2015. szeptember 18., péntek

Jodi Picoult: Csodalány




Napokig érleltem a postom a könyvről. Valahogy  nehezen lehetett kicsalogatni belőlem a gondolatokat, amik értelmes egészet alkothatnának. Címszavakban pedig igen érdekes lett volna. Így is kissé kusza és kevésbé összeszedett lett. Nem tudom, hogy velem van-e baj, vagy ez a történet olyan, amiről nehezen írok.

Én is anya vagyok. Van két kislányom, akiket bármi áron megvédenék a világtól. A vallási hovatartozásom megfejteni sem egyszerű és nem is szeretek beszélni róla. Magánügy. A könyv alappillére pedig e két dolog köré rendeződik.

Kevés nálam nagyobb Jodi Picoult rajongó van, azt hiszem. 
Így nem volt kérdéses, hogy olvasni fogom a legújabb kötetét is. Talán egy könyvét, vagy kettőt nem olvastam eddig.
Picoultra jellemző, hogy ítélkezés mentesen leírja a történetet, nem áll egyik pártjára sem (bár most azért érezhető, hogy melyik oldal mellett kardoskodik, igaz csak árnyaltan). Jellemző rá továbbá, hogy egy igen érdekes témát-dolgot boncolgat, minden oldalról alaposan körüljárva, kielemezve. Az ügyvédek munkája, bírósági tárgyalások, az érintett személyek mélyebb érzelmei ábrázolása szintén az erőssége, amiért is szeretem őt.
Most is hozta a formáját. Mindez ismét megvolt a könyvben. De az érzékeny egyensúly kicsit eltolódott, így már nem a 100%-os letaglózó hatást érte el nálam. Sejtettem, hogy az író kinek szurkol. A másik felet annyira ellenszenvesnek állította be, hogy egy kicsit sem lehetett szeretni. Vagy csak, mint anya, éreztem így?
A téma ismét igen mély. 
Ateista vagy vallásosság?
Zsidó vagy keresztény?
Egy egyszerű gyermek vagy próféta?
Az apánál vagy az anyánál való elhelyezés?
Ezek a dolgok keverednek, a téma minden vetületét bemutatva.
Itt ecsetelhetném, én mit vallok, mit gondolok, de inkább nem teszem. Maradjon a véleményem meg magamnak. Inkább csak a könyvről alkotott benyomásaim osztanám meg veletek, mélyebben nem másznék bele semmibe.




Mariah White szerethető karakter. Egy édesanya, aki egy utasítgatható, alakítgatható bábból erős pillangó lesz, lánya kedvéért. A jellemfejlődése nagyon erős. Szépen ábrázolta az írónőnk. Sok hatás éri és nem elbukik, ahogy várnánk, hanem megerősödik. Az anyai ösztönnél nincs erősebb! Remélem.
A másik főszereplőnkről Faithről, szól a történet. Róla túl keveset tudunk meg, így magunk sem tudjuk eldönteni, hogy akkor mi igaz és mi sem. Hiányoltam Faith gondolatai, érzelmeit. Csak a cselekvéseket és néhány párbeszédet kapunk tőle, pedig róla szólna a történet. Vagy inkább édesanyja a főszereplő? Nehéz eldönteni.
A mellékszereplők is ismét jól árnyaltak. Felismerhetőek a világon bárhol ezek az embertípusok. 
Azért volt, aki meghökkentett, a vallási vezetők közül. Szintén nem árulnék el nevet, mert erőteljesen spoileres lenne.
Az édesapa része annyira kevéssé van kidomborítva. Kíváncsi lennék, szándékos-e ez a húzása Picoultnak?

A történetvezetés gyors, alig kapunk pihenő időt, elmélkedéseket, lassú folyású mozzanatot. 
Cikáznak az események, feledtetve a könyv vastagságát is.
Ezért a gyorsan kiolvasható könyvek kategóriájába sorolnám.
Bár cseppet sem a könnyen felejthető, emészthetőbe. Azt hiszem ez az a történet lesz, amit még egyszer el kell olvasnom, hogy tényleg ne maradjak le semmi fontos momentumról. Mert vitt előre a könyv és sok apró, ám fontos történés fölött elszaladtam, azt hiszem.
Még mindig gondolkodom a könyvön. vajon mi lehetett az igazság vagy miért? Sok kérdés megválaszolatlan maradt, a fantáziánkra, vallási hovatartozásunkra bízva.
Mesteri húzás.

A romantikus szál első körben nem tűnt helyénvalónak, zavart. De végül értelmet kapott egy karakter kibontakozásában, fejlődésében és egy másik megszerethetőségében.

Egy mondat szíven ütött.
Te lemondanál a gyerekedről, ha neki az lenne legjobb?



A könyv cseppet sem mondható felejthetőnek. A bőröd és tudatod alá eszi magát és napokkal később is eszedbe jutnak mondatok vagy éppen gondolkodsz valamin, ami szerepel benne.

És hogy tényleg isteni történés vagy kivetítés volt vagy valami más? Az egy hatalmas nyitott kérdés maradt. Döntse el mindenki, neki melyik a szimpatikusabb, hihetőbb és miben hisz.
Annak ellenére, hogy vallási témájú, nem erőszakos és nem erőltet rád semmit. Akár egy kis mellékszálként is értelmezhető, ha nem akarsz teológia részébe nagyon belemenni, akkor olvashatod az emberi tényező szerint is.
De hogy miért nem lett kedvenc? Az istenigazából nem tudnám megmondani. Picoultnak olvastam jobban összetett könyvét is. Vagy a téma nem hozott annyira lázba? Nem tudom megmondani.

A könyv nyelvezete, a fordítás is remek munka, nem beszélve a csodás borítóról!

A könyvet köszönöm az Athenaeum kiadónak!

Athenaeum kiadó
568 oldal
fordította: Peiker Éva

Fülszöveg:
Mariah White életében másodszor kapja rajta férjét egy másik nővel, lányuk, a hétéves Faith pedig életének minden fájdalmas másodpercében vele van. A gyors válást követően Mariah depresszióval küzd, Faith azonban új barátra lel. Egy képzeletbeli barátra, aki lehet, hogy mégsem annyira képzeletbeli… 
Faith folyamatosan beszélget az „őrzőjével”, s hamarosan a Bibliából kezd idézni – a könyvből, amelyet sem ő, sem egyetlen rokona nem olvasott. Mariah pánikba esik, pszichiáterek hada vizsgálja a kislányt, de nem találnak nála semmit. 
Egy nap aztán Faith kezén stigmák jelennek meg, és csodás gyógyulások követik az útját. Mariah-nak szembe kell néznie a ténnyel, hogy Faith – a kislány, aki sosem kapott vallásos neveltetést – talán tényleg Istennel beszélget. 
Ahogy lenni szokott, Faith csodálatos gyógyító ereje nem marad titokban. A hívők és a médiacápák hordái ostromolják a házat, és ha ez nem lenne elég, a kislány apja, Colin gyermekelhelyezési pert indít volt felesége ellen. 
A Csodalány újra a legfontosabb kérdéseket feszegeti. Hol a határ csoda és valóság között? Összeegyeztethető-e az orvosi hivatás és a vallás? Lehet-e, kell-e választani az anyaság és az élet között?

Idézet:
Az emberek azt hallják, amit hallani akarnak. Abban hisznek, amiben hinni akarnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék