Tisztelni! Az ő bőrébe képzelni magát!
 És talán nem lennének az örökös veszekedések.
De mindez egyenlőre csak utópia!

Könyvek nagy hibái 1.- Erotika

Egy új sorozattal jövök nektek, ami a különböző stílusú könyvek hibáit, buktatóit mutatja be.
Az első rész következik.

Az erotikus könyvek legnagyobb hibái

Egyre nagyobb divatja és keletje van az erotikus regényeknek. Néha csak enyhén át van szőve némi szexel vagy az ellenkezője is igaz lehet, mikor tömény erotika jellemző a történetre.
Van aki olvassa, van aki elkerüli és van aki tagadja, de olvassa.
Ne menjünk bele, hogy ki a célközönség és ki veszi kézbe igazán...
A fiatal tini lányoktól az idős mamókákig, férfiak és fiúk is olvassák szerintem, vérmérsékletük szerint.
Régen főkét a férfiak szórakoztató olvasmánya volt.
Manapság a Szürke ötven árnyalata behozta a köztudatba a nőknek is.
Van jó történet és igényesen megírt jelenetek, de csapnivaló könyv, vicces, fájdalmas, röhejes jelenetekkel tarkítva is.

Én most azt írnám le nektek, hogy nálam hol bukik meg egy erotikus könyv, mik a hibái rendszerint. (Mert bizony kevés jó 18-as karikás könyvvel találkoztam ezidáig.)
És hogy a lista kinek szól, az írónak vagy az olvasónak? Mindenki döntse el maga.

Forrás: https://hu.pinterest.com/pin/543035667541692670/

- Túl szexközpontú. Semmi másról nem szól, csak az erotikáról.
Kell valami háttér, kellenek más történések is, nem csak a kufirc...
Különben túl unalmas és egyhangú.

- Két mondat foglalkozik a szex részével és aztán a többi tömény rizsa. Ez nem erotikus regény!

- A karakterek nincsenek kidolgozva, vagy éppen olyan sablonosak mint ide Badacsony.
Vagy nem reálisak, nem hisszük el, hogy ők igazi emberek, mert olyan reagálásaik vannak, ami abszurdum.

- A sablonos történések, a sablonos szereplők és az egyediséget minden formában mellőző erotika jellemző a könyvre. Nem akarom ugyan azt elolvasni a hatodik könyvben is. Nem azért olvasok ilyen stílusú könyveket, mert esetleg a szomszéd lány egyforma életét akarom hallani. Egyediséget kérek!

- A szex része túlírt. Minden apró mozzanatot leír az író és egy jelenet legalább 10 oldalig tart. Aztán újra kezdik.

- Apropó újra kezdés. Nem életszerű. Kitekert pózok, amik kivitelezhetetlenek, elképzelhetetlenek.
Egymás után tíz numera, ami szintén emberileg lehetetlen. Ki az isten bír ennyit. Sem nő, sem férfi.

-Találkoztam olyannal, mikor a nő leveszi az alsóneműjét, majd pár sorral ismét. Figyelmetlenség. De nagyon! Attól, mert ponyva, írjuk meg igényesen!

- Lehetetlen élethelyzetek utáni szex. Mostanában divat, hogy erőszakolás után szexelnek. Haláleset után. Ki az, aki ilyen állapotban szexelne? Ne már! Illúzióromboló és hiteltelen!

- Piszkos száj. Tényleg zavar. Nem vagyok káromkodós. Ebben a témában elfér, de nem mindegy milyen mértékben. Egy-egy jól megválasztott szó, jó helyen elfér. De mikor végig az anatómia kifejezések jönnek velem szemben elsőnek zavarba ejt, majd taszít!

- Elpoénkodott jelenetek. Most tinisen elvicceljük a sikamlós részeket? Legyünk már nagylányok, nagyfiúk! Ha már ilyen a könyv, merjünk bevállalósak lenni.

- Erotikusnak szánt szavak, mondatok, mozzanatok és beszólások. Van, ami elfogadható! Viszont legtöbbször nagyon mellényúlnak a szerzők és poénosra sikeredik, nem pedig bizsergetőre.

- Van az a lelkizés, ami igenis kell bele. De mikor a csajszi már-már skizofrén, magában beszél a tudatalattijával folytonosan, az sok. Vagy mikor önmagára úgy utal, mint egy másik személyre! Ne!!!!!!!!!

- Becézgetések. Szeretem őket. De egy bizonyos időben, egy bizonyos mértékben. Mézes mackókámat és a bizonyos szervemet elnevezni nem biztos, hogy célratörő. Vagy megúszom nevetés nélkül, vagy nem. De inkább az utóbbi. És gondolom nem az a cél, hogy halálba röhögjem magam. Ha oldja a feszültséget és azért került a témába, egye fene. De ne essünk túlzásba.

-Túl bonyolított cselekmény. Azt sem tudom ki kivel van. Ki kivel szexel. Ki kit nyírt ki. legyen világos a felállás.

-Brutalitás. némely könyveknek ez a fő alkotó eleme. A lelki gyötrés, a testi fenyítés. de akkor van magyarázat. van lelki része. És persze előre jelezzük, hogy a mimóza lelkűek kerüljék el, mert káros számukra a téma.
Nálam az olvasásba sok minden bele fér. De van az a brutalitás, amit nem tudok végig olvasni. És nem is akarok!

- Egy jól megválasztott borító sejtet, erotikusan, finoman mutatja a tartalmat. De miért kell mindenáron meztelen népségeket néznem?Vagy egy virág bibéjének mi köze a beltartalomhoz? Válasszunk jól!

- És az olvasók legnagyobb hiába e téren? Eldugdossák a könyvet más borító alá. Titkolják mások elől. Vagy éppen ellenkezőleg, még a gyerekrendelőben is az orrunk alá dugják a 18-as karikás borítót!

Forrás: https://hu.pinterest.com/pin/501799583459057353/

Titeket mi taszít, zavar, nevettet meg egy erotikus könyvben?

És végezetül pár erotikus regény, amiket érdemes elolvasni, ha belevágnál ebbe a témába akár olvasóként, akár íróként.

Laurell K. Hamilton: Anita Blake, vámpírvadász
Lakatos Levente: Dr. Lengyel sorozat, Aktus, Szigor
Pergel Zsolt: Gyönyör trilógia
Tiffany Reisz: Eredendő bűnösök
J. R. Ward: Fekete Tőr testvériség
Nalini Singh: Egy világ- két faj