Josephine Angelini: Baljós csillagok

Én olyan, de olyan dühös vagyok az írónőre.

A kiadója megtett mindent a könyvért. Gyönyörűséges borító, ígéretes fülszöveg, jó fordítás, hiba mentesség.

De az írónő nem élt vele igazán.

Remek történet lehetne! De csak lehetne.

Ahogy a friss megjelenéseket olvasgattam, rögtön feltűnt e könyv.

Történelem, görögök, fantasy, mi kell más egy jó Ya könyvhöz számomra. Talán semmi.

De sajnos mellé fogtam. Ennél azért több kell.

A történetről röviden:

Helen Hamilton egy parányi szigeten lakik. Próbál észrevétlen maradni az emberek között, ám kitűnik fura tulajdonságaival, amiket próbál elnyomni.

Ez addig működik is, míg egy új család nem érkezik.

Bonyolódnak a szálak, hihetetlen dolgok derülnek ki.

Még te sem hinnéd el. Helen félisten, azaz Leszármazott.

Ami azzal jár, hogy sokkal gyorsabb, erősebb, jobb a hallása és látása, szebb, okosabb és gyorsan regenerálódik.

És ez még csak a kezdet. Újabb és újabb tulajdonságok derülnek ki róla.

A szerelem is meglátogatja, de több szenvedést hoz számára, mint boldogságot.

A szereplők már az elején hemzsegnek, azt sem tudom ki-kicsoda.

Olyan kurtán-furcsán belefog az elejébe a történetnek, magyarázatok, bevezető nélkül. Fura, de elmegy kategória. Az is lehet, hogy csak engem zavart.

Túl sok a szereplő, kevés az adalék, kapkodom a fejem. Miről maradtam le? Én vagyok túl lassú vagy fáradt ehhez?

De azt hiszem nem. Túl sokat akar, rögtön az elején bepasszírozni a keretbe, ami zavaró.

Főszereplőnk és barátnője, akik arra hivatottak, hogy szeressük őket és izguljunk értük, ellenszenvesek.

 Sőt. Még tovább megyek, egyenesen taszítanak.

Helen idegesítő, önző, bugyuta, lassú felfogású.

Kackac pedig igazi tenyérbe mászó alak! De legalább a beceneve vicces.

És ami a legnagyobb bajom a könyvvel, hogy ahogy megismerjük a többi jelenlévő karaktert, egyre jobban kezd hasonlítani a karakterük egy másik könyv szereplőire.

Az írónő arra sem vette a fáradságot, hogy egy kicsit elmaszkosítsa őket, egy kicsit változtasson rajtuk. Egy az egyben ugyan azok a szereplők, ugyan azokkal a tulajdonságokkal, sőt még nagyjából a képességeik is hasonlatosak. Nem tudom, hogy a regény abból a történetből nőtte-e ki magát. Nem tudom, hogy szabad-e ennyire átvenni valamit egy másik könyvből.

Nem vagyok elvakult rajongója annak a könyvnek, de olvastam/néztem. És engem piszokul zavar az egyezés.

A szereplőink változatosak. Van, akit kifejezetten kedveltem, de őt már az eredeti szereplőgárdában is. Van, akit nagyon nem csíptem, köztük van Helen is ugye.

Kíváncsi vagyok, más is felfedezi-e a két könyv között a párhuzamot. Direkt nem is említem, melyik könyv a másik. Szerintem minden olvasó fel fogja ismerni.

A történetről írhatnék litániát is, de megpróbálom röviden leírni az érzéseimet, észrevételeimet, lehetőség szerint nem bántóan…

Imádom a görög-római történelmet. Már kicsi koromban is kívülről fújtam ki-kicsoda és minek az istene, védőszentje.

Ezért duplán ért a csalódás, mikor annyira keveset kapunk ebből a részből, pedig nem egy vékonyka könyvecske. Lett volna hely és idő, bővebben kifejteni, érdekesebben megírni. Van benne olyan fejezet, történés, ami kihagyható lett volna. Hiszen az elején olyan részletes, hogy az elbeszélés nagyon nehezen indul be. Túl sok a felesleges részlet, és kevés a fontos dolog magyarázata.

Ha már a részletekről van szó, túl sok apró részlet nem egyezett, ütötte egymást. Néhol még Matt is gondolatolvasó lett, mert honnan tudhatja akkor, hogy Helen nem vacsorázott, ha ott sem volt?

Zavarosnak találtam sok helyen az egész dolgot. Az írónő igyekezett a történelmi dolgokat pontosan visszaadni, ez ment is. De az apró morzsák nehezen álltak össze.

Néhol sok indoklás kimaradt, vagy nem egyezett. Nem értem a könyv végére is, hogy a méz és a félistenek hogy passzolnak össze? Vagy miért? Mitől sziporka Helen. Azt tudom, hogy a villámok miatt, de miért? Sok tulajdonságukat ki sem használták, pedig megadatott nekik.

Ha olyan gyorsak, miért nem tudtak üldözőik elől gyorsan eltűnni? Vagy regenerálódni egyes dolgok után, mások után pedig igen?

És ez nem az egyetlen dolog. Maradt bőven nyitott kérdés, amiből arra következtetek, hogy lesz folytatása is a könyvnek.

A nyelvezettel nem volt gond, az tetszett. Bár itt is fedeztem fel pár dolgot. Miért olyan fontos, hogy a pénz a ”sütimentes sütis dobozban „volt? Vagy hogyan lehet valamit „nagybetűvel mondani”? Még írni hagyján, de mondani?

Hogyan lehet „elandalogva nézni” valakire? És a „csúszós volt a szeme számára” is igen bizarr kifejezés.

A romantikus szálak olyan, hogy is mondjam? Kevés valósághű tartalmat tartalmaztak. Nem volt igazi. Nem tudtam bele élni magam. Nem éreztem köztük a szikrát vagy a vonzódásnál többet.

Nézzük, mi volt az, ami kifejezetten tetszett és kicsit elbillentette a mérleg nyelvét.

Szerettem a pici görög mitológiai szálakat, még ha keveset is kaptam belőlük.

Szerettem a poénokat a könyvben.

A szereplők fura tulajdonságait élvezettel fedeztem fel én is, velük együtt.

Helen álmaiban való barangolás nagyon hátborzongatóra sikeredett és az egyik legjobb jelenet a könyvben. És még tartogat szerintem meglepetéseket a következőekben.

A harcos részek is jóra sikerültek, bár elég rövidkére.

Tetszett nagyon, ahogy leírta a repülést, ahogy a szemüvegét kereste. Ezek apró kis dolgok, de feldobták a könyvet. Azt hiszem ezt is írom ki kedvenc idézetnek.

Aztán a magyarázat, ahogy a félistenek arca, kinézete hogy öröklődik, alaposan meglepett.

És a legfontosabb. A fúriák. Alaposan felkeltették a kíváncsiságomat.

Egy kis adalék nektek a Wikipédiától róluk:

A bosszúállás véres istennői a görög mitológiában. A legenda szerint amikor Kronosz megfosztotta apját, Uranoszt férfiasságától, az ég vére a földre hullott, és így az apagyilkosság véréből születtek meg az Erinnüszök. Így Gaia és Uranosz gyermekei. A három nőnek kígyók voltak hajuk helyén, kutya fejük és denevér szárnyuk volt, és fekete testük. Az alvilágban lakó Aléktó, Tisziphoné és Megaira, azaz az Erinnüszök meghallgatták a halandók panaszait és a kirívó bűnösöket halálra üldözték, és rézszögekkel kivert korbácsaikkal kíméletlenül és kegyelmet nem ismerve őrjítették meg áldozataikat, akik általában aTartaroszba jutottak. Az ókori világban annyira rettegtek tőlük, hogy már nevük puszta kiejtése is bajt hozhatott, így gyakran nevezték őket Eumeniszeknek, azaz Nyájasoknak. Születésükből fakadóan az Erinnüszök leginkább azokat üldözték, akik apagyilkosságot követtek el, vagy családjuk egy tagját ölték meg.

Így került az üldözöttek közé Oresztész is, aki anyját ölte meg, és az Erinnüszök vadásztak rá. Azonban a mükénéi királyfi szenvedését sokan igazságtalannak tartották, így tárgyalásra hívták a véres kísérteteket Athénba. Az Areiosz Pagosz előtt az Erinnüszök képviselték a vádat Oresztész ügyében, de a tárgyalás végén be kellett látniuk tévedésüket. Athén az Erinnüszök legkedvesebb városa volt, ezért tartották itt a tárgyalást, ugyanis a város úgy tisztelte a három démont, mint Athén kegyes, segítő istennőit. Római megfelelőik a Fúriák voltak.

Nem tudom, ezek után a következő résznél mire számítsak. Elolvassam egyáltalán vagy hagyjam a csudába? Sokaknak tetszett a könyv, engem miért nem érintett meg? Lehet, hogy mostanában túl kritikus vagyok? Pedig nem szeretnék. És ezt a könyvet, annyira szerettem volna szeretni.

Ez az én személyes véleményem csak a könyvről. Tegyél egy próbát, hátha neked jobban fog tetszeni és el tudsz vonatkoztatni a könyv hibáitól.

A könyvet köszönöm a Ciceró kiadónak!

1. a történet: 5/3
2. a létrehozott világ: 5/3
3.  helyszín: 5/4
4. szereplők, karakterek megformázása, hitelességük: 5/2.5
5. kedvenc szereplő:Cassandra, Matt
6. akit a legjobban utáltam: Helen és édesanyja, Claire
7. érzelmek, érzések,romantika: 5/3
8.  erotika: -
9. dráma, drámaiság: 5/4
10. a könyv hangulata: 5 /4
11. legjobb jelenet: Helen álmai
12. legrosszabb jelenet : mikor a vásárlás közben kitessékelik a boltból, nem azon aggódik, hogy bánthatták volna, hanem azon, hogy mit mond az apjának
13. a történet párbeszédei, tájleírás, metaforák, nyelvezete : 5/4
14. misztikum: 5/4
15.  humor:5/4.5
16.  kedvenc idézet : 

"A kezével megtapogatta a szemüveget, de a feje tetejével ugyanúgy érezte, és amikor belegondolt, rájött, hogy tulajdonképpen végig érezte, hogy ott van. Csak éppen annyira lefoglalta, hogy lásson, hogy közben nem jutott eszébe, hogy érezzen. "

17. kiknek ajánlom, melyik korosztály és nem könyve: bárkinek 14 fölött

18.  fülszöveg: 5/5
19. a borító: 5/5
20. összességében: 5/3

Ciceró kiadó: http://www.cicerokonyvstudio.hu/

saját, recenzió

432 oldal

Fordította: Lacza Katalin