A. M. Aranth Oculus

Egy kicsit ültem az értékelésem fölött, mire elkészítettem volna.

Számos oka van. 

- Nem most olvastam már, utólag nehéz volt összeszedni csapongások nélkül az értékelést. Így sem garantálom, hogy teljesen mentes ettől, a recenzióm.

- Sokáig nem voltam itthon (és nem nyaralás miatt sajnos). Papírra tudtam volna vetni gondolataimat és utána beírni a kis blogomba, de ahhoz túlságosan fáradt vagyok, hogy kétszer írjam le a véleményem.

- Aztán a következő ok, hogy sokat adott a könyv és nagyon jókor. Nem szerettem volna csak áradozni róla. Hanem hibáit is feltárva, írni róla. De nagyon jókor került a kezembe. Átsegített egy nehéz kórházi tartózkodáson, fájdalmakon, félelmeken csupán azzal, hogy volt és elrepített egy másik világba.

- Biztos tudnék még okot találni, ha nagyon keresném, de inkább a történetről írok nektek végre.

Könyvről könyvre elcsodálkozom, mennyit változik, javul, fejlődik, alakul az író stílusa a számon következő könyvei során. Jobban odafigyel az összefüggésekre, a történetvezetésre, a karakterek kidolgozására. Nem ragad le apró részleteknél. Már nem a ruha színe és a körömlakk a fontos, ami szemet szúr nekem. Inkább a világfelépítés egyediségére fektet nagy hangsúlyt.

Amit az első köteteinél hibának láttam, azok valahogy elszálltak. Nem sok mindenbe tudnék a mostani könyvénél belekötni. Egészen apró kis banális hibákba csak, ha nagyon keresném nagyítóval.

Közelebb hozta a szívemhez ezt a műfajt. 

Pedig nem vagyok sci-fi fan. Idegenkedem tőle és nem igazán érzek késztetést, hogy ezt a műfajt a kezembe vegyem. 

De akkor miért is került mégis az olvasnivalóim listájába? 

Mert a borító és a fülszöveg sokat ígért. 

Mert tudtam, hogy olyan világba fog elkalauzolni, ahol a gyomrom még beveszi a műfaji sajátosságokat, emészthetőbbé teszi az író számomra.

Aztán az író neve garancia egy jó olvasmányra.

És nem mellesleg a borító elkészültétől a leleplezésig, a történet alakulásáig figyelemmel kísértem a könyv születését. Nem maradhatok le az olvasásáról és a végkifejletről így!

A karakterábrázolása és a világábrázolása, egy új világ megteremtése isteni volt! Ezek a legerősebbek a könyvben. És ezek a dolgok miatt szerettem a legjobban.

Adva van egy kicsit szokatlan, ám a miénktől nem sokban eltérő kultúra és egy másik bolygó, ahol őrzik még a Földi lét élőlényeit, szokásait elzárva és tanulva belőlük. Aztán adva van egy nagy csapás, hogy ne legyen túl szép, az igazhoz. Ez betegség, ahol megvakul szinte mindenki, aki 40-s korba lép. És ennek áthidalására gyerekek, akiknek az a dolguk, hogy a "szemek" legyenek és lássanak. Az oculusok. Az elején, a  rózsaszín ködben, minden szép és jó. Majd fokozatosan megismerjük az árnyoldalait, nehézségeit. Utána pedig a szükségességét, mélységes bugyrait, de előnyeit is. Nehéz eldönteni, hogy szükséges rossz ez vagy annál is rosszabb dolog. Mi lenne a jó megoldás helyette, egy csomó morális kérdést feldobva és körbejárva.

Lassú bemutatás és felvezetés, majd gyors történések láncolata. Utána ismét lassan csordogáló monológok, szenvedések és egy ütős, meglepő lezárás.

Sok a csavar, nem kis meglepetéseket okozva. Főleg a végén kapkodod a fejed.

Figyelni kell az összefüggéseket, utalásokat, át kell gondolni és összetenni a kockákat képről képre. Nem tudod a végén, kinek a pártján állj,  kinek is kell szurkolni. Vérzett a szívem rendesen, sokfelé szakadtam. 

Truth, Aoi, Kaled, Verity, Mi-Szellem...

Ezek a nevek egyediek és furák. Nehéz volt megszoknom őket. Vajon honnan ötölhette ki az író? Mert nem mindennapiak, annyi szent.

És ennyi pozitív után jöjjön a rövidke fekete leves, csak érintőlegesen.

A két női főszereplő fura kapcsolata. Truth és Aoi barátok lettek volna csupán vagy testvérek, esetleg több. Sokszor nem tudtam, melyik kategóriába lehetne besulykolni kettősüket.

A harcok izgalmasak. Az ismerkedés része viszont túl hosszú és kiszámítható. Néhol a cselekmény rovására ment az etikai fejtegetés, a morális dolgok.

A Földről és a nagy anyahajóról jövő harcosok furcsaságai és kidolgozatlanságuk néha irritált, Pedig talán kedveltem volna vagy kedvelve utáltam volna őket.

Sok szál, mellékes dolog, még leleplezetlen rész van benne. Persze, hiszen sorozat. Ezt annak tulajdonítom be.

Truth apja és anyja dühítettek, felháborítottak. Nem hívnám szülőknek őket, már bocsi!

De ezek az apróságok eltörpülnek a könyv izgalmassága, egyedisége mellett!

És akkor nézzük a főszereplőket.

Truth sokszínű kiscsaj, akiért nagyon lehet lelkesedni, szeretni, amit aztán egy fél mondatával összetör. Hogy újból megkedveltesse magát velünk. Elég kiszámíthatatlan. Túl sokat tépelődik, gondolkodik akkor is, mikor cselekedni kéne inkább. Könnyen befolyásolható, naiv és mindenkinek próbál jót cselekedni, magát háttérbe szorítva.

De apró kis hibái ellenére (De kinek nincsenek, az tegye fel a kezét. Na ugye, hogy egy kezet sem látok!) csíptem őt, még ha sok húzásával nem értettem egyet és néha a hisztizése sok volt.

Aoi. Nos, ő egy fekete folt. Nagyon nem tudtam a könyv során megállapítani, hogy jó avagy rossz karakter inkább és ezáltal megkedvelni és nagyon megutálni sem ment.
Tetszett nagyszájúsága, pörgős énje, szókimondása. De utóbbi sokszor a hátrányára is vált.

Verity is egy igen érdekes karakter. Néha gyűlöltem, néha szerettem. A könyv végén pedig...

Na de nem lövöm le az összes poént! Hagyok nektek.

Olvassátok!

Hogy kinek ajánlom? Mindenkinek!

Külön köszönet a dedikálásért:)

A könyvet köszönöm a Főnix könyvműhelynek és és Aranth író úrnak!

Fülszöveg:

Mit ​​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?

Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.

A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?

Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.

A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?

Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.

A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

Főnix könyvműhely

420 oldal
recenzió, saját