2013. június 14., péntek

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája














Egy nem szokványos cím, ami rögtön megragadta a fantáziám, így került a könyv a látómezőmbe.
Sündisznónak hogy a fityfenébe van eleganciája? Na,  ezt tuti el kell olvasnom. A borító sem a megszokott képet mutatja. Egy gumicsizmás kislány egy kapu előtt, majdnem teljesen kék háttérrel, csak egy kis sárga szakítja meg a monotonitást, pont a kék ellentetpárja. . 
Itt aztán teljes képszakadás nálam, mikor kézbe veszem a könyvet. Hogy ebből mi lesz vajon?

Murieltől olvastam már könyvet, ott viszonylag megszoktam a terjengősséget, a nem megszokott nyelvezetet, a szó csűrését csavarását. De ez a könyv még egy lapáttal több.
Aki az egyszerű nyelvezetet szereti, ne válassza olvasnivalóul, mert bizony isten, hogy nem fogja befejezni.
Van itt pszichóblablától kezdve a házmesterig minden. De érdekes könyv, jó mondanivalókkal, így mégis ajánlanám az olvasóknak.

A fülszövegből, ami korántsem takarja a valóságot és a könyv negyede tartalmát sem:
Az ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Kövér, tyúkszem van a lábán, hitvány ételeket eszik és szappanoperákat néz. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét, és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét. 
A 12 éves Paloma, az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, azt tervezi, hogy tizenharmadik születésnapján felgyújtja lakásukat, majd véget vet életének. 
Ők ketten a regény főszereplői és egyúttal narrátorai. Meg a házba költöző dúsgazdag japán férfi, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket…

Volt mikor untam a hosszú és bizony néha nagyon nem a témába vágó fejtegetések kiterjedését. Azon voltam, hogy lapozok egyet, majd mégsem tettem, mert jött egy olyan idézet, amit kár lett volna kihagyni. Így végig rágtam magam a könyvön, de megmondom őszintén fárasztott. Megszoktam az egyszerűbb nyelvezetű, sok párbeszédes történeteket jobbára. Itt utóbbiból kevés van, és egyszerűnek nem mondanám a nyelvezetét, igencsak intellektuel olvasmány. Ezért inkább pár fejezetenként ízlelgettem, egy nap keveset olvasva belőle. Fáradtan neki sem álltam és betegen is elég nehéz volt követni a történetet.

A szereplőket nem mondanám szimpatikusnak, majdnem hogy taszítottak a sznobságukkal. Még az igen okos házmesternőt sem bírtam túlságosan, aki azért messze esett a sznoboktól, hacsak nem kultúrsznobnak nem nevezem.
Itt nem a különcségük volt a hiba, vagy nem azért nem tetszettek, mert nem voltak jól kidolgozva a karakterek. Gonoszak sem voltak. És valahogy mégsem kerültek közel hozzám.
Muriel nem tette számomra emberközelivé őket.

Ami érdekes volt, az a sztereotípia érdekes használata. 
Egy kislány, aki észben nem teljesen kislány.
Egy házmesternő, aki sokkal inkább művelt, mint a gazdag családok a házban.
Aztán egy japán úr, aki ízig, vérig mégis japán úr szokványosan. 

Tetszett a már emlegetett érdekes idézetek. Vagy az éles váltások. Egyik percben egy komoly könyvről tárgyalnak, majd egyszeriben a WC papírról kapunk bővebb információkat. 
Ezek az elkalandozások néha igazán viccesek voltak számomra, de nem tudom, hogy azt a hatást érték-e el, amit az író szeretett volna.
Talán szarkazmusnak vélem, kicsúfolásának a tudatlan és gazdag társaságnak, a túlontúl intelligens embereknek.
A könyv közepe táján esett le a cím jelentése is, amikor már szívből tudtam kacagni rajta.

A legéletszerűbb a vége, mikor is számadást végez Renée a főszereplőnk.
Szomorú és elgondolkodtató történet a viccesség, a rosszmájúság mögé rejtve, nagy adag okossággal fűszerezve.
Tőlem távol áll ez a francia mellébeszélés, de azért bátran ajánlom a műveltséget terjesztő könyvek kedvelőinek.
Sokaknak az író másik könyve kevésbé tetszik, én azt mondanám, az hozzám közelebb állt.

Egy idézet, ami jobban bemutatja a könyvet valaha, mint én:
" Az emberek  egy olyan világban élnek, amelyben a szavaknak, és nem a cselekedeteknek van hatalmuk, ahol a legfontosabb tudás a szavakkal való bánni tudás. És ez borzasztó, mert mi tulajdonképpen evésre, alvásra, szaporodásra, harcra és a területünk védelmére programozott főemlősök vagyunk, és azokat, akik közöttünk a legtehetségesebbek, akikben legtöbb az állati adottság, mégis uralmuk alá hajtják a többiek, azok, akik jól beszélnek, de képtelenek lennének megvédeni a kertjüket, nyulat fogni vacsorára vagy igazán rátermett gyermekeket nemzeni. Az emberek olyan világban élnek, ahol a gyengék uralkodnak. "


Köszönöm a Geopen kiadónak, hogy elolvashattam!







1. a történet: 5/3.5
2. a létrehozott világ: 5/5
3.  helyszín: 5/4
4. szereplők, karakterek megformázása, hitelességük: 5/3
5. kedvenc szereplő: Paloma
6. akit a legjobban utáltam: -
7. érzelmek, érzések,romantika: 5/4
8.  erotika: -
9. dráma, drámaiság: 5/5
10. a könyv hangulata: 5 /4
11. legjobb jelenet:-
12. legrosszabb jelenet : -
13. a történet párbeszédei, tájleírás, metaforák, nyelvezete : 5/3.5
14. misztikum: -
15.  humor:5/4
16.  kedvenc idézet : 
" Néha úgy érzem, egyetlen tekintettel képes vagyok  befogni a tudás egészét, mintha hirtelen láthatatlan elágazások irányítanának el szétszórt olvasmányaim között- majd a szöveg értelme váratlanul elrejtőzik, a lényeg elillan előlem, és hiába olvasom el újra és újra ugyanazokat a sorokat, minden alkalommal egyre távolabb szöknek tőlem, és én csak ülök ott, mint valami bolond vénasszony, aki úgy érzi, jól megtömte a hasát, csak mert végigolvasta az egész étlapot."

17. kiknek ajánlom, melyik korosztály és nem könyve: komolyabb olvasmányokat kedvelőknek
18.  fülszöveg: 5/5
19. a borító: 5/4
20. összességében: 5/3.5

Geopen kiadó: http://www.geopen.hu/
368 oldal
saját, recenzió
Fordította: Tótfalusi Ágnes, Simon Márton



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék