Benyák Zoltán könyvénél nem tudtam mit is várhatok. Köztudott, hogy nem
vagyok oda a kortárs magyar írók könyveiért.
10 könyvből 7 nem tetszik általában. Nem tudom miért alakult így.
A férfi kortárs írók könyveire még érzékenyebb vagyok ráadásul, ott a 10
könyvből 9 nem az én könyvem.
De most kellemesen csalódtam.
A hangulat sötét, a nyelvezete körülírós, a fejtegetései hosszan
tartók, és mégis bejött a könyv stílusa. Pedig ezek alapján nekem nagyon
utálnom kellett volna. És mégsem!
A borítója igazán különlegesre sikeredett, ami hűen tükrözi a bel tartalmat
is.
Már itt nyert ügye volt nálam a könyvnek.
Az elején nehezen szoktam hozzá a stílushoz, nyelvezethez, a
szóhasználathoz. De ez az apróság nem tartott hosszan.
A mondanivalója izgalmas és igazán egyedülállóra sikerült. Álljunk meg egy
kicsit és gondolkozzunk el, mi a fontos nekünk a világban. Mi az, aminek hiánya
szürkeséget okozna, ha eltűnne?
Te hiszel a sorsban, a végzetben, a jobb és a balszerencsében, a csodákban,
a halál és a szerelem angyalában, az emlékek őrizőiben, az ihletben, a
hősiességben, a múzsákban...és hasonló különös dolgokban? Vagy szerinted
mindenki a saját sorsának kovácsa?
Nos, én hiszem, hogy valaki, vagy valami van, ami irányítja az életünk. Bár
van beleszólásunk is.
Nehezebb lenne az életünk nélkülük és sötétebb, kevésbé színes.
Ami igazán egyedivé teszi a könyvet az az, hogy hús-vér emberek kapták
ezeket a nehéz, ám olykor szép munkákat jelen esetben.
A könyvünk főszereplője Anton Pal nem kisebb dologra született, minthogy
megtalálja és megvédelmezze, vagy csak megismerje őket személyesen, közben
bejárja a világot…
Zoltán szereplői mind mulatságos, érdekes figurák.
Szívesen megismertem volna külön-külön is őket, egy hosszabb fejezet
erejéig. Bár akkor elvesztették volna a varázsuk, a titokzatosságuk.
Hiányoltam az érzelmeik, a kinézetük, nem csak a mesés adományuk érdekelt volna
és hogy hogyan jutottak el oda, ahol most tartanak.
Legjobban a halált bírtam a kalapjával, ami fura.
Anton Pal és Merin viszont maradt a titokzatosság szintjén. Ők keveset
kaptak a könyvtől, pedig ők a fő mozgatórugói a történetnek. Az ő fejezetük
hová lett? Rettenetesen hiányoltam.
A filozófiai értekezéseket is színesen adja elő az író, nem szájbarágós,
tukmálós. Kellettek a könyvbe, alátámasztják megfelelő helyeken a
szituációt. Nem mellesleg viszik a történetet előre, izgalmas gondolkodni
valót adnak az olvasónak a történet mellé.
A szerkezeti felépítése sem az unalomig ismételt. Kapunk egy kis szeletet a tortából, egy szereplőről piciny részletet, majd az egészről kapunk némi képet, ami mutatja a történteket egészében. Utána ismét egy új szeletkéjét, egy új szereplő sorsát olvashatjuk.
Nem találhatunk viszont igazi lezárást. Mindenki döntse el maga, melyik térfélén áll, ki győzzön szíve szerint. Ezt furcsának tartottam. Azt hittem olyan igazi lezárás lesz, ami visszavonhatatlan, megmásíthatatlan.
Fülszöveg:
Anton Pal sosem kutatta az élet nagy titkait, annak mozgatórugóját, a sorsot, a szerencsét, a végzetet. Most mégis olyan kalandba keveredik, ami fenekestől fordítja fel a világképét.
Egy üveggolyó Isztambul piacáról, egy pár dobókocka egy budapesti bolondokháza mélyéről, egy lány Párizs metrójából, egy férfi fekete kalapban, egy holló tolla.
Benyák Zoltán nemcsak érdekfeszítő történetet kínál az Ars Fatalis lapjain. Sorai észrevétlenül telepednek az olvasóra, és ott maradnak a könyv olvasása után is.
Idézet:
Az embert nem a bőre, szeme vagy haja színe jellemzi, hanem a létezés folyamán elszenvedett sebesülései.
Kinek ajánlanám?
Annak, aki szeretne hinni a csodákban, aki egy mesés utazás részese akar lenni
Legjobb dolog a könyvben, amit a legjobbnak értékelek benne:
Az emberi/isteni sorsok alakulása
Ami nagyon nem tetszett benne, kilógott a legjobban a könyvből:
Hiányoltam a szereplők érzéseit, gondolatait.
Grafoman kiadó
recenzió
268 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése