Interjú Hajnal Marcsival

A borítóból kitalálhattátok, hogy következő interjúalanyom Hajnal Mária, akinek a könyveit igen szeretem olvasni.

Leírja egy író nehézségeit, hogy nem minden csupa csillogás csupán az írói berkekben.

Adri: 

- A könyveid nagyon személyes hangvételűek, az érzelmeid is benne vannak. 

Nem féltél így kitárulkozni? Ráadásul saját névvel, így bárki be tud 

azonosítani?

Marcsi:

- Ha egy író írni kezd, akkor nem gondolkodik azon, hogy milyen lesz a fogadtatás és mi 

várható a kiadás után. Az írás belső kényszer, megkönnyebbülést hoz, ki kell írni, különben 

bent reked és rombolni kezd. 

Az én fejemben nem történetek éltek mesehősökről, vagy vámpírokról, a saját személyes 

életem élményei nyomasztottak, ezektől szerettem volna megszabadulni. Nem gondoltam 

arra, hogy ez ennyire sokkoló tud lenni az Olvasók számára. Ha valaki elolvassa a 

könyveimet, nem kell neki is kötelezően mérleget vonnia, vagy hírül adnia a saját elhibázott 

lépéseit, mégis sokan megrettentek attól, amit olvastak. Nyilván nem egyszerű kilépni a 

komfortzónából, de attól semmi sem lesz jobb, ha önmagunknak hazudunk. Nem bántam 

meg, de elgondolkodtam azon, hogy mi rázza fel az embereket, mi az amelyre reagálni 

tudnak. Ha sok, lenyomják a tudattalanjukba, ha kevés, nem vesznek róla tudomást, nem 

éri el az ingerküszöbüket. 

Adri:

- Nehéz és rögös az út egy könyv kiadásáig. Mennyi munkád fekszik kiadó 

keresésbe és hasonlókba?

Marcsi:

- Az első könyvem kiadásánál nem mértem fel, hogy milyen szerencsés vagyok. 

Azt gondolom ez volt az a pont, ahol el is úsztam, az a könnyedség, ahogy kiadásra került

az írásom arra a következtetésre jutottat nemes egyszerűséggel, hogy írónak születtem, 

hisz ha valami erőfeszítések nélkül történik, akkor az azt jelenti, hogy az utamon vagyok. 

A második könyvemnél már elbizonytalanodtam. A kiadóm kihasználta az írók legnagyobb 

vágyát, mely szerint, ha már megírtam, olvassák is el, lehetőleg minél többen. 

Senki nem tud írni, akiben nincs exhibicionizmus! 

( Nem mondhatom el senkinek, elmondom, hát mindenkinek)  

Aláírtam a szerződést, majd, amikor kutakodni kezdtem utánuk, hogy a barátaimnak 

dicsekedni tudjak, milyen fantasztikus kiadóm van, hisz már beléptem a nemzetközi 

könyvpiacra is, rájöttem arra, hogy a szerződés, melyet aláírtam mindent szolgál csak az 

érdekeimet nem. Utólag úgy gondolom, hogy ennek így kellett történnie. 

Vacak könyv, vacak kiadót érdemel. 

Elképesztően nehéz korrekt kiadót találnia egy kezdő írónak. 

Töprengtem már azon is, ha Petőfi vagy József Attila ma élne, kiadnák-e a köteteiket?

A legtalpraesettebb írók ezt úgy oldják meg, hogy létrehoznak egy kiadót. 

A harmadik könyvem kiadása maga a csőd! 

Úgy gondolok rá, mint, aki behelyezte a kollektív tudattalanba, elérhető asztrál síkon, de 

nincs annyi erő benne jelenleg, hogy fizikai síkon is megjelenjen. 

Ez lehet a személyes csődöm, a tehetetlenségem, illetve a tehetségtelenségem oka, de 

lehet a rendszer hibája is. 

Adri: 

- Szerinted mely stratégia a legjobb a könyv reklámozásához? 

Úgy érzed maximálisan sikerült mindent megtenned, hogy az olvasóid elé 

kerüljenek a történeteid?

Marcsi:

Ha a kezembe kerül egy jó könyv általában ajánlom a barátaimnak, ha interneten ér el egy, 

azonnal továbbítom a barátaimnak. Én azt gondoltam, hogy majd elolvasnak azért, mert 

értékesnek találnak és különösebb reklám nélkül is menni fog ez. Nyilván az első kiadóm 

kihasználta a lehetőségeit és hirdetett, leakciózta a könyvemet, a blogerek kritikáját 

megosztotta a közösségi portálon, fent vagyok a honlapjukon stb... 

Én is létrehoztam a magam szerzői oldalát, rendkívül komolyan vettem az elején az írásaim 

publikálást, aztán eljön az igazság órája egyszer, bárhogy is ódzkodik tőle az ember lánya. 

 Rá kellett jönnöm, hogy ez bizony roppant  messze van a sikertől. 

Kicsit elszomorító, hogy a 4 soros filozofikus idézetek úgy járnak körbe a neten, mint 

gólyafos a levegőben, de egy ingyenesen letölthető írás, amely reális képet mutat a mai kor 

emberének a túlzott ragaszkodás és a beteges fikciók megéléséről, talonba van téve. 

Élt továbbá egy kósza ábránd a fejemben, azt gondoltam, hogy a roma társadalmi elit 

értékelni fogja a törekvéseimet és felvállalja a könyveimet. Ehhez a ponthoz csak annyit 

tudnék hozzáfűzni, ha fele annyit fordítottak volna egy értékteremtő törekvés támogatására, 

mint az önsajnálatra, akkor én ma világhírű lennék.

Adri:

- Mostanában nem került új könyved kiadatásra. Mi ennek az oka?

Marcsi: 

Nincs pénzem magánkiadásra! 

Adri:

- Nem csupa csillogás írónak lenni. mely buktatókat érzed a legnagyobbnak, 

legnehezebbnek?

Marcsi:

Mindenkinek szüksége van visszajelzésekre, melyből meg tudja határozni magát. 

Minél nagyobb kihívást teljesítünk, annál nagyobb lesz az önbizalmunk. 

Írok, de nem olvasnak, akkor magától értetődő, hogy elvesztem a hitem a tehetségemben 

és a gyengül a vágyam arra, hogy megmutassam magam.

Persze a barátaimat imádom és a blogerek is fantasztikusak, mert soha, egyetlen írásomra 

sem kaptam még negatív kritikát, egyszerűen csak nem jutottam túl egy kritikus tömegen, 

amely már látható eredményeket hozhatna ahhoz, hogy bekerüljek egy nagyobb körbe. 

Adri:

Amikor az ember szívébe költözik a kétely, hogy jól csinálja-e, amit csinál, 

érdemes-e folytatni. Ilyenkor mi a teendő? 

Te hogy érzed, kell folytatni? Kell erőltetni vagy hagyni kell kicsit ülepedni és 

későbbiekben talán újra kezdeni?

Marcsi:

Jelenleg a teljes visszavonulást érzem. Szeretném ezt a dolgot elengedni.

Nyilván, ha lesz olyan téma, amely belűről éget, akkor nem tehetek majd mást, megírom, 

de most úgy érzem sem a tömeg nem befogadó rám, sem a belső kényszer nincs meg 

ahhoz, hogy írjak. Azt gondolom a világ nagy változás előtt áll, mindenkinek állást kell 

foglalnia hamarosan, fel kell tárnia a saját hibáit, és irányt kell adnia az életének. 

Az én írásaim annyira őszinték, hogy az már ijesztő, de hiszem, hogy itt kezdődik a 

változás.

Remélem azért vissza-vissza kacsingatsz majd az írói pálya felé! Ha pedig 

mégsem, akkor is kívánok neked sok boldogságot az életben!

Köszönöm az interjút!


Addig is Marcsi eddig megjelent kötetei:

Fülszöveg:

„Nem gondolnám, hogy író lennék. Csak egy nő, aki rendszerbe szedte az élményeit, és mérleget készített” – vallja Hajnal Mária, e kötet szerzője.

A sorait olvasván mégis úgy érezzük, helyettünk ír, gondolatai a mi töprengéseinknek adnak új irányt. Megtanít minket arra is, hogy nem maga a cél a fontos, hiszen annak csak az addig megtett út ad értelmet, amelyen „cseppek” és „csillagok”, bánatok és örömök, sikerek és kudarcok között kell egyensúlyoznunk.

Írásának egyéni ízt kölcsönöz roma identitásélménye, amelynek köszönhetően tanulságos módon oszlatja el a sorstársaival kapcsolatosan rögzült homályt: „Nagyon komoly zavar van az emberek fejében rólunk. […]Mindig mindenkinek van egy osztálytársa, egy szomszédja, egy barátja, egy munkatársa…, aki roma volt, s ők bőszen hangoztatják, hogy a fehérek között is vannak szemét emberek, az ő ismerősük viszont szorgalmas volt, és tiszta. Elképzelésük nincs, mennyire sablonosak és bántók és szánalmasak ezek a szavak.”

Kliséktől mentes, megragadóan őszinte könyvében Hajnal Mária nemcsak minket késztet arra, hogy mérleget vonjunk – ő is ezt teszi.

Mit is kívánhatnánk? Talán, hogy értő olvasók kísérjék figyelemmel rögös útját…

Fülszöveg:

Kedves Olvasó! Elért hozzád ez a könyv, mert dolgod van vele, ha elég bátor vagy beleolvasol, felismered benne Önmagad, ha nem, akkor gyorsan enged el!