2015. november 13., péntek

Körmendi Zoltán: Isteni program




Hogy stílszerű legyek: Hát ez Isteni volt!

Hogy talált rám a történet? Inkább a könyv írója és a történet címe, aki/ami rám lelt.
Bevallom, így utólag, nem győzött meg a fülszöveg és a Publios kiadásoktól is tartok egy kissé.
De szerencsére engedtem a hörcsög énem kísértésének, az ajánló csábításának és elolvastam. 

Az elején a benyomásom az volt, hogy bizony ez magas lesz nekem, mint ugróbékának a fa teteje. 
De Zoltán, a történet kiagyalója rácáfolt erre. 
Nem tartom magam sötét embernek, de a kémia, fizika, számítástechnika, matematika nem az erősségem és enyhén fogalmaztam. A könyvben volt belőle bőven. Néha apró kis utalások formájában, néha erős monológok közepette, okfejtésként, de érthetően, célszerűen és elfogadhatóan körbemagyarázva, példákkal alátámasztva. Így a gyengébbek is megérthették, köztük én is. Ráadásul azon agyaltam, hogy jó lenne a könyv végére egy magyarázat, útmutató. És lőn Isteni sugallat, volt is! Bár minden könyves kérésem ilyen gyorsan meghallgatásra találna.
A misztikus(fantasyt nem mondanék inkább) része ötletes, nem ezerszer lerágott csont. Viszont kevéssé kézzelfogható, magyarázat nélküli. Igazi "hiszem, ha akarom", ha nem, az sem baj, úgy is élvezetes. Erről nem is tudom mit nyilatkozzak igazán. Elhittem vagy sem?Ez titok marad számotokra. Ugye milyen kis gonosz vagyok?

A történet szól a misztika mellett némi krimiről is, na és érzelmek garmadájáról.
Kezdjük utóbbival.
Elgondolkodtató könyv. Szeretet, szerelem, barátság, önzetlenség, segítségnyújtás, gyűlölet, ellenségeskedés, gyilkolási vágy, önzőség...van itt minden, minta jó boltban. Némelyik részletesebb, nagyobb teret kap, némely pedig csak említés szintjén. Hiába a rengeteg érzés, valahogy az alátámasztás vagy nem is tudom hogy fejezzem ki. Nem a hihetőség, mert elhittem. Hanem ahogy eljutunk odáig?Az érzelem megszületésének körülményei? Talán ez hiányzott nekem. Nem felületes, félreértés ne essék. Kukacoskodó énemnek is betudható, hogy ott valami plusz hiányzott számomra.
A karakterek jók és bírtam őket. Nem egy kedvencet avattam, bár volt, ahol nagyot is csalódtam. De alapvetően jók a karakterek. Fejlődőképesek, szerethetők, követhetők, együtt érezhetünk velük vagy gyűlölhetjük őket. Átlagosak a felszínen, de mélyen alatta mindenkinek van valami plusz, amiben kiemelkedik, amiben eltér másoktól, amiben nagyon jó. Ez megmutatja a világunkban is, hogy bizony minden ember máshogy jó másban jó, csak meg kell találni azt. 

A krimi részében tetszettek a helyszínek, a magas körök, a háttér, az elméletek, megfigyelések, a miniszteri sakkbábú tologatások.
Ami viszont borzasztó gyorsan és zökkenőmentesen zajlott, az a lezárás. Vártam az összecsapásnál több beszédet, nagyobb indulatokat, a megfejtést, igazi magyarázatokat...bármit. Annyira gyorsan vége lett, hogy csak pislogtam. Most akkor tényleg vége? Ennyi volt? Ezért volt? Mintha egy könyv első 100 oldalát olvastam volna és a maradék pár oldalt nem, a lényeget. 
Kicsit csalódott voltam, mert az igazán nagy durranás, a káosz elmaradt. 
De lehet telhetetlen vagyok.

Nem mondom, hogy nem maradtak kérdéseim. De teóriáim is.

A könyv nyelvezete nem túl egyszerű, nem túl sablonos. 
Körmondatok, monológok, párbeszédek, elméletek gyártása...mind igényesen kifejezve és váltakozva.
Szépirodalmi kategóriába simán befér a könyv.
Gyorsan haladósnak sem mondanám. Ha nem figyelsz lemaradsz és csak nézhetsz a nagyvilágban. Azt hiszem újra kell olvasnom majd.
Gondolkodtató, érzelemkeltő. 
Jó volt egy ilyen könyvet is végre sorra keríteni, nem csak a felszínes kis történeteket, a megszokottakat. Erre méltán mondhatjuk hogy valami más.



Utóiratban még két megjegyzés.
Én is ki akarom próbálni a Karma programot!!!!!
A KÖNYV megjelenítései pedig annyira szépek, élethűek, képszerűek. Láttam magam előtt.

Köszönöm a könyvet Zoltánnak, az írónak!

Fülszöveg:
Magyarországon egy lány megírta azt a Karma nevű programot, aminek megismerése megváltoztathatja a dimenziókról alkotott nézeteinket, és megérthetjük, hogy az ismeretlen dimenziók hogyan befolyásolhatják tudatalattink működését.
Miért veszélyesek az ezekkel a dimenziókkal kapcsolatos titkos kutatások, és mi köze mindezeknek Virginiához és Nevadához?
Vagy az 51-es körzet különleges kísérletei is csupán fikciók lennének?
A történet középpontjában álló Krisztinát azzal vádolják, hogy közösségi oldalakat feltörve személyes adatokat lop. Vajon hogyan sikerül tisztáznia magát?
A könyv egy zömében Amerikában játszódó történeten keresztül világít rá arra, hogy a vallások közös gyökerét és a mai legfejlettebb számítógépes kísérletek tárgyát jelentő ismeretlen dimenziók feltárása milyen súlyos gazdasági és társadalmi veszélyeket rejt, ha politikai erők, vagy gazdasági hatalmak próbálják irányításuk alá vonni.

Idézet:
Éljenek úgy, hogy gondolataikkal, szavaikkal, tetteikkel jobbá tegyék mások életét.

Publio kiadó
304 oldal
saját, E

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék