2015. szeptember 22., kedd

Bloggolni jó!


Ismét egy olyan postot hozok, ahol több bloggert kérdeztem ki, a blogolás pozitív és negatív oldaláról!


Alexa

 

  

- Milyen blogot vezetsz és mióta? 
Könyves blogot nyitottam, amin főleg könyv- elszórtan filmértékelések és book tag-ek vannak, illetve néhány interjú is. Ez év november elején lesz egy éves a blog.

Mi hatására vágtál bele a blogozásba? 
Az évben nagy népszerűségnek örvend ez az 50 könyves kihívás. Nos, mivel én is belevágtam, gondoltam a Facebook oldal mellett, nem ártana egy blogot is létrehozni, hogyha úgy alakul, könnyebben vissza tudjam keresni a könyveket, jobban számon tudjam tartani. Nem bántam meg, hogy elkezdtem.

- Milyen jó tapasztalatokat, örömöket szereztél vele? Mit szeretsz benne a legjobban? 
Az mindig nagy öröm, amikor valaki a vélemény után elkezdi olvasni az adott könyvet. De például, amit folyamatos boldogság, ha sikerül egy-egy interjút elkészítenem valamelyik magyar szerzővel.
Mit szeretek benne? A kinézetét mindenképp...barátnőm munkája, látszik. Ezúton is köszönöm neki. :)

- Milyen negatív tapasztalat ért a blogozás közben? 

Még nem ért atrocitás, de ami késik...:)

Mennyi munkád van egy átlagos post megírásában? 
3- 4 óra, de ilyenkor általában több dolgot csinálok egyszerre. Ha csak postot írok, akkor maximum másfél óra alatt elkészül, de ez persze függ attól is, hogy tag-ról vagy értékelésről van-e szó, hogy mennyi kép kerül bele...szóval ezer és egy tényező van, ami miatt csúszhat egy post írásának időtartalma.

- Kedvenc blogod? 
Hm, van jó néhány. :) Amiket rendszeresen olvasok, a következők:
~ Horro news agency: horrornewsagency.blogspot.hu
~ Deszy könyvajánlója: http://www.deszy-konyv.hu/
~ Zakály Viktória blogja: http://zakalyviktoria.blogspot.com/
~ Kelly & Lupi olvas: http://www.kellylupiolvas.com/

- Kedvenc saját bejegyzésed, amire a legbüszkébb vagy? 
Ajjaj, itt bajban vagyok, mert nehezen tudok választani kettő között :) De legyen ez:
:http://irasaimtarhaza.blogspot.hu/2015/03/egy-merdfoldkoes-azon-belul-ujabb-lista.html
Nekem valóban sokat számított, gondoltam nem árt megemlékezni róla.

- Mit tanácsolsz a kezdő blogereknek, mire figyeljenek oda?
Hu, tanácsadásban nem vagyok valami ügyes, úgyhogy azt mondom, amire én rájöttem, mióta elkezdtem blogolni. Édes mindegy, hogy 100 vagy 1000 olyan témájú blog van, mint amilyet te is szeretnél.
Ha szereted, és élvezed csinálni, akkor kezdj bele bátran. Lehet, hogy nem te leszel rögtön a legkeresettebb blogger, de ha elég kitartó vagy, akkor a siker is el fog jönni. Elhivatottság kérdése az egész, szerintem.


Layla kuckója




- Milyen blogot vezetsz, és mióta?
Nos, jelenlegi blogomon 2014.08.16-án keletkezett az első bejegyzésem. Eredetileg könyves-filmes blognak indult, de most már inkább csak könyves értékeléseket írok benne. Előtte volt egy másik blogom is, amin egy Twilight Fanfictiont vezettem, ennek elég nagy sikere volt, sok követőm volt. A jelenlegi blogom, mivel még elég új keletű, nem sok követővel rendelkezik, de remélem, sokaknak tetszik.

- Mi hatására vágtál bele a blogolásba?
Igazából mindig is szerettem írni. Már általánosban is születtek a fejemben különböző sztorik, de ezek inkább a fejemben maradtak. Aztán a középsuliban már egyre többet írtam, egyelőre csak az íróasztal fiókjának. Aztán a magyar tanárom elkezdett bombázni különféle írásgyakorlatokkal, hogy fejlődjek. Végül nézelődtem a neten, és nagyon sok blog volt. Abban az időben leginkább ezek a fanfictionös blogok voltak a népszerűek, gondoltam, belevágok én is. Mivel sikerélményem volt benne, az írás is könnyebben ment. Na nem mintha valaha is teher lett volna számomra írni. Szerintem én voltam az egyetlen, aki örül, ha fogalmazást kellett írni. Szóval így fogtam bele a blogolásba.

- Milyen jó tapasztalatokat, örömöket szereztél vele? Mit szeretsz benne a legjobban?
Amikor létrehoztam az első blogot, akkor féltem tőle, hogy senkinek sem fog tetszeni majd a történetem. De aztán megérkezett az első komment, "bejelölt" az első követő, és azt az érzést, leírni sem tudom, milyen jó volt. Hihetetlen érzés, amikor kritikát mondanak, legyen az jó vagy rossz, dicsérik a művedet, amivel sokat dolgoztál, mert akkor tudod, hogy van, akit érdekel, van, akinek tetszik, amit csinálsz, ennél jobb nincs. 
Azt szeretem benne a legjobban, hogy amikor írok, teljesen kikapcsolok tőle. Teljesen átveszi felettem az uralmat és arra az időre nem gondolok a rosszra, a gondokra, hanem csak az írásra, és akkor picit feltöltődöm.

- Milyen negatív tapasztalat ért a blogolás közben?
Negatív tapasztalatként azt tudom megemlíteni, ha nem jön komment, akkor úgy érzed, hogy nem érdekel senkit, nem olvassa rajtad kívül senki sem a blogot és minek is csináljad?? Rossz az is, ha valakitől negatív kritikát kapsz! Más egyéb negatív tapasztalatom nem  igazán volt. Bár azt megemlíteném, hogy nehezen boldogulok a sablonnal és ilyesmi számítógépes dolgokkal, szóval abban gyakran kérek segítséget.

- Mennyi munkád van egy átlagos post megírásában?
Átlagosan 2-3-4 óra munka van egy poszttal. Ha hosszabbat szeretnék írni, akkor akár egy délután/délelőtt is rá megy. De nem baj, mert élvezem.

- Kedvenc blogod?
Nagyon szeretem Tekla blogját a Tekla Könyvei c. blogot és Deszy blogját is nagyon szeretem! Bár ez nem blog, hanem inkább vlog, de Attila The Bookaholic csatornáját rendszeresen megnézem a youtube-on! Valamint szeretem még az ilyen sütéssel kapcsolatos blogokat is, mert ez a másik szenvedélyem!

- Kedvenc saját bejegyzésed, amire a legbüszkébb vagy?
Talán a Könyvajánló fantasztikus témában című bejegyzésem, valószínűleg azért, mert az egyik kedvenc könyvsorozatomról a Luxenről készült, illetve még szerettem a legújabb bejegyzésem elkészítését is, ami a Könyvmolyképző Kiadó őszi megjelenéseiről szól.

- Mit tanácsolsz a kezdő bloggereknek, mire figyeljenek oda?
Azt tanácsolnám, hogy mindenképpen szívből írjanak, akkor nagy baj nem lehet! :) Illetve mielőtt közzéteszik a bejegyzést, ügyeljenek a helyesírási hibákra, elütésekre, szövegtördelésre, értelmetlen mondatokra. Sokszor szeretem word dokumentumként megszerkeszteni a bejegyzést és úgy bemásolni a blogba. Ha azért írnak, mert szeretik, és nem azért mert ez most népszerű, akkor higgyék el, minden rendben lesz, csak bele kell rázódni.
Ja és persze sok sikert kívánnék nekik! :)



Cseresznye Virág:





- Milyen blogot vezetsz és mióta?
Nagyon fiatal a blogom, mindössze most lesz három hónapos. :) Témáim a gyerekvállalás, az, hogy hogyan készüljünk rá fel, meddőség, annak lelki oldala, különböző egészségügyi okai, és az azokra lehetséges megoldások. Mint a legtöbb hasonló problémákkal küzdő nőnek, számomra is fontosabbá vált az egészséges életmód, így ebben a témában is születnek posztok, például hetente egy recept.

- Mi hatására vágtál bele a blogozásba?
Tulajdonképpen nincs egy konkrét esemény, egész egyszerűen csak megvolt az a pont, mikor annyira elmerültem a saját gondjaimban, és annyira mélyen voltam, hogy rádöbbentem, vagy most megpróbálok valahogy segíteni magamon, vagy nemsokára már csak szakember segítségével fog menni, emiatt úgy döntöttem, teszek egy kísérletet az írásterápiával. Az ötlet, hogy mindenféle kapcsolódó témáról írjak, amiknek a felkutatásával addig is napokat töltöttem el, már magától jött. Aztán a blog saját életre kelt. :)

- Milyen jó tapasztalatokat, örömöket szereztél vele? Mit szeretsz benne a legjobban?
A legelső jó tapasztalatom, hogy mikor létrehoztam a blog felületét, és megírtam a bevezető után az első valódi bejegyzésemet, ami éppen kikívánkozott belőlem arról, hogy mi mindent tudnak reagálni az emberek, mikor megtudják, hogy problémáink vannak (http://meddovagyokanyaleszek.cafeblog.hu/2015/06/17/segitseg-mit-mondjak-a-meddo-baratnomnek/), utána kikapcsoltam a gépet. És mikor másnap reggel leültem elé, csak ámultam egyet az olvasottságon, és észrevettem, hogy sikerült rögtön a Nők Lapja Café címlapjára kerülnöm vele. 
A másik jó tapasztalatom, hogy hány olvasói levelet kaptam, jó kívánságokkal, kérdésekkel, és hányan írták, hogy mennyit segítek nekik a blogommal. Azóta már egy kis csoport is kezd kialakulni a facebookon, ahol sorstársak támogatják egymást.

- Milyen negatív tapasztalat ért a blogozás közben?
Viccesen fog hangzani, de nem tudok mit mondani erre.

- Mennyi munkád van egy átlagos post megírásában?
Nagyon változó. Mikor a saját naplómat írom, akkor csak leülök, és megállás nélkül gépelek, ha megakadok, keresek képeket, ugyanakkor volt már olyan poszt is, amivel önmagában több, mint fél napot eltöltöttem. A receptek pedig mind kipróbáltak, szóval ott az ételt is külön el kell készíteni.

- Kedvenc blogod?
Egyet nehéz választani, de ha mondhatok hármat, akkor ezek: az első egy szintén meddőségi blog, ahol a bloggerina sajnos már nem vezeti, és pozitív vége se lett, legalábbis a blogon (http://ezustmacko.blogspot.hu/), a másik egy sorstársam, aki a nőiességről ír elsősorban, vele szoktunk is néha beszélni (http:vegtelenulno.cafeblog.hu), a harmadik pedig egy segítség bloggereknek (blogokrolneked.cafeblog.hu).

- Kedvenc saját bejegyzésed, amire a legbüszkébb vagy?
Nehéz választás, folyamatosan változik, de talán ez: Elfogadni egy gyógyíthatatlan betegséget (http://meddovagyokanyaleszek.cafeblog.hu/2015/08/19/elfogadni-egy-gyogyithatatlan-betegseget-meddosegi-naplo/)

- Mit tanácsolsz a kezdő blogereknek, mire figyeljenek oda?

Megint három dolgot. Az első a helyesírás, persze elírások mindig vannak, de rendkívül bosszantó tud lenni egy olyan blog, ami tele van hibákkal. Legyenek őszinték, ha magukról írnak, és ne féljenek tabukat dönteni, amit el akarnak hallgatni, inkább ne írjanak róla, de amiről egyszer elkezdenek írni, az legyen teljes. A másik, hogy kommunikáljanak az olvasókkal, akkor is, ha kritikát kapnak, válaszoljanak a hozzászólásokra, olvasói levelekre.

Anna 



    
 http://hirannethvilaga.blogspot.hu/


- Milyen blogot vezetsz és mióta?

2 blogom is van, egyszerre kezdtem el őket írni még 2011 februárjában. Az egyik egy könyves blog, ahol az olvasmányaimról, illetve az általuk bennem keltett érzelmekről, gondolatokról írok, na meg persze könyves eseményekről is. A másik egy személyes, naplóféle, ahol verseket, novellákat, elmélkedéseket írok, inkább magamnak, meg néhány barátomnak.


- Mi hatására vágtál bele a blogozásba?

A molyon figyeltem fel ismerősöknél arra, hogy néhányan külön oldalon, sokszor jóval bővebben elmélkednek egy-egy olvasmányukról, mutatják be, milyen új megjelenések lesznek várhatóak a kiadóknál. Főleg Nita - a Könyvgalaxis írója - hatására vágtam végül bele én is. Úgy gondoltam kipróbálom magam benne, mert ha másra nem is, de tapasztalatszerzésre mindenképpen jó lesz.


- Milyen jó tapasztalatokat, örömöket szereztél vele? Mit szeretsz benne a legjobban?

A legnagyobb pozitívuma az volt ennek a kísérletnek, hogy ismét ráébresztett, mennyire szeretek írni. Mindegy, hogy az egy könyv értékelése, vagy egy mese/vers megírása volt, maga az alkotás okozott örömet. Ezt szeretem benne a legjobban. Ehhez jön az is, hogy bekerültem egy számomra addig ismeretlen világba, ahol sok kedves emberrel ismerkedtem meg, legyen szó íróról, kiadó munkatársáról, vagy épp egy másik bloggerről.

A harmadik, számomra szintén fontos dolog, amikor olyan váratlan helyekről kapok pozitív visszajelzést bejegyzéseimmel kapcsolatban, ahonnan nem is várom. (Például egyszer az egyik könyv fordítója jelezte, hogy örül annak, amit nálam olvasott, mert ezek szerint át tudta adni azt, amit szeretett volna, vagy baráti körömből mondta azt valaki, hogy az én hatásomra olvasott el egy könyvet.)


- Milyen negatív tapasztalat ért a blogozás közben?

Igazán emlékezetes negatív tapasztalatom nincs. Talán csak azok a hullámvölgyek/írói válságok, amik néha rám törnek, és semmit sem tudok leírni, miközben az olvasnivalók/mondanivalók meg csak úgy gyűlnek bennem, s feszültebbé tesznek.


- Mennyi munkád van egy átlagos post megírásában?

Még sose mértem le, mennyi ideig tart egy-egy poszt megírása. Szerintem változó, függ az adott könyvtől, témától. De ha átlagot kellene mondanom, akkor olyan 1,5-2 óra az, amíg tényleg elkészül. Persze előtte már sokszor fél napot ezen gondolkozom, és tervezgetek, de mire leülök megírni, már nagyjából egy kész tervem van rá, hogyan is kellene kinéznie, csak megfelelő formába kell önteni.


- Kedvenc blogod?

Hűha, nem tudnék egyet kiemelni, mindenféle témában, igencsak eltérő stílust képviselő blogot olvasok, így összehasonlítani is nehéz lenne őket. 


- Kedvenc saját bejegyzésed, amire a legbüszkébb vagy?

Ez is változik, mindig van egy újabb, ami még jobb, vagy éppen közelebb áll hozzám, mint az addig kedvencnek gondolt. Jelenleg talán a Menon Club, amire azt mondom, kifejezett elégedettséggel tölt el.


- Mit tanácsolsz a kezdő blogereknek, mire figyeljenek oda?

Leginkább azt tudnám tanácsolni, hogy önmagukat adják. Jóval népszerűbb tevékenység ma blogot vezetni, mint amikor én kezdtem el írni, és könnyen eshet az ember abba a hibába, hogy egy másik már jól bejáratott stílusát próbálja utánozni. Szerintem ennek nem sok értelme van. Mindig is azokat az írókat kedveltem, akik a saját hangjukon szólaltak meg, mindegy, hogy milyen témában. Legyenek kitartóak, mert az ember a gyakorlással fog fejlődni, nem szabad semmit sem összecsapni, vagy éppen elsietni. De legfőképpen élvezzék, amit csinálnak. Mert mi értelme van az egésznek, ha mi magunk nem lelünk örömet benne?
Barbara:

 
       http://momwithfive.com


- Milyen blogot vezetsz és mióta?

A jelenlegi blogomat 2015 júniusa óta vezetem (de több mint egy éve blogolok, a korábbi blogomat cseréltem le a saját domain alapú felületre). Családi magazint írok, ami elsősorban rólam és a gyerekeimről, férjemről szól, a velünk megesett kalandokról, a gyereknevelés során szerzett tapasztalataimról, kudarcaimról. Emellett recepteket, diy-ötleteket is írok, amik valamilyen módon kapcsolódnak a családomhoz. Írok még családi utazásokról és olyan dolgokról, amik valamikért megfognak, viccesek vagy komolyak, elgondolkoztatóak vagy csak szépek.


- Mi hatására vágtál bele a blogozásba?

Egy nagy lakás átalakítás miatt kezdtem írni: egyszerű feszültség levezetésnek indult. Másrészt nagyon hiányzott már az írás, mert a szakmámat tekintve újságíró vagyok, de az utóbbi tizenkét évben a gyerekek töltötték ki az összes időmet.


- Milyen jó tapasztalatokat, örömöket szereztél vele? Mit szeretsz benne a legjobban?

A blog visszaadott valamit a gyerekek előtti életemből. A blognak köszönhetően vannak online újságírói munkáim, amiért már fizetést is kapok. Az egészben az a legjobb, hogy van valami, ami az enyém, ami az én kezem munkáját dicséri, amit én hozok létre.


- Milyen negatív tapasztalat ért a blogozás közben?

 Nagyon sok időt vesz el, ha tényleg komolyan akarom csinálni és ez nagyon nehéz, mert a családom továbbra is itt van, nem hanyagolhatom el őket: igyekszem megtalálni a kettő között az egyensúlyt, de egyelőre még nem sikerült. Negatív tapasztalat, hogy nincs valódi együttműködés a bloggerek között, vagy alig. Bepillantást nyerve a külföldi blogok világába még nagyobbnak látom a kontrasztot. Idővel talán megváltozik ez a helyzet.


- Mennyi munkád van egy átlagos post megírásában?

A posztok megírásába fektetett energia, idő nagyban függ attól, hogy milyen jellegű az írás. Ha recept vagy diy-ötlet, akkor maga az írás nem feltétlen vesz el sok időt, de a felkészülés, a megvalósítás, a fényképezés viszont annál többet. Ha személyes témában írok, akkor ott az írás a hosszabb, de ez is kiegészül a képek keresésével, releváns tartalmak felkutatásával, stb. Egy ilyen jellegű poszt elkészítése általában (tiszta időt mérve) 2-3 óra mindennel együtt és ez csak egy poszt.


- Kedvenc blogod?

Sok kedvenc blogom van, mindegyik más témában ír: a blogokrolneked.cafeblog.hu csapata a blogolásról ad tippeket, oktatási témában a http://www.mindenmegtanulhato.hu/, illetve a http://gyereketeto.hu/ a kedvencem, általános témában szeretem a http://varosban.blog.hu/ oldalt. 

Lakberendezési témában a http://otthonkommando.cafeblog.hu/ és ahttp://lakjunkjol.cafeblog.hu oldalak a nyerők és muszáj még megemlítenem a http://dekoresmentha.blogspot.hu/ blogot, mert nagyon szeretem Ági írásait.


- Kedvenc saját bejegyzésed, amire a legbüszkébb vagy?

A kedvenc bejegyzésem arról szólt, mi lenne velem a gyerekeim nélkül, mit csinálnék, hogyan élnék. 

http://momwithfive.com/hu/2015/07/20/olvasd-magyarul-mi-lenne-velem-a-gyerekeim-nelkul/ - nagyon őszintére sikerült és ezt mások is észrevették, talán nem véletlenül kapott több mint 720 lájkot...


- Mit tanácsolsz a kezdő blogereknek, mire figyeljenek oda?

Én is kezdő blogger vagyok, de annyit már megtanultam, hogy nem szabad letérni az általam, magamnak megszabott útról, akkor sem, ha nem özönlenek a látogatók, idővel majd jönni fognak. Türelmesnek kell lenni, a siker nem kopogtat pár hónap után. Az egyediség, a szép, vonzó felület - de még a helyesírás is - mind elengedhetetlen feltétele a blogolásnak.
                                            
   
Törpilla
 

http://torpillauj.blogspot.hu/


- Milyen blogot vezetsz és mióta? 
Az újdonság erejével indítottam a könyves blogomat 2011 novemberében.


- Mi hatására vágtál bele a blogozásba? 

A könyvvel való kapcsolatom eléggé bensőséges. Kiskoromban nagyon zárkózott voltam, nem nagyon beszéltem, kb. 8-10 éves koromra volt ez főleg jellemző. Így a könyvekhez "menekültem". Ennek a korszaknak (is) köszönhető, hogy későbbiekben sem hanyagoltam az olvasást, sőt, egyre több könyvet olvastam el havonta.

A könyvekben azt szeretem, hogy ezzel nemcsak a szókincsem bővült/bővül, hanem olvasás közben az én lelki szemem előtt filmszerűen zajlik a történet, minden megelevenedik előttem, szerintem ez segít a fantáziában is.

Ahogy elkerültem főiskolára, akkor az első 1-2 évben sajnos nem sok időm volt az olvasásra, de az utóbbi kb. 4-5 évben sikerült bepótolnom.

Szeretem az ifjúsági és romantikus regényeket. Olyan regényeket is szeretem, ami egy kis történelemre épül (pl. szeretek Sissiről olvasni könyveket). Az úgymond nőcis könyveket is szeretem (pl. Hotel Bali, U.i. Szeretlek, Apuci lányai) Szeretem Danielle Steel könyveit és a kortárs írók közül Tasmina Perry és Fejős Éva.


- Milyen jó tapasztalatokat, örömöket szereztél vele? Mit szeretsz benne a legjobban? 

Mivel a blogom könyves tematikájú, így a legjobban a könyveket szeretem. :)

A blogom célja az, hogy az általam olvasott könyveket és ez által a saját kis világomat is szeretném bemutatni. Számomra a könyvek és az írás az önmegvalósítás egyik eszköze.


- Milyen negatív tapasztalat ért a blogozás közben? 

Hiába vezetem a blogomat közel 4 éve, de még van mit tanulnom. A blogomban sosem hangoztattam, hogy jaj, de mennyire profi vagyok, sőt..... De ezt egy páran már meg is szólták: már kaptam olyan észrevételt, hogy 1-2 értékelésem nem tetszett..... Ez kissé visszavette a kedvemet...


- Mennyi munkád van egy átlagos post megírásában? 
Átlagosan kb.30 perc alatt megírok egy bejegyzést. A megírási idő attól függ, hogy egy könyv mennyire keltette fel a figyelmemet, ha kevésbé, akkor hamarabb megírom, ha nagyon, akkor pedig több időbe…

+ persze ugyebár a könyv elolvasási idejét is ide lehet számolni...


- Kedvenc blogod? 

Régebben nagyon sok, mások által vezetett blogot olvastam, amik én- és könyves blogok voltak. Jó volt mások életét, gondolatait megismerni. Mostanában sajnos, alig van időm másokat olvasgatni. Kimondottan kedvenc blogom nincs.


- Kedvenc saját bejegyzésed, amire a legbüszkébb vagy? 

Az első könyvről írt bejegyzésem 2011. 11. 28-án tettem közzé. Fejős Éva: Helló, London című könyvről írtam, amit itt lehet elolvasni:


Azért emeltem ki ezt a bejegyzést, mert ez volt az első könyvértékelésem a blogomban.


- Mit tanácsolsz a kezdő blogereknek, mire figyeljenek oda?

Tris Hussey: Blogok kezdőknek és profiknak című könyve nagyon praktikus, hasznos tanácsokat ad ahhoz, hogy a blogunkat hogyan alakíthatnánk az első lépésektől a legolcsóbb eszközökön és az írói fortélyokon át egészen az olvasói közösséged felépítéséig.



Ezen kívül a kezdő bloggereknek azt javasolnám, hogy a saját maguk kedvére vezessék a blogjukat, ne hagyják, hogy mások hatása, befolyásolása kiüssön. 

Zsófi 
 


- Milyen blogot vezetsz és mióta?
Egy könyves blogot vezetek, ez év áprilisa óta. Tulajdonképpen ez egy kétszemélyes blog, a társam kilétét a blogunkon megtaláljátok. :)

- Milyen hatásra vágtál bele a blogozásba?
Le szerettem volna írni könyves élményeimet, és eszembe jutott, hogy ezt akár egy blog formájában is megtehetnénk.

- Milyen jó tapasztalatokat, örömöket szereztél vele? Mit szeretsz benne a legjobban?
Szeretem az Olvasóink visszajelzéseit, hozzászólásait, jó tudni, hogy másoknak is tetszik, amit csinálunk. Valamint szeretem mások véleményét is elolvasni egy általam elolvasott könyvről. Amúgy az egész blogolást szeretem, nem igazán tudnék kiemelni csak egyvalamit. :)

- Milyen negatív tapasztalat ért blogolás közben?
Eddig nem igazán ért ilyesmi. Bár előfordul, hogy néha vitatkozunk blogíró társammal. :) Családom többi tagja pedig ilyenkor ránk förmed: Ti tiszta hülyék vagytok!  Ez negatív? 

- Mennyi munkád van egy átlagos post megírásában?
Kb. félóra, de ez változó.

- Kedvenc blogod?
Több kedvenc könyves blogom is van, ezek ki is vannak rakva az én blogomra is.
Van még egy kedvenc blogom, egy teljesen más témában is, ahol régi ruhákból valami teljesen újat készítenek. :)
http://refashionista.net

- Kedvenc saját bejegyzésed, amire a legbüszkébb vagy?
Hát ez nehéz kérdés, mármint úgy értem nem igazán szoktam értékelni magam.
De akkor legyen az a bejegyzés, amit Sophie Hannah új Poirot történetéről írtam.
Jó hosszú bejegyzés lett, de úgy gondolom, sikerült mindent kiírnom magamból.

- Mit tanácsolsz a kezdő bloggereknek, mire figyeljenek oda?
Nem is tudom, hisz én se vagyok még tapasztalt blogger. :)
Olvassanak sokat, és szeressék azt, amit csinálnak! 



Könyv Parfé


 
       www.konyvparfe.blog.hu


 - Milyen blogot vezetsz és mióta?

Még viszonylag friss a blogom. Januárban készült el a legelső (bemutatkozó) bejegyzésem, azóta heti rendszerességgel írok az oldalra. Könyveket ajánlok és mindegyikhez készítek egy ételt/italt. Szerintem ez egy remek asszociációs játék. Minden könyv mellé lehet valami finomságot párosítani és elképzelhető, hogy másnak más jut róla eszébe, de ettől szép ez az egész. Könyvek, ízlések, benyomások – mindenkinek más. Próbálok mindig valami egyedit belevinni és olyan recepteket választani, amit kezdő háziasszonyok is bevállalhatnak. Ezért is lett a szlogenem: Egyél velem könyvet!


- Mi hatására vágtál bele a blogozásba?

Régóta gondolkoztam, hogy szeretnék valamilyen kreatív tevékenységet csinálni. Valami olyan dolgot, ami másoknak hasznos lehet és engem is kikapcsol. Amit szívvel lélekkel tudok művelni. A blog jó alapnak tűnt, szerintem remek önkifejezési forma. Sokat olvasok, így a könyves téma adott volt. Szeretem a könyveket, de nem akartam elmenni a könyves blogok irányába. A legtöbb ugyanolyan. Fülszöveg, vélemény, borító, osztályozás, kedvenc karakterek, stb. Érdekesek és szeretem olvasgatni őket, de ritka a különleges és egyedi. A másik nagy kedvencem a főzés, így arra gondoltam, miért ne lehetne a kettő egy bejegyzésben? Könyv-kaja. Aztán megírtam az első bejegyzéseket, végül a barátok biztatására elindultam ezen az úton. Nem bántam meg.


- Milyen jó tapasztalatokat, örömöket szereztél vele? Mit szeretsz benne a legjobban?

Szinte csak jó tapasztalatom van. Egy-egy komment, vagy e-mail képes egész napra mosolyt csalni az arcomra. És már csak azért is megéri csinálni ezt az egészet, ha egy valakinek tetszik, vagy jó ötletnek találja.  Nekem persze mindig nagy öröm, mert olvashatok, írhatok, és a konyhában tölthetem az időmet. Szeretem, mert munka után kikapcsol egy jó könyv és a sütés-főzésben kiélhetem a kreativitásomat.


- Milyen negatív tapasztalat ért a blogozás közben?

Igazából negatív tapasztalatom nincs. Ami talán nem jó, azok a visszajelzések mennyisége. Én élvezem, amit csinálok, de szükségem van arra, hogy más meglátásait is halljam. Tudom, hogy mindenkinek nem tetszhetek, de az építő jellegű kritika előbbre visz. Ebből pedig kevés van.


- Mennyi munkád van egy átlagos post megírásában?

Ha csak azt veszem, hogy könyvekről írok, és azokat el kell olvasni, akkor nem kevés időt fordítok az oldalra. Ezután körítek mellé egy koncepciót, kitalálom a (szerintem) hozzá passzoló ételt. Megírom az ajánlás/kritikát, elkészítem mellé az ennivalót, lefotózom, és csak utána kerül fel a blogra. Melós, néha napokat agyalok a következő heti íráson. De nagyon élvezem!


- Kedvenc blogod?

Sok blogot olvasok, sok bloggert követek is. Viszont nincs kifejezetten kedvenc. Akit napjában többször meglátogatok, az Deszy könyvajánlója. A Facebook-on is fent van és minden egyes alkalommal elképeszt. Hihetetlen mennyiségű hírfolyamot képes kordában tartani, a legfrissebb híreket általában Tőle tudom meg. Naprakész és jól ír. Karakán csaj, mindenről van véleménye és szimpatikus, hogy figyel az olvasóira. Azt gondolom, ez követendő példa.


- Kedvenc saját bejegyzésed, amire a legbüszkébb vagy?
Ez nem jó kérdés!!!! 
Mindet szeretem, amikről eddig írtam, különben nem áldoznék rájuk egy hetet, hogy „bíbelődjek” velük.(Azért általában az adott heti könyvbe egy kicsit jobban „bele zúgok”, mert abban a pillanatban még a hatása alatt vagyok.)


- Mit tanácsolsz a kezdő bloggereknek, mire figyeljenek oda?

Mivel én is kezdő vagyok, biztosan sok mindent rosszul, vagy másképpen csinálok, mint mások és igazán a könyves blogokról vannak meglátásaim.

De talán a legfontosabb, hogy az oldal átlátható legyen. Szerintem nem jó, ha túl sok kép van fent és emiatt nem látszik a lényeg. Engem jobban érdekel a tartalom és az író meglátásai.

A letisztult forma híve vagyok. Ne a design kapja a fő szerepet, hanem a tartalom. (Természetesen a külcsín is fontos!)

Kifejezetten szeretem, ha egy-egy bejegyzésben van valamilyen személyes dolog, vagy emlék.

Nagyon fontos a helyesírás, totálisan elriaszt, ha valaki könyvekről ír és nem tudja a szabályokat, vagy folyamatos elütései vannak. Erre egyre kevesebben figyelnek.

Azt gondolom, egy blogger (akármilyen témában ír) olvasson sokat! Attól lesz választékos az írása is.

Legyen tájékozott és naprakész!

Tetszenek az egyéni meglátások, a jó ötletek. Ez néha egy-egy ikon is lehet, vagy egy jó cím.

És persze a Facebook-on, vagy egyéb közösségi oldalakon érdemes fent lenni, így több emberhez jutnak el a mondanivalók. Meg kell valahogy találni azt a közeget, akikhez szólni akarunk és ez járható mód. Kókuszdióhéjban ennyi, de persze én is tévedhetek. 


Timi:




- Milyen blogot vezetsz és mióta? 
2012 óta vezetem a Kincsesfüzet blogot. Egy kedves olvasóm illetett egyszer a "boldog blogger" jelzővel, és szerintem ez határozza meg a legjobban a küldetésemet a blogon. Természetesen én sem vagyok mindig vidám, nekem sem mindig vattacukor és habostorta az élet, de hiszek abban, hogy a boldogság nem szerencse kérdése, ami vagy megtörténik velünk, vagy nem, hanem munka és odafigyelés dolga. Ezért azon vagyok, az életben és a blogon is, hogy építsem a boldogságomat, és egy derűs, hálás, optimista életszemléletet képviseljek.

- Mi hatására vágtál bele a blogozásba? 
Fél évvel azelőtt, hogy a blogot útnak indítottam, meghalt az anyukám.  Először talán akkor kezdett mocorogni bennem a blog ötletének a csírája – bár erről akkor még sejtésem sem volt –, amikor a gyászbeszédét írtam, és összegyűjtöttem róla azokat a dolgokat, amiket szerettem volna, ha tudnak az emberek. Az egyik az volt, hogy mesekönyveket szeretett volna írni – de soha nem vágott bele, halogatta. A nyugdíjas éveire tartogatta – ami számára soha nem jött el. Én nem akartam így járni – hozzá hasonlóan nekem is lételemem az írás –, fél évvel a halála után jutottam arra az elhatározásra, hogy nem halogatom tovább, nem leszek többet fiók-szerző, mostantól komolyan veszem az írást. Emellett, ahogy írtam, a blog a boldogságkutatásom gyűjteménye is, aminek szintén egy gyújtópontja volt anyukám halála, mert a gyásszal szemben ismertem föl igazán, hogy nem a körülményeimből, hanem belőlem fakad az, hogy boldog vagyok vagy boldogtalan, hálás vagy dühös, derűs vagy borúlátó.

- Milyen jó tapasztalatokat, örömöket szereztél vele? Mit szeretsz benne a legjobban? 
Szeretem, ahogy az évek alatt a blog az életem szerves részévé vált. Egyfajta irányt ad a gondolkodásomnak: sok mindent annak fényében nézek, vajon ez a téma megérne-e egy cikket, vajon erről érdemes lenne beszélni hosszabban? Ha valami felbosszant vagy bánt, eszembe jut, hogy ez megérne egy bejegyzést, de vajon hogyan írhatnék róla konstruktívan? A blog mindig ad tennivalót, töprengeni valót, de sikerélményt is. Ezen kívül mivel elköteleztem magam a pozitív hangulatú blogolás mellett, a blog nem várt módon visszahat az életemre: edzésben tart azon a téren, hogyan tudok visszatérni a pozitív hangnemhez, építő gondolatokhoz – és nemcsak a blogon, de a blogon kívül is. A blog egyfajta dokumentációnak indult, de mint kiderült, ez kétirányú folyamat: nemcsak a gondolataim jelennek meg a blogon, de a blog is formálja a gondolataimat, a szokásaimat, azt, ahogy élem a mindennapjaimat. 

- Milyen negatív tapasztalat ért a blogozás közben? 
Nem kifejezetten negatív, inkább tanulságos az, ahogy a blogolás minduntalan emlékeztet a korlátaimra. Ha túlvállalom magam, ha rosszul osztom be az időmet, ha hiányosságaim vannak olyan területeken, mint hogy hogyan kommunikálok, hogyan fogadom a kritikákat, stb., arra a blog mindig rámutat.

- Mennyi munkád van egy átlagos post megírásában? 
Fél órától akár több óráig is terjedhet az az idő, amíg egy ötletből vázlat, a vázlatból cikk lesz, néha pedig napokon vagy akár heteken átívelő folyamat, amíg előveszek, félreteszek, nézegetek, formálgatok egy ötletet, részletet, vázlatot, hogy végül cikk legyen belőle. Témánként is nagyon változó, mennyire kell megdolgoznom egy cikkért.

- Kedvenc blogod? 
A külföldiek közül Naomi Davis Love Taza c. blogját kedvelem a leginkább, amit elsősorban az életörömöt sugárzó családi fotói miatt szeretek föllapozni. Az itthoniak közül Farkas Lívia Urban: Eve c. blogja volt rám személyes téren és bloggerként is nagy hatással. Bár egyidősek vagyunk, számomra (rengeteg olvasójával együtt) Via mégis egyfajta "virtuális nagytesó", akihez bármilyen női kérdéssel – legyen az egészen apró gyakorlati kérdés vagy mély lelki gond – bizalommal tudok fordulni. A kisebbek közül pedig a Daily Dorothy blogot szeretem a leginkább olvasni, Dóri friss, derűs, tiszta stílusa mindig felüdít, nincs az a morzsányi kis téma, amihez ne tudna úgy nyúlni, hogy valami pluszt ne adjon nekem. 

Daily Dorothy http://dailydorothy.hu

- Kedvenc saját bejegyzésed, amire a legbüszkébb vagy? 
Nohát, ezt a kérdést gyakorlatilag lehetetlen megválaszolni. Három év alatt sok bejegyzés nőtt sokféle okból a szívemhez. Ha már blogolás, akkor az egyik nemrégiben született írásom ugrik be elsőként, amiben 4 ok, amiért megéri minden nap írni címmel arról írtam, miért szeretek minden napomban helyet szorítani az írásnak. A többi témából talán A FlyLady azt mondja: cssst! c. cikkemet tudom kiemelni, amiben két számomra kedves ikon, Marla Cilley "FlyLady" életmód tanácsadó és Cesar Millan kutyapszichológus egymástól látszólag távol álló, valójában ugyanazt az üzenetet hordozó gondolatait vetettem össze arról, miért kell felhagynunk felelősséget vállalni a saját életünkért és a "saját falkavezérünkké válni". De őszintén bevallom, a választás nagyon nehéz, hiszen számomra valahogy mindig a legújabb cikkem a legkedvesebb, mindig azt szeretem a leginkább, ami épp megszületett. Ebben a pillanatban, amikor ezekre a kérdésekre válaszolok, ez az Olvasónapló okosan – Így találd meg az üzenetet, ami csak neked szól c. cikkem. Szeretek vallásos gyakorlatokat vallástól független környezetbe átültetni (én magam nem hiszek Istenben, viszont a hívő emberek odaadását, azt, ahogy a hitüket gyakorolják, gyakran nagyon inspirálónak tartom), és ez is egy ilyen próbálkozás, ahol a szentírás tanulmányozási ötleteket olyan formában osztottam meg, hogy bármilyen olvasmányélményhez, bármilyen olvasónaplóhoz jól használhatóak legyenek.


- Mit tanácsolsz a kezdő blogereknek, mire figyeljenek oda?
A blog nagyon sok mindent takarhat: lehet szakmai, hobbi vagy személyes, szólhat széles közönségnek, szűk körnek vagy csak önmagunknak. Nincs olyan, akinek nem javasolnám egy blog elindítását, de a legfontosabb, hogy te magad tisztában légy vele, mi a célod, mi a terved vele hosszabb távon, mit vársz a blogtól és a blogolástól, és már az elejétől így fogj neki. Egy másik jó tanács, ha nem is aranyszabály, de én nagyon tudom ajánlani, hogy írj minden nap. A Kincsesfüzet mellett én a személyes naplómat is online vezetem, a személyes naplómba minden nap írok, ha csak néhány sort is, a Kincsesfüzettel pedig minden nap foglalkozom, ha csak olyan vázlatokat írok is, amik utána a virtuális papírkosaramban landolnak. Nemrég kérdeztek róla, hogy nem vész-e el így az írás varázsa, nem válik-e kötelességgé a kedvtelés. Amellett persze, hogy nem mindig könnyű egy hosszú nap után rávennem magam a rutinjaimra, a válaszom egyértelműen az, hogy nem, nem dehogy! Így csak több teret adok az életemben valaminek, amit szeretek. Mindegy, hogy miért kezdesz írni: azért, hogy a céged forgalmát növeld, hogy megoszd a világgal a gondolataidat, vagy csak magadnak lejegyezd az emlékeket, én mindenképp azt mondom, hogy megéri rutinná tenni az írást és minden nap szánni rá egy kis időt. És ami talán a legfontosabb: ne légy a tökéletesség megszállottja. Sok ötlet azért marad hamvába holt, mert addig keresed a tökéletes dizájnt, a tökéletes nevet, a tökéletes címet, a tökéletes nyitótémát, amíg végül nem lesz belőle semmi. Igyekezz fejlődni, igyekezz tanulni, igen. De senki nem kezdte száz százalékos egyediséggel, tökéletes dizájnnal, perfekt helyesírással, sziporkázó stílussal. Csak kezdd el valahol, folytasd kitartóan, igyekezz tanulni, és élvezd, amit csinálsz!



Franny:


Milyen blogot vezetsz és mióta? 
Könyves-blogot vezetek, lassan már egy éve, bár kisebb-nagyobb kihagyásokkal.

Mi hatására vágtál bele a blogozásba?
Nagyon sokat olvasok és szerettem volna valahogy megosztani a véleményemet a könyvekről, meg magamnak is írogatni, hogy majd évek múlva tudjam, miről mit gondoltam.

Milyen jó tapasztalatokat, örömöket szereztél vele? Mit szeretsz benne a legjobban? 
Örülök a pozitív visszajelzéseknek, főleg, amikor valaki az én ajánlásom hatására olvas el egy könyvet, ez párszor előfordult. Azt szeretem benne a legjobban, hogy teljesen a saját ízlésem szerint alakíthatom. Imádom válogatni, vagy elkészíteni a képeket, szeretek elpepecselni vele, nagyon kikapcsol. 

Milyen negatív tapasztalat ért a blogozás közben?
Ilyenre nem emlékszem, illetve talán egyszer láttam egy posztot, ami nagyon-nagyon hasonlított az enyémre, már-már szó szerint ugyan azt írta le benne az illető; ez nagyon nem esett jól. A másik, amit nem szeretek, amikor valaki, akit követek és nagyra tartok, a siker miatt elszáll magától és nagyon sznob lesz, sajnos ilyenre is volt már több példa.
 
Mennyi munkád van egy átlagos post megírásában? 
Nagyon sok - már csak percekben mérve is, van, amikor két óráig is eltart. Igazából nem is annyira a szöveg megírása, mint inkább a formázás, a megfelelő idézet és kép kikeresése tart sokáig, főleg, ha önállóan szerkesztek hozzá képet. Nem bánom egyébként, ha már egyszer csinálom, akkor legyen jó!

Kedvenc blogod?
Ez, egy nagyon nehéz kérdés.
Könyvesek közül nem is tudok választani; viszont van egy blog, amit már majdnem 10 éve olvasok, ez pedig a sorozatjunkie
Ők nagyon sok mindenben inspiráltak, főleg technikailag, de egyébként is nagyon kedvelem őket.

Kedvenc saját bejegyzésed, amire a legbüszkébb vagy? 
Most éppen ez a kedvencem, de ez szinte napról napra változik. :)

Mit tanácsolsz a kezdő blogereknek, mire figyeljenek oda?
A helyesírásra, a formázásra, a stílusra és arra, hogy ne másoljanak. Továbbá azt, hogy ne figyeljék egyfolytában, hányan nézték meg a blogot és ne csüggedjenek, ha nincs meg olyan gyorsan az áhított szám.

Andi


Milyen blogot vezetsz és mióta?

2013-ban kezdtem ezzel a bloggal, ami azóta milliónyi változtatáson ment keresztül. A jelenlegi cím és kinézet kb. egy-két hónapja él. Neve alapján könyves blog, ám néhány saját írásom, gondolatom is megtalálható rajta. Többségben azonban az általam olvasott könyvekről alkotott vélemények vannak.
Úgy érzem, mostanra ért meg igazán az oldalam, végre olyan, amilyennek teljes egészében elfogadom. Mindennek megvan a maga helye. Kisebb-nagyobb részekkel azért néha bővül, például már lehet kérni linkcserét, és a látogatók látják, mit olvasok éppen a molyon.

Mi hatására vágtál bele a blogozásba?

Szerettem volna egy helyet, ami csak az enyém, ahol a nagyvilág elé tárhatom az alkotásaimat, de aztán az idő- és ihlethiány miatt az írás háttérbe került. Helyét mára az olvasás vette át. Szívesen osztom meg másokkal a véleményem, és az engem foglalkoztató mélyebb gondolatokat.

Milyen jó tapasztalatokat, örömöket szereztél vele? Mit szeretsz benne a legjobban?

Örülök, ha visszajelzés érkezik valamelyik bejegyzésemhez, és talán fura, de annak is, ha az éppen nem egyezik a véleményemmel. Szeretem a könyveket olvasni és beszélgetni róluk, a kedvenceimet ajánlani másoknak, vagy épp érvelni. Ehhez minden adott az oldalamon.
Sok remek bloggert és oldalt ismertem meg, igaz, közelebbi viszonyba még nem kerültünk.

Milyen negatív tapasztalat ért a blogozás közben?

Igazából nem volt ilyen. Kezdőként persze azt reméltem, hogy népszerű lesz az oldalam, de hamar beláttam, hogy bizonyos változtatások nélkül erre ne számítsak. Érzékeny voltam a negatív kritikákra, rosszul estek, de később a magam hasznára fordítottam őket. A blogot illetően külső rossz hatás nem ért, inkább magamban csalódtam. Nem tett jót a folytonos sablonváltás és a költözködések sem (több url-címe is volt már a blogomnak), és ezért olvasókat vesztettem. Hibáztam, de sokat tanultam.

Mennyi munkád van egy átlagos post megírásában?

Attól függ, mennyi időm van rá a család és a munka mellett, de számít az is, milyen témában írok. Könyvek esetében általában jegyzetelek, és később írom meg magát az egész bejegyzést. (Ha korábbi olvasásról van szó, akkor lényegesen tovább tart, hiszen fel kell frissítenem a memóriámat a cselekménnyel és a szereplőkkel kapcsolatban.)

Kedvenc blogod?

A Pennát a kézbe! és a Le a Pennával! oldalakat nagyon szeretem, mert hasznos tanácsok mellett könyvajánlókat és gyakorlati feladatokat is találhatunk rajtuk. Nekem rengeteget segítettek.

Kedvenc saját bejegyzésed, amire a legbüszkébb vagy?

Furcsa vagy sem, a legtöbbel elégedetlen vagyok. Kedvencek közül nem igazán tudnék csak egyet kiemelni, lévén több témában találhatók posztok (könyvek, book tagek, gondolatok, saját írások, interjú…). Viszont különleges helye van A monogramos gyilkosságok-ról szóló bejegyzésemnek.

Mit tanácsolsz a kezdő bloggereknek, mire figyeljenek oda?


Alaposan gondolják át, milyen témában szeretnének alkotni, és ennek megfelelően a lehető legjobban építsék fel a bloguk struktúráját. Frissüljenek rendszeresen, még ha nem is olyan poszttal, amikkel korábban. Tartsák a kapcsolatot az olvasóikkal, ha véleményt kapnak, válaszoljanak rá. Akkor is, ha nem egyezik az övékével, hiszen nem vagyunk egyformák. Amit itt ki kell emelnem, az a tisztelet. Negatív kritika esetén is őrizzék meg a hidegvérüket, ne rendezzenek jelenetet. Gondolják át, van-e igazság a bírálatban. Normál hangnemben reagáljanak, mert egy kifakadásnak sosincs jó vége. Végül pedig türelem, türelem, türelem. Saját maguk és az olvasók felé is. Nem várhatják, hogy fél pillanata alatt száz követőjük lesz. Mindenhez idő kell. :)





Most, hogy már sok blogger írt, válaszolok én is a kérdések nagy részére.

- Mi hatására vágtál bele a blogozásba?
Szerettem volna egy gyűjtő helyet, ahol leírom a könyvekről a véleményem, érzéseim. ahol ajánlhatok vagy elrettenthetek másokat egyes kötetektől. És kiélhetem a szómenésem a könyvekkel kapcsolatban.

 - Milyen jó tapasztalatokat, örömöket szereztél vele? Mit szeretsz benne a legjobban?
Szeretem a visszajelzéseket, hogy elolvasták az általam ajánlott könyvet vagy fogják. Szeretem, mikor sok új infót tudnak meg egy-egy íróról, akit szeretnek. Megtisztelő, mikor neves írók válaszolnak az én bugyutácska kérdéseimre:)

- Milyen negatív tapasztalat ért a blogozás közben?
Kiadók, írók részéről tapasztaltam már pár negatív dolgot, de nem részletezném bővebben. Jó tanulópénz!

- Mennyi munkád van egy átlagos post megírásában?
Átlagosan egy könyves post 1-2 óra. Az interjúk 3 órát simán kitesznek, mire kiagyalom a kérdéseket és a végén tisztázom, képeket keresek hozzá...

- Kedvenc blogod?
Szerintem órákat tudnám sorolni. Bár egyre kevesebb időm jut más blogokon nézelődni.
Amadea, Nita, Sajtosroló, Nima, Deszy, Zakkant, Roselyn, Szilvamag, FFG...

- Mit tanácsolsz a kezdő bloggereknek, mire figyeljenek oda?
Írjanak, ha kedvük van hozzá. Színesítsék. Ne másoljanak mástól. Saját egyéniségük vigyék bele...






2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék