2015. augusztus 26., szerda

Helyesen írjuk?




Hamarosan érkezik az új Helyesírási Szabályzat.
Én eddig teljesen jól elvoltam az eddigivel, amit megszoktam. De ismerkedni kell az ujjal.
Nektek van, amely változás nagyon nem tetszik? 
Írjátok meg nyugodtan, mi a véleményetek a változásokról.

A példák:
1. 

A többszörösen összetett szavakat akkor is írhatjuk majd kötőjel nélkül, ha hat szótagnál hosszabbak. De! Továbbra sem írhatjuk kötőjellel azokat az összetett szavakat, amelyek hat szótagnál hosszabbak, azonban csak két összetételi tagból állnak: alumíniummegmunkálás.
Azokat az összetett szavakat sem lehet majd kötőjellel írnunk, amelyek több tagból állnak, rövidek, szerkezeti egyértelműsítésük indokolná a kötőjel használatát, és az olvasás segítése szempontjából mégis célszerű lenne kötőjelet használni:  faszék.

2.

Eddig a kettős betűre végződő vezetéknevekhez kötőjellel kellett kapcsolni az azonos betűvel kezdődő toldalékot: Wittmann-nál, de a magyar keresztneveknél a három betű közül az egyik kiesett: Mariannál. Mostantól viszont a magyar keresztnevek esetében is a kötőjeles megoldást kell majd alkalmazni: Mariann-nál. Ez a tulajdonneveket is érinti: Sakk-kal, Páll-lal, Kiss-sel.

3.

Ezentúl írhatjuk majd nagybetűvel is őket: Pénzügyi Osztály, Odeon Mozi, Holló Söröző, Debreceni Virágkarnevál.

4. 

A h-ra végződő szavak helyesírása sosem volt egyszerű, ezért most változtattak is rajtuk. Eddig csak a dühvel alakot fogadták el helyesen, mivel ha kiejtjük ezt a szót, nem mondjuk a h betűt. Mostantól viszont a dühhel alak is elfogadható lesz.
A -gat képzős igék helyesírásán is módosítottak: az eddigi bólingat, kacsingat, tekinget mellett nem minősül hibásnak a bólintgat, kacsintgat, tekintget sem.
5.
Változtattak egyes számnevek toldalékolásán is. Az elsején korábban számmal csupán 1-jén alakban volt írható, ezentúl elfogadható lesz az 1-én is; az elsej(e)i pedig az eddigi 1-j(e)i mellett 1-(e)i alakban is írható lesz.
6. 
Talán az egyik legérdekesebb változás a -szerű elemek helyesírása lesz. Ezentúl összetételi utótagként kell majd írni: ésszerű helyett észszerű lesz a helyes.
7. 
Az idegen szavaknál a mellékjelek semmilyen okból kifolyólag nem lesznek elhagyhatók: Jyväskylä, Łódź, Jiří.
8. 
Nem csak a 9.15, hanem a 9:15 is elfogadható lesz.
9. 
Ezentúl használhatjuk majd a római katolikust r. k.-ként vagy róm. kat.-ként is; az oldalt o.-ként és old.-ként is; a lásdot pedig l.-ként és ld.-ként is, de lsd.-ként továbbra sem! 
10. 
 És végre kiderül, hogy helyes boldog új évet kívánni ismerőseinknek: BÚÉK lesz az egyedül elfogadható, a b.ú.é.k. pedig örökre száműzve lett a helyesírási szótárból.
11.
egybeírjuk a nagyratörőt és a tenyérbemászót 
12.
1. vagy 1-je1-én vagy 1- jén1-ig vagy 1-jéigstb. Az elseji vagy elsejei szóalak számjeggyel írva: 1-i vagy 1-ji vagy 1-jei.” Azaz mindegyik alak elfogadható lesz, nem csak például az eddig helyes 1-ji.
13.
Szavak, amiket máshogy írunk mostantól:
régi írásmód                       új írásmód
immunis                              immúnis
sámánizmus                       samanizmus
bura                                    búra
reverzíbilis                          reverzibilis
első fokú ítélet                    elsőfokú ítélet
fekete doboz                      feketedoboz
paraolimpiá                        paralimpia
szabad vers                       szabadvers
vegyes úszás                    vegyesúszás
örökkön-örökké                 örökkön örökké
sete-suta                           setesuta
kóbor   áram                      kóboráram
házinyúl                             házi nyúl
napéjegyenlőség               nap-éj egyenlőség
élethalálharc                      élet-halál harc
ésszerű                              észszerű
Bernadettel                        Bernadett-tel
Ivettel                                 Ivett-tel
május 1-én                         május 1-jén vagy 1-én
Források:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék