Baráth Katalin

Baráth Katalin az egyik legjobb magyar írónőnk. 

Mostanában keveset hallani róla, így gondoltam kicsit kikérdezem. Ezúton is köszönöm, hogy vállalta az interjút!

– Az életutadat nézve, közel áll hozzád a történelem, az írott szó. Innen kaptál kedvet az íráshoz? 
Ennél sokkal egyszerűbb az ügy. Mint mások, én is sokat olvastam gyerekkoromban, és hamar kezdtem versikéket írogatni gyermeklapokba, amikért néha ajándékkönyveket is kaptam, szóval az írás nem tűnt akkora haszontalanságnak. Azóta is erősen motiválnak a mindenféle pályázatok és határidők, sokat segítenek az önfegyelmezésben, a díjak meg a kitartásban.

– Már több sikeres könyvet tudhatsz magad mögött, pedig nem kifejezetten divatos, trendi vámpíros vagy erotikus műfajban alkotsz. Mi a sikered titka szerinted? 
A sikeresség nagyon relatív, az én esetemben se rajongótábor, se kiemelkedő példányszámok nem járnak vele, mint mondjuk az általad emlegetett műfajokban. Én azért elégedett vagyok, mert a könyveim megtalálják a maguk olvasótáborát. Az én értelmezésemben ez utóbbi a siker egyik titka, a másik meg az ún. írói becsületesség, ami alatt azt értem, hogy az író ne becsülje le az olvasóit, tegyen meg mindent a szóválasztástól a precíz szerkesztésig azért, hogy jó munkát adjon ki a kezéből.

– A könyveid mindegyikének címe egy szín és egy hangszer. Az első könyv írásánál tudatosan tervezted így? Vagy akkor még nem sorozatnak indult? Szereted a zenét is? 
Nem volt ez tudatos. A fekete zongorában nagy szerepet játszik a közismert Ady-vers, ezért (is) kapta a regény ezt a címet. Amikor kiderült, hogy volna igény olvasói, kiadói és írói részről is a folytatásra, gyakorlati okból döntöttem a hasonló szerkezetű címek mellett, tudniillik hogy könnyen fölismerhető legyen a sorozat.

– Veron karaktere egy erős női karakter, aki szerethető. Kiről mintáztad? 
Ezt a kérdést sokszor fölteszik, úgyhogy most azt hangsúlyoznám, ami gyakran elfelejtődik: egy regény megszületésében a legnagyobb munkát a fantázia végzi, szóval vegyétek fontolóra azt a lehetőséget is, hogy a szereplőknek és eseményeknek nincs mintája, hanem a képzelet művei. Veron leginkább kitalált személy, persze fontos volt, hogy az én ízlésemnek megfeleljen (úgy értem, hogy nekem tessen a főhősnőm mint egyéniség).

– A könyvek időbeli elhelyezése sem szokványos. Tanulmányaid során ezt a korszakot szeretted meg a legjobban? Vagy miért pont ebbe a korba helyezted el a főhősöd? 
Az egyetemi fölvételin megkérdezték, mi a kedvenc történelmi korszakom, és én az Árpád-kort vágtam rá. A középkor, no meg az ókor még mindig nagy szerelem, viszont a századforduló, a polgári időszak azért speciális eset, mert sokkal többet tudhatunk meg az átlagember mindennapjairól, sokkal több a rendelkezésre álló forrásanyag. És ha nem ún. fontos személyekről (politikus, művész, arisztokrata) szeretnék írni, akkor számomra lényeges szempont, hogy legyen miből dolgoznom, amikor a történelmi környezetet építem.

– Tervezed még a sorozat folytatását ? 
Igen, még szívesen írnék egy-két Veron-történetet, persze csak ha találok megfelelő témát hozzájuk.

– Más műfajban is kipróbálod majd magad? 
Igen, már meg is történt, írni kezdtem egy sci-fit, amiből a harmada meg is van. Viszont félretettem, mert úgy gondolom, más fogást kell találnom a témán. Egész pontosan az történt, hogy túl sok trükköt és témát belezsúfoltam a regénybe, ezekből előbb ki kell dobálnom párat, hogy újra tudjam kezdeni.

– Túl sok információ nem kering rólad országszerte. Tudatosan óvod a magánéleted? Mit tudhatunk rólad, mint magán ember? 
Nem tudatos, szerintem semmi különös nem történik velem. Rendkívül érdektelen vagyok magánemberként, ráadásul kifejezetten taszít a perspektíva, hogy információk keringjenek rólam, pláne országszerte.

-Mostanában, mintha nagy lenne a csend körülötted. Meglepetésen dolgozol a lelkes olvasóknak? Vagy egy kis pihenőre vágytál? 
Az elmúlt két évben próbáltam az írásból megélni, szóval nagyon sokat írtam, drámát, novellát, forgatókönyveket, pályáztam történészként, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Következésképpen e pillanatban inkább álláskereséssel meg pályaépítgetéssel bíbelődöm, mert bármilyen szép romantikus dicsfény övezi az írást, amikor a számlákat kell befizetni, nem a legpraktikusabb elfoglaltság. De ezzel mindig is tisztában voltam.