Dora Craiban interjú

Egy roppant fiatal, már nem teljesen friss könyves íróval készítettem a következő interjúm.

Ezúton is köszönöm neked Dóra, hogy vállaltad.

 Dora Craiban így mutatkozik be önmagáról a blogjában:

Üdv, Betoppanó! Ha a DC Comics miatt vagy itt, netalán a DC Shoes okán, esetleg éppen Washington, D.C. érdekel, rossz helyen jársz. Várj csak! Nem is jársz olyan rossz helyen... A DC Comics adta ki a számomra egyik legfontosabb művet, a Watchment, A DC Shoes az egyik kedvenc márkám, Washington pedig egy olyan ország fővárosa, amely lakosságának gondolkodása és értékei nagyon fontosak számomra. DC = Dora Craiban. Azaz én.

- Szóval most nem azt  kérdezem meg t, hogy honnan az írói álnév, csak azt, hogy miért gondoltad, hogy pont ez megfelelő lesz?

Mennyiben hasonlít a saját nevedhez? A Kezdőbetűk voltak meg először és abból találtad ki magát a nevet vagy  Washington DC-ről mintáztad?

Dehogy, semmi köze ennek Washingtonhoz, ez csak egy szóvicc, hogy szeretem a DC cipőket meg Amerikát; szerencsésen jön ki a dolog, hogy az írói álnevem rövidítése is DC. De valójában a névkeresésnél annyiban voltam biztos, hogy angolosítom a keresztnevemet, így előre jött a Dora, és kellett egy kitalált, misztikus hangzású név hozzá. Na, igen, ezen hónapokig törtem a fejem, komolyan. Aztán egyszer csak megszállt az ihlet, és gondoltam, ha már Tolkiennak köszönhetem a könyvek, az irodalom szeretetét, maradjunk nála. Jöhet a tündenyelv!

– Mesélj kicsit a gyermekkorodról. Mennyivel adott többet, hogy egy vidéki kisvárosban ( Baja)  születtél, mint mondjuk a fővárosban?

Nem csak egy vidéki kisvárosban, de szerény véleményem szerint az ország déli részének központjában, Baján. Imádom ezt a várost. A Gemenc és a Duna közelsége mindig is meghatározó volt számomra; mi bajaiak büszkék vagyunk a természetszeretetünkre, és engem ez a légkör vett körbe kiskoromtól kezdve. Habár Pesten is ott van a Duna, mégis teljesen más ott. Gyakran jegyzem meg magamban, hogy számomra mindig is Bajánál lesz a legszebb ez a folyó.

– Vannak ennek árnyoldalai is, te mit éreztél legnagyobb hátránynak?

Egyszerűen nem tudom elképzelni, milyen lett volna, ha a fővárosban cseperedem fel, gyerekkoromban Budapest mindig egy nagy, koszos szörnyetegnek tűnt, ami könnyen magával ránthat. Most már azért látom, hogy nem kell annyira tartani tőle. A lehetőségek megszámlálhatatlanok. Könyvesbolt itt, könyvesbolt ott, Zöld Párdon, A38 hajó, hosszú séták a rakparton… kétség kívül megvan a varázsa a fővárosnak. De én mindig bajai leszek.

– Mennyi idős is vagy pontosan? Nem féltél attól, hogy fiatalságod okán nem fognak komolyan venni a kiadók?

21 éves vagyok. Amikor a Fénytörés megjelent, 19 voltam. Féltem, persze, hogy féltem, de titkon reménykedtem benne, hogy ha már megjelenek egy 17 évesen írt kézirattal, talán elolvassák az első két oldalt. Tudom, hogy egy könyv sorsa ott dől el, az első oldalakon kell meggyőzni valakit arról, érdekli-e a sztori. Merész akartam lenni, kezdeni akartam valamit magammal. Mit számít, hogy még fiatal vagyok? Annál korábban kezdhetek el fejlődni, minél korábban határozom el, hogy regényeket szeretnék írni.

– Hogy találtál rá a jelenlegi kiadódra?

Néztem a neten, hogy nemrég egy új kiadó indult, szórakoztató irodalmi profillal, és már meg is jelentettek két fantasy könyvet. Ráadásul ők azt vallják, kifejezetten a fiatal írók „kikupálására” vállalkoznak, mert fontosnak tartják a következő írói generáció fejlődését. Ez nekem nagyon tetszett, rögtön megtaláltuk a közös hangot a kiadóval, miután elküldtem nekik a kéziratot.

– Úgy gondolom, minden embernek vagy egy területe, ahol kiemelkedően tehetséges. Hogy jöttél rá, hogy neked az írás lesz a területed és nem mondjuk a zene vagy a szobrászat?

Próbálkoztam én zenével, esküszöm! Aztán rájöttem, hogy van, akinek játszania, van, akinek csak hallgatnia kell a rockot. Utóbbi lennék én.  Az írás viszont mindig könnyen ment, én élveztem a suliban az otthon megírandó házi dolgozatokat (amiért abnormálisnak tartottak). Írogattam saját történeteket is, fanfiction-öket, de az igazi Írás nekem akkor kezdődött, amikor megtudtam, hogy az egyik osztálytársam novellaíró pályázatokra küldözget saját műveket. Szinte kupán vágott a dolog: erre én eddig miért nem gondoltam? Nem csak fanfiction-ből áll a világ! Ekkor szerettem bele az írásba, de úgy, hogy lételememmé vált. Rájöttem, mennyire jót tesz nekem, ha írok. Jobb lesz a kedvem tőle, alkotok valami maradandót, ráadásul, amikor megmutattam a barátaimnak, kiderült, hogy még tetszett is nekik.

– Gondolom nem a Fénytörés volt az első műved, amit megírtál. Őrzöd még a régi írásaidat? Gondolkoztál azon, hogy feljavítsd őket, hogy szintén kiadásra kerüljenek?

Őrzöm őket, de azok nem kiadásra valók. Inkább nekem valók, hogy beleolvasgassak, és tanuljak abból, hogyan írtam 14-15 évesen. Roppant érdekes visszatekinteni abba az időszakba.

– Szereted a zenét, ahogy olvastam nálad. Mely zenék azok, amiket az eddig megjelent két könyved írása közben hallgattál? Amolyan track lista is jöhet, mint a filmeknél mondjuk.:)

Ú, nem akarom elkezdeni, mert akkor nem fogom tudni abbahagyni a dalok felsorolását! A vezérfonal mindig is a My Chemical Romance volt, ezt mindig elmondom, mert nagyon büszke vagyok rá, hogy a rajongójuk vagyok, hogy megérthettem az életfilozófiájukat, hogy e szerint élek. De másféle inspirációban sincs hiány: Guns N’ Roses, Metallica, Led Zeppelin, Velvet Revolver, Green Day, Evanescence, The 69 Eyes, Negative, és a legújabb kedvencem, a Paddy and the Rats. Ja, igen, és aki kilóg, de igazából nem is: Lady Gaga. Felvállalom!

– Nagyon vegyes fogadtatásban részesült a molyok között. Mit szólsz hozzá? Szerinted miért ennyire vegyesek?

Most már tudom, hogy az a jó, ha vegyesek. Jobb, ha nem olyat alkotok, ami mindenkinek tetszik – ezt egy kedves ismerősömtől, Angeltől tanultam, akire naponta záporoznak a kritikák, és nagyívben tesz rá. Én ezt persze nem tehetem, mert fiatal szerző, első könyv, viszonylag új kiadó… figyelni kell rá, mit művel. Ezt meg tudom érteni. Akinek nem tetszik a sztori, nyilván megvan rá az oka, ez magánvélemény. Jómagam szeretek az árral szemben úszni: ha azt mondják, „ez rossz könyv”, csak azért is elolvasom, hadd legyen már saját véleményem róla. Nem szeretem azt a magyar szokást, hogy ha egy valaki kijelent valamit, biztos neki van igaza. Ezért vegyesek a kritikák: valakinek tetszik, valakinek nem. Milyen unalmas lenne, ha mindenkinek tetszene! Mindenesetre számomra az is sokat jelent, ha valaki időt és energiát szán rá, hogy elolvassa a könyvemet.

– Ha már vélemények. Mennyire tudod feldolgozni a negatív kritikát? Nagyon a szívedre veszed vagy építkezel belőle, ha építő jellegű?

Ehhez hozzá kellett szoknom, az elején nem volt egyszerű. Manapság úgy vagyok vele, kiszűröm azt a dolgot, amiben még tudom, hogy nem vagyok elég erős, és építkezem a kritikából. Megjegyzem, tényleg csak azzal az írással foglalkozom, amit igazán kritikának lehet nevezni, mert nem minden vélemény számít annak. Csiszolódtam, tanultam ebben a témában az elmúlt két évben. Most már tudom, kinek a szavait kell megszívlelnem. A legfőbb kritikusom egyébként édesanyám: ő nem kímél, de nagyon jól teszi, hálás vagyok neki ezért.

– Rögtön egy romantikus- krimi- fantasyt írtál. Nem féltél a közepébe belecsapni és mondjuk a könnyebb utat választani, egy egyszerűbb romantikus könyvvel mondjuk?

Nem, én általában szeretem megnehezíteni a saját dolgomat. Ez a trilógia is egy kihívás számomra. Fantasyt akartam írni, de mivel a gyilkos főszereplőhöz ragaszkodtam, belekerült ez a sötét szál is. A romantika pedig elengedhetetlen volt: ki akartam próbálni magam abban, hogyan hozom össze ezt a két szerencsétlen karaktert. Esélyt akartam adni nekik egymás mellett, szerintem megérdemlik.  Ezért lett egy ilyen mutáns műfajom: fantasy, romantika, és krimi.

– Hogy képzeljük el az írást nálad? Van valami szertartás, hely vagy időpont vagy kampányszerűen, mikor van valami leülsz gyorsan és írsz?

Nyugalom, egyedüllét, laptop. Ennyi kell. Meg víz, hogy életben tartsam magam, ha nagyon elkapna a hév, és öt órán keresztül írnék.  Nem tudok minden nap írni, valamikor időm sincs rá, és egyébként is, nekem érlelődnie kell egy-egy jelenetnek (akár hetekig), mielőtt végleges formába öntöm.

– Nem az írás a munkád. Mivel foglalkozol?

Padkoptatással az ELTE BTK-n, amerikanisztika szakon. Jövőre végzek. Aztán meglátjuk.

– Nem nehéz egy személyben fiatalnak lenni, szórakozni, megtalálni az utad és egyben komoly írónak is vallani magad?

De, nehéz. Az a lényeg, hogy van mellettem valaki, aki minden lépésemben segít, főleg abban, hogy önmagam maradjak. Ha találsz egy olyan embert, aki hagyja, hogy járd a saját utadat, és aki nem akar megváltoztatni, akkor minden rendben lesz. Tanulom azt, hogy ne tervezzem meg az életem előre, legyek spontán, éljek a mának, maradjak örök fiatal. Nem egyszerű, de ilyen az élet.

– Van más hobbid is az íráson kívül?

Ha azt mondom, szeretek olvasni, az ér? Ha úgy jön ki a dolog, koncertekre járok. Szeretem a sportot (nézni.) Ha meg művelni kell, a röplabda áll hozzám a legközelebb. Ja, és a rejtvényfejtés! Hol lennék rejtvények nélkül?

– Molyolsz is. Mennyire tartod fontos reklámfelületnek a molyt és a blogokat? Figyelemmel kíséred a könyveidről készült kritikákat?

A moly jó, mert itt is tudom tartani a kapcsolatot az ismerőseimmel és az olvasóimmal. Az utóbbi években egyre fontosabbá váltak a könyves blogokon megjelenő kritikák, bár úgy veszem észre, ezek csak a molyra és „vonzáskörzetére” vannak hatással. Azért rá szoktam nézni, ha a könyvemről jelenik meg ilyen írás. Igyekszem mindenhol ott lenni, közösségi portálokon is, mert sose tudni, hol találkozom egy olvasóval.

– Szeretsz olvasni is. A legtöbb író, az olvasói szenvedélyéből növi ki magát könyvszerzőnek. Nálad is így van?

Így, így. Gyerekkoromban Tolkien és Rowling világa teljesen levett a lábamról, és már korán megértettem, milyen jó elveszni egy könyv világában. Hát még milyen jó egy ilyen világot megalkotni! A közeljövőben épp egy kitalált világban játszódó történetet szeretnék elkezdeni, de előbb le szeretném zárni Helena sztoriját.

–    Milyen stílusú könyvek állnak hozzád közel? Mi az, ami nagyon nem?

Fantasy és sci-fi könyvek, és jöhetnek a minőségibb romantikus könyvek is. Nem tehetek róla, én ha olvasok, ki akarok kapcsolni, ezért imádom a szórakoztató irodalmat. Szóval Martin, Gaiman, de Szilvási is jöhet. Mindhárom szerzőt szeretem. Amit nem szeretek? Ezt nem igazán tudom megfogalmazni, nem olvastam még olyan könyvet, amit kifejezetten megszenvedtem. Nem azt mondom, hogy mindenevő vagyok, de talán még nem olvastam olyan sokat, hogy meg tudjam mondani, milyen típusú könyvtől áll fel a szőr a hátamon. Valahol nem is igazán szeretnék ilyet mondani. 

Köszönöm szépen az interjút! 
Hamarosan a könyved is sorra kerítem már, ígérem.
A továbbiakban sok sikert kívánok !