2011. január 13., csütörtök

Nora Roberts: A tűz leánya


Nora Roberts: A tűz leánya

Az irónú így mutatja be a könyvét:
Egész életemben vágytam arra. hogy egyszer ellátogassak Írországba.
Őseim Írországból és Skóciából származtak, és bennem is élt a vonzalom, hogy egyszer a saját szememmel lássam a zöldellő dombokat, hogy beülhessek egy füstös kis kocsmába, és élvezzem a hagyományos ír dallamokat. Amikor családommal együtt módom nyílt az utazásra, az első pillanatban otthon éreztem magam, mihelyt kiszálltam a gépből a Shannon repülőtéren. Szinte természetes hát, hogy regényem színhelyéül Írországot választottam. Megihletett a táj, az emberek. Úgy akartam ábrázolni őket, abban az összefonódottságban, ahogyan a szívemben élnek. Trilógiám egy-egy kötete a három nővér valamelyikét mutatja be. Három teljesen különböző jellem, de összekapcsolja őket a szoros vérségi kötelek. Életük más-más módon alakult, de mindegyiküket áthatja Írország szeretete. mint ahogyan engem is. A tűz leánya a legidősebb nővér, Margaret Mary Coccannon, az üvegművész sorsának alakulását tárja elénk. Függetlenség utáni vágya legalább olyan szenvedélyes, mint a természete. Az a fajta nő, akinek a család egyszerre jelent biztonságot és lekötöttséget, és aki egészséges becsvágytól hajtva felfedezi a benne szunnyadó tehetséget és önmagát. Az üvegfúvás nehéz és izgalmas mesterség, és bár finom és törékeny darabok születnek Margaret kezében, ő maga kemény, határozott, igazi ír nő, az elbűvölő nyugati táj minden szilajságával. Kapcsolata a finom modorú dublini galériatulajdonossal, Rogan Sweeneyvel nem éppen viharmentes, de remélem, szórakoztató. És azt is remélem. hogy élvezni fogják az utazást Clare grófságba, a zöldellő dombok, a vad sziklák örökszép földjére.


Nora Roberts szokványos szóhasználata jellemzi ezt a lendületes történetet.
Nem is csalódtam benne.
Ami a plusz a könyvbe, az az üvegfúvó mesterség nagyon szép bemutatása,ami ritka mesterség.
Megmutatja,hogy a társadalmi különbségek ellenére is vállaljuk a szerelemet.

Gabo kiadó:
http://www.gabo.hu/

368 oldal
könyvtári

10/8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék