2016. január 22., péntek

Tolnai Panka Zűrös társaság és Zűrös hétvége


Szóval az úgy volt, hogy magyarázom a bizonyítványom...
Ahogy Panka is leírja a fülszöveg végén, hogy kamaszokról szól, de nem kamaszos korhatárral. Szóval nem én vagyok a célközönség főként. De hát gyermek lelkű felnőtt vagyok.
Egy ilyen műt olvastam, ami nem tetszett annyira és még egyet, ami nagyon. Így egy életem egy halálom, gondoltam ismét próbát teszek a kamasz ifjúság gondjaival, a suli és életkérdéseikkel. Hátha...
És betalált. Két éjszaka alatt kiolvastam a több mint 500 oldalas könyvet és a folytatását(párját), ami 400 oldal körüli. Sokat nem kellett aludni. Nem akartam én szeretni, de nem tudtam nem szeretni.
Igaz, nem képzeltem a helyükbe magam, de jó volt kicsit nosztalgiázni. Visszagondolni arra, hogy én a helyükbe mit tettem volna vagy épp tettem. És ha az én lányaim lennének ekkorák(Szerencsére még nem és nagyon nem várom, mert egy igazi házisárkány leszek és bezárom őket nagykorúságuk utánig!), mit szólnék az efféle cselekedeteikhez. Fura volt, kicsit kettősséggel olvasni, mert már nem vagyok tini, így az ő vetületükből már nem teljesen olvastam, de megértettem őket, átéreztem a helyzetük. Viszont csak felnőtt, idős fejjel sem teljesen néztem a dolgokat. Vagy inkább kicsit így, kicsit úgy is?... Mindeközben remekül szórakoztam. A bénázásaikon jókat nevettem. Az apró kis bosszúságaikon, amiket olyan hatalmas dolognak élnek meg(ugye felnőtt fejjel ezek már eltörpülnek, de akkor az a legfontosabb számunkra). 


A stílus és jövő keresésüknél legszívesebben segítettem volna. Mind ahogy a társas kapcsolataikban is. Nagyon drukkoltam valakiknek, másoknak meg jól megráncigáltam volna a haját!
A karakterek eléggé ki vannak sarkítva, mint egy karikatúra, de mégis hihetőek. 
Mindenki ismer stréber, "csaktanulós"osztálytársat, aki minden tud, de ha nem, akkor sírva fakad. 
Vagy folyton viccelődő, de cseppet sem vicces emberkét. 
A nagymenő lógóst. 
Vagy a hisztis libát, aki mindent és mindenkit megkap.  
A csendes szürke kisegeret...

Innen ketté veszem a két olvasmányt, hogy külön-külön is tudjam értékelni.

Zűrös társaság

Fülszöveg: 
Roni már tizenhét éves, édesanyja mégis úgy kezeli, mintha tegnap ballagott volna el az óvodából. Semmi bulizás, semmi lazulás, a szigorú anya azt szeretné, ha a lánya egész nap csak az érettségire magolna. Roni azonban mindennél jobban vágyik a szabadságra, és arra, hogy Balázs, a suli rock bandájának dobosa végre felfigyeljen rá. Ezért akár a végsőkig is képes elmenni…
A tavaszi szünet előtt barátnője összejön a Ginger Deer balhéiról elhíresült gitárosával, így Roni is közelebb kerülhet Balázshoz. De vajon a fiú tényleg az, akinek látszik? Vajon Roninak ez a meghatározó év élete nagy kalandját vagy legnagyobb tévedését tartogatja?
Vedd kezedbe a döntést, és légy Te a sztori főhőse!
Tolnai Panka ifjúsági regényfolyamának első darabja egy budapesti gimnáziumba járó lány mindennapjaiba enged bepillantást, aki jellegzetesen kamaszos testi és lelki kérdéseken vívódik: tanulás vagy lógás, család vagy barátok, haverság vagy szerelem, józanság vagy mámor. Bár a humoros és szerethető főhősök kamaszok, a regény nem korhatáros, hiszen mindannyian átéltük és a pokolra kívántuk ezt a korszakot, hogy aztán egy életen át visszasírjuk.
510 oldal

Mi tetszett benne? A fiatalsága, a frissessége, a nyelvezete(hála az égnek nincs tele szlenggel, amitől falra mászok rendesen), a vidámsága, a könnyedség.
És az, hogy választhatunk, hogy hogyan tennénk mi. Egy igazi interaktív könyv, ahol opcionális mely úton menjen végig Roni. Imádtam. Több ilyen könyvet kéne olvasnom.
Aztán a nem túl drámai, de azért alaphangon az élet nagy dolgait érintő dolgok, amik hol jobban, hol kevésbé voltak megfigyelhetőek. A karakterek is ászok, hogy ha már szleng. És nagyon, de nagyon izgultam, hogy Roni elérje a céljait, álmait, vágyait gond nélkül. Megszerettem ezt a leányzót rendesen. Jó volt bulizni, lógni, még tanulni is velük. Szegény anyuka ultra gáz volt, minden szempontból. Nem ilyen rosszak azért a szülők. Remélem...
Ami viszont nem tetszett benne annyira, az az 500 oldalon keresztül tartó részletes outfit, a tanórák, egy egész lógás története... majdnem hogy szőrözősen aprólékos. Pedig annyira kíváncsi voltam a végkifejletre, hogy egy éjszaka alatt kiolvastam. Végül is, ha ez volt a szándék, akkor bevált. Hajtott a vége felé a kíváncsiság, hátha valami nagy történik vagy valami végzetes...Elmaradt. De nem bánom annyira. Első könyvnek szuper volt a szerzőtől!
Kíváncsi lennék, hogy ki melyik utat választja. És mindkét esetet végig olvassa-e utólag!

Zűrős hétvége
Fülszöveg:
Harmati Vera gondolatait a gimi utolsó évében főként a szerelem köti le, kölcsönösen odáig vannak egymásért Balázzsal. Az összes szabadidejüket együtt töltenék, ha…
Ha Veronika anyja nem vigyázná továbbra is lánya minden lépését, ha nem lenne a jogsitanfolyam, a közelgő érettségi, a pingpongbajnokság, na meg Liza és Laura, akik igyekeznek rémálommá változtatni a lány minden egyes percét. Ám mindez eltörpül egy véletlenül felfedett, hatalmas titok mellett, aminek mindenképpen a végére kell járni.
Vera meg akarja ismerni édesanyja sötét múltjának minden egyes részletét, még akkor is, ha ezzel ő maga is titkolózásra kényszerül. Balázs és a gimis barátok természetesen segítenek, de Verának így is kihívás a szerelem, a suli és a nyomozás között egyensúlyozni.
A zűrös társaság nem pihent sokat, a nagy sikerű e-book után immár nyomtatott könyv lapjain kerülnek újabb zűrös helyzetekbe a fiatalok. Ezúttal viszont Vera már pontosan tudja, hogy mit szeretne, a rossz döntésektől még a józan ész sem tántoríthatja el.
416 oldal

Sajnáltam, hogy már nem interaktív olvasmány volt. Viszont már kevesebb a szöszölés, aprólékosság, körömlakk és hasonlók. Több a történés. Van benne egy-két apróbb csavar. Izgalom a köbön, bár még mindig a nagy és ijesztő, durva részek elmaradtak végül. Drámai helyzetek, gyors megoldások és nem csak pozitív végkifejletűek. 
Tanulság. És sok sok jövő. A szereplőket most talán még jobban megkedveltem. Csak az anyuka ne lenne ilyen, amilyen...És Roni is jobban kiállhatna magáért. Talán azért éreztem ezt, mert én mindig nagyszájú csajszi voltam és nem a beleolvadás vagy inkább a "meg sem szólalok" taktikát választottam.:) Milyen felnőttek lesznek vagyon ezek az ifjú emberpalánták? Milyen jövő vár rájuk? Jó lenne megtudni.
Ami viszont nem volt túl életszerű, hogy minden gonoszság megoldódott, minden jó elnyerte jutalmát és a rossz megbűnhődött, mint a népmesékben. Egy kis kudarc elkélt volna azért valaki vagy valami részéről.

A könyveket köszönöm Pankának és az Erewan kiadónak!
Ajánlom mindig ifjú olvasónak vagy az ifjúságában szívesen visszafelejtkező könyvbe felejtkezőnek! Vagy az időseknek, akik már elfeledték, milyen is volt...
A dal hozzá:

3 megjegyzés:

  1. Szia.
    Az volna a kérdésem, hogy a Zűrös nyárról tudsz-e valamit.Mert én akárhol rákerestem semmit nem találtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Megnéztem neked Panka Fb oldalát és nézd mit találtam:
      https://www.facebook.com/tolnaipanka/posts/532365980270502

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék