Moskát Anitával interjúztam

Van két könyv, mely roppantul érdekel mostanában. Bevallom kívánságlistám elő helyén tanyáznak erősen. Kíváncsi lettem az írójukra is, nem csak a könyvekre, így utána szerettem volna olvasni. De nem túl sok mindent találtam róla. Ezt orvosolandó, kifaggattam. Ezúton is köszönöm neki a gyors és érdekes válaszokat.

Ő pedig nem más, mint Moskát Anita, a Bábel fiai és a Horgonyhely szerzője.

– Milyen Moskát Anita? Mi az, amit megosztanál magadról az olvasóiddal?

Biológusnak készültem, de végül a könyveknél kötöttem ki. A férjemmel Budapesten élünk, két macskánk van. Az a szuperképességem, hogy elalvás előtt is bírok kávét inni. Hatódtam már meg könnyekig egy festmény szépségétől. Társaságban jobban szeretek figyelni, mintsem középpontban lenni. Elbűvölnek az elveikhez hű emberek. Ha tehetném, egy erdei kunyhóban tölteném az egész nyarat.

– Mikor kezdtél el írni? Emlékszel az első megírt kis történetedre még?

Olyan 14 éves koromban kezdtem el írni, és rögtön egy fantasy trilógiába vágtam a fejszémet. Egy olyan főszereplőről szólt, akiről bár megjövendölték, hogy hatalmas hős lesz, és a környezetében mindenki ezt várta tőle, ő beintett nekik, és végül le sem győzte a gonoszt.

– Mit szólt a családod és a szűkebb környezeted a megjelenő könyveidhez? Miben tudtak a legjobban támogatni?

Szerencsés vagyok, sokan támogatnak. A családomból elsősorban a férjem és az öcsém, de néhány közeli barát is rengeteget segít. Néha csak azzal, hogy noszogatnak, vagy beszélhetek nekik az aktuális csomókról a készülő regényben, viszont ami fontosabb, hogy érzelmileg is támaszkodhatok rájuk. A folytonos kételkedést, az „elég jó lesz?” bizonytalanságát nem is bírnám ki, ha nem állnának mellettem. Sosem lehetek elég hálás nekik.

– Hogy képzeljünk el téged írás közben? Megszokott kabala, rituálék, közeg, időpont, séma van vagy ösztönből írsz?

Általában éjjel írok, de nincsenek rigolyáim, ha elkapott a történet, egy zsúfolt helyen, hangzavarban is tudok dolgozni, észre sem veszem a külvilágot. A monitor előtt töltött idő mégis töredéke a ráfordított időnek: fejben rengeteget tervezek előre, és sok jegyzetet készítek a világról, lehetséges történetszálakról, amiket aztán rendszerint felborogatok. Az első verziót hagyom ösztönösen kanyarogni, aztán szigorú rend szerint, sok átírással építem fel másodszor újra, építőkockáról építőkockára. Ez már tudatos és fegyelmezett folyamat, de ugyanúgy élvezem.

– Nagyon fiatalon jelent meg az első műved. Járt ez hátránnyal, lemondással vagy csupa jó dolgot vonzott be?

Ettől mindig is féltem – és félek is –, hogy az életkorom mennyire számít. Egy kezdő szerzőnek mindenképp nehéz dolga van, amíg bizonyítani tud az olvasóknak, egy fiatal kezdő szerzőnek meg pláne. De megvan ennek a félelemnek a belső párja is: vajon nem túl korai még publikálnom? A Bábel fiai az ötödik kéziratom volt, az első négyet jelöletlen sírba ástam el, és sosem fogom elővenni – azokról írás közben is tudtam, hogy tanulópénz, nem is küldtem el őket kiadóknak soha. Első regénnyel csak egyszer mutatkozhat be az ember, nem akartam, hogy tíz év múlva szégyelljem. Persze az, hogy végül jól döntöttem-e, majd tíz év múlva derül ki.

Ugyanakkor tudom, hogy ezeket a történeteket, amelyek huszonéves koromban foglalkoztatnak, csak huszonévesen mesélhetem el. Tíz-húsz-harminc év múlva más ember leszek (remélhetőleg tapasztaltabb), és egészen más kérdések foglalkoztatnak majd – vagy hasonló kérdések, de teljesen más szemszögből. Nem tehettem el ezeket az ötleteimet, mint a befőttet. A történeteknek van szavatossági ideje, és vagy elmeséltem ezeket most, amíg elevenek bennem, vagy elvesznek.

– A munkád is a könyvek, az írás körül forog, mivel szerkesztő vagy. Hogyan tudsz egy nehéz nap után még hazamenni és leülni a készülő regényed elé írni? Nem zsong ilyenkor a fejed vagy jojózik a szemed?

Azt tapasztalom magamnál, hogy amíg panaszkodom, hogy nincs időm írni, addig valójában még nincs teljesen kész a fejemben a történet. Ilyenkor apránként haladok, meg-megakadva, várom a szabad hétvégéket, mert este valóban zsong a fejem és jojózik a szemem az egész napos munka után. Aztán jön egy áttörés, és a történet olyan erősen ki akar szabadulni, hogy vissza sem foghatnám. Hirtelen tele lesz olyan idővel a nap, amit addig észre sem vettem: amíg felforr a teavíz, vagy amíg a villamosan zötykölődöm, egy csapásra aktív íróidővé változik.

– Van magyar vagy külföldi író, akinek a művei hatottak rád? Miket olvasol rendszerint? Vannak emlékezetes könyvek vagy visszatérő kedvencek, amiket többször is újra olvasol?

Az első nagy hatás olyan tizenkét évesen ért, amikor az egyik barátnőm elcsent egy Stephen King regényt a bátyja polcáról, és kölcsönadta, hogy „ezen szét fogod parázni az agyad”. A takaró alatt, zseblámpafénynél olvastam, és végül nem féltem tőle, de valami olyasmit találtam benne, amit a megelőző ifjúsági olvasmányaimban nem: a világ veszélyes hely, a legfélelmetesebb szörnyeteg pedig az ember. És bár előtte nem tudtam, de kerestem az olyan történeteket, amelyek ezt kimondják.

Később aztán rengeteg könyvnél éreztem azt, hogy ezt pont nekem írták. Valente költőien burjánzó nyelvezettel varázsolt el; Palahniuk nyers és szókimondó minimalizmussal. Margaret Atwood a humanizmusával; Gaiman azzal a természetességgel, ahogy a meséit szövi; Miéville a hagymázas, semmihez sem hasonlító ötleteivel. Nem számít, milyen eszközzel teszi a könyv, csak hasson.

– Mit csinálsz legszívesebben, mikor nem írsz?

Az időnyerő feltalálásán dolgozom, hogy még több könyvet el tudjak olvasni. Mellette sorozatokat nézek (épp a House of Cards került terítékre), vagy számítógépes játszom (az idei kedvencem a The Last of Us). És még egy csomó átlagos dolgot művelek: kocogni járok, kiszolgálom a macskáimat, és arról álmodozom, hogy egyszer bebarangolom az izlandi senki földjét.

– Tudtad, hogy a molyon ebben a hónapban, a legtöbb polcon megtalálható magyar könyv a Horgonyhely? A várólistáknál is a harmadik legnépszerűbb könyv? Talán az első könyved népszerűségét is felülmúlja. Gondoltad valaha, hogy ekkora siker lesz?

Nem tudtam, de nagyon örülök neki.:) Nem számítottam ilyen fogadtatásra, meglepett az érdeklődés, viszont nem is számokban mérem, sikeres-e valami. Amikor egyetlen olvasó azt mondja, adott neki valamit a könyv, már nem volt fölösleges megírnom.

– Mersz a fantasyn belül új dolgokhoz nyúlni, új témákat, új világokat létrehozni. Nem féltél, hogy nagyon idegenkedni fognak az olvasók tőle, mert nem a megszokott?

Dehogynem, ez egy elég komoly félelmem. Évekig házaltam kiadóknál a kéziratokkal, és amíg várakoztam, többen tanácsolták, írjak valami megszokottabbat, mert ez senkit nem fog érdekelni. „Túl fura.” De muszáj volt ilyen történeteket írnom. Egyrészt melyik zsáner merjen új dolgokat kipróbálni, ha nem a science fiction vagy a fantasy? Hiszen erről szólnak, új világokról, szokatlan helyzetekről. Másrészt hiszek benne, hogy az író olyan fajta regényt írjon, amilyen fajtát olvasni szeret. Lehet, hogy bizonyos divathullámokat meglovagolva egyszerűbben el lehet adni a könyveket, de nekem nem ez számított. Ezért is óriási dolog számomra, hogy vannak, akiket pont ezek a fura történetek érdekelnek.

– Mesélj nekünk kicsit, az eddig megjelent két nagy regényedről? Kiknek és milyen korosztálynak ajánlanád első sorban? Hogyan keletkeztek? Melyiket írtad meg nehezebben vagy hosszabban?

A Bábel fiai két szálon fut: az ókor-jellegű világban egy próféta vér és emberéletek árán építteti újjá a tornyot, de a halála után az általa kitalált vallás elkezd összedőlni; egy budapesti fiatal festő pedig fokozatosan megvakul, és úgy hiszi, a látásával építőáldozatként fizetett a toronynak. A Horgonyhely egy északi környezetben játszódó fantasy, ahol senki sem tud a születési helyétől egy-két kilométernél messzebb eltávolodni, kivéve a nőket a terhességük idején, így ők lesznek a vezető réteg. Mindkettő elsősorban felnőtt olvasóknak szól, akik sötétebb hangulatú fantasy történeteket keresnek, és szeretik az esendő szereplőket.

Két-két évig írtam őket. Minden regény a maga módján nehéz, mindegyik más kihívás. Több verziót kipróbálok, többféleképpen megírok jeleneteket, így sok szöveg végzi a vágólapon, de nem zavar, sosem lehet elég sokat javítani egy regényt. A Bábel fiaiban a két szál párhuzamos szövése, a Horgonyhelyben a világ minél alaposabb ábrázolása okozta a legtöbb fejtörést.

– Nagyon szereplőközpontúak. Valakiről mintáztad a karaktereket vagy csak a képzelet teremtményei?

Nem szoktam élő emberekről szereplőt mintázni. Az ismerősöket és barátokat csak kívülről látom, sosem ismerhetem meg őket száz százalékosan, és nagy bátorság kellene ahhoz, hogy a hézagokat megkíséreljem kitölteni. A végeredmény valószínűleg disszonáns lenne, a valódi és képzelt elemek szétfeszítenék egymást, mást feltételeznék bizonyos dolgok, mint ami valójában ott van. De az alapvető emberi érzelmek mindenkiben egyformák, a veszteségek fájdalma, a reménykedés, a magány, a kitartás; szóval valahol mégis onnan táplálkozik az ember, hogy folyamatosan megfigyeli a környezetét és önmagát, és kísérleteket tesz rá, hogy megfejtse, ki-mit-miért tesz úgy, ahogy.

– Elmesélsz nekünk mindkét könyvhöz egy-két kulisszatitkot?

Hú, ez nehéz, a megírás folyamata kívülről unalmasnak tűnik, elvégre csak egy billentyűzeten nyomogatja le az ember a gombokat. De megpróbálom. A Bábel fiaiban az egyik főszereplő megvakul, ezért sokat jártam bekötözött szemmel a lakásban (rengeteg kék-zöld foltot szereztem), néha az utcán is, és a Láthatatlan kiállításra is elmentünk. Különleges tapasztalat volt, ami nemcsak az írásnál segített, a szemléletemet is formálta. A Horgonyhely egy északi fjordos vidéken játszódik, ahol gőzhajókkal közlekednek, de a legelső tervben óriás kanyonok között repültek volna léghajókkal. Még tervrajzok is készültek hozzá! De elvetettem, mert más hangulatra volt szükségem. Utólag visszagondolva nagyon furcsának tűnik.

– Mindkét könyved borítója egyedi és nagyon szép, hangsúlyos, figyelemfelkeltő. Mennyi beleszólásod volt az elkészülésben?

A kiadó végig beavatott, láttam a tervek különböző fázisait, és mindkét borítót nagyon szeretem, elkapták a regények hangulatát. A Horgonyhelynél a szerkesztőm találta Marcela Bolívar festményét, és amikor átküldte, mit szólnék hozzá, azt gondoltam: „wow, ezt mintha csak hozzá készítették volna”. Csodaszép, ahogy Marcela többi munkája is.

(Marcela képeiről még több lent, az interjú alatt)

– Mik a jövőbeni könyves terveid? Maradsz a fantasy vonalnál? Min dolgozol most jelenleg?

Jelenleg is fantasyt írok, de törekszem rá, hogy minden regényem kicsit más legyen. Ez a jelenben játszódik, ahol egy jelenség állatokat valamilyen szinten emberivé változtathat, és az így keletkezett, öntudattal bíró lények gyökerek és kialakult identitástudat nélkül próbálnak beilleszkedni a számukra teljesen érthetetlen világba.

Izgalmasan hangzik a készülő kötet is! Várjuk minél hamarabb. Addig is jó munkát és további sok sikert kívánok!

Anitáról még több tudnivalót  megtudhattok a honlapján:

http://moskatanita.blogspot.hu/

Marcela Bolívar munkái és honlapja: 

http://www.marcelabolivar.com/