2016. január 5., kedd

C. J. Roberts Captive in the Dark – Fogoly a sötétben (A sötét páros 1.)



Igaz behavazódott a táj, de ébredjünk kicsit téli álmunkból. Még tavaly olvastam, csak értékelést nem volt időm megírni a nagy karácsonyozásban. De nem felejtettem el.




Az érdekes borítója, a hírverés jót tett a könyvnek.
Már csak azért is el akartam olvasni, mert sokan istenítették, sokan pedig lehordták a sárga földik. Szeretem az ilyen vegyes fogadtatású könyveket.
Végül én valahol középen helyezkedem el. Tetszett is, meg nem is. A könyv egyes szegmensei nagyon jól, más részei kevésbé. Megvitatkozhatnám magammal, hogy érdemes-e olvasni vagy sem. Tetszett-e igazán vagy kevésbé.

Bemutatkozó könyvnek nagyon jó mindenesetre. Látok az íróban lehetőséget. Szépen és élvezetesen ír. Jó volt olvasni.  Dallamosak, érzékletesek a szavai. Szerettem a metaforáit, a hangulatokat, amiket ábrázolt, legyen az éppen a legsötétebb vagy az ellenkezője.
Szerettem a történet tanulságát. A gyors történetvezetést, ahogy néhol lelassult, érzelmesbe, gondolkodósba váltott, majd újra eseménnyel teli lesz.
Viszont nem volt teljesen kerek. Voltak hibái.
A romantikus rész teljesen hibádzott az én értelmezésemben. Fogva tartó és fogvatartott között?Ilyen körülmények között. Vagy nem szerelem alakult ki, hanem ragaszkodás? Még nem látom teljesen az érzelmi szálak milyenjét. Talán a második rész felhomályosít.
A szereplők viszonylag korrektek. 
Calebet a férfi főszereplőt, ha megfeszülök, sem tudtam szeretni. Hiába a maszlag, hogy miért ilyen ő. Sajnáltam egy pontig, majd utána megutáltam. Elcseszett? Még a szürke pasinál is jobban. Nincs mentség számára, hiába mentegeti a könyv hasábjain az író rendületlenül. Ő nem áldozat, hanem fogva tartó! Remélem nem az a cél, hogy szeressük.
A csajszi, Livvie egy kis naiv, butuska lányka, aki szeretethiányos, figyelemhiányos és könnyen befolyásolható. Néhol megjósolhatóak a reakciói és tapsolni tudtam volna neki. 
Bravó! Jól tetted! Én is ugyan ezt cselekedtem volna!
Néhol meg átállt benne valami és csak pislogtam, hogy mi a fenét művel. De legalább nála egy betegséggel meg lehet magyarázni( Stockholm- szindróma). Nem pedig brutalitással, kegyetlenséggel, erőszakvággyal, mint Calebnél.

Sántít mégis kicsit a rekaciójuk, a válaszaik egyes történésekre. Hihetetlen vagy hiteltelen...Talán egyik sem a legjobb szó rá. Bár sosem tudhatjuk, mi hogyan viselkednénk bármilyen eshetőségben. A bosszúnál és a félelemnél nincs erősebb érzés, csak a szeretet, szerelem.

A fogva tartás miértje zavaros. Egyszerűbb lett volna egy szövetségest keresni és őt "betanítani". Mint egy kívülállót, aki bárhol lenne, csak ott nem.
A visszaemlékezések nagyon jól össze lettek rakva, mint ahogy a brutál részek is. ellensúlyozták a sok érzelmes dolgot, kellő egyensúlyt adva neki, hogy ne menjen át unalmasba, nyálasba. Bár nekem utóbbiak mégis jobban tetszettek.
Az érzelmi részek erősen hangsúlyosak és bizony sok esetben elgondolkodtatott, megrázott. 
Az erotika elég kiscsoportos szintű, némely eddigi olvasmányomhoz képest. De élvezhető, mert nem vulgáris, nem durva. Egyenlőre. A technikai kivitelezésen még van mit csiszolni.
A tagolások, az időbeli ugrások jelzése szintén egy nagy hibája a könyvnek. Mikor hol vagyunk és mennyi idő telt el, jó lett volna valahogy jelezni. Kicsit eltévedtem vagy vissza kellett olvasnom pár sort, hogy rájöjjek.

Mindenesetre engem kíváncsivá tett! Kell a második rész!
Az írónak pedig nagy jövőt jósolok. Jól forgatja a tollat. Már csak a megfelelő téma kell neki és tarolni fog! Mert ez a történet mese szerű. durva, kegyetlen, lelkileg megsemmisítő, de mese.


Fülszöveg:
Caleb olyan ember, akit csak a bosszú érdekel. Amióta egy hatalomra éhes gengszter kiskorában elrabolta, majd eladta rabszolgának, másra sem tud gondolni – kizárólag a revans foglalkoztatja. Tizenkét évre merült el az élvezeti célból tartott rabszolgák világában, az egyedüli felelősnek tartott férfit keresve. A szenvedését okozó építész végül előkerült: a személyi igazolványa új volt, a személyisége azonban a régi maradt. Ha Caleb elég közel akar kerülni a céljához, muszáj azzá vállalnia, amit gyűlöl. Elrabol egy gyönyörű lányt, hogy azzá tegye, ami ő maga volt egykoron.

Idézet.
Rafiq megtanította írni és olvasni, öt nyelven beszélni, nőt csábítani, elrejtőzni és gyilkolni – de szeretni soha.

264 oldal

Könyvmolyképző kiadó

És egy újdonság. Igyekszem mától minden könyvhöz egy zenét társítani, ami illik hozzá. 
A mai zene a könyvhöz:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék