Vivien Holloway interjú

Új hónap, új interjú.

Ezúttal Vivian Holloway-t sikerült tollvégre kapnom, azaz Sasvári Vivient.

Nem is oly rég jelent meg első könyve  a Pokoli szolgálat.

-Köszöntlek a blogomon és köszönöm, hogy elvállaltad az interjút.

Mesélj magadról kicsit. Hány éves vagy. Mi a foglalkozásod? Mit tanultál? Családodról mit szabad tudnunk?

Huszonkét éves vagyok, jelenleg tanulok, főiskolára járok, bár már van egy sajtó technikusi szakmám – ne is kérdezzétek, legyen elég annyi, hogy ma már nem találjátok meg így ezt a szakot sehol.

A családom nagy, és bár kicsit kuszák a kapcsolatok – nem kezdem most lerajzolni, mert összefirkálnám az egész A4-es oldalt – szorosan kötődünk egymáshoz. Van egy tündéri, másfél éves kishúgom, akiért rajongok, és egyszerűen nem tudok betelni vele. Nagyon jófej kiscsaj, igazi vagány, és már most imádja a könyveket.

- Milyen élmények vezettek az írás felé?

Nagyon sokat olvastam, már egészen kicsi koromtól kezdve – szerintem ez nagyban meghatározta, hogy később én is saját történetek írásába kezdtem. A könyvek szeretete végigkísérte az egész eddig életemet.

- Családod hogy fogadta a tényt, hogy írsz és meg is jelenik hamarosan?

Tudták, hogy írok – nehéz is lett volna nem tudniuk, mikor régebben általában azon ment a harc, hogy „Vivi már megint a klaviatúrán klimpírozik”. Tizenegy-két éve írok már, úgyhogy volt idejük hozzászokni a gondolathoz. A kiadás hírének persze nagyon örültek és izgatottak voltak miatta.

- Ki a legfőbb kritikusod?

Talán édesapám. Ő az, aki minden írásomat olvasta már.

- Milyen érzés volt kézben tartani az első könyved?

Gondolom, mondanom sem kell, hogy fantasztikus. Nevettek is a kiadónál, mikor csak ültem, simogattam-ölelgettem a borítót, és csak azt mantráztam, hogy „Istenem-istenem”, meg azt, hogy „Milyen gyönyörű”.

- Blogos íróból lettél igazi könyves író. Gondoltad valaha, hogy meg fognak nyomtatásban is jelenni a könyved?

Igazából ez egy alapvető tévhit, legalábbis én annak tartom. Igen, van bloggom, több is, de valójában sosem bloggoltam úgy, mint mostanában sokan teszik. Néhány éve lett ez csak konkrétan divat, és csak nemrég jöttek rá nálunk a blogolás előnyeire. De nem nagyon tartom magam blogos írónak – írtam, és néha feltettem a blogomra, amikor olyan kedvem volt, de ennyi.

Persze mindig is szerettem volna kézbe fogni a könyvemet. Gondoltam rá, hogyne gondoltam volna! A legtöbb lány pónit akar, meg kastélyt, ha nagyobbacska, akkor a herceget fehér BMW-ben. Na, én a saját könyvemet akartam a kezemben tartani. A herceget túlértékelik.  

- Mennyi idő alatt írtad meg első regényed? 

Az első regényemet 2007-ben írtam, nagyjából fél év alatt. Persze ez nem a Pokoli szolgálat volt, azt 2011-ben fejeztem be, és kényelmes tempóban olyan 8-9 hónapig írtam. Persze, ha jobban ráfekszem a témára, megy ez sokkal gyorsabban is.

- Miért pont fantasy? Ha nem ezt a műfajt választottad volna, akkor milyen könyvet írnál még szívesen?

Szeretek saját világot teremteni, a fantasy az egyik legszabadabb műfaj, a legkevesebb korláttal. Most egyébként próbálkozom a szórakoztató-krimivel, nagyrészt még csak tervek vannak, de szeretném ebben is kipróbálni magam.

- Mit gondolsz, az olvasók nagy hányadánál miért ez a műfaj a legolvasottabb, legkedveltebb?

Azt tudom, hogy nálam miért ez a favorit. A világ épp elég unalmas, monoton és problémás, néha kicsit jól esik kiszakadni ebből. És jó, ha a változatosság kedvéért nem azon kell agyalni, hogyan fizetem be a következő havi számlát, hanem, hogy hogyan mentem meg a világot a démonok hadától. Sokkal izgalmasabban hangzik, nem?

- A fantasyn belül, melyik lények a kedvenceid?

Nincsenek kedvenceim, de szeretek olyan lényekről olvasni, amelyekről még nem hántották le az összes réteget (igen, pontosan a vámpírokra gondolok). De egyébként a sárkányokat imádom. Én is szeretnék egy kissárkányt.

- Szeretsz olvasni is, nem csak írni. Ha kézbe veszel egy könyvet, akkor is ezt a műfajt választod leginkább?

Igen, ha tehetem, valami valóságtól elrugaszkodott dolgot olvasok. Most éppen A Jane Eyre-eset van a kezemben, imádom!

- Mi alapján választasz olvasnivalót? Molyos értékelések, borító, jó reklám, ár, valaki ajánlja, akinek megbízol az ízlésében?

Talán ezek mind együttvéve. Mondjuk a szép borító sokszor megtévesztő, és a műfaj sem mindegy  – mostanában például már nem olvasok ifjúságit, akkor sem, ha a molyos közösség 95%-a ódákat zeng róla. Sokszor befolyásol a fülszöveg, vagy ha már ismerem, és szeretem az írót, nem is kérdéses, hogy megveszem-e az adott könyvet.

- Van kedvenc könyved, vagy íród?

Ó, hogyne. De inkább írók szerint kategorizálok, mert vannak írók, akiknek minden könyvét kedvencként tartom számon. Ilyen Karen Marie Moning, J. Goldenlane, Anne McCaffrey…

- A blogodon van egy szép idézet. számodra mit jelent?
„Az ember véges számú esélyt kap arra, hogy újra kezdhessen valamit ebben az életben, véges számú esélyt, hogyha a múltján nem is, de a jövőjén változtasson.”

A Pokolháború blogjára gondolsz? Az az idézet szerepel a könyvem elején is, szerintem nagyon illik a történethez. Ráadásul szerintem valóban így van – az embernek behatároltak a lehetőségei. Ha valamit nagyon sokáig halogatsz, vagy nem tartasz ki mellette eléggé, esetleg nincs bátorságod szembenézni vele, a végén kifutsz az időből, utána pedig talán örök életedben bánkódni fogsz miatta.

- Olvasói blogod is van. Nem félsz a kortárs írók haragjától, ha netán írsz karcot a könyvükről és az negatív? Vagy inkább az ő könyveikről nem is írsz a blogon?

Most talán furcsán hangozhat, de nem igazán olvasok magyar kortárst. Persze van pár könyv, amivel szemezek, de még nem sikerült beiktatnom őket. Egyébkén nem félek senki haragjától – ugyanis a kritikát is tudni kell intelligensen kezelni. Azt is elfogadom, hogy az én könyvem sem tetszhet mindenkinek, és nem haragszom arra, aki esetleg negatív véleménnyel van róla. Ugyanezt várom el – és úgy gondolom, ez nem túlzott kérés – abban az esetben is, ha én írok kritikát valamiről. Persze kritika és kritika között is óriási a különbség. Ha valami nem is tetszik, arról személyeskedés nélkül, és úgy kell írni, hogy az ne legyen bántó. Főleg, ha a könyv írója történetesen magyar, és bele is futhat az éppen aktuális kritikába.

- Mitől jó szerinted egy post,vagy blog, mint olvasó? Kinek a postjait olvasod leginkább?

Szeretem a szórakoztató, humoros, intelligens posztokat vagy blogokat. Nagyon szívesen olvasom például Gretty, wilwaren, MsReea blogját… de a lista hosszú.

- És mint író? Milyen post jó számodra, amit a te könyvedről írnak?

Szeretem, ha reálisan írnak a könyvemről. Például nagyon tetszett Gigi posztja, vagy Gretty-é, mert az előnyöket és a hátrányokat is okosan és egyáltalán nem bántóan emelték ki. Én is látom a saját könyvem gyengeségeit, és igyekszem majd fejlődni. Nem képzelem azt magamról, hogy azért, mert megírtam egy könyvet, már enyém a világ, Szó sincs róla. Szeretem azokat a posztokat, melyek építő jelleggel világítanak rá a hibáimra. Ebből tudok ugyanis tanulni és fejlődni.

- Követed, hogy mit írnak a Pokoli szolgálatról?

Persze, nem bírom megállni, bár sokszor már úgy voltam vele, hogy „nem, nem nézek meg több posztot, vagy értékelést”. De az ember úgy sem bírja megállni, azért csak ott motoszkál, hogy vajon tetszik-e.

- Szerinted mitől építő jellegű egy kritika? Te hogy viseled a negatív kritikát esetlegesen?

Számomra akkor építő egy kritika, akkor tudok belőle tanulni, ha nem sértő módon, bántóan vannak kiemelve az esetleges hibák, hiányosságok. Mindent meg lehet mondani, de személyeskedő felhang nélkül.

Szerencsére (le is kopogom), annyira nagyon negatív kritikát még eddig nem kaptam – szinte már várom, mikor jön el ennek is az ideje. De mindig igyekszem szem előtt tartani, hogy nekem sem tetszik ám minden, amit olvasok. Épp ez a szép az írásban, és az egész könyvkiadásban – hogy mindenki megtalálhatja a saját érdeklődésének, stílusának megfelelő olvasnivalót. Attól, például, mert én imádom Moningot, nem kell másnak is ugyanígy éreznie. Attól még az illető nem hülye, sem nem ízlésficamos, egyszerűen neki az nem fekszik. A saját könyvemmel is ez a helyzet. Nem feküdhet mindenkinek, és nem az olvasó a hülye azért, mert nem imádta minden sorát. Egyszerűen vannak könyvek és emberek akik nem kompatibilisek.

- Milyen hobbid van még az olvasáson és íráson kívül? 

Nagyon szeretek táncolni, és sorozatokat nézni. Igazi függő vagyok. Most is vagy féltucatnyi sorozatot futtatok egyszerre (mint valami rossz strici), és minden héten várom az újabb és újabb epizódokat.

- Hogy képzeled el a jövődet mondjuk 10 év múlva?

Nos, remélhetőleg tíz év múlva lesz minimum egy kutyám, minimum egy gyerekem, és szerkesztőként fogok dolgozni valamilyen könyvkiadónál, otthon pedig saját könyveimet írogatom. Jó, a gyerek opcionális, de minden más rajtam múlik. Remélem, sikerül.

- Hogy néz ki egy tökéletes nap számodra?

Nem is tudom. A tökéletes nap legalább 48 órából áll, hogy mindent meg tudjak csinálni, amit szeretnék – ebbe belefér a húgommal való egész napos játék, a barátaimmal való időtöltés, az írás, olvasás, és megfelelő mennyiségű sorozat nézése :)

-Könyves terveid a jövőben?

 Remélem, hogy hamarosan néhány másik írásomat is kézbe foghatják majd az olvasók

                                                http://pokolhaborutrilogia.blogspot.hu/
                                               http://www.vivianholloway.blogspot.hu/

Mit adnál azért, hogy megmentsd a szeretteidet?
A szabadságodat, az életedet?
Mit tennél, ha ráébrednél, hogy mindez hiába volt?
Beletörődnél, küzdenél?

Lilian küzdött. Mindent megtett, mégis elbukott, most pedig már sohasem szabadulhat a Pokolból. Ő az Ördög egyik bérgyilkosa. Életre szóló szerződéssel. Egy lélektolvaj, aki levadássza azokat, akik keresztbetettek Lucifernek, a lelküket pedig magával viszi.
Az új megbízás egyértelmű, a feladat világos, ám Lil dolga korántsem olyan egyszerű, mint gondolta volna. Mert a Pokolban semmi sem az, aminek látszik.
Lilian azt hitte, hogy fogsága évei alatt már mindent látott, átélte már a legrosszabbat, ám kénytelen rájönni, hogy érhetik még meglepetések. Lucifer nem kegyelmez, nem felejt, és nem bocsát meg, most pedig a lehető legkegyetlenebb büntetést eszelte ki. Lil-nek újra meg kell harcolnia a puszta életben maradásért.
Közben azonban a feladatát is el kell végeznie, ami nem csak azért nehéz, mert Greg Weiss kedves, jóképű, és minden tekintetben úriember. Lil-re az ilyesmi már sok-sok éve nincs hatással. De történik valami, ami még az ő jéghideg maszkját is darabokra töri, és felszítja lelkében a lázadás szikráját.
Szabadulni akar, bármi áron, csakhogy ebben a háborúban már nem csak az ő élete a tét. Senkiben sem bízhat, senkire se számíthat. Élete legveszélyesebb küldetésére indul, mely egyben az utolsó esély a szabadulásra. Pokoli játszma ez, ahol a szabadság nagyobb kincs, mint maga az élet.