2013. április 4., csütörtök

Anna Godbersen Pletykák (Luxe girl 2.)



Sokat gondolkodtam rajta, hogy írjak-e róla értékelést vagy sem.
Mert a könyv fölbosszantott rendesen és nem lett a szívem csücske.
Végül úgy döntöttem, hogy mégis írok róla, nem írhatok folyton csak a jó könyvekről. Még azt hinnék a végén az olvasóim, hogy csak jókat olvasok.

A könyv első része akkor nagyon divatos volt. Be is szereztem és elolvastam. 
Nem volt rossz, de felejthetetlen sem, mint kiderült így utólag.
Ez, a második része, már időtlen idők óta csücsül a polcomon és vár, hogy sorra kerüljön.
Mindig húztam, halasztottam valamiért.
Most már be kell ismernem, hallgatnom kellett volna a megérzésemre.
Ez a könyv nem nekem való volt jelenleg. Túl sok fajsúlyos könyvet olvastam mostanában.
Régebben kedvenc lett volna, ma már messze áll tőle. Esetleg egy közepes kategóriát üt meg.
A többi könyv magasabbra tette a mércét.

A könyv ott folytatódik, ahol az előző része lezárult.
Mindenki halottnak hiszi Elizabeth Hollandot.
Diana, a húga veszi át a szerepét és a férj keresés maceráit.
Családja egyre lejjebb süllyed, a pénzügyi helyzetük sorvadása miatt.
Henry feleség nélkül marad, de a szíve már foglalt.
Lina felfelé törtet a lánglétrán, bár nem könnyű a helyzete.
Penelope pedig ugyan olyan hiú, szépséges és kegyetlen. nem tud kibújni a bőréből.

Mikor elkezdtem, már egyáltalán nem emlékeztem, hogy mi volt az előző részében, nagyjából a karakterekre emlékeztem.
Igaz a könyv az elején feleleveníti, de annyira nem hogy rögtön élvezhessem is.
Itt már nem ugyan azok a főszereplők, de érintve vannak ők is rövid fejezet elejéig.

A gyönyörű és gazdag lányok kegyetlen játékokat űznek. A hamis mosolyú szívtiprók bűnös vágyakkal teltek 
Hazugságok, titkok, botrányos viszonyok.- szól a rövid ajánló.

Hazugságok, manipulációk vannak, az biztos.
A kort is korhűen mutatja be, amit kifejezetten élveztem is.
A megkövült szabályokon, az etiketten jókat derültem, így hogy engem már nem érintenek.
Nem biztos, hogy nevethetnékem támadna, ha abban a korban éltem volna.
Szörnyű. 
És ez a kesztyű fétis sem semmi.

A szereplőket nem szerettem meg annyira, mint előzőleg.
Ami érdekes, hiszen a Luxe Girl 1-ben pont Dianát csíptem legjobban, aki most a tragikánk.
Itt miért nem tudtam annyira szeretni? Nem értem, de bosszant.
Diana i kedves, bájos kislányka volt, remek humorral, de most olyan egyszerűek lettek a beszólásai, megnyilvánulásai. Olyan semmilyenek.

A többi szereplő sem lopta magát be a szívembe.
Hiányoztak az érzéseik, igazi érzelmeik, hogy megkedveljem őket.
Lina hidegen hagyott. Nem tudtam egyértelműen pozitív vagy negatív szereplőként besorolni, mert ő annyira érdektelen volt számomra.
Henryt és a humorát bírtam, de az ebben a részben az elenyészett valahová.
Penelope ármánykodása gyerekes volt. nem értem miért nem látott át rajta senki..

A történet hullámzik.
Néhol halad-halad, majd lelassít és eltérít az útról, majd ismét felkap és sodor.
Néhol untam, néhol kifejezetten tetszett.

Semmi küzdő szellem sincs egyik szereplőben sem.
A humorról nem is beszélve.


A könyv vége meg egyenesen felbosszantott.
Na, nem az idegesített fel, hogy happy end nem volt.
Hanem az, hogy amit eddig az írónő adott, visszavette egy fejezettel.
Mindent.
Ráadásul a könyv nem volt akkora siker, hogy a két befejező kötetet is lefordítsák magyar nyelvre.
Így még idegesítőbb a könyv vége.
Ha tudom, bele sem kezdek az olvasásukba.

Így a befejezés valami felháborító! 
Percekig nem kaptam levegőt. 
Kedves Írónő , ez nagyon gonosz húzás volt, de zseniális. 
A végére alaposan meglepett.

Ezért is érte el a közepes besorolást a könyv.

A borítója szépséges, semmi különös, de mutatós.

Gyorsan lehet vele haladni, nyári limonádénak, egy kis romantikus vágyakozáshoz megfelelő.

1. a történet 5/2.5
2. a létrehozott világ 5/4
3.  helyszín 5/4
4. szereplők,karakterek megformázása,hitelességük 5/3.5
5. kedvenc szereplő : -

6. akit a legjobban utáltam : -
7. érzelmek, érzések,romantika 5/3
8.  erotika -
9. dráma, drámaiság 5/4
10. a könyv hangulata 5 /3.5
11. legjobb jelenet: 
12. legrosszabb jelenet : -
13.. a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete 5/4
14.. misztikum -
15.  humor 5/3
16.  kedvenc idézet : -

17. kiknek ajánlom,melyik korosztály és nem könyve : bárkinek, aki szereti az érzelmes könyveket, de inkább a női nemnek és fiataloknak
18.  fülszöveg 5/4
19. a borító 5/4.5

20. összességében 5/3

saját könyv
Ulpius kiadó
384 oldal
Fordította: Berki Judit

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék