Nádasi Krisz Az én Diótörőm

Ha én írnám a fülszöveget, így hangzana.
Luca egy átlagos lány, akinek átlagos problémái vannak a munkájában, az életével, a párválasztásban. Míg nem egyszer, egy netes társkereső hirdetés minden felbolygat. 
Humoros, romantikus történet az életből merítve.

Nem mondom, hogy egyedi a könyv története. 
Olvastam már hasonlókat százszor. De igényesen van megírva. 
Van benne humor, irónia, remény, romantika, dráma és veszekedés, és egy kis csavar is. Tanmese, mert győz a jó és a rossz(bűnös) meglakol. Egy kis melegség. Remény. Remény, hogy mindenki egyszer megtalálja a helyét az életben, a párt, akit neki rendelt a világ. Remény, hogy vannak boldog befejezések, vannak olyan emberek, akik segítenek, nyitott szemmel járnak. Van igazi boldogság.
Egy olyan könyv, amit hamar kiolvastam. Nem felejthetetlen. Nem pedzeget nagy témákat. Nincs felejthetetlen stílusa, új szóképei. De árad belőle a finomság, a megnyugvás. Egy jó kis, könnyed kikapcsolódás. Egy pillanatnyi napfény az estédben. 
A karakterek sem halhatatlanok. Nincsenek túlbonyolítva de nem oly egyszerűek sem, mint egy faék. Lehet velük azonosulni, mint a szomszéd lánnyal.
Luca nehezen jön rá a nyilvánvalóra, nincsenek szuper képességei, nem a végzet nagyasszonya, és nem tökéletes szépség, de csupaszív lány, aki megérdemli a jólétet. 
Nincs a könyvben tömény szex és egyáltalán semmilyen sem. Most ez kellemes csalódás volt. Nem hiányzott belőle. Jó, hogy nem akarta az írónő mindenáron beletuszkolni.

Könnyen ki lehetett következtetni, mi lesz a konfliktus forrása, a csavar és a zárás, de nem zavart. Nem kell mindent túlbonyolítani. Elég, ha élvezhetjük a könyvet, a nyelvezetet, a szereplők életét, ha könnyen azonosulhatunk velük.
És ez egy ilyen könyv. Olyan, mint egy gyémánt. 
Csillogó,  értékes, de még nem teljes.
Lenne még apró csiszolgatnivaló rajta.

Köszönöm  a könyvet Krisznek!

Fülszöveg:

– Engedje meg, hogy hazafuvarozzam.
– Hagyjon békén! – förmedtem rá mogorván. – Egyébként sem ülnék a kocsijába. Maga még a saját lábában is hasra esik. Elképzelni sem merem, mire vetemedik, amikor volán mögé ül.
A muksó hunyorogva nézett le rám.
– Lehetséges, hogy nem vagyok tökéletes, ám magának vigasztalásra van szüksége, nem egyedüllétre – mondta.
– Bravó – suttogtam. – Most meglepett. Mire nem képes egy magafajta figura!
– Na látja! – vigyorodott el. – Bízza rám magát nyugodtan.
– Azt azért nem – intettem. – De megengedem, hogy hazavigyen. Vagy inkább valahova a közelbe.
– Ahogy parancsolni méltóztatik – hajtotta meg magát a förmedvény, és elindult a járdán a parkoló autók mellett.
Amikor ismerős csip-csipet hallottam, lemerevedtem.
A pasi felém fordult. Félmosoly játszott szája sarkában.
– Ugye komolyan azt hitte, hogy egy múlt századi roncs Trabantban szállítom haza?
– Nem! – vágtam rá gyorsan. Túl gyorsan.
Lovagom kinyitotta nekem az Alfa Spider utasoldali ajtaját. Beszálltam. Akaratlanul is csodálattal néztem körbe a sportautó kicsiny utasterét, műszerfalát.
– Csukja be a száját, jó? – szólalt meg a sofőröm. – Most tisztíttattam, hálás lennék, ha nem nyálazná össze.
Nem is lovag.

A huszonkét éves Luca egy unalmas utazási irodában dolgozik, és nem találkozik normális srácokkal. Az ügyfelei ugyanis vagy vőlegények, vagy nyugdíjasok, a klubokban pedig nem menyasszonyt keresnek a pasik. Amikor úgy dönt, hogy inkább a neten ad fel hirdetést, úgy tűnik, minden félresikerül. A randira ugyanis nem az érkezik, akinek kellene, ami előre nem látható események lavináját indítja el…