2016. augusztus 22., hétfő

Nicolas Barreau A ​nő mosolya




Ez a könyv pontosan olyan, mint amit a borítója ígér.
Üde, színes, hangulatos, romantikus, francia ízig-vérig.
Egy könnyed olvasmány, amiben van szív.
Kalandozás Franciaország macskaköves utcáin, éttermeiben. Ételek, zenék, épületek.
Bepillantás a francia mentalitásba, életvitelbe.
Egy romantikus mese.
És rengeteg hangulat és hangulat.
Imádtam minden sorát.

Külön piros pont, hogy a történet egy könyv körül bonyolódik.
Könnyen követhető, kikövetkeztethető, ám cseppet sem unalmas. 
Bájos és finom.
Gyorsan elolvasható. Nem jellemzik körmondatok, ám nem is faék egyszerűségű vagy bugyuta. 
Megfelelő határmezsgyéjén helyezkedik el az élvezhetőségnek.
Árasztja magából a boldogságot, pedig nem csupán jó pillanatok vannak megörökítve a könyvben. 
Egy férfi és egy nő könyve, akiknek megvan a maguk élete, bajuk, sebezhetőségük, de a sors egymáshoz irányítja őket. Mert sors van. Nem lehet, hogy így túlbonyolítja az élet, sors nélkül e történetet. 
Kettőjük szemszögéből láttunk mindent, megismerve ezzel őket. 
A mellékszereplők tovaúsznak rövid időn belül, alig felfedve önmagukat.
Nem mondom, hogy túl nagy mélységük volt a karaktereknek, de eléggé fel voltak térképezve, hogy akár megszerethessük őket, ha ahhoz van kedvünk. 
Aurélie egy érdekes hölgy, aki kicsit ragaszkodik minden kis apróságához, eszményekhez. De szeretnivaló és naiv. Nem mondom, hogy közel állt a személyisége hozzám vagy néha nem idegesített. De nem volt bugyuta és vészesen nem cincálta az idegeim sem.
André egy céltudatos úriember, aki áldozata a fatális vétlennek, az inkognitónak és annak, hogy férfiként gondolkodik, néha cinikusan és érzéketlenül, nem gondolva bele a következményekbe. Őt valamennyire jobban kedveltem, mint a hölgyeményt.

Romantika nincs túlbonyolítva, lassan halad, de érezni a szikrákat, az egymásra találás ígéretét.
Vidám és vicces jelenetek oldják a hangulatot, a drámát, a kínosságot.

Több részletben olvastam és mindig könnyen visszataláltam a könyvhöz, nem rekesztett meg a szünet. Mindig jó barátként üdvözöltem. Tudtam hol szakadtam abba az olvasással. Semmi gondot nem okozott. De egyben, egy estés olvasásnak is tökéletes.

Ha jókor fogod a kezedbe, ha megkedveled a szereplőket, magadénak érzed gondjaikat, drukkolsz nekik, akkor bizony remek szórakozásban lesz részed. Minden adott hozzá.

A hangulat, a táj, az ízek, a szerelem, a humor, a könnyedség és a remek írásmód!

Párizsba akarok menni, de most rögtön!
A könyv igencsak meghozta hozzá a kedvem. 
Egyszer úgyis eljutok...







A könyvet köszönöm a Park kiadónak!

Fülszöveg:
Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha… 
Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte…


Idézet:
Az ember néha azért indul el, hogy valahová megérkezzen. Néha viszont csak elindul, hogy menjen és menjen, amíg a köd kitisztul, a kétségbeesés elcsitul, vagy a csírázó gondolatot sikerül végiggondolni.

Park kiadó
288 oldal
saját, recenzió
FordítottaSzántó Judit

2016. augusztus 17., szerda

A. M. Aranth Oculus




Egy kicsit ültem az értékelésem fölött, mire elkészítettem volna.
Számos oka van. 
- Nem most olvastam már, utólag nehéz volt összeszedni csapongások nélkül az értékelést. Így sem garantálom, hogy teljesen mentes ettől, a recenzióm.
- Sokáig nem voltam itthon (és nem nyaralás miatt sajnos). Papírra tudtam volna vetni gondolataimat és utána beírni a kis blogomba, de ahhoz túlságosan fáradt vagyok, hogy kétszer írjam le a véleményem.
- Aztán a következő ok, hogy sokat adott a könyv és nagyon jókor. Nem szerettem volna csak áradozni róla. Hanem hibáit is feltárva, írni róla. De nagyon jókor került a kezembe. Átsegített egy nehéz kórházi tartózkodáson, fájdalmakon, félelmeken csupán azzal, hogy volt és elrepített egy másik világba.
- Biztos tudnék még okot találni, ha nagyon keresném, de inkább a történetről írok nektek végre.

Könyvről könyvre elcsodálkozom, mennyit változik, javul, fejlődik, alakul az író stílusa a számon következő könyvei során. Jobban odafigyel az összefüggésekre, a történetvezetésre, a karakterek kidolgozására. Nem ragad le apró részleteknél. Már nem a ruha színe és a körömlakk a fontos, ami szemet szúr nekem. Inkább a világfelépítés egyediségére fektet nagy hangsúlyt.
Amit az első köteteinél hibának láttam, azok valahogy elszálltak. Nem sok mindenbe tudnék a mostani könyvénél belekötni. Egészen apró kis banális hibákba csak, ha nagyon keresném nagyítóval.

Közelebb hozta a szívemhez ezt a műfajt. 
Pedig nem vagyok sci-fi fan. Idegenkedem tőle és nem igazán érzek késztetést, hogy ezt a műfajt a kezembe vegyem. 
De akkor miért is került mégis az olvasnivalóim listájába? 
Mert a borító és a fülszöveg sokat ígért. 
Mert tudtam, hogy olyan világba fog elkalauzolni, ahol a gyomrom még beveszi a műfaji sajátosságokat, emészthetőbbé teszi az író számomra.
Aztán az író neve garancia egy jó olvasmányra.
És nem mellesleg a borító elkészültétől a leleplezésig, a történet alakulásáig figyelemmel kísértem a könyv születését. Nem maradhatok le az olvasásáról és a végkifejletről így!

A karakterábrázolása és a világábrázolása, egy új világ megteremtése isteni volt! Ezek a legerősebbek a könyvben. És ezek a dolgok miatt szerettem a legjobban.
Adva van egy kicsit szokatlan, ám a miénktől nem sokban eltérő kultúra és egy másik bolygó, ahol őrzik még a Földi lét élőlényeit, szokásait elzárva és tanulva belőlük. Aztán adva van egy nagy csapás, hogy ne legyen túl szép, az igazhoz. Ez betegség, ahol megvakul szinte mindenki, aki 40-s korba lép. És ennek áthidalására gyerekek, akiknek az a dolguk, hogy a "szemek" legyenek és lássanak. Az oculusok. Az elején, a  rózsaszín ködben, minden szép és jó. Majd fokozatosan megismerjük az árnyoldalait, nehézségeit. Utána pedig a szükségességét, mélységes bugyrait, de előnyeit is. Nehéz eldönteni, hogy szükséges rossz ez vagy annál is rosszabb dolog. Mi lenne a jó megoldás helyette, egy csomó morális kérdést feldobva és körbejárva.

Lassú bemutatás és felvezetés, majd gyors történések láncolata. Utána ismét lassan csordogáló monológok, szenvedések és egy ütős, meglepő lezárás.
Sok a csavar, nem kis meglepetéseket okozva. Főleg a végén kapkodod a fejed.
Figyelni kell az összefüggéseket, utalásokat, át kell gondolni és összetenni a kockákat képről képre. Nem tudod a végén, kinek a pártján állj,  kinek is kell szurkolni. Vérzett a szívem rendesen, sokfelé szakadtam. 

Truth, Aoi, Kaled, Verity, Mi-Szellem...
Ezek a nevek egyediek és furák. Nehéz volt megszoknom őket. Vajon honnan ötölhette ki az író? Mert nem mindennapiak, annyi szent.

És ennyi pozitív után jöjjön a rövidke fekete leves, csak érintőlegesen.
A két női főszereplő fura kapcsolata. Truth és Aoi barátok lettek volna csupán vagy testvérek, esetleg több. Sokszor nem tudtam, melyik kategóriába lehetne besulykolni kettősüket.

A harcok izgalmasak. Az ismerkedés része viszont túl hosszú és kiszámítható. Néhol a cselekmény rovására ment az etikai fejtegetés, a morális dolgok.

A Földről és a nagy anyahajóról jövő harcosok furcsaságai és kidolgozatlanságuk néha irritált, Pedig talán kedveltem volna vagy kedvelve utáltam volna őket.
Sok szál, mellékes dolog, még leleplezetlen rész van benne. Persze, hiszen sorozat. Ezt annak tulajdonítom be.

Truth apja és anyja dühítettek, felháborítottak. Nem hívnám szülőknek őket, már bocsi!

De ezek az apróságok eltörpülnek a könyv izgalmassága, egyedisége mellett!



És akkor nézzük a főszereplőket.
Truth sokszínű kiscsaj, akiért nagyon lehet lelkesedni, szeretni, amit aztán egy fél mondatával összetör. Hogy újból megkedveltesse magát velünk. Elég kiszámíthatatlan. Túl sokat tépelődik, gondolkodik akkor is, mikor cselekedni kéne inkább. Könnyen befolyásolható, naiv és mindenkinek próbál jót cselekedni, magát háttérbe szorítva.
De apró kis hibái ellenére (De kinek nincsenek, az tegye fel a kezét. Na ugye, hogy egy kezet sem látok!) csíptem őt, még ha sok húzásával nem értettem egyet és néha a hisztizése sok volt.



Aoi. Nos, ő egy fekete folt. Nagyon nem tudtam a könyv során megállapítani, hogy jó avagy rossz karakter inkább és ezáltal megkedvelni és nagyon megutálni sem ment.
Tetszett nagyszájúsága, pörgős énje, szókimondása. De utóbbi sokszor a hátrányára is vált.


Verity is egy igen érdekes karakter. Néha gyűlöltem, néha szerettem. A könyv végén pedig...
Na de nem lövöm le az összes poént! Hagyok nektek.
Olvassátok!

Hogy kinek ajánlom? Mindenkinek!

Külön köszönet a dedikálásért:)



A könyvet köszönöm a Főnix könyvműhelynek és és Aranth író úrnak!

Fülszöveg:
Mit ​​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

Főnix könyvműhely
420 oldal
recenzió, saját


2016. augusztus 11., csütörtök

Jodi Picoult · Samantha van Leer Sorok között




Valami sziporkázóra, merőben újra, valami mesésre vágytam, a sok itthoni nehézség miatt. És sikeresen meg is találtam e könyvben. Gyorsan olvasható mese. Vagy ami a mese után történik.
De valójában mese? Inkább felnőtteknek szóló olvasmány vagy nagyobb, de befogadó ifjúságnak?Talán mindkettőnek javasolnám. De a nagyobb gyerekeket sem hagynám ki a felsorolásból, mert szerintem ők is élveznék már a történetet.
Te gondolkodtál már el azon, hogy a kedvenc történeted hogyan folytatódna vagy mi történne a főszereplőiddel? Bizonyára igen!
Nos az írónőnk a lányával karöltve megálmodta, mik vannak a lapokon és szavakon túl. Mi van egy mese mögött. Mit érezhetnek a szereplők...

Ugye, hogy egy igazi könyvmoly álma ez a téma?

Már az is olyan jópofa, hogy az írónő lányával közösen vetette papírra. El tudom képzelni, hogy esténként ülnek az íróasztalnál és serényen folyik a munka. Meg-megbeszélik, mi legyen a következő oldalon, milyen szót cseréljenek ki másra, a történet szála hogyan gombolyodjon tovább. Bensőséges pillanatok, órák és mi bepillantást nyerhetünk, még ha rövid ideig is.

A szereplők szerethető kis karakterek. Könnyű azonosulni velük, megérteni őket és a vágy röpít a lapokon át, hogy tudjuk, mi lesz a sorsuk.
Delila igazi aranyos főhősnő. Akit könnyedén megkedveltem. 
Minden valamirevaló könyvmoly vágyakozik egy-egy kedvenc történetébe. Egy kicsit átélnénk, bele szeretnénk a főhősbe, végig élnénk a világokat. Nem hibáztatom Delilát ezen álmáért. Inkább irigylem, hogy ő megélhette, elmenekülve a valós világ bajaitól. Jól vett minden akadályt, amit az élet elé gördített. És szerettem őt mindenképpen azért, mert olvasott. Mert mert mesét kézbe venni. És talán sok fiatalnak példát mutat ezzel.

Olivér egy herceg, aki cseppet sem olyan, mint a hercegekről ismeretes. Nos, őt nehezebben ismertem meg teljesen, mert van a könyvbeli énje és aki a könyv becsukása után jelentkezik. kicsit erőszakos, kicsit öncélú emberke. De megértem az ő álláspontját is. A végén nagyon szurkoltam neki és társainak.

Kettőjük váltott szemszögén át látjuk a könyvet. Ezzel kellően megalapozva az érzéseket. Bevallom Olivér mesés világ izgalmasabb volt számomra. Nagyon ötletesnek találtam.
Míg Delila szemszöge realisztikusabb, megfoghatóbb volt és valós drámai helyzeteket ecsetelt és valós, mai problémákra hívta fel a figyelmet.
Továbbá elmondható a könyvről hogy bájos, romlatlan, hangulatos, gyors sodrású és izgalmas a szokatlansága mellett. Igazán egyedi világot teremtettek meg benne nekünk.

Ez a könyv merőben más, mint az írónőtől megszoktunk. Szokatlan tőle, de jó tudni, hogy mindig képes megújulni, valami mást írni nekünk.
Könnyed szórakozás inkább érzelmekkel fűszerezve, mesés világokon barangolva és mindezt szembe állítva a valós világgal néhol humorosan, máskor kicsit drámaian.

A könyv kinézete valami eszméletlen szép. Kezdve a hangulatos, szépséges borítóval, folytatva a benne helyet kapó illusztrációkon át. 
Yvonne Gilbert és Scott M. Fisher nevét megjegyzem mindenképpen, hisz a munkáik mesések és nagyon illettek a könyvhöz.

Azt hiszem, nem rakom messzire a könyvet. Csak a nagyobbik lányom könyvespolcának fő részére, hogy mikor olvasni tud majd és elég érett lesz az izgalmasabb mesékre is, maga is felfedezhesse e könyv értékét, szépségét, hangulatát, humorát, finomságát.

A könyv nagyszerűségét bizonyítja az is, hogy több mint egy hónapja olvastam és most jutottam csak el a történet keltette érzéseim megírásához, de az élmény, hangulatok élénken élnek bennem, nem felejtettem el. 

A könyvet köszönöm az Athenaeum kiadónak!

Fülszöveg:
Az ​​igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?
Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki – különösen a népszerű lányok közül – megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék… örökre.
Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát… egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet…

Idézet:
CSAK HOGY TUDJÁTOK: amikor azt mondják, ”Egyszer volt…”, csúnyán átvernek. Nem csak egyszer van. Még csak nem is kétszer. Annyiszor van, újra meg újra, ahányszor valaki kinyitja ezt a poros régi könyvet.

Athenaeum kiadó
368 oldal
FordítottaBabits Péter  
Illusztrálta:Yvonne GilbertScott M. Fischer
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék