Roppantul dühös vagyok a könyvre. vagy magamra! Hogy miért?
Mert ez nem romantikus könyv, inkább szenvedős dráma talán. Nem levélregény, hanem sms és hasonló dolgokból összefércelt történet.
Nézzük mit vártam a könyvtől.
Egy kellemes, szépen egymásra találós, szellemesen vicces, könnyed könyvet, szépen kibontott karakterekkel, levélregény formátumban. Érdekes történéseket. Egy erős barátságot, ami átalakul szép lassan valami mássá. Izgalmat. Váratlan fordulatokat. Izgalmas befejezést. Egy szebb borítót.
Ehhez képest totálisan az ellentétét kaptam.
Egy drámát. Nehezen kibontakozó elemek és unalmas szösszenetek váltakoznak. Sok kis rész felesleges volt. A pár szavas üzenetváltakozások fárasztották a szemem. A szépen megfogalmazott levelezés sokkal jobban tetszett. A chat párbeszédeket egy idő után megszoktam már, csak a Vadvirágos, Magányoshölgy és ElváltSam nem kellett volna bele.
Fordulat nincs, csak időhúzás.
Klisé hegyek, szenvelgés...(Bál, ha egyiknek van párja a másik pont akkor szeretné)
A karakterek fárasztóak és a vak tyúk is jobban látna az orráig frázis. Ideges voltam több ízben is. Lehetett volna másként.
Nem tudom, hogy az íróra legyek mérges vagy a lehetetlen főkarakterekre. Vagy magamra, mert totálisan mást vártam a könyvtől.
Sokszor úgy megráztam volna őket. Hiszen szeretnek, tudják, érzik és mégis húzzák az időt.
Bele mennek minden másba, csak még tovább tartson a külön eltöltött idő.
Az elején még érthető, hogy így történik, ahogy. De a sokadik fiaskó után kezdtem megunni és egyre mérgesebb voltam.
Rosie erős jellemfejlődésen esik át. Az önző kamaszból önfeláldozó ember lesz. Túl sokat is változott. A felénél megállhatott volna. De legalább szerettem a megfogalmazásait.
Alex a csipkelődéseit feldobták a lapokat. Ő maradt talán végig az, aki volt. Egy kicsit ingott meg, úgy 10 évre, de rájött a hibájára. Mondjuk férfi létére nagyon lelkizős, nem trappolt bele semmi közepébe, ahol meg igen, ott sajnos az élet lerendezte máshogy.
A kivárós taktika nem biztos, hogy bejön az életben, ha saját életünk a tét.
A végére kaptunk egy lehetetlen rózsaszín cukormázat. Mindenki mindenkivel egymásra talál. Túl sok!
Ez a szívecskés borító...Jaj! De legalább az új kiadás már szebb.
Egy csomó dolog fogalmazódott meg bennem.
Az élet, a sors mennyire alakíthatja az életünk. Meg tudjuk változtatni? Van beleszólásunk? Meddig hagyjuk a véletleneket?
Egy embert érhet ennyire sok csapás egymás után? Vagy csak itt, egy könyvbe sűrűsítve látszik olyan soknak, a saját életünkben is van ennyi váratlan és drámai fordulat?
A másik pedig az, hogy meddig érdemes várni valakire? Van olyan erős barátság, ahol akár örökre?
Miért nem merünk lépni, ha úgy van? Manapság vannak ilyen barátságok? A barátságokból lehet egyáltalán szerelem vagy csak az ismertség, a meghittség miatt érzi valaki, hogy esetleg szerelmes?
Váltott ki belőlem érzéseket? Igen.
De nem romantikát, andalgást, hanem dühöt és várást.
Nem tudom ezt akarta-e elérni a szerző.
Nem tudom magamra legyek-e mérges, mert hagytam magam becsapni vagy a besorolásra( nem romantikus, hanem drámai könyv), esetleg Ahern kisasszonyra, mert húzta, mint a rétestésztát szappanoperába bújtatva.
A könyv tetszett is, meg nem is. Olyan felemás érzésem van.
Az írónőnek biztosan erősebb írásai is jelentek meg, nem hiszem, hogy ez a legütősebb.
Így későbbiekben próbálkozok egy másikkal is. na meg a filmet is meg kell néznem, ami készült belőle...
Fülszöveg:
Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors újra és újra elválasztja őket egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, amely összeköti őket, életük minden öröme és bánata közepette is megmarad.
Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?
Idézet:
Hogy a régi közhelyet használjam, az életben az egyetlen bizonyosság a halál.
Athenaeum kiadó
Fordította: Morcsányi Júlia
könyvtári
Hűha! Látom téged felhúzott a könyv! Egyébként én is folyamatosan vártam, hogy majd most, majd most... aztán igazából már bármire, ami picit felkavarja az állóvizet.
VálaszTörlésNe is mond. kerülgették egymást, mint macska a forró kását. Néha saját maguk miatt rontották el, nem a körülmények miatt.
VálaszTörlés