2015. augusztus 20., csütörtök

Marissa Meyer: Holdbéli krónikák (Cinder és Scarlet)

A hagyománytól most eltérően egyben hozom az értékelésem a két részről. Melyek egybe tartoznak, de mégis kicsit másról is szólnak.

Ki ne szeretné a régi nagy meséket, mint a Hamupipőke, Piroska és farkas?
Én szeretem. Így biztos voltam benne, hogy elolvasom e sorozatot, ami ezeknek a meséknek kicsit elferdített változata.
Szerencsére nem csalódtam, mert nagy kedvenc lett mindkét rész. Talán az első egy hangyányit vezet a pontozási listámon.
Modern feldolgozás. Már ezért nyerő. A sci-fis dolgok sokat dobnak a történeten, mely nálam visszatartó erőként is funkcionált kicsit. De megadtam magam a kíváncsiságomnak. Sosem lehet tudni. És bejött.
Ám mégis más viszi el a prímet igazán, az pedig a humor!
Remek beszólások, élcelődések, irónia. Minden, ami egy szórakoztató könyv elengedhetetlen tartozéka unalomba fulladás ellen.

Tetszett, ahogy az írónő mert az alaptörténethez is nyúlni. Kevert hozzá némi kibernetikát, némi világmegváltást, humort. 
Szőtt bele egy kis fantasztikumot, varázslatot, drámát. Kaptunk holdlakókat, akciót, önmarcangolást.
Így a Hamupipőkét kaptuk, ám még sem. Nyomokban tartalmazza inkább.
A Piroska újraértelmezése is nagyszerűen sikerült. Kíváncsian várom, mi jöhet még?!
A következő Pinokkió lesz?

Cinder: 
Kai herceg és Új- Peking kicsit meglepő volt számomra.
Nehezen barátkoztunk össze. Ezt viszont űberelte, hogy Cindert rögtön a szívebe zártam. Voltak jelentőségteljes és nagy pillanataink. A bál és Kai herceggel való első találkozása felejthetetlen. Könnyesre nevettem magam.
A mellékszereplők is jelentőségteljesek és kidolgozottak. Kellően szerethetjük, sajnálhatjuk vagy utálhatjuk őket!
Jól felépített karakterekkel találtam szembe magam és élvezettel szedegettem le róluk a hagymahéjakat. Mert bizony nem csak jók vagy rosszak, hanem esendő emberek vagy kiborgok, esetleg holdbéli lakók!

A történet felépítése néhol lagymatagra sikerült. Voltak benne unalmas részletek, nem tagadhatom. De a világfelépítés elfelejteti velem e apróságot. 

Ami még nehezen szokható, az a zsúfoltság.
Vannak benne új"lények", több féle is. Vannak benne királyok és jóval más a Föld rendszere, mint most. Aztán van benne járvány és ellenszer. Szerelem és zsarnokság is.
Kicsit elvesztem, de hamar megszoktam ezt a zsufit.
Megszerettem a könyvet.



Cinder fülszövege:
126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van… 
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”. 
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.


Idézet:
– Biztos sokkal hálásabb leszek, ha találok egy pasit, aki arra gerjed, hogy tele vagyok tömve vezetékekkel

Alexandra kiadó
FordítottaBujdosó István
432 oldal




Scarlet:
Több szálon fut már a cselekmény. A már ismert Cinder szál mellett két új szereplővel bővült a csapat. Elsőnek nagyon nem értettem, hogy kapcsolódnak ők majd. De hamar fény derült mindenre. 
Scarlet is egy megkapó, belevaló csajszi. Tán még Cindert is lenyomná szkanderbajnokságban.
Farkas pedig farkas. Nem sok meglepetést okozott. Valami hasonlót sejtettem. Egy kicsit talán érzelmesebb a kelleténél. És a rögtön kötődés kedves volt, bár némileg furcsa.

Maga a történet  talán több durvaságot, több akciót, vért és sokkal több érzelmet, érzést kapott, mint az első részben. 
A világfelépítés is több adalékkal bővült. 
Ám mégis az első részt szerettem jobban.
Kidolgozottabb volt vagy csak az újdonság varázsa...

Scarlet fülszövege:
Cinder, a kiborglány kalandjai folytatódnak – éppen szabadulni próbál cellájából, de még ha sikerül is neki, ő lesz a Nemzetközösség legkeresettebb szökevénye. 
Eközben franciaföldön nyoma vész egy idős asszonynak, Michelle Benoit-nak, gyönyörű és makacs unokája, Scarlet pedig rendületlenül keresi. A vörös hajú francia szépséggel a nyomozása során egyre különösebb találkozások történnek. Megismerkedik Farkassal, az egyszerre vonzó és ijesztő pankrátorral, akivel együtt erednek a rejtélyek nyomába. De a rejtélyek csak sokasodnak, miután megismerkednek Cinderrel. 
Ahogy közös erővel próbálják megakadályozni, hogy Levana királynő végveszélybe sodorja a Föld teljes lakosságát, lassanként fény derül arra is, mi köze egymáshoz Scarletnek és Cindernek…


Idézet:
– Benoit kisasszony köszöni szépen, de most más dolga van – mondta Scarlet, és egy erős rúgással letaszította a bamba katonát a rámpa széléről. – És Alfa Kesleyt is nyugodtan elfelejtheted!

Alexandra kiadó
FordítottaBujdosó István
496 oldal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék